Júdás Viktor Mihály arkangyal tegnap megjelent, mint a Szűzanya Máriagyűdön. Nem, nem áll szándékomban sértegetni a Szűzanyát. Szerintem be volt baszva, vagy túl sok nyugtatót írt fel a háziorvosa, bár állítólag nem szed gyógyszert és ideális a vérnyomása is. Ha csukott szemmel néztem, úgy láttam, majd kicsattant, miközben felmondta a kötelezőt annak apropóján, hogy tegnap óta már hivatalosan is egy másik kormány vezeti az országot. Delíriumos állapotban delirált:
Magyarországot mától egy liberális kormány vezeti, a leköszönő nemzeti kormány pedig elkészítette a leltárt.
Magyarország gazdasági növekedése ma a második legmagasabb az Európai Unióban.
Egymillióval több magyarnak van munkája ma, mint 2010-ben volt.
Az egygyerekes családok havi 20 ezer, a kétgyerekesek havi 80 ezer, a háromgyerekesek havi 198 ezer forint adókedvezményt kapnak.
A három- és négygyerekes anyák adómentesek, a 40 év alatti kétgyerekes anyák is szja-mentesek, a 25 év alatti fiatalok adómentesek.
Van diákhitel, a fiatal munkásoknak munkáshitel, és van fix 3 százalékos lakáshitel otthonteremtésre, a családosoknak is van támogatás otthonteremtésre.
Beszélt rezsicsökkentett árakról, a 13. havi nyugdíjról, az orvosok átlagkeresetéről, a tanárokéról is.
Az állami vagyont megdupláztuk, visszavásároltuk a külföldiektől a repteret és az energiacégeket.
Magyarország aranytartalékát 3 tonnáról több mint 100 tonnára, a devizatartalékunkat pedig a történelem során legmagasabb szintre emeltük.
Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa, és Magyarország területén nincsenek migránsok sem.
A liberális kormány innen indul. Csak el ne rontsák.
Szerintem nem fogják elrontani, ez elronthatatlan. Már ha ezt a foghíjas sikerpropagandát egyáltalán leltárnak lehet nevezni ahhoz képest, hogy micsoda döbbenetes tájkép rajzolódik ki a szemünk előtt. Egy 16 év csata utáni tájkép. Az orbáni államvezetés mára üresen kongó brutalista épületei mindent visszaadnak abból a megalomán, ész nélkül költekező, bűnösen pazarló kormányzásból, amit az úgynevezett nemzeti oldal véghez vitt. Amúgy mondd még egyszer, hogy nemzeti! Mondd még egyszer, ha mered, bazdmg!
Minden üres, amerre pöffeszkedtek ezek, minden eltüntetve, ledarálva, megsemmisítve. Szerintem ez az egész szituáció valahogy úgy írható le, hogy a tegnap hivatalba lépett kormány kapott örökségül egy 1000 darabos kirakóst, aminek csak a keretét rakták össze ezek, a belsejét meg úgy hagyták itt nekünk, hogy fogalmunk nincs, mi a kirakandó kép eredetije, csak a sok kis színes alkotóelem van kiborítva az asztalara. Az is mind lefordítva.
