Hírek

Több Európa, kevesebb Balaton

vm_kalapbanAz Európai Újságíró-szövetség (EFJ) hétfőn kiadott közleményében felszólította Európa vezetőit, hogy védjék meg a média szabadságát Magyarországon. Ebben a mondatban benne van az egész XX.-XXI. századi magyar és egyetemes történelem, Trianon, Jalta, ’56, Horn és a NER. Ez a közlemény egy elhaló sikoly, miközben Orbán a veje balatoni luxusnyaralójából küldözget kalapos-napszemüveges fényképeket. És ami a mókás, valószínű, már akkor is ott volt, amikor a több ezres tömeg a Karmelitáknál épp neki üzent, hogy hátha meghallja. Nem hallja meg, tölt egy kortyocskát a demizsonból a vejének, és ebben is benne van az egész lehangoló magyar sors.

Több Balaton, kevesebb Brüsszel, szösszentette a kalapos-napszemüveges kép alá a kedves vezető, amitől a hívek elaléltak, és írtak is neki a közösségi oldalon, hogy hajrá, miniszterelnök úr, harcoljon. Nem harcol. A veje luxusnyaralójának árnyas fái alól küldözget lelkesítő szövegeket, miközben a tömeg ellene tüntet a fővárosban. Ha az EFJ közleményében a történelem, Orbán képében az ő sorsa mutatkozik meg egészen. Olyan nyaralóból szájkaratézik, amelyet a veje az Uniótól ellopott pénzből épített(vett), s hogy baj ne legyen, az após inkább a mi pénzünkből pótolta ki a hiányzó összeget. És most onnan üzenget az ellopott pénzek utalójának.
 
Pofája, az van, mondta a Hair című filmben egy decens úrhölgy Bergernek, aki a partijukra becsörtetve az asztal tetején ugrált, és magunk sem mondhatnánk szebben miniszterelnök úrra: pofája, az van. És még csak le sem szakad. Jellemző kilátástalan helyzetünkre, hogy azt az újságot, amelyik kiderítette, hogy Orbán honnan küldözgeti a bicskanyitogató képeit, elküldték melegebb éghajlatra. Hogy ez aztán fontos, ilyenekkel foglalkozni, hol nyaral a drága miniszterelnök úr, hol piheni ki a Brüsszelben összeszedett fáradtságot, ahol is a hátán cipelte a libernyákokat Hol pihenné ki, a libernyákoktól ellopott pénzből vett nyaralóban.
 
Azért ez már egy szint. Viszont megint történt egy ordas nagy lenyúlás, legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a Elios ügy, amiből a nyaraló van. Itt van nekünk ez a háromszáz milliárdos lélegeztetőgép mutyi, ami miatt Vadai képviselő kérdést intézett a legfőbb ügyészhez, hogy akkor most ez hogy. Polt elvtárs pedig azt válaszolta, továbbította az ügyet a rendőrséghez, aki majd nem talál bűncselekményre utaló jeleket, és lezárja a nyomozást. Polt elvtárs megtette, amit megkövetelt a haza, viszont a rendőröknek meg Pintér a főnöke, és körbe is értünk. Ezért volna szükség az Európai Ügyészségre, és ezért nem vagyunk annak a tagja.
 
Szép dolog ez, hogy az EFJ kiáll a magyar sajtószabadságért, viszont csak megköszönendő gesztus, de nem egyéb. Senki nem fogja megvívni a mi forradalmunkat helyettünk, de ez is már unalomig ismert frázis És Európa, amikor majd csipog a kimúltunkat jelző térkép és villog a lámpácska akárha Bud Spencernél, mint emlékezhetünk, megszólalhat majd a dörmögő hangján: kár érte, kiváló ország volt És, hogy az volt-e valaha egyáltalán, ez a történelmi kérdés. Végig nézve a nyomorult történelmünkön, általában a baj volt velünk csak, a történelmi sodrásokhoz későn kapcsolódtunk, s ha igen, a rossz oldalhoz rend szerint.
 
Ha meg nem, levertek minket, kivégeztek és ledaráltak. Épp ez van benne abban a mondatban, amit a kedves vezető a napszemcsis képe alá írt használati útmutatóul, hogy több Balaton, kevesebb Brüsszel. Ez ugyanaz a gesztus, amivel a Donhoz küldtük a 2. Magyar Hadsereget, miközben Budapesten Karády búgott a szalonokban. Máma – miközben szintén veszik el az ország – a Nélküledet tutulja a mai dzsentri közönség, hegedű szól a vár erkélyén, viszont nincs annyi tisztesség a mai Szakhmáry Zoltánokban, hogy észre véve zsákutcás fölöslegességüket szíven lőjék magukat az utolsó muriban. Ezek a maiak még regényalaknak is ócskák.
 
