Hírek

Isten nem akar Orbán lenni

orban_istenEgy beszéd a pszichiáterek örömére. - Orbán Viktor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában lerántotta a leplet az isteni akarat mikéntjéről és mibenlétéről.

A miniszterelnök azt mondta, szerinte nem véletlen, hanem
„Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.”
Azt kell mondani, hogy igaza van, Isten valóban kegyelmes, tanításai szerint minden bűnösnek kijár a kegyelem. Ebből következik, hogy Orbán és kormánya eddigi hét összefüggő évének minden népe elleni, generációkra kiható rosszcselekedete ellenére Isten előtt – és nem előttünk – feloldozást nyerhet. Persze előbb meg kellene gyónniuk és a kapott penzum őszinte megélése után járhatna nekik az égi feloldozás.
 
A mondandóját – láthatólag – az összes jelenlévő és a megvuduzott társadalom örömmel és lelkesen nyalta be, el sem gondolkodva annak álszent mivoltán. A vicc úgy tartja, hogy
„Tudják mi a különbség Orbán Viktor és az Isten között? Az, hogy Isten nem akar Orbán Viktor lenni..”
A kormányfő – aki egyben a reformáció emlékbizottság elnöke – azt is mondta, hogy a magyarságnak és a keresztény Európának lelki és szellemi megújulásra van szüksége, amiből ők a rájuk eső részt vállalják.
 
Orbán Viktor kormánya kötelességének nevezte
„a kereszténységből kisarjadt létformák,”
az emberi méltóság, a család, a nemzet és a hitbéli közösségek megvédését, annak az életszemléletnek a megőrzését, amely
„a krisztusi tanítások alapján Európát és a magyarságot naggyá tette.”
Szegény „kisember”, amikor szembesült az isteni sugallattal és érezte vállán nem csak az ország, hanem egész Európa védelmének súlyát, rá kellett jönnie, hogy a kiváltságosok élete sem fenékig teljes.
„az embert szolgálni legalább olyan nehéz feladat a kormányzásban, mint az egyházban, ezért vagyok személyesen is hálás minden támogatásért, amit szellemi és lelki közösségünktől, önöktől, protestánsoktól és természetesen a katolikus testvérektől is kapunk. Hálásak vagyunk azért, hogy a nemzet összefogott, talpra állt és megerősödött (…), hogy visszanyerte életerejét, cselekvőképességét és tettvágyát is. Hálásak vagyunk, hogy sodródás helyett égtájat és csillagot választott, irányt szabott és utat épít saját élete számára.
A kormányfő azt vizionálta, hogy külön kiváltság a Mindenható részéről felé, hogy
„a gondviselés ebben a megújulásban bennünket eszközként használt: egyházainkat, a kormányt és a magyar polgárok szabad közösségeit az egész Kárpát-medencében.”,

 
de nincs magára hagyva szegény magyar kormány, mert csak úgy mint a fentiek alapján nem különben kiválasztott első szülött gyermeke, ő is a saját lábán áll:
„bár súlyos erők, sőt világerők ellen is sorompóba kell lépnünk, még mindig állhatunk, még mindig állunk a lábunkon.”
A kampánybeszéd innen kezdett igazán beindulni, ha már megágyazott a lelkekben annak, hogy „csak a Fidesz”, akkor rá is fordult az igazi cél kibontására:
„Mi nem csak olyan jövőt akarunk, ahol mindenkinek lesz munkája – ezt már szinte el is értük -, de olyat is, ahol a munka minden formája az Isten dicsőségét is szolgálja, az utcasepréstől az ország kormányzásáig.”
A miniszterelnök szerint
“a körvonalak már látszanak”
hiszen a mi közpénzünkből hidak épülnek a Dunán, magyar egyetemek Erdélyben, több száz óvoda a Kárpát-medencében, és ma is együtt ünnepel Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély és a közelgő választáson az áhított iksz megfelelő rubrikába biggyesztésével ezt meg is tudja a kiválasztott felé hálálni megannyi félrevezetett.
„látszik a békés, határok feletti nemzetegyesítés valósága.”

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a hű csatlós, Balog miniszter, amikor este hazamegy, miként áll a tükör elé, hogy ezt a rengeteg zagyvaságot alázattal, szervilisen végighallgatta a többi jelenlévővel együtt.
 
Gábor György vallásfilozófus szavaival:
„Orbán – szerényen, ám röhejes tudatlansággal – hitvallónak nevezi kormányát. A hitvalló (confessor) eredeti jelentése a szentként tisztelt emberekre vonatkozott, akiket megöltek Krisztusért, vagy akik kínok, szenvedések, gyötrelmek között vallották meg Krisztust. Ami ezt illeti, azt majd meglátjuk, hogy milyen üldöztetések közepette fogják megvallani a kormánytagok Krisztust…
 
A későbbiekben amúgy ugyancsak hitvallóknak nevezték azokat, akik tiszta életükkel, aszkétákként, vezeklések közepette, erkölcsileg tiszta, feddhetetlen életet élve, jámborságukkal és erkölcsi tökéletességükkel tettek Krisztus mellett hitet. Akkor most képzeljük magunk elé egy pillanatra a tiszta, erkölcsös, feddhetetlen életű és jellemű, jámbor, erkölcsileg tökéletes, amúgy aszkéta életet élő kormánytagokat.
 
