Hírek

Novák elkezdett levitálni

novak_levzKötözzenek meg, vessenek a mókusok elé, ha értem Novák Katalint – bár azért nagyon is –, hogy milyen létállapotba kezd kerülni. Momentán, akárha Ricanor atya Macondóban, akinek egy csésze forró csokoládétól sikerült mintegy tizenöt centire leküzdeni a gravitációt, Novák nacsasszony a tudattól, miszerint köztársasági elnök lesz – mert az lesz, akárki meglássa –, szintén elemelkedett az anyaföldtől, és most éppen lebeg. Arról már volt szó régebben, hogy nem szeleburdi-elhamarkodott-e, amikor fölmondott a miniszterségben, ábrándoztunk arról, hogy netán két szék közt a földre huppan, de ezek szerint nem. Megkezdte a röpülést.

Ennek biztos jele, hogy nemcsak új témákat vesz fel onnan fölülről – bár még nem látunk a szoknyája alá –, hanem nyelvében is változik. Ölti magára a pátoszos-magasztos lingua-elnököt, hogy majd 2022. december 31-én éjfélkor teljes fegyverzetben mondhasson újévi köszöntőt nekünk, akik szájtátva hallgatjuk a csodát, ami elibénk tárul. Novák a családokat feledve magasabb szempontok felé közelít, mássza meg az ormokat, és ennek jeleként nekilátott átfogó, szarházi fentebb stílben nemzetezni meg kultúrázni, vagy mi a rosseb. Mert szintén önsanyargatón újra azt kívánom, legyek pacsirták eledele, ha értem, mi a jó francot akar mondani.
 
A szándék ilyen emelkedett, hogy okos, szép, megértő és mindent átlátó útmutató vagyok nemzetben, hazában és fényes jövőben gondolkozva, aztán ilyenek sülnek ki belőle például a Himnuszról: „Nemzeti imádságunk nem engedi, hogy kisszerű ideológiai küzdelmekben bárki kisajátítsa. Úgy jeleníti meg a nemzet egységét, hogy újra és újra megteremti azt. Biztosít bennünket arról, hogy minden pártütés, értetlenség, viszály, káröröm és öröm, széthúzás és összefogás felett létezik az az összetartozás, melyet nem mi barkácsolunk össze, hanem a Teremtő ajándékaként kaptuk.” – Javítsanak ki, ha rosszul látom és érzékelem, de ez már Kósa kupakjainak magassága.
 
És képzeljék el azt is, midőn Bözsi néni a hatósági áras farhátat szopogatva hallja mindezt, és megállapítja, hogy ez a Katika amennyire szép, legalább annyira okos is. A magam részéről pedig rögzítem, hogy az utazás megkezdődött, és így még egyszer átgondolva ezt a szöveget, valószínűleg a nacsasszony elérte az első kozmikus sebességet, amelytől – ahogyan a fizikából tudjuk – az ojjektumok Föld körüli pályára állnak. Ha nem óvakodik a mondanivaló érthetetlen cifrázásától, elérheti a második fokozatot is – úgymint második kozmikus sebesség – amellyel végleg megszabadul a Föld vonzásától, és elszáguld a végtelen űr jéghideg mélyire.
 
Így lenne nekünk a legjobb, ezért nem így lesz. Novák útja az érzékelhető kreténség felé nem példa nélküli, sőt, inkább tipikusnak mondható. Látjuk és tapasztaljuk ugyanis, hogy akárhány porbafingó, egészen egyszerű organizmusnál, amint mezei képviselő lesz, odavonódik mintegy a feje köré a képviselői glória (gloriola, nimbusz), és elkezd úgy járni-kelni a világban, mint aki minden reggel spanyolviaszkot szarik. És aztán, ahogyan megy feljebb a ranglétrán, ez a talmi állapot csak fokozódik, mígnem eljut az elkülönülés és kiválasztottság olyan szintjére, ahonnan a sarki kocsma – úgy is mint nagybetűs élet – egyáltalán nem kivehető, mert ködös homályba vész.
 
