Hírek

Ne te szégyelld magad

811nsipeemoxOrbán Viktor a kedvenc kreténjei (Szijjártó P., Schmidt M., Nagy M.) közpénzes delegációt játszódott épp Törökországban, ahonnan bőséggel kaptunk lehangoló tudósításokat. Pénteken temették Navalnijt Moszkvában, s ugyanezen a napon Szijjártó röhögcsélős képet osztott meg annak az embernek a társaságában, aki őt magát kitüntette, a közvélekedés szerint viszont Navalnijt megölette. Szijjártó tehát egy gyilkossal vihorászott és pezsgőzgetett Törökbe’.

Sokadjára hozott így már szégyent Magyarországra, s ezzel értelemszerűen minket is besároz. Mármint azokat, akikben náluknál több morál lakik, de valljuk meg, ez a szint olyan alacsonyan van, hogy nem nehéz kitűnni belőle. Szijjártónak ez a képe Lavrov oldalán, vele teljesen egyetértésben, arra int minket, hogy amikor az orosz-ukrán háború kapcsán barbárság és civilizáció összecsapásáról beszélünk, egyben Szijjártót is a túloldalra illőnek látjuk.

psycho

Hacsak nem eredendően az maga is, mint aminek orosz külügyminiszter kollégáját tartjuk, s joggal. Mindemellett, amikor Szijjártó kvaterkázott az orosszal, nagyjából akkor nyilvánult meg a mi kis fasiszta delegációnk vezetője, tehát maga Orbán Viktor is, aki a maga sajátosan egyedi módján jelentette ki, ha valaki őt Putyin kutyájának nevezi, annak ő pszichoterápiát javasol. Ez megint egy delikát külpolitikai nívó, de ez van. Ezt tudják.
 
Ugyanakkor nem lehet véletlen ez a kutyás hasonlat, hanem csak a tapasztalatok összegzése, aminek ékes bizonyítéka – mint mutattuk – ugyanebben az időben Szijjártó szerelmetes évődése Putyin emberével. Mindezt a mi külügyesünk teszi annak ellenére, hogy kultúrnépek igaz csöndben, de elég határozottan kérték: nem kellene. De valami különös vonzódása van az ilyenekhez. Iránban is vigyorog, Minszkben is. Phenjan még hátra van.
 
Innen gondolható, hogy a hiba rendszerszintű, mint ahogyan Orbán fejében is rosszul lehetnek összerakva a huzalok. Nem győzi tökönrúgni önmagát, mert midőn pszichoterápiát javasol az őt ruszkibérencnek tartóknak, öt perc múlva előhúzza az aduászt, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit csinál. Amit pedig permanensen tesz, az a ruszkibérencségre utal megfelelve annak a követelésnek, nem csak annak kell látszani, hanem annak is kell lenni.
 
Egyébiránt Antalyiai Diplomáciai Fórumnak nevezték a jeles eseményt, ahová a Fidesz kis csipetcsapata közpénzen kirándult. Csak az lehetett, egy kis kiruccanás, mert más nem indokolta Schmidt Mária jelenlétét, lévén kormányzati szerepköre nincsen, hacsak a történelem kitartó meghamisítása nem tekinthető annak. Ugyanakkor úgy volt ez diplomáciai fórum (nagyüzem), mint augusztus 20-án az erkélyen nagyjából ugyanazzal a körrel.
 
Despoták és széljobbos degeneráltak, ahová a párt és a kormány dörgölőzik csak azért, hátha fordul egy kicsit a történelem kereke, és Orbánnak alkalma lesz nagyobbnak látszani annál a bolhafingnál, mint ami valójában. Ezért indul megint Trumphoz is, s ha innen nézzük, mindez nem egyéb, mint egy narcisztikus kis mitugrász önfényezése, amihez az egész országot, s annak minden erőforrását felhasználja. Könnyen teszi, az övé az összes.
 
Mindezeken túl még mindig nem egészen világos, Putyin mivel tartja sakkban Orbánt, aki egyébként valóban nem kutyája az orosznak, hanem inkább kesztyűbábja. A pszichoterápiát, mint alkalmazott gyógymódot azonban jól eltalálta, de, hogy végül kinek kellene felírni receptre, azon még lehetnek nézetkülönbségek. Viszont eljutunk megint a kályháig, ami az ilyen delíriumok után előtör, a szégyenérzethez. Mindez óhatatlan.
 
Ez lehet primér vagy szekunder, de tisztázni kellene, hogy éreznünk kell-e, vagy, ha már itt van, akkor magunkra venni. Rend szerint így történik ez, de nem kell megriadni, az ilyenfajta érzület kormányunkat, annak a fejét, a Fidesz tagjait és a bőséges csatolmányokat egyáltalán nem érinti. Elnézve a képeket, amelyek nem csak a török kiruccanásról, hanem mindenünnen érkeznek, ezek felhőtlenül boldognak látszanak. Mindig.
 
Nincsenek bennük fékek és gátak, nincs morális minimum sehol, egyáltalán arra kell jutnunk, minden idegen tőlük, amit emberinek szoktunk nevezni. Ők nem az ország, hanem a Fidesz részei, ilyképp, amikor permanensen szégyenteljes, amit csinálnak, tudni kell, azok nem mi vagyunk, így szégyenkeznünk sem kell, hanem megvetni őket. Ennyi az egész, amit érdemelnek, és ez nem kevés, ha jól csináljuk. Rajta tehát.
 
