Hírek

Mészáros Lőrinc, vagy Kósa Lajos anyja lehet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

40515Nem állítjuk, de feltételezzük. A kormány sajtója is szeret feltételes módban fogalmazni. „Tízezrével indulhatnak el migránsok Európa felé!” „Soros György zsoldosai állhatnak a tüntetések mögött.” „Migráns molesztálhatott a pályaudvaron”. „Még az idén gyorsulhat a gazdaság”. „Jobban járhatnak a nyugdíjasok.”

 
Ebbe a vonulatba simán beleillik, hogy Mészáros Lőrinc, vagy Kósa Lajos anyja lehet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Egy olyan országban, ahol bármi megtörténhet, ott majdnem minden meg is történik. És ne gondolja senki, hogy ami mostanság a Magyar Tudományos Akadémia körül zajlik, az csak néhány szerencsétlen tudós problémája. Arról van szó, hogy a kormány tiszteletben tartja a kutatás szabadságát, de szeretné megmondani, hogy ennek a szabadságnak hol vannak a határai. Ezért veszi el a pénzt a kutatástól, hogy aztán annak egy részét visszaadja azoknak, akik szerinte megérdemlik, hogy visszakapják. Nem a tudósokat, hanem a tudományt kellene megvédeni, és ezért volna jó, ha minél többen kiállnának az akadémia bajba jutott kutatói mellett.
 
Még akkor is, ha ők sem szólaltak meg, amikor téged bántottak. Mint ahogy te is hallgattál, amikor a kétharmad belerúgott az egyenruhásokba. Azt hitted, nem vesznek észre, ha befogod a szád, behúzod füled-farkad, megúszhatod.
 
Amikor megalázták a pedagógusokat, nem szóltál egy szót sem. Nem vagy tanár, azt hitted, kimaradsz a rosszból. Belegázoltak az egészségügyiekbe, a hajléktalanokba, a munkanélküliekbe - nem volt egy szavad sem. Nem vagy orvos, ápoló, gondoltad magadban, fedél még van a fejed fölött, munkád is van, igaz, megélni alig tudsz belőle.
 
Agyagba döngölték a földműveseket, a postásokat, a kéményseprőket. A mozdonyvezetőket, a buszsofőröket, az autósokat, a gyalogosokat. Az adósokat, a hitelezőket. A hivatásosokat, a civileket. 
 
Kismamákat, nagymamákat.
 
Beletapostak a diákokba, de te még akkor sem érezted, hogy mondanod kellene valamit. Nem vagy diák, a mások baja nem a te bajod. Mozdonyt nem vezetsz, gyereked külföldön, unokád nincs.
 
Belerúgtak a juhászba, a halászba, a molnárba, a madarászba. A kertészbe, a kovácsba, a szakácsba. Miért is mozdultál volna, ők sem tettek érted semmit.

A cinikus, sunyi hatalom ismer téged, jobban, mint gondolnád. Ezért tudta és merte megtenni ezt veled, és mindnyájunkkal. Lebontotta a jogállamot, széthordta az országot. Ezek itt, gondolta magában a cinikus, sunyi hatalom, úgysem veszik észre. Vagy ha mégis, nem fáj nekik. Ezeknek - ezek az ezek mi lennénk– így is jó.
 
Olyan országban, ahol nem jó péknek lenni, ott zöldségesnek lenni sem jó. Katonának, hivatalnoknak, írónak, olvasónak. Öregnek, fiatalnak.
 
Magyarnak.
 
Ahol másnak rossz, ott nekünk sem lehet jó. Ne csodálkozz, ha Mészáros Lőrinc, vagy Kósa Lajos anyja lesz a Magyar Tudomány Akadémia elnöke.
 
Több szolidaritást, Béláim!
 
