Hírek

Von der Leyen bizonyítványa

tarajeroSzijjártó miniszter belerúg mindenkibe, amerre jár. Kivéve a bizonytalan állagú keleti despoták, meg Lavrov. Amúgy nem igazán kellene megszólalnia, mert minden egyes szavával csak mélyebbre ássa magát a ganyéban, húzva bele az egész országot is, amelynek az a nagyobbik fele, amelyik még nem őrült meg teljesen, mindezt tehetetlenül nézi. Az okokról most ne értekezzünk, mert javarészt úgy rajtunk kívül állóak, hogy voltaképp mi tehetünk róla, de azon a ponton, ahol momentán vagyunk, feltartózhatatlanul zuhanunk a pusztulás felé.

Idézzük fel: nem is olyan rég, milyen kitörő örömmel fogadta a Fidesz és annak vezérkara (illetve korlátlan hatalmú egyszemélyes ura) azt, amikor Ursula von der Leyen asszony az EB élére került. Emlékezzünk csak Orbán kézcsókos pörformanszára (amikor úgy bukik a kiszemelt asszony kezére, akárha gyöngytyúk a takonyra), ami jelenetet Ursulával is előadta, mert azt hitte, egy vérből valók lesznek. Azóta Ursula nem sokat változott, Orbán viszont szélsebesen haladt jobbra, így hát elnökasszony (nem a miénk) kék plakátra is került.
 
Minálunk ez egyfajta érdem. Aki a magyar utakat nézi szerte az országban ezekről a készségekről – most Ursula épp a Soros gyerek mellől – az rossz ember nem lehet. Von der Leyennel az a baja a Fidesznek, hogy következetesen konzervatív, hogy van neki jelleme, meg erkölcsei is. Mindez így egyben pedig alkalmassá teszi őt ellenségnek. Még nem főgonosz, de majd lehet, mert a Fidesz kitörő öröme, ami a megválasztásakor fölbugyogott, már rég tovaszállt a néhány maflástól, amit azóta kaptak.
 
Nem gondolkoztam volna el én ezen, ha Szijjártó meg nem szólalt volna, de megtette. Be nem áll a szája, ha kell, ha nem, rikácsol, és éppen most többek között ezt sikerült neki a légtérbe juttatni: „Ha hiszünk abban, hogy a politikában teljesítmény alapján ítélik meg az embert, akkor azt hiszem, Von der Leyen elnök asszony bizonyítványába egy nem túl fényes jegy kerülhet majd bele, amikor lejár ez a terminusa”. Ursula ugyanis újrázna a székért, amelyben most csücsül, ez pedig a Fidesznek nagyon fáj.
 
De nem is ez az érdekes igazán, hanem Szijjártónak a bizonyítványról szőtt omló álmai, az abba írandó jegyek, ami álmodozás közben mi is kitöltjük az övét, s ráförmedünk, ülj, le, egyes. Nem is kell úgy istenigazából részleteznünk, miért kapja ezt ő, a főnöke és a komplett pártja, elég csak ránézni az ország füstölgő romjaira, és minden értelmet nyer. Voltaképp igazából nem is tudható, mért kapott egy suhintást Ursula asszony, amikor voltaképp az amerikai szenátoroknak lőtt utána ez a mi sportcipős futsalosunk.
 
Kifejtette a Péter, hogy amikor korábban hasonló delegációkat fogadtak, akkor olyan volt, mintha „beiratkoztunk volna egy államvezetés kurzusra, s a találkozó alatt egy nagyon átfogó kioktatásban volt részünk arról, hogy egyébként hogyan kéne Magyarországot kormányozni”. Nem valószínű, azonban, hogy épp most ezzel a szándékkal érkeztek volna (bár ráférne a maffiára egy kurzus), mert tudjuk, a szenátorok svéd ügyben és NATO ügyben érkeztek, ami cirkusz már annyira a fiúkra égett, hogy lehetetlen lesz még súrolóval is levakarni.
 
De nézzük, hogy legfrissebben miből élünk. Nincs sok nóvum. Hazugság van az étlapon, amikor a kormány (benne Orbán és Szijjártó az Index-szel karöltve) valami olyan lefolyást akar adni most a történetnek, mint ami a törököknek volt, akik kerek-perec kijelentették, F16-osokért cserébe ratifikálnak, ami nem egy baráti gesztus, de legalább egyenes. Így lett utolsó Orbán abban a sorban, amelyről azt ígérte, nem lesz az, most azonban Szijjártó és a csicskasajtó segítségével folyik a kármentés, de már késő. Már tavaly is késő lett volna.
 
Nem részleteznénk az új bűvészmutatványt, de azt tárták a bávatag közönség elé, hogy a kormány élénken tárgyal a Gripenek mindjárt lejáró lízingjéről, azt sugallva, ha ezt a svédek meghosszabbítják, meglesz a NATO tagság.  A svédek pedig mondták egyszerre és rögvest, hogy ez úgy, ahogyan van, nem igaz, nem tárgyalnak ők semmiről a mimagyarokkal, mert az a lízing amúgy automatikusan hosszabbodik. Ergo, nem fütyölnek úgy, ahogyan Orbán akarja (és Szijjártó rikácsolja). Azaz, nem kellene hazudni ekkorát.
 
