Hírek

Tényleg jó példa nekünk Kína és India?

Részletek: Készült: 2014. július 28. hétfő, 17:37
Print; Találatok: 1542

oszt Meglehetősen rossz példákat választott a miniszterelnök Tusnádfürdőn, amikor a magyar sikerhez keresett mintákat. Az országok egy része egyáltalán nem sikeres, mások pedig legfeljebb olyan módon sikeresek, ahogyan mi soha nem lehetünk azok. Szerencsére.

Meglehetősen rossz példákat választott a miniszterelnök Tusnádfürdőn, amikor a magyar sikerhez keresett mintákat. Az országok egy része egyáltalán nem sikeres, mások pedig legfeljebb olyan módon sikeresek, ahogyan mi soha nem lehetünk azok. Szerencsére.

"A világban versenyfutás van annak az államnak a kitalálásáért, amely leginkább képes egy nemzetet sikeressé tenni. Ma a világ azokat a rendszereket próbálja megérteni, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, talán nem is demokráciák, és mégis sikeresek, az elemzések sztárjai pedig Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország - értékelte a magyar siker követendő mintáit Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.

A felsorolt országoknak valóban közös jellemzője, hogy a világgazdasági átlagnál tartósan gyorsabb növekedést tudnak felmutatni. Kérdés, elegendő-e ez ahhoz, hogy a gazdasági sikeresség kulcsát az ő modelljeikben keressük. A mai ismereteink alapján nemigen. Hívjuk segítségül Dani Rodrikot, a gazdasági fejlődés egyik legelismertebb kutatóját! Egy tavalyi tanulmányában a közgazdász éppen úgy foglalta össze a sikerességről szóló ismereteinket, hogy az könnyen érthetővé teszi, miért nem érdemes Kínát vagy Indiát mintának tekinteni. (A tanulmányt egyébként tavaly a Portfolio is ismertette, itt olvasható.)

Rodrik (alapozva más tudósok munkáira) úgy látja, hogy alapvetően két nagy gazdasági húzóerő létezik. Az első a humántőke és az intézmények fejlődése, fejlesztése. A hosszú távú növekedés végső soron ezen képességek fejlődésének a függvénye, amibe persze beletartozik az oktatástól, egészségügytől a javuló szabályozói teljesítményen át a jobb kormányzásig sokféle dolog. Hálátlan tulajdonsága ezeknek a képességeknek, hogy lassan fejlődnek, illetve fejlesztésük költségei magasak.

A második hajtóerő a szerkezeti átalakulás, amikor is új, nagyobb termelékenységű ágazatok születnek és bővülnek, ezzel párhuzamosan pedig a munkaerő a gazdaság tradicionális, alacsony termelékenységű szektoraiból tömegével áramlik a modern szektorba. Az (amúgy meglehetősen vegyes eredményességű) természeti erőforrás lelőhelyek kiaknázását leszámítva a rendkívüli növekedési sztorik mindig valamilyen gyors strukturális átalakulás, jellemzően iparosodás eredményeképpen alakulnak ki. Ezek a növekedési csodák még akkor is képesek megvalósulni, ha egyébként a fent említett képességeknek a gazdaság és a társadalom szűkében van.

A fenti két bekezdésből talán már világos, mire akarunk kilyukadni, de folytassuk Rodrik gondolatmenetét! Ahogy a gazdaság fejlődik, a modern és a tradicionális szektorok közötti különbség eltűnik, a gazdaság komplexebbé válik. A kétféle hatóerő együtt érvényesül, idővel pedig az első hajtóerő fundamentumai dominánssá válnak. Ha ez mégsem történik meg, akkor a növekedés kifullad - fejtegeti Rodrik.

A kínai és az indiai fejlődés az elmúlt évtizedekben alapvetően a második típusú felzárkózásról szólt. Ilyen típusú óriási gazdasági, társadalmi átalakulásra nincs lehetőség. Nincs hozzá nyersanyagunk, nincsenek a kevésbé termelékeny gazdasági szektorban tevékenykedő, gyorsan átcsatornázható tömegek sem. A nagy keleti országok azért lettek "sztárok", mert a globalizálódó világkereskedelem korában az extenzív fejlődéshez adott volt a nagy belső munkaerőtartalék, illetve a külső kereslet a feldolgozóipari tömegtermékek iránt. Ehhez nem kellett a svéd intézményi minőség, "csak" az olyan alapvető feltételek megléte, mint a makrostabilitás, a tulajdonjogok védelme, ami egy-egy új iparághoz az alapvető működési környezetet biztosítja.

Teljes cikk: http://www.portfolio.hu/gazdasag/tenyleg_jo_pelda_nekunk_kina_es_india.2.201862.html

Kapcsolódó cikkek:

Orbán Viktor és a "sztárok": ők az új példaképek
Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédében öt országot sorolt fel példaországként: Oroszországot, Kínát, Indiát, Törökországot és Szingapúrt. Mivel ezek az országok jelentősen eltérnek egymástól is politikai berendezkedésüket, gazdasági és társadalmi helyzetüket tekintve, így nem pontosan érthető a miniszterelnöki kijelentés. A Political Capital összehasonlította az öt ország gazdasági, társadalmi és politikai állapotát.
Kiakadt Orbán beszédén a neves közgazdász is
Francis Fukuyama amerikai közgazdász, filozófus is elolvasta Orbán Viktor egy héttel ezelőtti tusványosi beszédét és hivatalos Twitter-oldalán nem is hagyta szó nélkül. Francis Fukuyama neves közgazdász Twitter-oldalán egész egyszerűen csak ennyit közölt: "nehéz elhinni, hogy egy európai vezető nyíltan az illiberális demokráciára szólít fel, ahogyan azt Orbán Viktor tette".
A lengyelek gyomra nehezen veszi be, hogy Orbán az orosz gázért lefekszik Putyinnak
Nem csak a liberális demokrácia végéről, és a külföldi zsoldban álló civil szervezetekről értekezett Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén Tusnádfürdőn, hanem a magyar-ukrán-orosz kapcsolatokról is. ... A Wyborcza közepes méretű cikkben foglalkozik Orbán beszédével. Bemutatják, hogy mit vállalunk (mondunk) az orosz gázért, és azt is, hogy más kelet-európai vezetőknek, például a román Traian Basescunak fontosabb a szolidaritás, mint a gazdasági érdek. Mondjuk Romániát pont elkerüli a Déli-Áramlat, szóval neki könnyebb beszélnie ezügyben. - A Wyborcza cikkét a Twitteren kiposztolta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter is.
A világsajtóban nagyon kedvesen magyarázzák el, hogy miért beszél butaságokat Orbán Viktor
“Gyakran vádolták azzal Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy aláássa a liberális demokráciát Magyarországon. Július 26-án Romániában tartott beszédében hivatalosan is bejelentette, hogy ez a célja.” Ezzel a mondattal nyit a mostanában nagyon felkapott Vox Orbán Viktorról szóló rövid posztjában. - Hamar megállapítják, hogy Orbán beszéde alapján nem tűnik olyan embernek, akit mindenféle gazdasági mutatókkal meg lehetne győzni. Írásukban azért megpróbálnak utánajárni, hogy szigorúan gazdasági szempontból tényleg akkora buli-e orosznak, töröknek vagy kínainak lenni, és egyáltalán, illiberális demokráciában élni. Meg fognak lepődni, de az derül ki, hogy nem.