Hírek

Jó lesz nekünk

ovm_bariJó lesz nekünk, népeknek. Nem épp Menyhárt Jenő-féle értelemben, hogy a súlytalanságban szeretkezünk vagy lesz végtelen sok égitestünk, esetleg felébred az álom és mi alszunk tovább, hanem csupán ontológiailag, meg, hogy az éjszaka az soha nem fog véget érni. Elsőként az juttatott erre a meggyőződésre, hogy Tarlós főpolgármester buzog, mint a rosseb.

Miközben Budapest szétrohad alóla, metrók és buszok füstölnek el a végtelenbe, vagy mindenki tegyen egy színt a képre még saját élményeiből, Tarlós főpolgármester esze már nem is az idei, hanem az elkövetkező nyáron jár, a 2020-ason, amikor nemzetünk Orbán ritmusára a futballban egyesül és olvad össze mintegy, mert néhány redves meccset itt rendeznek az aktuális láblabda Európa-bajnokságból.
 
Az ilyesmitől állva hugyozik a NER-polgár, de legfőképp Orbán miniszterügynök elvtárs, hiszen kajla tudatában a labda pufogása, a frissen nyírt fű illata, valamint a szotyolahéj sercegése egyet jelent a boldogsággal és a nemzeti nagysággal, amit az is mutat, hogy most már százhúsz milliárdban szabta meg azt a limitet, amit TAO-ból az ilyen nagyságokra költ és nem oktatásra vagy más haszontalan dolgokra.
 
Hogy a fodbalistáknak is jó legyen, ne csak nekünk. Tarlós főpolgármester tehát beállt a sorba, és olyan időkről ábrándozik, amelyek során lehet, már csak fölösleges nyugdíjas bácsi lesz, és nem pediglen főpincér, ami kifejlet csak a lakosokon múlik, viszont rajtuk nagyon. Mégis, Tarlós főpincérnek szíve joga ábrándozni merengeni, és lelkének virágait elénk teríteni, mint megtette ezt most is.

Azt delirálta tehát, hogy a jeles esemény során, amikor a sok népek kiszorulnak majd a három-négy, uszkve ötszáz milliárdos vadiúj Népstadionból, tehát, aki oda nem fér be, az a Hősök terén létesítendő “fan zone”-ban nézheti a csodát – ami a futball maga – majd 2020 nyarán, amikor ki tudja mi lesz ezen a világon még vagy már. Több tízezer embert vár oda Tarlós főmókamester, amiből akármi is lehet.
 
Gondoljuk csak meg a leselkedő veszedelmet, ha és netán sorosisták gyűlnek ott halomba, fütyölnek és szánkókat szentségtelenítenek meg, elképzelni is borzalom. Jól tette Tarlós főmester, hogy nem a várba álmodta a tömeget, mert gondolhatta volna oda is, igaz, arra a környékre hovatovább már a madarakat sem engedik be, még a neonácikat sem menetelni. De hiába mondják, ne higgyük el nekik, hogy erkölcsi megfontolásokból.
 
Mégpedig tán azért ne, mert Németh Szilárd, aki mostanában a Fidesz eszévé lépett elő, a Facebook oldalán siratta meg Horthy kormányzót. A halálára emlékezett, s akinek ilyen késztetései vannak, annak a neonácik sem igazán büdösek. Így hát, arra kell jutnunk, azért nem gyalogolhattak a várban a mi kedves fekete ingeseink, mert ott lakik az atyaisten trottyos gatyában.
 
Tényleg oda költözött szakácsostul, inasostul, és emberek, emberek, máma ő maga fog szólani hozzátok, hogy még jobb legyen. Igaz, bekerítve, fogdmegektől ölelten, de mégis csak hetek óta ezen rugózik a fél ország, mit fog mondani az atyaisten, és az mit fog jelenteni nekünk. Semmit. Érdektelen, s nem csak azért, merthogy a tettei és nem a szavai, hanem, hogy köze nincs a valósághoz egyáltalán sem a tudatának, sem az abból kicsapódó mondatoknak, ha egyáltalán.
 