 

444.hu
Orbán Viktor elugrott a hétvégén Tiborcz István úszómedencés birtokára / 2020.07.26.
„Több Balaton, kevesebb Brüsszel” - ezzel a szöveggel osztott meg szalmakalapos-napszemüveges képet Orbán Viktor szombaton. - Rögtön látszik, hogy a fotó a Balatonnál készült, de a Magyar Narancs az Átlátszó tavalyi cikke és képei alapján ennél pontosabban is beazonosította a helyszínt: Tiborcz István felsőörsi, csaknem egyhektáros, úszómedencés birtokát. A miniszterelnök veje egy házszámokkal sem bíró, zártkerti besorolású zónában vásárolt két telket, amiket aztán egyesített. Bár az Átlátszó tavaly azt írta, a tulajdoni lapok szerint gazdasági épületek álltak rajta, valójában egy jókora luxusvilla és egy másik nyaralóépület található ott.

hirklikk.hu
Méregdrága Tiborcz István szállója / 2020.07.14.
Egy közmunkás teljes havi fizetése sem lenne elég egy éjszakára Tiborcz kastélyszállójában, még a nyitási akcióval együtt sem. - A 20 százalékos nyitási akcióval együtt is Magyarország egyik legdrágább szálláshelye lett Tiborcz István 19 szobás turai kastélyszállója. Amennyiben valaki egyedül töltene el egy éjszakát Turán, attól 68 ezer forintot kérnének el. A közmunkások nettó bére 54 ezer forint, így még egy éjszakához sem lenne elegendő egy teljes havi fizetésük.

privatbankar.hu
Híven tükrözik az Orbán-rendszer lényegét a milliárdos Kisfaludy-pályázatok - A hét videója / 2020.07.10.
Számtalan cikk jelent meg a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy-pályázatokról, amelyekből kiderült, hogy Mészáros Lőrinctől Hernádi Zsoltig ki hány milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el szállodafejlesztésre. Arról viszont kevesebbet lehetett olvasni, hogy alapvetően mi a probléma ezekkel a pályázatokkal, amelyek pedig tökéletesen leképezik az Orbán-rendszer gazdaságpolitikáját. E problémákát járta körül munkatársunk, Vég Márton.

www.youtube.com / videó
Híven tükrözik az Orbán-rendszer lényegét a milliárdos Kisfaludy-pályázatok

 

Kapcsolódó cikkeink:

tiTiborcz, a gazdag közlegény / Készült: 2019.05.06
Tiborcz István nem közszereplő, magánemberként szólították meg az utcán, és bár egy átlagembernél jobban, a közszereplőkhöz hasonlóan kell tűrnie a média figyelmét, de csak keretek között, a célpontos anyag pedig túlment ezen.

nari_lampasÍgy mentik Tiborczot: inkább nem kérjük az EU-támogatást / Készült: 2019.02.13
Miután az OLAF szabálytalannak ítélte az Elios-lámpacseréket, a kormány visszavonta a támogatási igényt. Így az adófizetők finanszírozzák a korrupt beruházásokat.

orban-tiborc4A falopás után a rendőrség elsikálta Tiborcz Elios ügyét is / Készült: 2018.11.08
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios ügyében. Az Orbán Viktor és családja által vezetett maffia ebben az ügyben úgy döntött, hogy elrendelteti a nyomozást TIborcz cégével szemben, az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) jelentése miatt, mivel annak elhallgatásánál jobbnak látszott az, ha a magyar hatóságok eljátsszák a vizsgálatot és megállapítják Tiborcz István ártatlanságát.

ovi_csaladEz már a család pénze / Készült: 2018.08.23
Ritka eset, hogy egy hír egyszerre vállrándítást sem érő evidencia, és korszakhatárt jelentő fejlemény. Most mégis ez a helyzet.

o_gyozoA családi maffia vezére mára elhitte, hogy kizárólag a lopásra kapott felhatalmazást zsinórban kétszer egymás után / Készült: 2016.09.06
Súlyos híreim vannak: kijöttek a második negyedéves GDP-re vonatkozó adatok, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a helyzet nem csupán aggasztó, de egyenesen tragikus. 2013 vége óta egyre lassabb a gazdasági növekedés, a beruházási rátát csak az EU-s pénzek lehívása miatt érdemes jegyezni, miközben a magángazdaságban is egyre kevesebb új projektet valósítanak meg a vállalatok, az építőipar még mindig nagy erővel húzza lefelé a magyar növekedést és csak azért nem mi hajtjuk az európai seregeket, mert egyébként az Unió globálisan szarul teljesített ebben a negyedévben.