Hírek

Szirénázó repülő

spinnoAz iváncsai akkugyárból elküldtek párszáz kirgiz vendégmunkást (kirúgtak két lábbal és hirtelen), akik az ettől kerekedett virágos jókedvükben szarral kenték össze a gyár mosdóit. Sajátos kifejezési módja ez a csalódottságnak, de hajlamosak vagyunk kissé elnéző szemüvegen keresztül szemlélni az eseményeket, mert ezekkel a kirgizekkel erősen ki lett cseszve. Eljönnek pár ezer kilométerre, hogy rabszolgaként életben maradjanak, és akkor így bánnak velük.

Ezt a párszáz kirgizt egyébként hazatoloncolják, dögöljenek otthon éhen elgondolással, a helyükre pedig lesz másik (valamilyen egzotikus országból), vagy pediglen nem. Mert ugyan ez az iváncsai gyár még – állítólag – próbaüzem módban van, de még az is lehet, hogy úgy marad, netán esetleg leáll. Az a baj ugyanis, hogy már most döglődik a villanyos autó ágazat, nem vesznek annyit, mint korábban gondolták, így akkumulátor sem kell dögivel.
 
Pedig nálunk még csak most épülnek a gyárak, most kezdünk aksigyártó nagyhatalom lenni, de még az is lehet, mielőtt azzá válnánk, kiderül, hogy rossz lóra tettünk. Hozzáértők szerint a villanyautózás jelenlegi módja nem járható út, az alapoktól kellene újragondolni az egészet, tehát fennáll a lehetősége annak, újabb kirgizeket, tatárokat, malájokat és egyéb nációt kell utcára tenni, akik szintén elégedetlenek lesznek, és kenekedhetnek szarral ők is.
 
Ezzel az egésszel az a gond, hogy mindez az aksigyár nagyhatalmasdi még el sem kezdődött, de már majdnem véget is ért, pedig kies hazánk fényes jövőjét ettől remélte pártunk, kormányunk és annak potentátjai. Mert el ne feledjük, például Szijjártónak mennyi útjába került, hogy ezt így összehozza, volt olyan, hogy naponta a világ különböző tájairól jelentkezett be, hogy megint egy aksigyár, aztán újra, pedig már akkor is látszott, nem lesz ennek jó vége.
 
De nem is ez, hanem külügy – és ebben a kontextusban külgazdasági – miniszterünk micsoda útjai. Mert az kezd látszani, hogy teljesen értelmetlenül röpködött, viszont, mint kiderült, legalább jó drágán, mert már a nem is kormánygépek sem voltak elegek számára, és mindenféle luxusröpcsiket kellett bérelni, hogy száguldozhasson a semmiért a levegőégen. Olybá tűnik, ahogyan ezzel dicsekszik, hogy ebben méri a fontosságát, mi pedig fizetjük.
 
Egy Kambodzsa-Thaiföld útért (ahol lehet, később majd szarral kenekedő vendégmunkásokat toborzott) száznegyven milliót fizettünk, s amikor az Átlátszó rákérdezett egy Oszaka-Tokio-Baku járat költségeire, ami szintén bérelt géppel volt abszolválva, akkor Szijjártó minisztériuma azt válaszolta karjait széttárva, erről nincsen adatuk. Viszont az sem derült ki, kinek van, de nem is ez az érdekes ebben, hanem az, Szijjártó csettint egyet, és a röpülő előáll.
 
Amúgy az útjainak nagy része teljesen fölöslegesnek tűnik, olyanokat intéz százmilliókért különgépen, amire egy telefon is elég lenne, de ez a mi futsalosunknak snassz. És itt lehet elbújva az ördög, ugyanis Szijjártó jellegzetesen azokat a tüneteket produkálja, mint amikor egy fiatal prosztó kap némi hatalmat, s abba legott beleszédül. A mi tarajosunk ebben az állapotban leledzik, amit más jelenségek is bizonyítanak.
 
Sváby András, a valahai műsorvezető készített egy videót – és töltött fel a TikTokra -, amely azt mutatja, hogy ő és a többi porbafingó alak áll vagy araszol reggel a dugóban, s mellettük elhúz Szijjártó konvoja szirénázva. Sváby szerint a külügyminiszter minden reggel így jár dolgozni, s valahol ezen a ponton érkezünk el a lélekfejtéshez. Nagy valószínűséggel, ha szembesítenénk azzal, ez az egész így nem igazán komilfó, nem is értené a bajainkat.
 
Mégpedig azért, mert valóban elhiszi, hogy ez neki jár. Hogy ő már akkora ember, aki nem is való igazán közibénk. Mondjuk valóban nem, de teljesen más okok miatt, mert és ugyanis csak az látszik, ténykedése, röpködése (akár szirénázó repülővel) nemhogy hasznára válna az országnak, sokkal inkább károkat okoz (ha kizárólag a gazdasági vonzatait nézzük, és a morálissal most épp nem is foglalkozunk, pedig az csak a delikát).
 