 

rtl.hu
Orbán Viktor pszichoterápiát javasolt azoknak, akik szerint ő Putyin kutyája / 2024.03.02.
Pszichoterápiát javasolt Orbán Viktor azoknak, akik szerint ő Putyin kutyája. A miniszterelnök erről egy Diplomáciai Fórumon beszélt Törökországban. Szijjártó Péter külügyminiszter is Antalya-ban van. A közösségi oldalára feltöltött videón az látható, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel nevetgél, miközben Moszkvában épp Alekszej Navalnijt temették.

444.hu
Miután kinevetgélte magát Lavrov barátjával, „diplomáciai nagyüzembe” kapcsolt Szijjártó Péter / 2024.03.02.
Három olyan ország képviselőivel egyeztetett, hogy leesik az állunk! - Nos, a posztból kiderül, hogy a diplomáciai nagyüzem = Moldova, Panama, Üzbegisztán

444.hu
Szijjártónak pont Navalnij temetésének napján sikerült egy jót röhécselni az orosz külügyminiszterrel / 2024.03.01.
A magyar külügyminiszter fontosnak tartotta megosztani ezt a videót ma este. - A béke 0. feltétele: a párbeszéd - ezt írta rövid videója alá a magyar külügyminiszter, amin jóformán más nem is látszik, mint hogy régi jó barátjával, a neki Barátságért érdemérmet átadó Szergej Lavrovval kacarászik.

 

Kapcsolódó cikkeink:

tarajeroVon der Leyen bizonyítványa / Készült: 2024.02.20
Szijjártó miniszter belerúg mindenkibe, amerre jár. Kivéve a bizonytalan állagú keleti despoták, meg Lavrov. Amúgy nem igazán kellene megszólalnia, mert minden egyes szavával csak mélyebbre ássa magát a ganyéban, húzva bele az egész országot is, amelynek az a nagyobbik fele, amelyik még nem őrült meg teljesen, mindezt tehetetlenül nézi. Az okokról most ne értekezzünk, mert javarészt úgy rajtunk kívül állóak, hogy voltaképp mi tehetünk róla, de azon a ponton, ahol momentán vagyunk, feltartózhatatlanul zuhanunk a pusztulás felé.

smkaSchmidt Mária és a nácik / Készült: 2024.01.28
Mint emlékezhetünk, 2022 októberében Schmidt Mária történészasszony kifejtette a Bayer-show névre hallgató szellemi felvilágosító műsorban, hogy Németország már nem létezik. Nincsen. Abban az időben a német államnak számos vége volt neres olvasatban, megfagytak miután finggal fűtöttek, ráadásul éhen is haltak, láthatjuk tehát, hogy a nerképzelet kimeríthetetlen, ha olyan alanyt talál, akit vagy amit valami okból gyűlölni kell.

sz_intesSzijjártó és az amerikai igazságszolgáltatás / Készült: 2023.09.08
Hogy Szijjártónak olykor habzik a szája, azt már megszoktuk. Ilyenkor föláll a taraja, lábával mérgesen toppant, és egyfolytában hülyeségeket beszél. Nem ártana azonban valahogyan leállítani a manust, mert óriási károkat okoz az országnak, s benne nekünk. Persze a rendszer lényegéből fakadóan Szijjártó – lett légyen bármekkora szája és arca, ordítson akármilyen hangosan – csupán a fecsegő felszín, az Orbánban meglévő esszencia bugyborékolása. Tegnap már nagy valószínűséggel közel állt ahhoz, hogy hadat üzenjen Amerikának, és abban is egészen biztosak lehetünk, ha Orbán erre utasítaná, azt is megtenné.

orban_mirA helikopter-filozófia / Készült: 2023.02.15
Szijjártó francia kollégájával tárgyalt a belarusz után – nincs benne szégyenérzet -, és összefoglalta az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspontot, ami az azonnali béke. Ez elég kérdéses megközelítés, mert ilyet csak kétféleképpen lehetne elérni. Az egyik, hogy Putyin cimborájuk jobb belátásra tér, és kitakarodik a megszállt területekről, de tudjuk, hogy erre esély egy fikarcnyi sincs. A másik eshetőség a magyar szent cél elérésére, ha Zelenszkij lábhoz teszi a fegyvert, kékszegélyű kistányéron átnyújtja hazáját az agresszornak egy kupica vodka kíséretében, majd széttárja ingét Putyinnak mutatva a mellét, hogy oda kéri a kivégzőosztag golyóját.

apoltBolondokháza / Készült: 2019.01.15
Bezárták a fővárosban a Merényi Kórház pszichiátriáját. Érdekes fejlemény, különösen, ha arra gondolunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere éppen az ilyen páciensekre lett optimalizálva, akik akár saját érdekeik ellen is képesek támogatni a Vár Fura Urát.

ovm_lovagVárjátékok Neriában / Készült: 2019.01.08
Tegnap kiderült, hogy kormányunk nem lát sem okot, sem indokot, sem lehetőséget az Európában kirívóan magas ÁFA csökkentésére, amely adónem a legrászorultabbakat sújtja leginkább a fogyasztást sarcolva, úgymint parizer és tyúkláb. Ugyanakkor a Gundel látja majd el kaviárral a miniszterelnökséget a várban, ahol várkapitányságot is alapítottak, hogy ez egy kisebb ország GDP-jét kitévő pénzelkúrásokat koordinálja. Tovább alakítgatják és építgetik a panoptikumot, amely nem egyéb, mint a parasztgyerek-neodzsentri hermetikusan lezárt vidámpark-birodalma, kilátással a Dunára, viszont megszentelve.