Hírek

Gavarít Moszkva

govmockbaSzijjártó Péteren – így a Fideszen, következésképp Orbánon – legutóbb akkor hördültünk fel egy jámbor oroszlán hangján, amikor Lavrovval Navalnij temetése napján vacsorálgatott vigyorogva és egymás hátát lapogatva. Nemcsak a jó ízlés, a morál, hanem az általános emberi értékek hiányát véltük felfedezni ebben az aktusban, s ugyan csekély vigasz, de nem voltunk ezzel egyedül. A minap Donald Tusk, a lengyelek miniszterelnöke gondolta hasonlóan, aminek hangot is adott, mégpedig meglehetősen keresetlenül.

Ünnepi lakomát rendezni Alekszej Navalnij temetésének napján… csak egy újabb olyan jelzés a magyar kormánytól, amelyet erkölcsi és politikai okokból nehezen tudunk elfogadni.” – Mint tudjuk azonban, a magyar kormányt az ilyesmik meghatni nem szokták, ők kitartóan robognak mindenkivel szemben az autópályán, miközben hangosan rikácsolnak. Szijjártó is húzott még egy lapot mindezek után a tizenkilencére, és diplomáciai bravúrnak nevezte a hányni való vacsoráját, szerencsére épp nem melegítő gatyában mondva el mindezt.
 
Amíg azonban ilyesmik zajlanak a nagyvilágban, a kép teljessé tétele érdekében nem árt fölidézni, hogy a magyarok legnagyobb főnöke mindeközben népi bölcsességekkel szórakoztatja a publikumot, és a földteke másik felére készül ahhoz a Trumphoz, aki lényegét tekintve nem sokban különbözik Lavrovtól. Azaz, mostanában a szemetet nem a szél fújja össze, hanem valami rájuk jellemző ócska tömegvonzás tereli egybe a mocskot. Nincs túl sok, de elég hangosak, s közülük is kitűnnek a mi nagyjaink.
 
Szijjártóra visszatérve azért jegyezzük meg, hogy nagy általánosságban a Facebookon keresztül küldözgeti az üzeneteit cipővásárlásról és Dzsudzsákkal közös szülinapról, vagy épp Kis Grofóval összebújva fényképezkedik. Ezek közé fél be olykor, hogy mint valami törzsutas, úgy számolja a levegőben töltött kilométereit. Illetve, mint lapszerkesztő módomban van látni, elektronikus levelekben fejti ki zavaros nézeteit, a stábja naponta többet is beleereget a szájbertérbe, de túl sok köszönet ezekben egyáltalán nincsen.
 
Ha papírból volnának, megtelne velük naponta a szemetes, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy amúgy Szijjártó, mint a főnöke, illetve a Fidesz kicsinyei és nagyjai rend szerint a sajtónak azzal a részével, amelyik nyomokban még tartalmazza azt a rég volt ideát és állapotot, hogy „valamikor ez még egy szakma volt”, nos ezekkel a Fidesz és külügyesünk szóba nem áll, hozzájuk le nem ereszkedik. Az ilyenek szoktak kérdésekkel ingerelni, tiszteletlenek lenni, ezek nem úgy működnek, mint amihöz a Fidesz szokva van, azaz, csettintésre.
 
Ez az alapállapot, de az is, hogy a nagyobbik résszel, ami a kezükben van, viszont olykor beszédbe elegyednek, illetve az előbb emlegetett minisztériumi levelekkel kommunikálnak. Ez a sajtópótlék, az újságoknak látszó valamik, hagyományosan nézve nyomdaipari terméknek nevezhető szócsövek pedig hirdetik a központi igét. Nem meséltem volna el ezt, amit amúgy mindannyian tudunk, ha Szijjártó erre még nem tett volna rá egy lapáttal, és ne – és ezt nem lehet szebben mondani – Moszkván keresztül tudatta volna a híreit.
 
