Hírek

Agyonadóztatásban az élen járunk

Bár a legújabb adók csak a héten lépnek majd életbe, Orbán Viktor máris tovább ment, és – vélhetően a jobban teljesítünk! szlogen alátámasztására – még újabb adófajta bevezetése mellett tört lándzsát. Ebben alighanem a tökéletességre való törekvés vezette, mert mint mondta, ezzel a miénk lesz Európa legeslegjobb adórendszere, mindannyiunk nagy örömére.

Vajon hányan emlékeznek még arra, hogy a választások előtt a Fidesz egyik fő ígérete az egyszeri, általános és nagyarányú adócsökkentés volt. A kicsit is reálisan gondolkodó és az ország helyzetét legalább felületesen ismerő választók számára világos volt, hogy ez megvalósíthatatlan, mert a válság miatt szétzilált és Bajnaiék által éppen csak összefoltozott költségvetésből erre belátható időn belül nincs lehetőség. Arra azonban a legpesszimistábbak sem gondoltak, hogy Orbánék nem csupán a meglévő közterhek nagy részét emelik majd, hanem tucatnyi új adófajtát is kitalálnak./ Lengyel L. László

Az adócsökkentés aztán mindössze két lényeges elemre és néhány lényegtelen dologra szűkült, az előbbieket a szakértők óriási hibának, az utóbbiakat pedig inkább marhaságnak minősítik. A hiba kategóriából az SZJA felső kulcsának megszüntetése volt a legsúlyosabb, mert 500 milliárddal csökkentette a büdzsé bevételeit akkor, amikor minden forintra szükség volt, az adózók kevesebb mint negyedének adva ajándékot a többiek rovására. Ahogy azt a közgazdászok előre megmondták, a leggazdagabbak jövedelmének emelése nem növelte a fogyasztást, sőt: a bevételkiesés pótlására bevezetett és a társadalom többségét jobban sújtó megszorítások éppen ellenkező hatást eredményeztek.

... A baj tehát nem csupán az, hogy az önagyonadóztatásban valóban az élen járunk, hanem a Fidesz-féle adórendszer pontosan a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság ellen hat, növeli a társadalmi különbségeket, ráadásul állandóan és kiszámíthatatlanul változik. Ennek példájaként a már említetteken túl sorolhatnánk a biztosítási és telefonadót, a tranzakciós illetéket vagy a most életbe lépő EHO-t a kamatjövedelmekre, de felesleges, mert mire a végére érünk, már vár ránk az újabb ötlet, lásd a luxusadót. Örömmel tölthet el persze minket, hogy határtalan türelmünk és áldozatkészségünk nem hiábavaló: ismét győzünk, megint kiderül, hogy mi vagyunk a csúcs, már csupán egy utolsó lépés, és miénk lesz a legjobb adórendszer egész Európában.

Teljes cikk: http://www.168ora.hu/itthon/foglalkoztatottsag-adorendszer-beruhazas-recesszio-eu-116800.html

Kapcsolódó cikkek:

  • Még drágább az életed: adóemelésre ébredünk holnap
    Új adókat és meglévők emelkedését hozza a holnap, vagyis augusztus elseje. Hogy a jövő mit tartogat, még rejtély, hisz a kormányfői ötletviharban elhangzott luxus-áfa is benne lehet a kalapban. Addig is: többet fizetünk a bankolásért, a megtakarítások után, a telefonhasználatért és a kocsmázásért.
  • "A kormányváltás óta a Fidesz már negyvenszer döntött adóemelésekről"
    A szocialista párt szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának csődjét jelzik az augusztus 1-jétől életbe lépő adóemelések. Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: nem volna szükség sorozatos adóemelésekre, ha növekedne a gazdaság, lennének beruházások, új munkahelyek és többet keresnének az emberek.