Hírek

László, a tőkés püspök

Néhány, magát középkori csákmáténak (alig-oligarchának) képzelő, közpénztolvaj “politikus” komolyan azt hiszi, hogy az egészen a XX. század végéig tartó “Informatikai Középkor“-ban élünk még mindíg, így osztán azt tehet, amit csak akar: úgy sem derül ki! … Hát dehogynem! - Úgy bő huszonhárom esztendővel ezelőtt egy Tőkés László nevű református lelkész azzal szerzett magának komoly erkölcsi tőkét, hogy személyesen és bátran kiállt az akkor már éppen hamvába hulló, tehát önelemésztő Ceausescu-rezsim ellen. Később, ugyanezen Tőkés Lászlóról egyre többen állították, hogy az az “erkölcsi vagyon”, mellyel ő a “Román Forradalom” egyik emblematikus figurájává, illetve egyházkerületi püspökké emelkedett, tulajdonképpen “talmi és rablott”, de én ezt akkoriban annak tudtam be, hogy a gyáván (és pénzért) rendszerszolga “Morális Trollok“, így akarják beszennyezni a hozzájuk képest Erkölcsi Titánt, lerántva őt abba a Mocsárba, melynek átható bűzét maguk is árasztották, illetve árasztják ma is...

... Ámde László testvérünkbe vetett hitem, az évek során egymásra halmozódó tények súlya alatt, elébb csak rogyadozni kezdett, majd végül a “tagadás”-ba esett át. Én, aki korábban híven támogattam Őt a Vele szemben felhorgadó rendszerszolgák indulataival és piszkoskodásaival szemben, ma már “eretnek“-nek számítok … korábbi ellenzőinek, a mára egy “Hatalomtechnikus Optikus” által ”nemzeti kereszténységre” nyitott szemeikben! Mindez történt annak okán, hogy László testvérünk nekiállt következetesen és szakmányban “anyagi”-vá átalakítani/átváltani a bárhogyan is megszerzett morális tőkéjét! ...

Cikk: http://szendamondja.wordpress.com/2013/04/19/laszlo-a-tokes-puspok/

Kapcsolódó cikk:

  • Magyar állami vállalatok százmilliós adományai segítik az erdélyi Fidesz-projektet
    A könnyített honosítás bevezetésével, illetve a szavazati jog megadásával a magyarországi politikai mező kiterjedt az ország határain túlra. Az utóbbi két évben Erdélyben megkezdődött a kiépítése azon politikai struktúráknak, melyek révén elképzelhető, hogy a magyarországi politikum az eddigieknél is nagyobb hatásfokkal tudja megszólítani, mozgósítani az erdélyi magyarokat. Közel 1 millió euró támogatást kaptak EMNP- és EMNT-politikusok által frissen bejegyzett civil szervezetek állami tulajdonban lévő magyar cégektől, további közel 2 millió eurót pedig egy az erdélyi magyar nyelvű sajtót finanszírozó, Fidesz-közeli alapítvány a Szerencsejáték Zrt.-től.