Van nekünk egyébként ez az MTI nevű képződményünk is, amely amúgy arra szolgálna, hogy a már emlegetett minisztériumi e-maileket vissszaböfögje, de mindenképp az a dolga a NER-ben, hogy a központi akaratot képviselje. Így, ha másra nem is – mert amúgy a nagyvilágról be nem számol -, arra azért alkalmas, hogy a Fidesz, illetve annak vezérkara általa üzengessen. Ők szokták nekünk szépen összefoglalni Orbán hőbörgéseit és népi bölcsességeit is, tehát általuk és tőlük úgy nagyjából megtudható, milyen bűncselekményekre készül a maffia.
 
Ebben a bejáratott üzemmódban is döccenés állt be azonban, mert ezt a több mint egy évtized (lassan másfél, te jó isten) alatt megszoktuk, arra azonban példa még nem volt, hogy Szijjártó arról, hogy mi van a fejében az oroszokon keresztül üzenjen, mint azonban most ez így történt. Az oroszoknak is van MTI-jük, amit úgy neveznek: RIA Novosztyi, és a mi külügyminiszterünk nekik mesélte el, hogy amit oly nagy garral beharangozott és előkészített állítólag, de mégsem lesz Zelenszkij-Orbán találkozó. Még szerencse, hogy az oroszok közölték amúgy.
 
Elgondolkodott az ember, hogyan történt ez így, és a magyar külügyek felelőse miért az oroszoknak vallotta be először, hogy a főnökének esze ágában sincs Kijevbe utazni. Lehet, hogy nem is volt, vagy az is előfordulhat, hogy jó szokásához híven beszart a magyar atyuska, mindenesetre a viszonyokról ez az egész rengeteget elmond. Ezek pedig azt mutatják nekünk, hogy a komplett Fidesz, élükön Orbánnal és természetesen Szijjártóval, Putyin seggéből szemléli a világot. Hogy érdekből vagy félelemből, az momentán még nem ismeretes.
 
Jelen pillanatban olybá tűnik, így az oroszoknak nyilatkozva elsőként arról, hogy nem is lesz meg ez a találkozó, az a sanda képzet alakul ki bennünk – és úgy véljük, helyesen -, hogy gyorsan meg kellett nyugtatni őket, nem fogunk többet rosszalkodni, hiszen például azt üzenték Orbánnak, hogy azoknak az országoknak, akik nem fenyegetik őket, nem kell félniük. Szijjártó pedig a Lavrovval folytatott pezsgős vacsora után el is mondta az oroszoknak, hogy most már jók leszünk, mert az ukránok pénzét például nem sikerült megvétózni.
 
Békét óbégatnak természetesen és megszokottan, az a sajnálatos viszont, hogy annak belátására képtelenek – vagy nem is akarják, mert ez a mesterterv -, hogy az a béke, amiről álmodoznak Ukrajna megsemmisülésével, nem válna előnyére romokban füstölgő piciny hazánknak. Ezzel azonban azt bizonyítják újólag, hogy Magyarország sorsa úgy nagy általánosságban nem érdekli a lassan tolószékessé váló kollégistákat, a vélt vagy valós egyéni érdek mindent felülír. Sokan ezt hazaárulásnak nevezik, és lehet, valóban az.
 
Ugyanakkor nem vonnánk ezen a reggelen messzemutató végkövetkeztetést, csak a hangulatára utalnánk, ami olyan, mint amikor hallgatja az ember Manu Chao bácsi Clandestino című albumát, és valamelyik zenedarab – most meg nem mondom melyik – hátterében hallatszik a rádió tekergetése, és egyszer csak a távoli éterből hallatszik ez: „Gavarít Moszkva”. Ilyenkor az ember úgy érzi, rátalált a kor üterére, csak az a baj, hogy költészettel még semmi nem oldódott meg. Azaz, mégis csak ezeknek kellene eltakarodni.
 