Ennek a négyzetét produkálja most nekünk Novák nacsasszony, aki köztársasági elnök elődeitől azt a leckét megtanulta, lehetőleg ne mondj semmit, de ha mégis, azt mindenképp nagyon hülyén. Novák az élen halad a lecke elsajátításában, mert még mutatok csemegét tőle. Arról is beszélt, hogy „tőlünk nyugatra keveset ismernek a magyar szellemből”, szerinte „erősíteni kell a magyar öntudatot”, sőt, „sürgősen szükséges a magyarság öntudatosítása”, mert „sem a honfoglalók, sem a kurucok nem kérdezték, mi a magyar”, ők „tudták, hogy magyarok”. Ím, máris látjuk Buga Jakabot, vagy épp Eke Mátét, amint kéz nélkül, csupán fogai tartásával kiissza a fakupát.
 
Meg Vereckét, ahol téblábolnak eleink azon tűnődve, kipcsakok-é vagy türkök magyarságukban. Ettől meg kell a szívnek szakadni, de leginkább Nováktól, ahogyan látjuk és hallgatjuk őt glóriával a feje körül ökörségeket hadoválni. Mindeközben pedig eszünkbe jut Göncz Árpád, aki csak ennyit mondott: „Ha szolgálni akarok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen; a védteleneket. Azokat, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó.” – És megérezzük, hová jutottunk: Novákig a fenti tartalmakkal. De nem is ez, hanem a jó szándék, a szelíd értelem és az emberség. Ennek hiányától sikolt minden.
 
 

hirklikk.hu
Novák Katalin csak csukott szájjal énekelhette a Himnuszt / 2022.01.26.
Nehéz gyermekkora lehetett Novák Katalinnak, mintha nem is köztünk nőtt volna fel, ebben az országban, annyira sanyarú volt az élete. Erre kell gondolnunk, ugyanis a leendő államfő arról beszélt a magyar kultúra napján Sopronban, hogy gyermekként nem énekelhette a Himnusz szövegét, csak a dallamot dúdolhatta. De ők dacoltak a diktatúrával és csukott szájjal azért is énekelték, hogy „Isten áldd meg a magyart!” …

nepszava.us
Novák a kultúraromboló Fidesz államfőjelöltjeként zagyvált a kultúráról / 2022.01.24.
Jól beletalált Novák Katalin, az Orbán-rezsim államfőjelöltje, amikor megválasztása előtt a szellemi nagyságát bizonyítandó, a magyar kultúráról értekezett Sopronban. Sikerült bizonyítania, hogy egyrészt fogalma nincs a kultúráról, másrészt a nacionalizmussal téveszti össze. Fontoskodva előadott közhelyes zagyvaságai igazolnak a személyével kapcsolatos minden fenntartást. Emellett, ha van valami, ami az Orbán-rendszer nemzetellenes pusztítását mindennél jobban bizonyítja, az a kultúrarombolás, amit a Fidesz az elmúlt 12 évben végrehajtott …

444.hu
Novák Katalin: Sürgősen szükséges a magyarság öntudatosítása / 2022.01.24.
A köztársasági elnöknek készülő Novák szerint „nemzeti imádságunk nem engedi, hogy kisszerű ideológiai küzdelmekben bárki kisajátítsa”. - ... „sem a honfoglalók, sem a kurucok nem kérdezték, mi a magyar”, ők „tudták, hogy magyarok”. Beszédét azzal zárta, „jobban kell ismernünk, mi a magyar és jobban kell akarnunk, ami magyar”. A paradicsom színét nem feszegette.

