Hírek

Orbán Gáspár és a kis közép-európai családi messianizmus

orban-gaspa8A vér kötelez oda és vissza egyaránt. Vagyis, ha Gáspár Isten földi helytartója, akkor fölmenője sem lehet egyszerű földi halandó. És – lássuk be – ennek bizonyítására semmi és senki nem drága. Ha a fiatalok vuduzásához egy hasonszőrű alkalmasabb, mint a pocakosodó „öregecske”, akkor azt kapják.

Orbán Gáspár – az elsőszülött férfiember a Viktor fémjelezte családban – miután élete beteljesülését a focizásban látta, de egy Isteni sugallat – vagy egy kitett láb – hatására alkalmatlanná vált e nemes célja beteljesülésére rájött, hogy új „élet-beteljesedés” után kell nézzen. Ez lett a Felház.
 
A 24.hu újságírója jóvoltából közelebbről is megismerkedhettünk a főleg egyetemisták körében terjedő egyházszerűséggel.
 
A kereszténynek mondott mozgalom három elöljárója: Orbán Gáspár, Prekopa Donát és Ember Illés szavaiból megtudható, hogy „történnek csodák a Belvárosban” manapság is, nem kell ezért a pápáig rohangálni, egyszerűen el kell látogatni egy általuk rendezett összeröffenésre.
 
Prekopa óvandó a megjelenteket a rémülettől, felkészít a következményekre:
„Lehet, hogy furcsa dolgokat fogtok látni, ezektől nem kell megijedni. Ha valaki nevetni vagy éppen sírni kezd mellettetek, vagy a földre esik, esetleg remegni kezd, az csak azt jelenti, hogy Isten itt van közöttünk.”
Szinte már látni vélem – ha ez nem lenne nézetem szerint az ő káromlása –, hogy Isten leszáll és kezet ráz az újdonsült kollégákkal, majd tesz pár csodát, hogy erősítse az inasai által generált érdeklődést, összecsapja a sarkát és dolga végeztével újra elfoglalja helyét az égi trónon.

Az „Égi Szellem” – ahogy Felházék emlegetik a Jóteremtőt – hatására az Orbán fiú ismeretlen nyelven kezd hablatyolni, és kézrátét kíséretében „nyelveken szól”. A hatás nem marad el, sokan a földre rogynak, mások nevetgélnek, vagy zokogni kezdenek, ki-ki vérmérséklete és megvuduzásának foka szerint.
 
Először 2015-ben érezte a három jóbarát azt a „belső késztetést”, hogy ne csak nekik legyen jó, így terjeszteni kezdték a Felház tanait. Egy év múlva már több ezer emberhez beszéltek a Körcsarnokban, idén februárban, majd szeptemberben pedig megtöltötték a MOM Sportot.

Ezen a ponton ütött szöget a fejemben, hogy elfogadva a jó szándékot, mennyire fals az a mondásuk, miszerint a pénz egyáltalán nem dominál Felház-ügyben. Nehezen hihető, hogy az egyre nagyobb helyek, a bele való technikai berendezések bérlése esetén a szerződésben a kifizető az „Égi Szellem” lenne. Ezek alkalmanként többmilliós tételek, amik igencsak megfogható összegek.
 
A Felház facobook oldalán található egy videó-ajánlat, ami azt reklámozza, hogy a trió házhoz megy.
 