 

atv.hu / videó
Kiderült, miről lesz szó az Orbán-Trump találkozón / 2024. március. 5.
Ez a hét nemcsak az Egyesült Államoknak fontos a Szuperkedd miatt. Bő másfél év elteltével ugyanis pénteken újra találkozik egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump. A találkozón téma lehet az orosz-ukrán háború és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok rendezése - mondta az ATV-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

nepszava.us
Putyin a NATO-főtitkár megválasztását is blokkoltatja Orbánnal / 2024.03.05.
Minden alkalommal, amikor az EU és a NATO egyhangú szavazással dönt bármiről, Orbán vétóját borítékolni lehet. Ez részben azért is van, hogy sakkban tartsa a Nyugatot, pénzt szerezzen tőlük, mint egyútonálló, s magát világpolitikai tényezőnek képzelje, de leginkább azért, hogy Putyin érdekeit képviselje. Orbán egyértelműen áruló, orosz kém és ügynök. - A Kreml magyar ügynökei most azt jelentették be, hogy nem támogatják Mark Rutte, az ügyvezető holland miniszterelnök NATO-főtitkári kinevezését. A NATO új főtitkárát minden tagország egyhangú szavazatával kell megválasztani. Nem tudnak olyan jelöltet mutatni, aki Orbánnak megfelelne. Orbán a NATO-t lebéníthatja, ha nem lehet főtitkárt választani …

444.hu
Magyarország nem támogatja, hogy Mark Rutte legyen a NATO főtitkára / 2024.03.05.
A főtitkár megválasztásához egyhangú szavazás szükséges. - Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, Magyarország nem támogatja, hogy Mark Rutte legyen a NATO következő főtitkára. Azért, mert Rutte korábban térdre akarta kényszeríteni Magyarországot …

klubradio.hu
Szent-Iványi: Orbán oroszbarát politikája skizofréniának tűnik kívülről / 2024.03.04.
Amit az Orbán-kormány csinál, teljesen öndestruktív, saját érdekeivel is ellentétes, ha feltételezzük, hogy ezek egybeesnek Magyarország érdekeivel – véli Szent-Iványi István azzal kapcsolatban, hogy szövetségeseivel ellentétben továbbra is aktív kapcsolatra törekednek Oroszországgal. A volt külügyi államtitkár, volt szlovén nagykövet szerint a kormány magatartására magyarázatot adhatnának olyan magánérdekek, amelyekről nem tudunk, "mert ez így skizofréniának tűnik kívülről" …

 

Kapcsolódó cikkeink:

811nsipeemoxNe te szégyelld magad / Készült: 2024.03.03
Orbán Viktor a kedvenc kreténjei (Szijjártó P., Schmidt M., Nagy M.) közpénzes delegációt játszódott épp Törökországban, ahonnan bőséggel kaptunk lehangoló tudósításokat. Pénteken temették Navalnijt Moszkvában, s ugyanezen a napon Szijjártó röhögcsélős képet osztott meg annak az embernek a társaságában, aki őt magát kitüntette, a közvélekedés szerint viszont Navalnijt megölette. Szijjártó tehát egy gyilkossal vihorászott és pezsgőzgetett Törökbe’.

tarajeroVon der Leyen bizonyítványa / Készült: 2024.02.20
Szijjártó miniszter belerúg mindenkibe, amerre jár. Kivéve a bizonytalan állagú keleti despoták, meg Lavrov. Amúgy nem igazán kellene megszólalnia, mert minden egyes szavával csak mélyebbre ássa magát a ganyéban, húzva bele az egész országot is, amelynek az a nagyobbik fele, amelyik még nem őrült meg teljesen, mindezt tehetetlenül nézi. Az okokról most ne értekezzünk, mert javarészt úgy rajtunk kívül állóak, hogy voltaképp mi tehetünk róla, de azon a ponton, ahol momentán vagyunk, feltartózhatatlanul zuhanunk a pusztulás felé.

642d370a0926Hódolat Azerbajdzsánnak / Készült: 2024.02.08
Választásokat tartottak Azerbajdzsánban, illetve annak a karikatúráját, ahogyan az már arrafelé szokásban van. Előrehozott voksolás volt egyébként, amit az ottani despota Ilham Aliyev azzal indokolt, idén lesz húsz éve annak, hogy ő vezeti az országot, illetve mert a korábban keresztény örmények lakta Hegyi-Karabah elfoglalásával, a keresztények elüldözésével új korszak kezdődik országa életében. Dicsőséges, valószínűleg.