 

Kapcsolódó cikkeink:

grincs_2csicskaNovák, és a hivatal igézete / Készült: 2021.12.28
A jogállamiság lebontásához én soha nem fogok hozzájárulni.” – Örvendeztetett meg minket Novák Katalin, aki máris úgy viselkedik, mintha köztársasági elnök volna, holott nem az. Ez egy csudálatos mondat, amit ajéndékul kaptunk őnagyságától, és lehet, hogy Varga Judittal közösen főzték ki azon merengve, mik is a lebontani nem engedett fogalom ismérvei, amelyek Novák barátnője szerint nincsenek is. Így tehát a lehető legteljesebb tisztelettel kérdezzük meg, hogy akkor most mi van. Elmondom kiindulásképp: az van, hogy már nincs mit lebontani, a jogállam Magyarországgal egy lapon nem emlegethető, az Unió éppen ezért morcoskodik, amit Varga boszorkányüldözésnek nevez.

zsepis_kader1Elnökasszony / Készült: 2021.12.22
Orbán tegnap bejelentette, hogy Novák Katalint jelöli államfőnek. Ezen a jobb érzésű emberek elszörnyedtek, a politimókusok pedig megmagyarázták, hogy egyetlenünk emiatt nem aljas, hanem a végtelenségig okos. Lehangolóak ezek a politimókusok, akik a pragmatizmus szemszögéből tudnak helyeselni mindennek, megállapítva most is, hogy az államfőjelölés a választási kampány része, és Novákkal az ellenzék vitorlájából Orbán most kifogta a szelet. Az lehet, hogy ennek az egésznek ilyen olvasata is van, de aki politimókus ilyen szemszögből értelmezi csak a gyalázatot, az nekem ne szakértsen.

ov22_novakNovák K. apokalipszise / Készült: 2021.09.27
Novák miniszter erődemonstrációnak érezte az általuk gründolt demográfiai csúcsot, ilyképp az lehet, hogy az augusztus 20-i giccsparádé pedig nemzeti nagylelkünk előbuggyanása volt a csikóbőrös kulacsból. Ízlések, értékek és eszmék különbözően vannak jelen az egyes organizmusokban, Novák miniszterben ekképp. Ez a világ lenyomata benne. Mint volt szíves kifejteni, a demográfiai csúcs – ami tényleg nem tudjuk mi célt szolgált az ünnepi kosztümök megmutatásán túl -, azért volt erődemonstráció, mert azon a szomszédos nagyhatalmak képviselőin kívül megjelent maga Mike Pence, Trump alelnöke is, akivel nem kellene annyira dicsekedni.

812864_novanNovák árja Magyarországa / Készült: 2021.04.10
Nagyon reménylendő, hogy Novák Katalin nem tudja, mit beszél, mert, ha igen, akkor elég nagy a baj. Örvendezett a minap ugyanis, hogy a magyar termékenységi adatok is legalább olyan jók, mint az ojtakozásé, köszönhetően Orbán Viktornak, illetve a Fidesznek. Amióta a családok gondját viselik, szaporodunk. Vagy nem, de ez az összképen nem változtat, úgyis azt beszélnek, amit csak akarnak. Kitalálnak valamit, aztán hozzá igazítják az adatokat, gyártanak hozzá grafikont és szakértők is elmagyarázzák a tévéjükben. „A magyar termékenységi adatok immár második éve jobbak az Európai Unió átlagánál” – mondja nekünk az ablakpucolás nagymestere. Brüsszel csak leshet, a nyugat hanyatlik, Kipcsákia pediglen felvirágzik.

baltas_nNovák keresztanyu / Készült: 2021.03.02
Eddig csak elborzadva röhögött az ember, hogy Novák Katalin – aki papírzsepivel is tud ablakot pucolni – mennyire otthon van a bugyogók, boxerek, spermiumok és petesejtek, nászéjszakák meg válások világában. Erről a területről szokott diadalmi jelentéseket közzé tenni, emlékszünk, ahogyan csattogtak a budapesti hidakon a családok évének zászlajai. Tudjuk, hány milliárd maradt a családok zsebében, mennyi csokos autót vásároltak, egy nagy, szocreál mosolygás a magyar család. Anyu főz, apu meccset néz, a kisdedek a napon vannak, vasárnap misére mennek, hét közben lövészklubba, jó éjszakát gyerekek, búcsúzik a Füles mára.