Föld S. Péter
 
 

444.hu
A CEU kiáll az MTA mellett / 2019.02.11.
„A demokratikus alapjogok fokozatos korlátozását érzékelve úgy látjuk, hogy az MTA-n dolgozó kollégáink kutatási szabadsága és hivatása is egyre nagyobb veszélyben van” - írták. - A CEU szerint az MTA Magyarország legfontosabb tudományos intézménye, kiemelkedő munkájával mindig is a teljes magyar társadalmat szolgálta. Az Akadémia intézményi kutatóhálózata Európában az egyik legsikeresebb. Az Akadémia függetlenségének aláásását célzó legújabb tervek hátráltatják a kutatás eredményességét, és politikai motivációjuk is minden eddiginél nyilvánvalóbb. Az egyetem vezetése szerint a magyar társadalom és a kormányzat alapvető érdeke, hogy olyan megoldás szülessen, amely tiszteletben tartja az intézményi függetlenséget, és biztosítja az Akadémia több mint másfél évszázados tudásteremtő munkáját.

qubit.hu
„A kutatói pálya vonzerejének vészes csökkenése várható” a Professzorok Batthyány Köre szerint is / 2019.02.11.
A professzorok grémiuma új alternatívát is javasolt, ám az az akadémiai dolgozók érdekképviseleti fóruma szerint ugyanúgy bedarálná az MTA kutatóhálózatát, mint a kormányzati átalakítás. - A professzorok grémiuma által javasolt alternatíva ugyanúgy bedarálná az MTA kutatóhálózatát, mint a kormányzati átalakítás – állítja az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF). A január 24-én szakszervezeti kezdeményezésre megalapított, az 5 ezer foglalkoztatott többségét képviselő, a kutatókat és az adminisztratív tudományos munkatársakat tömörítő mozgalom elfogadathatalannak tartja a PBK javaslatát. Az ugyanis tartalmában közel azonos a sajtóban február 7-én kiszivárgott miniszteri elképzelésekkel, amely „a kutatóhálózatnak az MTA-ról történő leválasztását, a kutatás szakmai és pénzügyi irányítása feletti totális kontroll megszerzését célozza”.

168ora.hu
Negyven tudós és művész, köztük Pálinkás József volt oktatási miniszter tiltakozik az Akadémia feldarabolása ellen / 2019.02.09.
A hazai értelmiség krémje emelte fel szavát a független tudományos élet elleni kormányhadjárat miatt. - Több mint negyven tudós, művész csatlakozott Pálinkás József volt oktatási miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnöke, Beer Miklós püspök, Csaba László közgazdász, valamint Lányi András és Szathmáry Eörs kezdeményezéséhez, amelyben közösen ítélik el a „kormánynak nem tetsző ágazatok” vagy nézetek „elsorvasztására” irányuló törekvéseket. A felhívás nem konkrétan, de egyértelműen utal az MTA körüli problémákra is. A kezdeményezést a Válasz Online-on tették közzé, és további támogató aláírásokra is számítanak …

nepszava.us
Orbán Magyarország “átprogramozása” miatt végzi ki az MTA-t / 2019.02.09.
Nagyon fontos, hogy Magyarország tisztában legyen azzal, ami az MTA – önmagában is elfogadhatatlan és minősíthetetlen – kivégzése kapcsán zajlik. Amikor George Birnbaum elmondta, hogyan tervezte meg a NER-t és a propagandát Finkelstein és Orbán, akkor elmesélte, hogy Orbán a lejárató, bűnbakképző Soros-kampány mellett ragaszkodott ahhoz, hogy új történelemszemléletet adjon a magyaroknak. Egy olyan új történelemtudatot építsen fel, amelyben az ő személyes hatalma a magyar nemzeti identitásból következik és egyfajta “istenkirályságként” jelenik meg. Ez tükröződik abban, hogy átírja a magyar történelmet és kicseréli a történészeket. Magyarországot agymosásnak veti alá, meghamisítja és elveszi a magyar nép múltját és önismeretét.

