Hírek

Tényleg nehéz ép ésszel felfogni

sjtklbTényleg abszolút filmszínház, ami zajlik, és ahogy elnézem, eltart ez még egy jó darabig. A nemzet Bertalanja feljelentette Magyar Péter miniszterelnököt, akit – a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg – ő kezdett el provokálni a Rogán-minisztériumi tetőkilátón még szombaton, majd miután offolták, azaz miután finoman szólva saját maga rohant be a faszerdőbe, hétfőn elment a rendőrségre. Aztán kiadott egy közleményt is, amiben megindokolta, hogy miért. Azt írta, „az elkövető a nyilvánosságban is közvetített minisztérium bejárása során szombaton hivatali helyzetével visszaélve arra adott törvénytelen utasítást, hogy a Készenléti Rendőrség vezessen ki engem a Dísz téri minisztériumi hivatali épületből, ahol a helyettes államtitkári irodám is található”. Havasi a történteket a „rendszerváltás óta példátlan bűncselekménynek” nevezte. A szombati, bejárásról készített élő adás alapján nem mellesleg a kivezetésre nem került sor.

Vagyis az egy dolog, hogy senki nem vezette ki a megboldogult propagandaminisztérium fantomját, aki jó szolgaként egyedüliként védte a testével a már régen kiüresített intézményt, de nagyobb baj, hogy oly sokáig voltak fenn, hogy nem is tudják, milyen lenn (inverz Hobo). Láthatóan Bertalan is ebben a betegségben szenved. Vele is elhitette a gazdi, hogy legyőzhetetlen. Reméljük, azt nem hitette el vele, hogy repülni is tud. Az elég súlyos lenne, mert ha túl magasra repül, még nagyobbat fog esni. Ez onnan jutott eszembe, hogy ugye a gatyájánál fogva akarta volna kilógattatni magát a zászlórúdra, amit a miniszterelnök nem teljesített, úgyhogy reméljük a legjobbakat.
 
Bár amennyire ezek beleélték magukat az elmúlt 16 évbe, amilyen szörnyű videókat és AI-borzalmakat gyártottak magukról, lehet, hogy tényleg Marvel-hősöknek képzelik magukat. Simán benne van, hogy Berci Budapest pókembere (PókemBertalan, bocs). Még az is lehet, hogy a Karmelita tetején van egy olyan lámpa, amivel Batmant is tudják hívni, ha baj van. Hamarabb érne ide, mint Putyin vagy Trump, az biztos. Elég csak egy golflabdát vagy egy sarlót és egy kalapácsot kivilágítani a sötét égbolton és hopp, máris kirúgnak egy kormánytisztviselőt a minisztériumból. De ne viccelődjünk már, ez halálosan komoly. Mint ahogy az is, hogy Huth Geri is most kezdi felfogni, hogy a valóság nem az, ami 16 évig vele történt, hanem éppen fordítva. A valóság az, amibe most csöppent bele az elvtársaival együtt.
 
Ugye mindig röhögtünk a libernyákokon, hogy 16 évet lehúztak valóságtagadásban. Most én vagyok így. Tehát én egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni azt, ami van. Nem! Tehát ilyen nincsen, baszki, ébresszetek már föl! – így panaszkodott a propagandista a Hír TV legutóbbi Sajtóklub nevű adásában. Igen, még mindig libernyákozik, és nem érti, hogy miért buktak meg. Hát sajnos ébren vagy, Huth. Mármint neked sajnos. Nekünk elég nagy öröm. Úgy tűnik, azt a bizonyos Csipkerózsika átkot a főnököd egy kicsit túladagolta, és ettől van az az érzésetek, hogy (rém)álomba szenderültetek. Ezúttal nem mi, kígyóvállú, büdös libernyákok. Amúgy ja, ez itt a valóság, szevasztok! 16 éve szenvedtünk a beteg lázálmaitoktól vagy a kollektív elhülyülésetektől, ami aztán ellenetek fordult. Ez van. Ti csináltátok ezt a sok szart. Mindent.
 
Beleértve a dicső lovagot, a nemzet szippantós kocsijának sofőrjét is, aki szintén átment áldozati pózba. Bayer Szentkirályi Alexandrára hivatkozott, aki korábban azt mondta, amikor kijött a parlamentből, leköpték és lekurvázták. A vérszomjas fideszes publicista innen jutott el lépésben oda, hogy ezek simán fölakasztanának, de simán. Ez tényleg 1919. Ezt minden túlzás nélkül mondom. Erről jutott eszembe: hogy is volt az a fantáziálás a taknyukon, vérükön történő ki- és megrángatástól azoknak, akik nem a Fidesz? Micsoda terrorveszély van, micsoda felháborító és hallatlan népharag zúdul rátok! Rátok, ősmagyar egyedekre.
 
