Hírek

Nyílt nap a Sándor-palotában

katka_vegyulNovák, kijelölt elnök megnyitotta a pórnépek előtt a dolgozóját, hogy elvegyüljön közöttük, érezze a szagukat, és lássa a kínjaikat. Legalábbis a kirakat szerint, ugyanis az ilyen nagy egymásra találások jól kidolgozott koreográfia szerint zajlanak, a szűrt és gondosan válogatott jobbágyok, kicsik, nagyok, gyerekek, fiatalok, öregek úgy jönnek a Sándor-palotába, akárha filmforgatásra érkeznének, ahol azt játszódják a vakuk és kamerák előtt, annyira szép az élet, hogy ennél szebb már nem is lehet. A nagyasszony pedig, aki látszólag közel engedi magához a nemzetet magát, növeszt még plusz harminckét fogat mutogatni azokat, mint mindenki boldogságának lenyomatát.

Szánalmas színjáték, de néha lehullanak a díszletek. Egy éve jelölte ki Orbán Viktor Novák Katalint, hogy szolgálja őt, ezt pedig először háromszáz fős vendégsereggel ünnepelte, pár nappal ezelőtt. S mint a tudósításokból kiderült, abból az alkalomból az volt a hazugság, hogy „a magyar emberek jelentik Magyarország gazdagságát”, ami így önmagában semmit nem jelent, de el lehetett kábítani vele a határon innen és túlról érkező meghívottakat, mint a szánni való színdarab első felvonását, amit természetszerűleg követett a második. Ez volt a nyílt nap, amelyen kis zavar csúszott a propagandagépezetbe, mert megjelentek ott olyan emberek, akiknek valódi bajuk van.
 
Ilyenekkel pedig nem szívesen találkozik a nemzet Katikája, amit igazol a valahai, de mára lehangoló bizonyítvánnyá váló kijelentése, miszerint „Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” Bizony, ez az önmeghatározása, mintegy a világnézete a nemzet Katikájának még abból az időből, amikor csupán fideszista volt, és nem Orbán kirakati bábuja a frissen növesztett hatvannégy fogával. S bár azóta kikerült a füléből a malomkeréknyi Fidesz-fülbevaló, mégis ugyanaz maradt, mint volt akkor, amit igazolt is. A nyílt nap szentségét, a bávatag örömöket ugyanis tanárok és szülők zavarták meg, mert hívatlanul megjelentek igazi bajokkal.
 
Persze, hogy be nem juthattak a mesebeli palotába, de a kijelölt elnök kiment közéjük a szabadba, hogy semmit se értsen abból, amit kilátástalan életükről neki előadtak, és félre söpörje egyetlen kérésüket, ami az volt remegve, ne írja alá a státusztörvényt. Ezt azonban a nemzet Katikája megígérni nekik nem tudta, amikor ott állt előtte a maga valójában a társadalom azon rétege, ami ő soha nem szeretett volna lenni, és hálát ad azért, hogy nem is az. Voltaképp ez mindent elmond Novákról, a kiüresített elnöki intézményről, és arról a gyalázatos színjátékról, ami itt folyik, ami most egy kis zavart szenvedett azzal a remélhető folyománnyal, hogy a nacsasszony legalább egy kicsit kellemetlenül érezte magát.
 
Bár ez nem bizonyos. Mint a tudósításokból megtudtuk, némi szóváltás alakult ki a „röhejes jövedelmű” pedagógusok és a vendéglátó között, amit az utóbbi azzal zárt le, ő nem a kormány, azért, illetve annak tetteiért nem felel. És mégsem volt képes még csak megígérni sem azt az egyetlen dolgot, amivel a „Magyarország gazdagságát jelentő emberek” sorsáért tehetett volna, hogy nem írja alá az életüket megnyomorító törvényt. Ilyképp Novák a helyére került végleg, mint a rezsim aljas kiszolgálója, csak akkor nem kellene hatvannégy foggal eszelősen vigyorogni. Viszont tudjuk, hogy erre tartja őt Orbán. Meg arra, hogy Budaházyra – szemben a tanárokkal – legyen kegyelmet adó gondja.
 
Nem használunk jelzőt, rá, sőt, akkor is csak gondoljuk a morális besorolását – szaralak -, amikor azt is látjuk és olvassuk, mindezek után felszólította az elébe járuló megalázottakat és megszomorítottakat, ne tartsák fel azokat, akik a Sándor-palotába indulnak őt fenntartások nélkül csodálni. Engedjék be társadalmunknak azt a rétegét, amely annyira hülye, hogy önként és dalolva veszi ki a részét – vigyorgásával megtámogatva – abból a gyalázatos színjátékból, amit Novák és a Fidesz vég nélkül előad nemzetről, kereszténységről és emberekről.  Más nem is várható tőlük, és innen nézve az sem tudható, miben reménykedtek azok, akik odamentek, mit vártak ettől az alaktól, illetve milyen változást várnak a NER-től.
 
Novák ennek a része, az egyik dróton rángatott bábja, akinek útja ekként nyílegyenes és determinált, az már egy másik kérdés, hogy őt emberi minősége mennyire teszi alkalmassá erre a marionett-szerepre, s mint kitetszik, nagyon. Ilyképp a nacsasszony dolga végeztével visszatért a palotába a válogatott vendégekhez a saját burkába vagy lufijába, amelyben Orbán kegyelméből élnie adatik, a nap pedig sütött tovább, mint akármely temetéseken. Azokat pedig, akik valós gondjaikkal eléje járultak, a rendőrök elkezdték igazoltatni, és még szerencse, hogy nem kaptak könnygázt a képükbe. Így nem történt semmi sem, majdhogynem az hangzott el, oszoljanak, nincsen itt semmi látnivaló. És igazából nem is volt.
 