Legközelebbi eseményük Rákoskeresztúron lesz amire nem tudni, hogy hívták,vagy ajánlkozott a Felház, de ezt írják:
„Mi történik? A Házi Felház egy dicsőítő- és imaest. Egy hely és egy alkalom, ahol találkozhatsz Jézus Krisztussal úgy, ahogy Ő van és ahogy Te vagy. Isten be szeretne Neked mutatkozni. Gyere el és találkozz Vele. Róla és Rólad szól.(….) A belépés INGYENES! Ha szeretnél hozzájárulni a helyszín bérléséhez, akkor ezt a helyszínen megteheted.”
Mindhárom vezető azt vallja magáról, hogy „tehetséges, ambiciózus és sikeres a magánéletében”, bár Prepoka Donáton kívül – ő a médiában próbál szerencsét – a többiek még az ELTE ÁJK tanulói.
„Tudatosan mentünk előre a pályánkon, amiben jók voltunk, Istennek viszont volt egy jobb terve, amibe bevont bennünket.”
Orbán Gáspár szavaival élve: Istentől azt a „víziót kapták”, hogy addig csinálják a Felházat, amíg egyetemisták. Ehhez tartják is magukat. Utána más módon „viszik tovább a tüzet”, és a karrierjükre koncentrálnak, ami szintén Isten kedvére való.
„Adódik a kérdés, hogy ha a Felház se nem gyülekezet, se nem felekezet, se nem egyház, akkor mégis micsoda? „A Felház nem csupán egy alkalom, hanem egy kétezer éves mozgalom, aminek az a neve, hogy kereszténység”
– fogalmazott Illés, arra utalva, amiről később még lesz szó, hogy a Felház vezetői úgy gondolják, az ő munkájuk hasonló Jézus tanítványaiéhoz: bebizonyítani minél több embernek, hogy Isten él és személyes kapcsolat alakítható ki vele. (24.hu)
 
A Felház jellemzően csütörtökönként tart szeánszokat, már nem csak Budapesten, hanem vidéken is. A fővárosban a bulinegyedet választották, eleinte a Gozsdu Panoptikumban, újabban az Akváriumban gyűlnek össze.

 „Ha dj-knek, és mindenféle buliknak van jogosultságuk az Akváriumban vagy a Millenárison lenniük, akkor Jézus Krisztusnak hogy ne lenne joga ott lenni?”
A forgatókönyv minden esetben hasonló.
„Formális dolgok változtak: a Felház nagyobb lett, szervezettebb, lett jogi formája. A tartalom viszont egyáltalán nem változott. Nemcsak arra gondolok, hogy még mindig Jézus Krisztusban hiszünk, hanem arra, hogy már az elején mind a dicsőítésben, mind az üzenetekben, mind a közös imában Jézussal akartunk találkozni, és elmerülni a jelenlétében”
– tudható meg Orbán Gáspár szavaiból, aki arról is mesélt, hogy Isten kifejezetten az ő fülébe súgta, hogy kiválasztotta őt.
„Ki mondja el nekik, hogy Isten szereti őket? Ki fog elmenni a horvát emberekhez? – kérdezte tőlem Isten, amikor egy kétnapos horvátországi nyaraláson egy padon ülve néztem a sétáló embereket. Arról beszélt, milyen fontos elvezetni Jézushoz azokat a fiatalokat, akik „drogokhoz nyúlnak vagy részegeskednek, mert nem tudják mennyire értékesek.”
Nincs kétség, erre biztosan ő a legalkalmasabb, aki nem másnak a leszármazottja, mint a magyarok egyetlen „bizodalmának”, aki képes felvirágoztatni ezt a ballibsik által sanyargatott nemzetet. A vér kötelez oda és vissza egyaránt. Vagyis, ha Gáspár Isten földi helytartója, akkor fölmenője sem lehet egyszerű földi halandó. És – lássuk be – ennek bizonyítására semmi és senki nem drága. Ha a fiatalok vuduzásához egy hasonszőrű alkalmasabb, mint a pocakosodó „öregecske”, akkor azt kapják.
 
 

nepszava.us
Bartus László: Orbán Gáspár válaszút előtt / 2017.11.08.
Vihart kavart a 24.hu oldalán a Felházról készült cikksorozat hívők és nem hívők körében egyaránt. Az egyik vitatott kérdés a megtért Orbán Gáspár viszonya az apjához, a másik a gyógyítás, démonűzés, nyelveken szólás, prófétálás: karizmatikus jelenségek a Felházban. - A nagyobb érdeklődést Orbán Gáspár apjához való viszonya váltotta ki. Mi is írtunk szerény véleményt (Orbán herceg miért nem teszi próbára az apját gyülekezetalapítással?) róla. A téma nem azért váltott ki vitát, mert Orbán Gáspár bármit mondott az apjáról, hanem épp ellenkezőleg: azért, mert ezidáig – keresztényként – semmit nem mondott.