De ezt mi tesszük hozzá és nem az úriember svédek, mint ahogyan Ursula sem üzent semmit arról, hogy az ő bizonyítványát és a hozzá kapcsolt újraválasztását majd demokratikus úton eldöntik, míg ez a Fidesz esetében nem olyan egyértelmű. Mindezek erősítenek meg bennünket abban, hogy amiként már tegnap is megmutattuk, különös helyet foglalunk el mi itt (a mi a Fidesz természetesen) Európa közepén, és egyre gyakrabban jut eszünkbe az Ady publicisztika több mint száz év messzeségből, s ami így kezdődik: „Néznek bennünket kultúrnépek…
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

vgy_usa1A gyerekszoba, és annak hiánya / Készült: 2024.02.19
Vasárnap nagyjaink (Orbán, Szijjártó, kormány és a bátorak) ismét előálltak egy diplomáciai mesterhúzással, hogy öregbítsék a mimagyarok jó hírét, egyszersmind még mélyebbre ássák a pöcegödörbe a komplett országot. Usákos szenátori küldöttség érkezett ugyanis, hogy beszélgessenek kicsinyt a Neriát uraló galerivel (vagy maffia gusztus szerint) arról, mi az anyánk búbánatos valagának nem ratifikálják már a svédek NATO-csatlakozását, amivel – s itt a szenátorok szavaira hagyatkozunk – „A magyar kormány veszélyezteti a transzatlanti biztonságot”. És ez már nem tréfadolog.

642d370a0926Hódolat Azerbajdzsánnak / Készült: 2024.02.08
Választásokat tartottak Azerbajdzsánban, illetve annak a karikatúráját, ahogyan az már arrafelé szokásban van. Előrehozott voksolás volt egyébként, amit az ottani despota Ilham Aliyev azzal indokolt, idén lesz húsz éve annak, hogy ő vezeti az országot, illetve mert a korábban keresztény örmények lakta Hegyi-Karabah elfoglalásával, a keresztények elüldözésével új korszak kezdődik országa életében. Dicsőséges, valószínűleg.

bazari_vgyOrbán bevitt bennünket a bazárba / Készült: 2024.01.20
Magyargyűlölő állásfoglalás Brüsszelben” – ezzel a címmel számolt be az Európai Parlament döntéséről a Magyar Nemzet, nyilván a központ utasításának megfelelően. És bár a tudósítás korrekten beszámolt arról, hogy a határozati javaslatra, amelyben elítélik a magyarországi jogállami állapotokat, a képviselők közül 345-en mondtak igent, és csak 104-en nemet, jól tudják, hogy az ő olvasóikat, a Fidesz-hívőket ezek a számok nem érdeklik.

vgy_futyulSzégyelljük magunkat / Készült: 2023.11.18
Tegnap kitört a nemzeti konzultációs láz, legalábbis kormányzó erőinken. Teljes erővel lobog a téboly, hogy a lakosság is ilyen lelkes-e vagy elszánt abban, hogy ne hallja meg Ursula von der Leyen füttyét (a kis Sorosról nem is beszélve), az majd a végelszámolásnál kiderül. De minden külön értesítés helyett már tudom közölni a lezsírozott eredményt, miszerint a mimagyarok megtagadják a táncolást, amit ez a boszorkány akárha mint valami Hacki Tamás vezényelne nekik az ő ajkaival. Mert megint a füttyöknél és a táncoknál tartunk.

Beketabor1The Hill: Orbán Moszkva-barát politikai döntéseinek nagy ára van / Készült: 2023.05.14
A főleg amerikai belpolitikával, a kongresszussal és a szenátussal foglalkozó washingtoni lapban Sydney Duckor, az Amerikai Külpolitikai Tanács elnevezésű washingtoni intézet kutatója írt cikket rólunk. Róla.

44588570_efmStílustanulmány / Készült: 2022.10.18
David Pressmann amerikai nagykövet, illetve az általa vezetett követség találós kérdéseket tett fel a Twitteren. Ezekben az a feladat, hogy ki kell találni, kiktől származnak a nyugatot és az Egyesült Államokat gyalázó kijelentések. „A” és „B” válaszlehetőség adódik, az „A” mindig Putyin, a „B” megoldás pedig Kövér, Semjén, Bencsik, valamint Mráz Ágoston Sámuel, a közpénzekben feredőző Nézőpont Intézet igazgatója. Elmondják nekünk a megfejtést is, hogy ne kelljen annyit gondolkodni – nem kéne -, mert tudjuk, illetve csöndesen utalnak rá, hogy ezt azért nem kellene, ha már állítólag szövetségesek vagyunk. (Ebben nem lennénk annyira biztosak, a szerk. megjegyzése, aki én magam vagyok.)

most-mar-gy7Gyalog galopp 2.0 / Készült: 2021.07.25
Ártunk és ormányunk, s aki ezzel egylényegű, akárha atya, fiú, szentlélek, maga doktorminiszterelnök et. hozta a formáját megint. Mókát, kacagást és elszörnyülködő rácsodálkozást okozva Neria népének felötletve az amúgy patakként benne megbúvó, de mindig csobogó ontológiai kérdést, hogyhát hülye ez? Az is. De leginkább aljas. Még inkább tolvaj, de leginkább önmaga, megismételhetetlen, megtestesült, trottyos gonosz. Az Unió pár napja megkérte őtet, hogy legyen szíves, ne hazudjék. Hogy ne hazudja azt, azért nem kapja meg a helyreállítási pénzeket, mert ő – mármint az Unió – le akarja vágatni a magyari kisdedek kukacát.