 

klubradio.hu
Simkó Edit: Csacsogás helyett, tetteket szeretnénk látni Novák Katalintól / 2023.05.15.
Novák Katalin tanárokkal való találkozása mindössze propagandaesemény volt, valódi változás nem következik belőle – mondta Simkó Edit. Az eseményen résztvevő pedagógus szerint a beszélgetés helyett valódi tetteket szeretnének látni a köztársasági elnöktől, például ne írja alá a státusztörvényt. Simkó a Megbeszéljük című műsorban arról is beszélt, hogy szeretnék, ha a propaganda helyett egy szakmai grémium tárgyalna valódi döntési helyzetben lévő politikusokkal …

telex.hu
A köztévé tudósításából kimaradt, hogy Novák Katalin tíz percig beszélgetett tüntetőkkel / 2023.05.15.
Pedig az M1 stábja is a helyszínen volt. - Egy apróság mintha kimaradt volna az M1 helyszínen készített riportjából: a köztársasági elnök váratlanul odasétált az oktatásért a palotában demonstrálni készülő tanárokhoz és diákokhoz, akikkel több mint tíz percig beszélgetett. - Hogy mennyire volt közérdeklődésre okot adó az egyébként meglehetősen ritkán látott jelenet sor, azt talán az is mutatja, hogy videónkat közel 200 ezren tekintették meg kevesebb mint egy nap alatt …

youtube / videó
Novák Katalin szemtől szemben találkozott a tiltakozó diákokkal és tanárokkal  / 2023.05.14.

 

Kapcsolódó cikkeink:

odabudaEgyszer majd kérnek tőle valamit / Készült: 2023.04.28
Novák Sándor-palota kegyelmet adott Budaházy Györgynek, az indoklás szerint azért, mert jön a pápa. Budaházy a magyar szélsőjobb ikonikus alakja, a bíróság terrorizmus, testi sértés, kényszerítés vádjával ítélte először tizenhárom, most márciusban hat évre, amit Novák Sándor-palota most nagy kegyesen megszüntetett. Budaházy „közéleti” tevékenysége letartóztatása előtt megfelelt az SA német birodalmi ügyködésének, amolyan verőlegények voltak ők a Hunnia mozgalommal, amelynek – hogy el ne feledjük – más tagjait is szabadon engedte most Orbán Viktor bábja.

968650_katoeNovák elnök regimentje / Készült: 2023.02.26
Novák kijelölt köztársasági elnök annyira büszke volt a férjére a szombati napsütésben, hogy által ölelte őtet, és szerelmetes pillantásokkal nézett fel a katonaruhás urára, aki a verőfényes napsütésben – plusz madárhang – katonai esküt tett. A kép tanúsága szerint férjuram szintúgy hatalmas büszkeséggel nézett a kamerába bele, olyan stramm boldogság iramlik kifele a képből, hogy majd’ kiszakítja itt nekem a monitoromat a nagy, Neria-béli családi idill. Sok ilyen párok vannak szerte a tépett hazában, dacos katonák, akiket nem rúgtak ki, és az ő szerelmes arájuk, egy heppi az egész rohadt ország. Csak azt nem tudni miért.

novak_parancsnokNovák csapatai harcban állnak / Készült: 2022.11.23
Ritkán van nemzeti hazánk földjén Novák Katalin, amióta álomfő lett. Hol evezget a Nagy Tavakon, hol kocog Brazíliában vagy zarándokol a sivatagban. Az az ember érzése, hogy Novák álomfő még csitri lánykorában készített egy bakancslistát, s amint Orbán kijelölte őt az épp ügyeletes aláírógéppé, ezzel a listával a kézben röpköd a nagyvilágban, és sorra pipálja ki a hajdani óhajokat, mint ami megvan. Nem mindenkinek adatik meg, hogy az összes vágya valóra váljon, de nincs is mindannyiunk jóban Orbánnal. Kinek mit dobott a gép vagy a lelkiismerete. Nem vagyunk egyformák.

novak-katkaNovák, Balog, Kossuth, kisnyúl / Készült: 2022.04.16
Nem szeretném, ha olybá tűnne, hogy pikkelek Novák Katalinra – pedig de, mert bűnei számosak, hatalmasak és feledhetetlenek –, és foglalkozna vele a fene, ha nem tolnák az ember képibe a magasztos maszlagot, a celofánba csomagolt és masnival átkötött pátoszt. Interjút adott a Kossuth rádióban leendő köztársasági elnökünk, kérdezője pedig Balog püspök volt, Orbán régebbi minisztere, amiből kitetszik, ezek semmit nem bíznak a véletlenre. Újságíró már annyira sem kell, mint Orbán rendszeres felszopója – bár ő szakmabélinek nehezen nevezhető, de legalább a nevét adja a színházhoz –, megoldják okosba’, maguk között a dolgokat.

novak_levzNovák elkezdett levitálni / Készült: 2022.01.25
Kötözzenek meg, vessenek a mókusok elé, ha értem Novák Katalint – bár azért nagyon is –, hogy milyen létállapotba kezd kerülni. Momentán, akárha Ricanor atya Macondóban, akinek egy csésze forró csokoládétól sikerült mintegy tizenöt centire leküzdeni a gravitációt, Novák nacsasszony a tudattól, miszerint köztársasági elnök lesz – mert az lesz, akárki meglássa –, szintén elemelkedett az anyaföldtől, és most éppen lebeg. Arról már volt szó régebben, hogy nem szeleburdi-elhamarkodott-e, amikor fölmondott a miniszterségben, ábrándoztunk arról, hogy netán két szék közt a földre huppan, de ezek szerint nem. Megkezdte a röpülést.