merce.hu
Az MTA tragédiája « Mérce / 2019.02.09.
Sokat idézik Marxtól, hogy a történelemben minden esemény kétszer jelenik meg, egyszer mint szomorújáték és másodszor, mint bohózat. - Mostanában gyakran gondolok arra, hogy milyen igaza is volt Arisztotelésznek, amikor mesterével, Platónnal szemben megvédte a tragikus költészetet. Egész kis könyvecskét szentelt annak, hogy higgadtan elmagyarázza tanítványainak: leendő filozófusoknak, költőknek, államférfiaknak, mi a fikció lelkét jelentő mimézis, s hogyan képes fontos igazságokat közvetíteni számunkra az emberi életről, kiszolgáltatottságunkról csak korlátozottan kontrollálható külső erőknek, a szerencse váratlan fordulatainak, s hogyan képes érzelmeket (félelmet és együttérzést) kiváltani az emberekben azáltal, hogy a tragikus sorsfordulatok elszenvedőivel való közösségüket felismerteti velük. - Miért gondolok erre mostanában? Mert nehéz lenne tagadni, hogy a politika lényegileg olyan, mint a színház.

444.hu
Kedden élőláncot vonnak az MTA épülete köré / 2019.02.09.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma tiltakozik így Palkovics László átalakítási kísérlete ellen. - A szervezők azt kérik, hogy a keddi rendezvényre hozzon mindenki magával egy könyvet, amely megjeleníti számukra a magyar tudományt, egyben pedig arra kérik a résztvevőket, hogy mindenki hagyja otthon a pártjelvényeket és pártzászlókat.

 

Kapcsolódó cikkeink:

164214011-dsGyarmathy Éva: A tudományos gázszerelő születése / Készült: 2019.02.08
Túltolta a zabálást a regnáló elit, így rá kell fanyalodjon a kutatók pénzére is.

meszaros_lonMészáros Lőrinc közpénzjellegétől megszabadított vagyonának minden egyes milliárdja felröhög valahol a messzi távolban / Készült: 2019.02.03
Soha nem értettem – és szerintem ez már aligha fog változni – miért van az, hogy egyes, a versenyszférában sikeres, szakmailag elismert, egzisztenciális értelemben nem az árokparton egyik-napról a másikra túlélni kényszerülő, jellemzően nem is Kósa Lajos szellemi színvonalán vegetáló, világot látott, külföldön tanult csúcsértelmiségiek életében miért érkezik el a pillanat, amikor beteges kényszert éreznek arra, hogy a NER kebelére boruljanak. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főfejese pontosan egy ilyen ember.

nikita_renoÓnody-Molnár Dóra: A takarító / Készült: 2019.01.26
Egy időben Victor, a takarító jutott eszembe Palkovics Lászlóról. Aki látta a Nikita című filmet, tudja, mi volt a feladata a Jean Reno által játszott fickónak. Ő tüntette el azokat a nyomokat, amelyeket a bérgyilkosok hagytak maguk után. És bőven volt mit eltüntetnie. A 2011-es Széll Kálmán-terv drasztikus megszorításainak egyik áldozata a felsőoktatás volt. Az ágazat akkor olyan sebeket kapott, amelyeket azóta sem hevert ki. A válságos állapotot a 2011–12-es diáktüntetések tették a szélesebb nyilvánosság számára is érzékelhetővé. A legfőbb elkövetőt a lebukás fenyegette, esetünkben az, hogy kiderül, az ellenzéki évek alatt végig a megszorításokat szapuló Orbán Viktor kormányon maga is megszorítást hajt végre. Ilyenkor jön jól a takarító.

1219010Eljátszotta az ország jövőjét az Orbán-rezsim / Készült: 2019.01.01
Teljesen felkészületlen Magyarország a világban gyors ütemben zajló gazdasági és társadalmi kihívásokra – állította Inotai András közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója.