Hírek

Bokros: Nem bírunk ki még négy év orbánizmust

Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új pártot alapított Bokros Lajos. - Az európai parlamenti képviselő, a Horn-kormány egykori pénzügyminiszter lesz az új párt elnöke. Alelnöke Pusztai Erzsébet, volt MDF-es országgyűlési képviselő. Az igazgatóság tagja Cselényi László, a Duna Televízió korábbi elnöke, Pálfy G. István újságíró és Kajdi József jogász. A MoMa az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni amellett, hogy hisz a szabad piac, a kereskedelem és a vállalkozás jólétteremtő erejében.

Bokros Lajos a lapunknak adott interjúban azt mondta: a jelenlegi kormánypárt és lakájai tartanak tőle, ezért „meg akarják ölni. Legalábbis politikailag”. Szerinte Magyarországon ma semmi értelme a jobb és a bal erőterében meghatározni egy pártot, hiszen a parlamentben ülők mindegyike szocialista gazdaságpolitikát folytat, a Fidesz is.

Cikk: http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/21/bokros-nem-birunk-ki-meg-negy-ev-orbanizmust/

Kapcsolódó cikkek:

  • Bokros Lajos: Bástya elvtársat meg akarják ölni - Nagyinterjú
    Háromhatvanas kenyeret javasol Orbánnak, aztán hataloméhes fülkeforradalmi őrületről, primitív erőszakról, törzsi nacionalizmusról szól. Nem mellesleg vasárnap Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) néven új pártot alapított. Ha lesz balos ellenzéki összefogás, indul a jövő tavaszi országgyűlési választásokon. Ha nem lesz, maradna Brüsszelben. Kovászos nagyinterjú.
  • TÖKÖLŐDÉS
    Mesterházy írt Bajnainak és Gyurcsánynak, Bajnai írt Mesterházynak és morcos lett, mert Mesterházy írt Gyurcsánynak is, Juhász-füvész közben szorgalmasan vetette a vadkender-magokat, ezzel próbálva maga mellé állítani a köztudottan laza és cseppet sem képmutató magyar népet.