Hírek

A falopás után a rendőrség elsikálta Tiborcz Elios ügyét is

orban-tiborc4Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios ügyében. Az Orbán Viktor és családja által vezetett maffia ebben az ügyben úgy döntött, hogy elrendelteti a nyomozást TIborcz cégével szemben, az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) jelentése miatt, mivel annak elhallgatásánál jobbnak látszott az, ha a magyar hatóságok eljátsszák a vizsgálatot és megállapítják Tiborcz István ártatlanságát.

Az OLAF alaposan dokumentált vizsgálata olyan egyértelmű bűncselekményeket tárt fel, amelyek alapján Tiborcz cége ügyében vádat kellett volna emelni. Egy ilyen vádemelés az Orbán-család egészét érintette volna, mert Tiborcz az apósa, Orbán Viktor nélkül erre a bűncselekménysorozatra nem lett volna képes. A cél nyilvánvaló, Orbán lányának családja feltőkésítése. Az OLAF jelentése megállapította, az Elios ügyében szervezetten, megfontolt szándékkal, bűncselekményeket követtek el.
 
A vizsgálat a papírformának megfelelően “bűncselekmény hiányában” felmentéssel zárult. A rendőrség nem állapított meg bűncselekményt Orbán családjával és magával Orbánnal szemben, miután a szervezett bűnözés legfelső szintjét ő irányítja. Ezzel a rendőrség csak azt bizonyította, hogy Magyarország polgárai nem számíthatnak rá, a rendőrség nem a nép és a törvény szolgálatát, hanem egy szervezett bűnöző csoport szolgálatát látja el. Akik ezt a nyomozati eredményt produkálták, nyilvánvalóan a bűnpártolás bűnét követték el.
 
Ezeket az állításokat az OLAF bizonyítékai támasztják alá. Az OLAF vizsgálatát nem tudták semmilyen szinten cáfolni, azok tényeken alapulnak. Az Olaf 35 közbeszerzést vizsgált, az a magyarok számára nem meglepő, hogy mindnél felmerült a csalás gyanúja, de végül a 35 közül 17 esetet tudtak bizonyítani, ahol szervezett csalás nyomaira bukkantak. Ezek tiszta, fehéren és feketén bizonyított ügyek. Ezek közül egy is elég lenne a vádemeléshez.
 
A magyar rendőrség azonban egyetlen bűncselekményt nem talált, holott bizonyított tény, hogy  a pályázatokat úgy írták ki, hogy a lehető legtöbbet lehessen fizetni az Eliosnak. A pályázatok részeként benyújtott Excel-táblázatokat a Sistrade közösen írta az Elios-szal. A Sistrade Tiborcz Eliosos üzlettársának, Hamar Endrének tanácsadó cége, mely befolyásolni tudta a közbeszerzési kiírások feltételeit. Magukra írták ki a pályázatokat, ami csalás, ezzel milliárdokat loptak ki.

Tiborcz Istvánnal – Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel férjével – szemben nem az első eset, hogy a rendőrség bűnpártolást követ el, nem a törvényt, hanem a politikai akaratot, Orbán családját szolgálja ki. Bizonyított tény Tiborcz falopása. Orbán Ráhellel azon a traktoron is pózoltak az esküvői fotóikon, amely traktorral Orbán veje egy szegény emberrel szemben a falopást elkövette. Az ügyet addig húzták, átrakták, fektették, míg végül a fatolvaj Tiborcz ügyét elsikálták.
 
Rendkívül súlyos fejlemény, hogy a lakosság nem számíthat a rendőrség részrehajlás és politikai befolyástól mentes munkájára. A lakosság védtelen a hatalmaskodókkal szemben. A rendőrség nem a törvény oldalán áll. 1848 egyik követelése a törvény előtti egyenlőség volt. Magyarországon 2018-ban sem valósul meg ez a követelés. Orbán és egész családja, szervezett bűnözői csoportjának tagjai, a törvények felett állnak. A bűnüldözés elfogultan, és kézi vezérléssel működik. Az kerül bíróság elé, aki nem tartozik a bandába, vagy akit a bűnszervezet vezetője erre ítél, és az igazságszolgáltatásnak odadob.
 
A rendőrségi törvény 2. § (3) bekezdése szerint “A rendőrség a feladatának ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el”.
 
 

hvg.hu
Tóta W.: Magyar ember nem lop, csak kalandozik / 2018.11.08.
Bűnüldözés hiányában miért is ne tenné. - Ebben az esetben elvárom az illetékes uniós hivataloktól, hogy ezeket a szövegeket azonnal tegyék közzé. Apró, de előremutató és elegáns lépés lenne, ugyanis az Orbán-család szabadrablása mellett pontosan erről szól a rendszer. Arról, hogy ha a magyar állampolgárokat érdekli, mégis hova lett az a tizenhárom milliárd, a saját intézményeink foghegyről annyit köpnek az arcunkba: közöd? Ezt nem azzal lehet megtörni, hogy az Európai Parlament megállapítja, hogy csúnya dolog. Hanem például azzal, hogy ha nekik többet elárul a magyar állam, azt azonnal közzéteszik. És lehetőleg nem az ec.europa.eu valamelyik aloldalán, hanem legalább néhány plakáton. Esetleg ajánlhatom a HVG hirdetési felületeit is jó szívvel és árengedménnyel, egyebek mellett.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovi_rabloOrbánnak valóban minden oka megvan a rettegésre az Európai Ügyészségtől / Készült: 2018.09.20
A részrehajló, főleg az éppen aktuális elit hatalmát bebiztosítani hivatott állami intézmények nem üldözik, hanem eltűrik, néha egyenesen ösztönzik a korrupciót, ami által az uralkodó hatalmi kör tagjainak még nagyobb hatalma lesz, a társadalom viszont szegényebbé válik. Ezért lenne szükség az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra, amiért Hadházy Ákos már függetlenként indít egymilliós aláírásgyűjtést.

ovi_csaladEz már a család pénze / Készült: 2018.08.23
Ritka eset, hogy egy hír egyszerre vállrándítást sem érő evidencia, és korszakhatárt jelentő fejlemény. Most mégis ez a helyzet.

orpoltMagyarország egy szuverén ország, ahol a kormány akkor lopja meg a saját nemzetét, amikor akarja / Készült: 2018.05.17
A napokban tartják a miniszterjelölti meghallgatásokat, ahol a leendő Orbán-kormány miniszterei fejtik ki, miért is ők a legjobb jelöltek a pozícióra. Mennek az ígérgetések minden oldalról, legyen az épp a Honvédelmi Minisztérium, vagy az Igazságügyi Minisztérium. Teljesen mindegy, hogy ők is pontosan tisztában vannak azzal, hogy jórészt hazugság amit állítanak, mégsem érdekli őket, hisz nem lesz senki, aki számon fogja őket kérni később. Be nem teljesített ígéretek, lopások és csalások tucatjai, sokszor bűnözők közreműködésével. Ehhez asszisztált az előző Orbán-kormány, így ezen ők nem is szeretnének változtatni. Folytatni fogják, mint ahogy azt meg is ígérték.

Orbán lánya, veje, meg a fatolvaj traktor – tettes nélkül / Készült: 2013.09.20
Orbán Viktor lánya és veje a lagzin egy traktor előtt látható a Story magazinban megjelent képen. Ez a traktor ugyanaz, mint amelyet a Népszabadság munkatársa korábban a Natura 2000 területen nagy mennyiségű fa engedély nélküli kivágása után talált a helyszínen.