24.hu
Orbán Gáspár: Aki belép, annak a térde megremeg. De nem tőlünk, hanem Jézustól / 2017.11.08.
Most először beszélt a világi sajtónak a Felház nevű keresztény mozgalom három vezetője, akik között ott van Orbán Viktor fia is. Azt mondják, nem apostolnak vagy prófétának tartják magukat, hanem tanítványnak. Az is kiderül, szerintük hogyan képes Jézus rákot és meddőséget gyógyítani, rajtuk keresztül.

joreggelteuropa.blogspot.hu
"PRÓFÉTÁLNI, EVANGELIZÁLNI" / 2017.11.07.
Nem tudom megvédeni Jézust a csúti briganti pereputtyától. Az elvárható módon működő gének parancsára a fiúgyermek előbb focizni kezdett, most meg a vallással foglalkozik - hasonló szinten, mint a papája. Vallásalapító lett, két másik kiváló elmével együtt. - A három fiú szerint minden kereszténynek dolga lenne prófétálni, evangelizálni, ők ezt saját tapasztalataik, bizonyságaik alapján teszik, amelyek abból a személyes kapcsolatból származnak, amit megélnek Istennel. Ugye nem kell mondanom, semmi ilyesmi nincs a Bibliában, dehát elég groteszk volna leállnom szánalmas ifjú emberekkel bármiről vitatkozni.

nepszava.us
Orbán herceg miért nem teszi próbára az apját gyülekezetalapítással? / 2017.11.06.
Vegyes érzelmekkel figyeljük Orbán Gáspár megtérését és megtérése utáni “szolgálatát”, de nemcsak az apja miatt. Miután az apja a kereszténység nevében lop csal és hazudik, amelynek gyümölcseiből vélhetően maga is részesül, a kereszténység nevében üldözi a rászorulókat, menekülteket, költi a betegek adóját kórház helyett futballstadionokra, arra kíváncsiak lennénk, hogy újjászületett hívőként bibliai alapon mi erről a véleménye?

nepszava.us
Bartus László: A világ sarlatánjai / 2017.11.06.
Morvay Péter, a Hartmann László fedőnevű volt III/III-as ügynök, Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének személyi titkára, Facebook oldalán kifogásolta, hogy a világ húsz leggazdagabb pásztora (The 20 Richest Pastors in the World) összeállításhoz egyebek mellett azt a megjegyzést fűztem, hogy “A világ sarlatánjai”. Ebben csupán az a meglepő, hogy Morvay miért nem azt kifogásolta, hogy Németh Sándor nincs a listán, pedig ott lenne a helye. A Forbes Magazine megdöbbentő listáján 10, 20, 50, 100, 500 millió dolláros vagyonok is vannak. Ezek a szamárháton közlekedő názáreti ács, a saját életét is feláldozó Jézus Krisztus szerény követői, akik magánrepülőgépekkel járnak.

24.hu
Ha dj-knek van joguk az Akváriumban lenni, Jézus Krisztusnak hogy ne lenne? / 2017.11.06.
Cikksorozatunk első része a Felház nevű keresztény mozgalomról, ami arról lett híres, hogy Orbán Viktor fia az egyik vezetője. Hogyan történhetnek „bibliai csodák” a Belvárosban?

gepnarancs.hu
A hülyék már a spájzban vannak / 2017.11.07.
A 21. századi diktatúrák és diktatúrácskák arra alapoznak, hogy az emberek szeretik saját kudarcaik okát másokban keresni. - Gyorsvonati tempóban törnek előre világszerte a 21. századhoz mérten szégyenletes intellektusú politikai vezetők. A legveszélyesebbek a kelet-európai fenomének és az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump. A világ jobbik felének kemény erőfeszítésébe fog kerülni az Orbánok, Ficók, Kaczyńskik, a Sebastian Kurzok, az Andrej Babiš-ok semlegesítése, és – ami ennél is bonyolultabb lesz – az Erdoganok és Putyinok áldásos tevékenységének ellensúlyozása és a Donald Trump után maradó romok eltakarítása.

 

Kapcsolódó cikkeink:

orban_istenIsten nem akar Orbán lenni / Készült: 2017.11.01
Egy beszéd a pszichiáterek örömére. - Orbán Viktor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában lerántotta a leplet az isteni akarat mikéntjéről és mibenlétéről.