Egyébként a hitvalló jelzőt az egyháznak áll jogában adományozni. Most már csak az érdekel, hogy vajon melyik egyház ajándéka volt a kormány egészét illető, kollektív „hitvalló” jelző? És a református egyház milyen mértékben vesz részt a „szent férfiak” tiszteletében? Szerintük tehát szentek márpedig vannak?”
Mátrai Anna
 
 

hirtv.hu /
Reformáció - Orbán Viktor szerint nem a véletlen műve, hanem Isten kegyelme, hogy hatalmon lehet a keresztény, hitvalló kormánya. Kálmán Olga erről is beszélgetett Tétényi Éva építésszel és Gábor György vallásfilozófussal. / 2017.11.01.

hirtv.hu /
Emlékezet - Minden szent dicsőségét ünnepli a kereszténység ezen a napon, másnap pedig az elhunyt szerettekre emlékeznek egy gyertya vagy mécses meggyújtásával. Vendégünk volt Iványi Gábor lelkész. / 2017.11.01.

24.hu
Orbán nem hívő, hiába mondja / 2017.11.02.
A jóistenke őtet támogatja. Vélemény. - Hiába nyomja most a prédikációit, a főminiszter nem hívő, ezt állítom, bár nem tudom bebizonyítani, ahogy ő sem azt, hogy hívő. A kereszténydemokraták gyalázása a korai rendszerváltó parlamentben, a kisztitkári és az otthoni emeszmepés múlt, a markáns liberalizmus, amivel indította politikai pályáját mind-mind nem elég bizonyító erejű, és nemcsak azért, mert elvileg bárki megtérhet időközben, hanem ‘hogyúgymondjam’ ontológiailag nem bizonyítható, hogy nem hívő, ahogy az sem, hogy hívő, hiába mondja, hogy élete legbensőségesebb pillanatait a protestáns zsoltárok éneklése jelentette, itt csak az ő állításaira hagyatkozhatunk logikailag, és hát az ő állításai nem képeznek kellően szilárd alapot ahhoz, hogy elhiggyük neki, hogy hívő…

kolozsvaros.com
Akkor emberek nem fognak úgy meghalni, mint a kivert kutyák? / 2017.11.02.
Hír 1: A kormány (értsd: az adófizető, akit meg sem kérdeztek) állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy a II. János Pál pápa szobráról eltávolításra ítélt keresztet Ploermel városából Magyarországra lehessen szállítani, ha a francia település vezetése hozzájárul ehhez – jelentette ki és be Szijjártó Péter külgazdasági és toporzékolási és külügyminiszter. Hír 2: Elfogyott a pénzük, ezért heteken belül bezárhat a gyógyíthatatlan, főként daganatos betegeket gondozó Budapest Hospice Ház, az ország kevés ilyen típusú intézményeinek egyike. A működés zavartalanságát biztosító 50 millió forintot eddig magánadományokból és egyszázalékos felajanlásokból gyűjtötték, ám idén ezekből a forrásokból kevesebb pénzt folyt be. Az egészségügyi államtitkárság nemhogy segítséget nem nyújtott, de válaszra sem méltatta az intézményt.

www.napi.hu
Pénzeső hullik a református egyetemre / 2017.11.01.
A Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felsőoktatási célokra történő - a Károli Gáspár Református Egyetem általi használatának előkészítése keretében - az állagmegóvó felújítására, valamint a kivitelezés munkálataira bruttó 14 milliárd 208 millió forintot hagyott jóvá a kormány. - A kormány ugyanakkor visszavonta az ugyanerről szóló múlt év decemberi határozatát, amelyben 12 milliárd 450 millió forint szerepelt.

nepszava.us
Németh Szilárd kereszttel védené a kereszténységet Csepelen / 2017.11.01.
Az a baj, hogy hiába van református lelkész emberminisztere a Fidesznek, nem tanítja meg ezt a sok ostoba embert arra, hogy mi a kereszténység. Németh Szilárd most azt javasolta a csepeli polgármesternek, hogy Csepel fogadjon be egy keresztet, amit az állam és egyház szétválasztása jegyében levesznek a francia bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló II. János Pál szoborról. - A kereszt éppen annyit ér, mint a puskáját emelő olasz maffiózó nyakában lógó hatalmas aranykereszt, amely lehúzza a fejét. A reformáció üzenete éppen ez volt. A hit általi megigazulás a belső szellemi értékekre irányított volna a figyelmet, hogy az ilyen vadbarmok is megértsék az életük értelmét és célját, hogy Isten szellemétől megváltozzanak. Orbán és bandája az 500 év totális kudarca.

Gyurcsány: ne szavazzanak a határon túliak - 2017.11.01. - Elvenné a határon túl élő kettős állampolgárok szavazati jogát a DK. Ezt Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke jelentette be. Szerintük csak azoknak szabadna beleszólni a választások eredményébe, akik döntésük következményit is viselik. Az LMP élesen bírálta a párt javaslatát, mert szerintük azzal csak a Fidesz újabb kétharmados többségét segítik. A kormány azt mondja, Gyurcsány Ferenc gyűlöletkampányt indít a magyarok ellen. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/gyurcsany-ne-szavazzanak-a-hataron-tuliak