Napszámosok
- Részletek
-
Készült: 2023. június 05. hétfő, 09:03
-
Találatok: 1475
Milyen delikát már, hogyha egy napra esik a nemzet összetartozása és a pedagógusok köszöntése. És mennyire lehangoló bír lenni, ha a nagy szájtépésben és sírva vigadásban csak az egyik marad. Mint ahogyan tegnap is. Mondhatnánk, hogy a tanerők maguk tehetnek róla, hogy úgyszólvan le sem lettek szarva az ő napjukon, de azért a másik szemszögből is érdekes lett volna, ha a könnygáz után, amit a képükbe kaptak, most meg a nyakukba lett volna ugrálva. A helyzet tehát determinált volt úgyszólván, s ebből fakadóan mélységesen lehangoló.
Bár, belegondolva ebbe az egészbe, ki örült volna annak, ha nagyságos miniszterelnökünk köszönti a tanerőket, akik Brüsszeltől vezérelve lázadnak ellene épp. Plusz a dollárbaloldal, ugye. Nem volt oly rég, épp egy éve, amikor még úgy-ahogy béke honolt a tanárok és a Fidesz között, amikor maga Németh Szilárd írta gyöngybetűkkel a táblára, hogy isten éltesse a pedagógusokat, s ennek megfelelően szinte az egész ország a lábaik előtt hevert legalább ezen az egy napon, ha máskor egyáltalán nem is. No de, ami ma van, arra senki se gondolt.
Nem a képzelőerő hiánya, hanem az elgondolhatatlanság miatt. Az idei, háborús évben – és ne az ukrán frontra, hanem a tantermekben húzódókra tessünk gondolni – annyi jutott, hogy valami központi dzsemborin Rétvári álamtitkár előadta a tutit: szeretjük a pedagógusokat, de azért dögöljenek meg, fizetésemelést pedig akkor kapnak, ha az Unió küldi a pénzt. Innen nézvést tehát soha. Ám az a baj mégis, hogy Rétvári államtitkár, és képviseletében a Fidesz azt hiszi, ez a pénzről szól csupán, holott régen nem, de ezt képtelenek felfogni.
Vagy nagyon is. Ez még eldöntendő, egy azonban bizonyos, idén nem volt virágtenger, elmaradtak a szép szavak, nemzet napszámosai, lámpások és egyéb operettszövegek, amiből, ha pedagógus volnék, levonnám a következtetést, addig vagyok megbecsülve – ha csak a szavak szintjén is -, ha úgy táncolok, ahogyan a hatalom fütyöl. Ott álltak tehát a tanerők tegnap a kietlen magyar pusztaságban, s ha más miatt nem is, ebből az üzenetből vagy épp emiatt akár föl is tehetnék maguknak a kérdést: hogyan tovább. Illetve merre.
A lenézett Románia nincs annyira messze, így azért eljutnak a hírek arról a vidékről is ide, nem csak a Rogán-művekből. Így látjuk ám, hogy demokráciából, magukért kiállásból példát mutatnak nekünk, és mintát adnak a pedagógusoknak is. Mert míg itt, minálunk tíz perces figyelmeztető sztrájkok zajlanak, meg polgári engedetlenség, ott adott jelre vagy szóra százötvenezer napszámos szüntette be a munkát, hogy elérje, amit akar. Az ilyesminek azért súlya van, míg minálunk minden puhakönnyű, elmaszatolt keserűség.
Látnivaló, ahogyan az tegnap világosan kiderült, a Fidesz-féle hatalomnak nincs szüksége a tanárokra. Legalábbis öntudatos formában. Dróton rángatott marionettekre igen, az olyanoknak táblára írt szép üzenetekkel és mézesmázas szavakkal udvarolnak, a másfajta tanerő tőlük fel is fordulhat akár, mert csak ékek a fogaskerekek között. Zavarják az akadálytalan működést. Olyan tanárra, aki gondolkodik is, szükség nincsen. Viszont ez lenne – a gondolkodás – a tanárság lényege, ennek hiányában egy kérdés van: érdemes-e.
