Hírek

Vidékiek

vm_nyug1xMost, hogy Kósa Lajos Pegasus-ügyben végképp a Fidesz fejére borította a csordultig telt éjjeli edényt, azt hihetnők, hogy legalább egy pöttyet meghunyászkodik a galeri, ha jogi következményekben nem is reménykedhetünk. Balga ábrándok. Mintha mi sem történt volna. Kerényi János fideszes képviselő szerint pedig azért nem változik semmi, mert, idézem: „vidéken evvel olyan nagyon nem foglalkoznak”. Ebben a mondatban benne van az egész széles és lapos fideszvilág, ahogyan levitálni hiszik magukat mindenek felett. Megérteni nem, csak értelmezni tudjuk, illetve igyekszünk ezt az ugari gondolatiságot, amihöz elsőként egy kérdést teszünk fel.

 
Mégpedig, hogy a nemzet erkélyéről alátekintve a ködbe burkolózó bűnös városra (oldalunkon Nagy Ferenc és mindenféle pópák, püspökök), mi számít vidéknek, honnan kezdődik az, s van-e egyáltalán. Hogy nemzetvezetői tudatunkkal mit gondolunk, amikor a falusi ivóba betérünk, és a kérges kezű embernek a képibe mázoljuk, hogy novemberben jön egy nyolcvanas, Feri bátyám. Máskor malacokat üdvözlünk az ólban kedvesen, hogy ez-e a vidék, vagy már a nyócker is az. Ontológiai dolgok ezek, mert látszik, hogy a felcsúti lélek megszakadt-bicsaklott, illetve, hogy az álca lemállik, és valami bizonytalan dolog marad ott, bűzlő mocsár.
 
Ha haszonelvűségről beszélek akkor, amikor ezt az egészet vizslatom, akkor az eufemizus bűnébe esek. Más szemszögből ide kell még pásszítani, hogy aki ugyan nem vidéki, de nincs a galeriban és nem is rajong értük, az egész széles, magyar horizont, hogy ők érdemelnek-e felvilágosítást a bűnügyben, amit Varga Judit és társai elkövettek. De, ahogyan a dolgok kinéznek, ők sem tudhatnak meg semmit, pedig a diplomás kommunisták igazán élénken érdeklődnek, főleg, hogy a bűntett elszenvedő alanyai is lehetnek. Illetve még a Fideszen kívül álló civilizált, európai világ is szeretne tudni ezt-azt, de mind ők is erősen le vannak szarva.
 
Mindebből logikánkat használva arra juthatnánk, hogy a Fideszen és a békemeneten kívül mindenki vidéki, sőt, az egész kerek világ is az, amiből viszont az fakad, hogy a Fidesz a világ közepe, és információt a gaztetteiről akkor ad, ha abból hasznot remélhet. Aki nem rá szavaz, nem érdekes, Feri bátyáméknak ott a nyolcvan meg a krumpli, a rajongóknak pedig a diadalmi és felsőbbrendűségi jelentések, egy láthatatlan, de hangoztatott rózsaszínű világ. És most, hogy így látjuk az übermensch tudatot, térjünk vissza kezdő tételünkhöz, a vidékiséghez, ami a mostani történések tükrében szélesebb fogalom, mint hinnők. Mert itt van ez a Demeter.
 
És ahogyan a fentebb idézett Kerényi lehülyézi a bávatag jobbágyot, miszerint az ő horizontja nem ér fel egy Pegazus-ügyig, ez a Demeter pedig a rajta kívül álló szellemi világot tartja semmire, ahogy ő meg a milliárdos irodájában ücsörög. Nagy Ferenc Kossuth-díjat kap, Zalatnayt pénzzel tömik, Part-Nagy (például) pedig nem felel meg a kényes ízléseknek. Ezt a két nézőpontot egymásra eresztve azt a kérdést kell feltennünk, ki marad akkor, aki a Fidesz szerint törődésre érdemes, akinek szervezik ezt az országot már tizenegy rohadt éve, és az derül ki, hogy csakis maguknak. Ez a maguk-kör elég szűk, és könnyű belőle kiesni is.
 
Hogy egyértelmű legyen, a szavazóbázist sem tartják sokra, nekik elegek a jelszavak, a vidékinek már az sem kell, mert ő az olvasatukban hülye a magasztos eszmékhez, és van az ellenzék, amely már úgy nyolcmillió emberből áll, akik viszont dögöljenek meg, mint az ellenzéki vezetésű városok sorsából is kitetszik. Kádár idejében – mint az tudvalévő – a párt a munkásosztály élcsapata volt, és ez a mostani, amelyik ugyan nem egyedüli, de úgy viselkedik, mintha az volna, nem tudható, milyen besorolást és jelzőt érdemel. Ám inkább nem mondja ki az ember, mert még azt vélik, hogy mosdatlan a szája, és lehet, nem is gondolják rosszul a dolgot.
 
Itt van viszont egy lehetőség drága ellenzékünknek a nyerési esély maximalizálására. Vidékre kell menni, ahol javarészt eldőlnek a dolgok. Mint látjuk, a Fidesz elkényelmesedett, és azt hiszi a krumplival és a novemberi Feri bátyámmal révbe is ér, és valljuk meg, ebben van is némi igaza. Viszont nem ártana tudatosítani a „vidékiekkel”, hogy Orbán és a sleppje milyen mélységesen lenézi őket, voltaképp szavazógépnek tekinti, akinek krumplival be lehet fogni a száját. Ha az ellenzék elérné, hogy a szavazórobot öntudatra ébredjen, nyert ügye lehetne. De tudom, hogy csak álmodozok, és az ujjam lóg a bilibe bele.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

orban-bacsiFeri bátyám / Készült: 2021.10.15
Újabb kis színessel gazdagodott az Orbán-összes, és hozta a megszokott nívót, amit annak idején a helló röfivel belőtt. Különféle színterei vannak a szavazatszerzési előadásnak, egyik közülük a vidéki, bukolikus, tiszta paraszti felvonás pálinkával, préshurkával röfivel és kocsmával, plusz a negédeskedés a nép egyszerű gyermekével a nép egyszerű gyermekeként, akinek azonban hatalmában áll elintézni, hogy Feri bácsinak jó legyen – „Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán” –, tehát egy személyben küzd Feri bácsiért, röfis néniért és mindahányunkért, mert nem feledi, honnan jött. Avas szagú parasztudvarról, viszont a kedves papa párttitkár volt, ezért az igazi népi, falusi nyelvet Orbán nem tanulhatta, csak azt hiszi, hogy az ilyen.