Te Júdás, te bátor lovag, te utcai harcos! A kampánynak vége van, ahogy nektek is. De te valahogy csak nem akarsz eltűnni, mint anno, amikor a felcsúti parasztházadat építgetted nagy unalmadban, miközben egyébként képviselőként kellett volna dolgoznod, de neked zsenánt volt bejárni – ahogy a Pityingernek mondtad – hallgatni az alázásokat. Az alázás a te kiváltságod, igaz? Ha veled csinálják, az nem fér bele. Csak akkor volt ez menő, ha te járhattál be 4 hetente eligazítani, alázni, hazudozni és boldog karácsonyt kívánni a fél nemzetnek a parlamentbe. Tudod mit? Majd a bíró előtt. Ott mutogasd a leltárt. Amit különben sem te, hanem mi fogunk elkészíteni és benyújtani. Van listánk, ne félj, mindent feljegyeztünk és nem fogjuk elfelejteni. A magánnyugdíj pénztárral kezdődően, a trafikokon, földeken, autópályakoncessziókon, kaszinókon át a Covid alatt levezényelt lélegeztetőgép- és vakcinabeszerzési műveleten keresztül a famíliád közpénz bevásárlásaival bezárólag elég sok mindenről. Mindennel el kell számolnod, amihez képest ez a leltár durva szemfényvesztés. Ahogy elnéztem Ruff Bálint tekintetét, nem hiszem, hogy bármit ki fog felejteni arról a listáról. Szerintem számodra még csak most kezdődik az igazi tánc, ahogy az elvtársaidnak is, akik ott folytatják, ahol abbahagyták. Igaz, jóval kevesebben. Összementek, mint a kimosott zokni, nagyjából egyharmada lett a frakciótok, mint annyi éven keresztül volt. De ők ugyanazt a flegma, felsőbbrendű stílust nyomják, amit tőled tanultak. Nincs taps, nincs egyetértés, nincs konszenzus. Csak az ártás, szemétkedés és akadékoskodás.
Pócs János szerint például nincs ügy, nem kell kiakadni, sok helyen van márványból a mosdó. Egy másik elvtársatok szerint szintén nincs itt látnivaló: pont úgy néz ki a Magyar Péter által a Karmelitával és a Belügyminisztériummal együtt körbejárt és videóban bemutatott Kabinetiroda épülete, ahogy egy szép minisztériumnak ki kell néznie. F. Kovács Sándor, ez is egy úgynevezett képviselője a Fidesznek. Az eddig se túl erős felhozatal után sikerült az edény aljára odaégett minőséget felvakarni és beültetni a parlamentbe, jó lesz az, ők ennyire tartják a saját szavazóikat. Azokat, akik most megsemmisülten kóvályognak az országban, a kihalt digitális csatamezőn, ahol akkora vereséget szenvedtek, hogy azt sem tudják, merre van az előre. Nekik most Mohács 2.0 van, a vezérük pedig nem elesett a csatában, hanem csapot-papot otthagyva elmenekült, mint III. Dareiosz perzsa király a gaugamélai csata. De mit képzelek én, hogy történelmi figurákhoz hasonlítom a mi gyáva, jellemtelen, tolvaj útonállónkat, akinek a legnagyobb győzelmei akkor születtek, amikor a 133-135 bátorával megszavaztatta magának a rendkívüli háborús veszélyhelyzetet (mától annak is vége van), vagy amikor kiraboltatta az ukrán pénzszállító autókat. Nagy uralkodó ő, szó se róla.
De megszólalt a Szűcs Gábor nevű szupertehetség is, aki mostanig megafonos influenszerként hányta magából az epét, meg hazudozott reggel délben és este, most országgyűlési képviselő mivoltában tovább értetlenkedik és nézi hülyének a riporteren keresztül a nézőket, ő nem látta a Karmelitában, a Rogán-minisztériumban, illetve a Belügyminisztériumban készült videókat, és egyébként is, azok nem Júdás tulajdonai, hanem mindenkié. Aha. Valamiért viszont csak ő használta teljes titokban és kurvára nem kérdezte meg a népet, hogy szeretne-e a Várban uradalmi kényelmet és királyi pompát teremteni a befizetett adókból a kormánynak. Ha mindenkié, akkor hadd menjünk be mi is, legalább egy pár percig hadd üldögélhessek én is abban a fotelben, amiben Rogán meresztette a seggét, és nézegessem a pesti panorámát, ahogy azt ezek a korrupt alakok tették ezidáig. Köszönöm.
Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!
Magyar Péter kordont bontott a Karmelitánál, amit megnyitnak a nagyközönség előtt / 2026.05.15. „Újabb fontos mérföldkövéhez értünk a rendszerváltásnak.” Hétvégén a Rogán-féle „luxusminisztérium” is látogatható lesz. - Péntek reggel Magyar Péter miniszterelnök Szondi Vanda kormányszóvivővel és Vitézy Dáviddal, illetve Pósfai Gáborral várta a sajtó munkatársait a Karmelitánál, majd közölték, hogy mostkordont bontanak,amivel ahogy Szondi Vanda fogalmazott, „újabb fontos mérföldkövéhez értünk a rendszerváltásnak”. Magyar Péter miniszterelnök szerint ezzel most „minden magyar ember végre szabadon megközelítheti ezt a csodaszép épületet” …
youtube / videó
Így zajlott a kormányzati átadás-átvétel, és így kullogott el a fejét vesztett maffia. / 2026.05.14.