Mellékesen jegyezzük meg a röpködési analógiára, hogy a járvány idején is miket fürkészett és portyázott szerte a világban, aminek a következménye az lett, hogy ugyan mi úgy hullottunk, akár a legyek, de sok százmilliárdot el lehetett lopni, ilyen szemszögből pedig megvolt az értelme, amit azonban egy bírósági tárgyaláson lehetne igazán föltárni, de tartok attól, hogy ez már soha nem következik be. Mert nem lehet minden tökéletes.

3as

Az egész alávaló történet eszenciája máshol sejlik föl, hogy kinek (kiknek) jó ez az egész tempó. Mészáros Lőrinc vagyona közelít az ezermilliárdhoz, csak tavaly megduplázta, és ezen a ponton csak egy adatot mutatok, hogy az év minden egyes percében két átlagbérnyit keresett a gázszerelő, azaz uszkve hatszázezer forintot. Illetve, hogy a nemzet veje is belépett a százmilliárdosok elit és ilyképp bunkó klubjába.
 
Az aksigyárak (is) ezért épülnek számolatlanul, mert bár az országnak egy szemernyi haszna nincs belőlük, de a sáp vihető belőle. Nekik az jut, nekünk pedig a szarral összekent budi, és ekképp lehetne összegezni a NER másfél évtizedes működését. Ez egyébként most ér abba a szakaszba, hogy készül összeomlani, de Szijjártó röpköd, Mészáros percenként hatszázezret zsebel be, miközben megy a háborús vonyítás. Ez is azért, hogy ez a status quo fennmaradjon. 
 
 

444.hu
Kósa Lajos az akkugyár ellenzőiről: Ha holnap minden kerítést kolbászból csinálnánk Debrecenben, akkor a vegánok tüntetnének / 2024.05.14.
Szerinte minden ipari tevékenység hordoz magában veszélyeket, a legtöbb biológiailag veszélyes hulladékot például a klinika termeli. „De nem az a helyes magatartás, hogy zárjuk be a klinikát.”

 

Kapcsolódó cikkeink:

dodikvgyA legpocsékabb nemzet / Készült: 2024.05.16
Mint emlékezhetünk, 1995-ben Potocariban Mladic pribékjei mintegy nyolcezer muszlim fiút és férfit lőttek tömegsírokba. A hágai nemzetközi büntetőbíróság ezt a borzalmat 2008-ban népirtásnak nyilvánította, ami a szerb vezetőknek nem tetszik, mert szerintük ezzel az egész szerb népet „bűnös népnek” nyilvánítják. Az a gond, hogy nyolcezer ember lemészárlását mégsem lehet babazsúrnak tekinteni, így ettől függetlenül ez már történelem, és mint ilyen srebrenicai népirtás a neve.

hodosvgyFokozás / Készült: 2024.05.15
„Hódmezővásárhelyen különösen nagy a tétje a június 9-ei választásnak, hiszen itt indul Márki-Zay Péter, Magyarország legháborúpártibb politikusa… Az az ember, aki két esztendővel ezelőtt azért küzdött, hogy Magyarországot belevihesse a háborúba, és hogyha 2022-ben megnyerte volna a parlamenti választást, akkor bizony ma Magyarország nyakig lenne az Ukrajnában zajló fegyveres harcokban… Márki-Zay Péter számára tehát egyedül az a fontos, hogy Magyarországot belevigye a háborúba…”

szijpeterPetiminiszter forródrótja / Készült: 2023.06.27
És most megindulok Kínába” – így zárta Petiminiszter tegnapi sajtótájékoztatóját, mintha valami tank volna vagy rohamcsapat, amely elkezd dübörögni. Ezt a sajtótájékoztatót szinte már szokás szerint egyébként kizárólag fideszbaráti lapok „újságíróinak” tartotta a külügyminiszternek csúfolt petiminiszter, feltehetőleg azért, mert a másfajta újságírók valószínűleg kérdésekkel provokálták volna, és hová vezetne ez, ahogyan Mrs. Lipton szokta zárni bölcsességeit a Csengetett Mylordban. Pedig lett volna mit kérdezni petiminisztertől, aki először szólalt meg Prigozsin kabaréba fulladt villámforradalma után.

Actual_vm2xBeléptető-lélegeztető / Készült: 2020.05.13
Portyáztak az Orbán-hordák hátrafelé nyilazva és lóhússal a nyereg alatt, s mindeközben beszereztek használhatatlan, szar lélegeztetőket. Mert, mint tegnap lehetett olvasni a sajtóban, több fővárosi és vidéki kórházba küldtek olyan gépeket, amelyek a koronavírusos betegek kezelésére egyáltalán nem alkalmasak. Ami gépet a légihíd hozott folyamatos dobpergés közepette, az stabil állapotú, fertőzéses betegségben nem szenvedő emberek légzésének könnyítésére szolgál. A hasonlóság annyi, hogy a nafta ezen is egy orrot és szájat fedő műanyag maszkon keresztül áramlik a páciensbe, de még ez is mindegy, mert a gépeken kínai nyelvű a menü, így, aki nem tud mandarinul, cseszheti.