Meg különben is, mit érdekelné az embert egy narcisztikus, hatalommániás tajparaszt, akire egy esetben kellene figyelni, ha ki kellene lesni, merre menekül. Mert tegyük szívünkre a kacska, elgyötört kezünket: tud ez még valamit rontani a sorsunkon? Na, ugye. Innentől kiérdemelte, hogy az ember keresztbe lehányja, amiket összehadovál, két nap múlva úgyis elfelejti mindenki egy újabb lopás után.
 
Hűtlenek lettek hozzánk a szavak Babits-csal szólván, és jobb is így. És még jobb lesz állítólag, ha megtudjuk, a másik várbéli lakos, ez a pecás milyen dátumra írja ki az uniós választásokat. Hogy mire élesítsék a szoftverek megvadulását, mikor kell buszt küldeni az ukránokért, ahogyan ez szokásban van minálunk következmények nélkül. Ennyi az egész, ezen kívül ez az Áder is felejtős, lehányós.
 
Nem lennék a helyében, amikor szembe kell nézni magával, és a semmivel találkozik, üres lesz a foncsor innenső oldala. Ez lesz annak az útnak a vége, amelyen kitartóan halad, s amely során a barátból kesztyűbáb lett, aki lassan már megvetést sem érdemel. Így lesz nekünk jó, viszont csak akkor, amikor ezekre ráborul a feledés. Addig pedig polgártársak, leshetitek a téren a futballt, az új vallást a’la Dél-Amerika, hátatok mögött a favellákkal. Vigaggyunk hát, hogy jó nekünk.
 
 

Örülünk, midőn azt gondoljuk, hogy jól megy dolgunk; és midőn örülünk, úgy véljük, hogy jól megy dolgunk. (Platón)

www.atv.hu / videó
Lakner Zoltán és Lakatos Júlia Évértékelő értékelő / 2019.02.11.
A műsorvezető Rónai Egon.

rezeda.blogin.hu
Sitt / 2019.02.11.
Úgy kerítették el tegnap Orbán Viktort, olyan mókás gyomorforgatón, mint valami lepusztult hétvégi telket vagy konyhakertet, ahol krumplit és sárgarépát termesztenek. Illetve, mint a bontási területet szokták, hogy ki ne szálljon a por, messzeringó szimbólumok egész sorozatát generálva így a füstös ég alatt. Régi mániája már a rejtekezés miniszterügynök elvtársunknak, amióta nagy lett, azóta tart neki ez voltaképp, ez a mostani azonban minden eddiginél messzebb mutatott. Ez már nem függöny mögé bújás, újságíró elől menekülés, hanem hermetikus retesz, hogy a valóság be ne mehessen a világába egyáltalán. Szar ügy, mit ne mondjak.

168ora.hu
Orbán Viktor szerint nix ugrabugri, minden jó és még jobb lesz / 2019.02.10.
Mi sem bizonyítja jobban a kormányfő önbizalmát, mint az, hogy még az egészségügyet is szóba merte hozni vasárnapi évértékelő beszédében. Hétpontos családvédelmi akcióterve valóságos pénzesőben részesíti elsősorban a nagycsaládosokat. Közben folytatódik a küzdelem a „magukat félistennek képzelő pénzemberekkel”, de megnyugodhatunk, mert „a legnagyobb győzelmek csak most jönnek” majd. Egyetlen ellentmondás feszítette csupán szét a a miniszterelnök évértékelő beszédét. Ekkora erő birtokában és ilyen nagyszabású társadalompolitikai program bemutatása alkalmával mi szükség van az ellenzékkel szemben egyre fokozódó hatósági önkényre, a karhatalmi és magánkarhatalmi erőszakra, valamint a győzelmes országértékelő sereg paravánok mögé rejtésére