Orbán Viktor nélkül zajlott le a hivatalos átadás-átvétel a távozó és az új kormány között: Pintér Sándor volt belügyminiszter teljeskörű vizsgálatot kért maga ellen, Magyar Péter úgy reagált: a többi kormánytag is ugyanerre számíthat. A miniszterelnök tegnap közölte: elvárja, hogy a volt kormány miniszterei ne vegyék fel a végkielégítésüket, ám ők felajánlják azt egy kárpátaljai gyermekotthonnak. / 2026.05.14.
Mi marad a budai Várban Orbán Viktor után? Felmentünk sokkot kapni / 2026.05.12.2014 óta Az Orbán-kormány több száz milliárd forintot vert el arra, hogy vasbetonból újraépítse a dualizmuskori, historizáló királyi palotanegyedet a budai Várban. Az építkezések még javában zajlanak, de a Magyar-kormány már jelezte, hogy nem költözik, tehát nem a Miniszterelnökség fogja használni a Karmelitát és a Vöröskereszt egykori székházát. Egyelőre senki sem tudja, mire lesz jó a rengeteg közpénzből felhúzott álkorhű vasbeton épület.
Kapcsolódó cikkeink:
After – Szénási Sándor jegyzete / Készült: 2026.05.13 O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.
A Karmelita varázstalanítása – Kárpáti Iván jegyzete / Készült: 2026.05.12 Az akció rituális volt, jól megtervezett. Magyar szobáról szobára varázstalanította az egykori főhadiszállást. Deszakralizált, mondhatnók. A "minisztériumok éjszakája", ahogy elnevezte az akciót, Rogán egykori birodalmában folytatódott a szomszéd épületben. Összefoglalom: egy ötcsillagos szállodát képzeljenek el, a világ egyik legszebb panorámájával, még a menzáról is.
A gőg mindig megelőzi a bukást, a lelépés pedig nem opció / Készült: 2026.04.27 Hát ez tényleg olyan, mint amilyennek megjósolták. A gőg mindig megelőzi a bukást. A pontos (bibliai) láncolat: „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság”. Példabeszédek könyve (16:18). Ha már nemzeti keresztényekről van szó, akkor maradjunk stílusosak és precízek. Nem kérdés: itt olyan mértékű gőg munkált mindenféle szinten, hogy az már elviselhetetlen volt. Talán az volt a legelviselhetetlenebb. A főgőgös pedig gondoskodott arról, hogy minden és mindenki, valamennyi csatornán, plakáton, rádióban, tévében, internetem az ő egójához igazodjon. Elhitte, hogy ez a büszke, fennhéjázó, másokat gúnyosan lenéző attitűd nemcsak különbbé teszi mindenkinél, de ezért aztán neki mindent szabad. 16 év alatt eljutott oda, hogy ő tökéletes, sérthetetlen és megkérdőjelezhetetlen. És nemcsak elhitte magáról, de a híveivel is elhitette.
Európa DNS-e és az Übermensch / Készült: 2021.07.03 Európa DNS-e a tegnapi rádiós szeánszon megrovóan említette, hogy a holland fickó (Mark Rutte) „übermensch tempóban” beszélt Magyarországról, mint egy régi gyarmattartó. Pedig a holland fickó csak annyit mondott, Orbánnak semmi keresnivalója az Unióban. Ez nem gyarmatosító tempó, nem akarja Orbánt mintegy bekebelezni és kiszívni az összes zsírját, éppen hogy annyit mond csupán, kívül tágasabb. Európa DNS-e ezen túl nehezen viseli azt is, hogy a holland fickó térdre akarja kényszeríteni őt, holott, mint tudjuk, a magyari hős csak a szerelme és a hazája előtt térdepel, meg a jóisten előtt.