Előbb-utóbb föl kell tenni ezt annak ellenére, hogy tisztában vagyunk a létezés okozta determinációkkal. Hogy a gyereknek enni kell adni, a számlákat ki kell fizetni, és így tovább a lehangoló szükségszerűségek dzsungelében. De, hogy a tanárokról levegyük azt a felelősséget, amit most ez a helyzet látszólag rájuk pakolt, jó azzal is tisztában lenni, nincsenek egyedül nyomorúságukban, csak most épp ők ülnek a kirakatban, és ők kapják az arcukba azt a könnygázt, amit mindenki más is megkapna, ha ott lenne a frontvonalban.
Viszont senki sincs ott. Fölszalámizott és megosztott társadalmunkban mindenki magában nyüszög, mert mindenki azt hiszi, azért még lehet élete. De nem lesz. És a gátak sem szakadtak át, nincs meg az a kritikus tömeg, amelynek tagjai belátnák, már nincsen veszíteni valójuk, mindenki azt hiszi, az ő napja még kisüthet, míg másokat belep a borulat. Nagy tévedés, és még nagyobb hiba, de fel nem róható. Csak majd történelmi távlatokból, feltéve, ha lesz alkalom visszanézni, illetve lesz ember, aki alkalmas rá.
De épp a tegnap mutatta meg, hogy erre kevés az esély. Tanárokról már szó sem esett, egy nagy trianoni visítás volt az egész azzal az érdekességgel, hogy az elcsatolt területeken jobb a tanárok – az emberek – sorsa, mint a felsőbbrendűségben fetrengő anyaországban, és nagy valószínűséggel ezzel mondtunk el mindent. Olyat is, amit a kezdetekkor nem is igazán akartunk, csak idáig vezetett az őszinte gondolkodás, és kietlen életünk feltérképezése. Nincs katarzis már, csak intés van: gondoljátok meg, proletárok. Mégpedig alaposan.
Kapcsolódó cikkeink:
Nyílt nap a Sándor-palotában / Készült: 2023.05.15
Novák, kijelölt elnök megnyitotta a pórnépek előtt a dolgozóját, hogy elvegyüljön közöttük, érezze a szagukat, és lássa a kínjaikat. Legalábbis a kirakat szerint, ugyanis az ilyen nagy egymásra találások jól kidolgozott koreográfia szerint zajlanak, a szűrt és gondosan válogatott jobbágyok, kicsik, nagyok, gyerekek, fiatalok, öregek úgy jönnek a Sándor-palotába, akárha filmforgatásra érkeznének, ahol azt játszódják a vakuk és kamerák előtt, annyira szép az élet, hogy ennél szebb már nem is lehet. A nagyasszony pedig, aki látszólag közel engedi magához a nemzetet magát, növeszt még plusz harminckét fogat mutogatni azokat, mint mindenki boldogságának lenyomatát.
Tanárok, orvosok, kurátorok / Készült: 2023.02.28
Kedd van csupán a héten Buddhában testvéreim, de máris összegyűlt a kanálisban nem is hét napra, hanem egy évszázadra elég massza. Igaz, e szempontból sem különleges mindez, mert olyan csak, mint tizenhárom éve mindig is, de most olybá tűnik, hogy felgyorsult az idő, így sebesebben hordja össze a mocskot. Kies hazánk abban a szerencsés helyzetben van, hogy az oktatást és az orvoslást is egy volt rendőr irányítja a belügy élén, s ha eddig nem tudtuk volna, ez mire jó, most megtanulhatjuk. Nincs párbeszéd, nincs egyezkedés és szakmai irányítás, kardsuhintás van és pofák befogatása. Hogy ebbe amúgy beledöglik az egészségügy csakúgy, mint az oktatás, kit érdekel – őket legalábbis egyáltalán -, fő a hatalom.
Pintér és a diákok / Készült: 2022.12.17
Pintér Sándor, a röneszánsz miniszter, aki mindenhez is ért az egészségügyön át a rendőrségen keresztül az oktatásig, nem érti az életet. Megrekedt harminc évvel ezelőtt, bár az sem biztos, hogy akkor birtokában volt a világ bonyolultsága ismeretének. Egy vezérlő eszme maradt meg benne, hogy rendnek kell lenni, ezt a rendet pedig a feljebbvaló diktálja. Ha azt mondja, hogy fogkefével kell klozettot pucolni, akkor azzal kell, értve vagyunk, elvtársak. Ez egy zupás őrmester nívója, ami ma már sem a katonaságnál, sem a rendőrségnél nem szabadna divat legyen, de Pintér itt tart. Ráadásnak még az oktatást is irányítja.