hvg.hu
Lévai Anikó élete végéig szja-mentességet kapott, de Kósa Lajos felesége is jól jár / 2019.02.10.
El sem tűnt a mosoly az Orbánt hallgatók arcáról a Várkert Bazárban, mikor a családvédelmi akciótervet ismertette. Ennek egyik pontja több fideszes feleséget is érint. A négy gyereket szülő és felnevelő nőknek élete végéig szja-mentesség jár - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelőn. Megnéztük, hogy a Fideszben kik örülhetnek még. Mentesül még az szja-fizetés alól …

hirklikk.hu
Orbán csomagja „az ország teljes kettészakítását fogja eredményezni” / 2019.02.10.
Nincsenek elragadtatva a szocialisták Orbán Viktor „családvédelmi” csomagjától. Azt mondják ugyanis, hogy az megint csak a jómódú családok érdekeit védi, a többséget viszont nem érinti, így abszolút alkalmatlan a népességfogyás megállítására, és „nagyjából az ország teljes kettészakítását fogja eredményezni.”

hirklikk.hu
Orbán gyászkerítés mögött, rettegve évértékel / 2019.02.10.
Példátlan dolog történik Magyarországon. A mindenkori miniszterelnök úgy szól közönségéhez, hogy odakint a teljes környéket lezárták, és fekete kerítéssel vették körbe a beszéd helyszínét. - Orbán tényleg szánalmas. Ez az ember retteg. Ha tényleg olyan jól megy itt minden, hogy a madarak is a miniszterelnök és a Fidesz dicsőségét zengik, akkor mi szükség van erre a bezárkózásra? Diktátorok rendelnek meg maguknak ilyen védelmet, nem demokraták. Csak szólok: Gyurcsány Ferenc ilyet sose csinált...

kolozsvaros.com
Rettegj csak, Viktor / 2019.02.10.
A Várkert Bazár köré felhúzott paraván tökéletesen szimbolizálja Orbán hatalmát. Egy csoport politikai maffiózó, a közvéleményt kizárva beszéli meg az ország dolgait, hogy aztán az emberek megkérdezése nélkül (a nemzeti konzultációs monológot hagyjuk, az nem párbeszéd) hozzon meg olyan döntéseket, amelyek mindenki életét befolyásolják. Falak és kerítések mögött szónokolnak a saját fanatikusaik előtt, akik úgy érezhetik, egy elit klub részesei, miközben ők csak eszközök a hatalom kezében. Pár tucat bűnöző dönt egy közel 10 milliós ország sorsáról, miközben mi lehajtott fejjel, szó nélkül fogadjuk ezt el.

444.hu
Kitört a honderű Orbán évértékelőjén / 2019.02.10.
Sosem volt még ennyire jó sorsa a magyaroknak, és csak jövőre lesz ennél is jobb, üzeni a kormányfő. Az ellenzék náci és kommunista egyszerre, a sorosista brüsszeliek nem bírnak a vérükkel. Orbán kicsit elmozdul a hadvezér szerepéből a jóságos vezető irányába.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Ov_bohocÉs játszunk tovább / Készült: 2019.01.28
Legyen úgy, mintha. Ezzel a gondolattal játszott el a Fidesz-ből sarjadzó, de abból kiszakadni értelemszerűen képtelen ÁSZ, amelynek efféle létezése maga az abszurd, a törvénytelenség eleven bizonyítéka. Aztán mégis a törvényesség őre volna, röhej és zokogás. Innentől be kéne fejezni a felőle való gondolkodást, mert az ember nem Beckett vagy Ionesco, bár igény lenne rá. A valóság követelné az abszurd látást, mégis próbáljunk meg a realitás szemszögéből vizsgálódni. Nehéz lesz.

luis-melend7Patyomkin-demokrácia / Készült: 2019.01.21
Hol volt, hol nem volt, valamikor régen, a XVIII. századon is túl, volt egyszer egy miniszter, aki a legendák szerint nagyon szeretett a látszatra adni. Ez az államférfi állítólag arra is képes volt, hogy egész álfalvakat építsen fel kizárólag azért, hogy az uralkodóját – és talán a népét is – lenyűgözze a látvánnyal és az áltelepülés látszólagos gazdagságával.