Hírek

Tíz év csomagjai – ki mennyit szorított meg?

2006 óta a mindenkkori kormányok a GDP közel 20 százalékának megfelelő költségvetési kiigazítást terveztek be, és ezek egy jelentős hányada meg is valósult. 2001-ben útjára indult kiköltekezésnek meg lett az ára: mindazt a gazdasági sikert, amelyet a '90-es évek második felében sikerült elérni, gyorsan szétzilálták a felelőtlen, a költségvetési hiányt figyelmen kívül hagyó intézkedések. A hibákból azonban mit sem tanultak a politikusok: 2010-ben például az egykulcsos adó bevezetése indította útjára az újabb kiigazító intézkedéseket, bár azt annak bejelentésekor már tudni lehetett, hogy gazdaságösztönző hatása nem lesz, ellenben hatalmas rést üt a költségvetésen. A 12 éve tartó totálisan rossz fiskális politika következménye a magyar gazdaság hanyatlása és a növekedés elmaradása.

Régi „sikerek”

A hétköznapi nyelvben a megszorítás, mint szitokszó a Bokros-csomag idején terjedt el. 1995-ben Bokros Lajos, akkori pénzügyminiszter komoly kiigazításokat rendelt el, amelyek egyaránt érintették a költségvetés bevételi és kiadási oldalát annak érdekében, hogy Magyarország elkerülje a csődöt. A miniszter akkori megítélése katasztrofális volt, azonban az érdemek magukért beszélnek. Komoly kompromisszumok árán, de a költségvetést sikerült rendbe tenni, és a következő években minden makrogazdasági mutató jelentősen javult – ebben persze nagy szerepe volt a forint csúszó leértékelésének is. A Bokros-csomagot utólag jogosan nevezhetjük sikeresnek, hiszen a magyar gazdaságot egyensúlyi pályára állította, és a '90-es évek második felében, valamint a 2000-es évek elején hitelfelhalmozás nélkül sikerült jelentősebb gazdasági teljesítményt elérni – igaz ebben közrejátszott az akkori világgazdasági konjunktúra is, amely húzta magával a magyar feldolgozó ipart is...


Cikk: http://tenytar.hu/elemzes/tiz_ev_csomagjai_ki_mennyit_szoritott_meg#.UXMPlr0Yoeg