A béke, a szeretet országa hogyan fog eljönni akkor, ha a csőcselék arra vágyik, hogy bennünket eltakarítson? – tette fel a hisztérikus kérdést Gajdics, miután zavaros előadást tartott arról, hogy egyes pletykák szerint szoros választási eredmény esetére szerbiai diákok és ukrán alvóügynökök polgárháborús hangulatot gerjesztettek, és függetlenül attól, hogy ez igaz-e, az emberekben ez benne maradt, a váratlanul nagy győzelem után pedig Magyar Péter ezt nemhogy csitítaná, hanem gerjeszti. Hihetetlen. Ott folytatják, ahol soha abba se hagyták. Összeesküvés-elméletek, rettegés és sötét jövő. Hogy ebben hol van az ő felelősségük, az fel sem merül. Ők az igaz forrás, az eredő, a tévedhetetlen gyökérzet, amiből szárba szökkentek a magyarok, ők az ősmagvak. És tessék! Bebaszott a mennykő. Nem értik, már egy hónap eltelt és még mindig nem értik.
 
Mondjuk talán abban igazat tudok adni Huth Gergelynek, hogy tényleg nehéz ezt ép ésszel felfogni. Én se nagyon hiszem el még mindig, hogy ez bekövetkezett, és azt sem, hogy tulajdonképpen ők már annyira súlytalanok, hogy szinte felesleges is szót ejteni róluk. Nekem is még a régi reflexeim működnek, miközben azért az mégiscsak hihetetlen, hogy ezt felnőtt egyedek művelik. Sokáig azt hittem, hogy ez egy szerep, amit játszanak, de most rájöttem, hogy nem. Ezek komolyan nyomják a kretént, komolyan elhiszik, hogy ők valami valóságos film valóságos hősei, akiknek a forgatókönyv szerint legyőzhetetlenek kellene lenniük, de a rendező valamit elbaszott, rossz befejezést forgattak le, szóval újra kéne venni ezt a részt.
 
Bayer Zsoltnak arra a kérdésére, hogy meddig fogják bénultan nyalogatni a sebeiket, és ki adja meg a jelet az ellenállásra, Huth Gergely hitet tett – a választás óta bujkáló, Vadhajtások-rajongóvá vált – Orbán Viktor mellett: És az is nagyon szimpatikus, hogy Orbán Viktor azt mondta, hogy: »Ti csináljátok, majd meglátjuk, ebből a népi mozgalomból mi kerekedik ki, én mellettetek állok, és értetek dolgozom!« És ő most egy ilyen szervezőemberként minden reggel felkel, bemegy a Lendvay utcába, és egész nap dolgozik, de nem akarja megmondani másoknak, mit gondoljanak, ő segít és szervez. Ez így egyelőre nagyon szimpatikus.
 
Beszarsz. És tényleg nem vágják, hogy őket is átverte a Lendvay utcai harcos. Mindenkit. Ő meg a dinasztia vitték a nagy lóvét, ezek a hasznos idióták meg elhitték, hogy ők a pótolhatatlan sztárok. Most kéne számon kérni Viktort Mihályt, hogy ezt hogy gondolta? Legalább annyi lenne bennetek, hogy kérjétek ki magatoknak! De nem. Ti tényleg lúzerek vagytok, nem egyszerűen csak eljátszottátok. Ti tényleg életképtelen faszkalapok vagytok, holott a híveitek értelmesebb része is vette már a lapot és milliós nagyságrendben pattant meg a párt kebeléről. Addig nyomjátok az áldozati szerepet, hogy lassan tényleg elfogytok, baszki! És azt se fogjátok érteni. Pedig most lenne itt a nagy lehetőség megmutatni, hogy akkor is királyok vagytok, amikor nincsenek állami tíz- és százmilliók alátok tolva, se mesterséges nézettség. Most kell megmutatni, elvtársak! Hajrá, meló van!
 
Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!
 
 

Rendőrségi feljelentés lett a Magyar Péter és Havasi Bertalan közötti konfliktusból: Magyar Péter és Havasi Bertalan között amiatt alakult ki vita szombaton, hogy a miniszterelnök azt mondta, Havasi sem kapja meg a hathavi felmentési juttatását. / 2026.05.18.

 

Kapcsolódó cikkeink:

mindenessanyasEz lesz abból, hogy egy kormány nem foglalkozik a reménytelen helyzetben lévők kétségbeesésével / Készült: 2026.05.18
Apróság, de sok kicsi sokra megy. A SzegedMa után újabb fideszesként számontartott önkormányzati újság szűnik meg. A Győr+ Hetilap friss, és mint kiderült, egyben utolsó számában köszönt el az olvasóitól. A lap 2. oldalán található, olvasóknak címzett rövid közleményben azt írták, „elérkezett az a pillanat, amikor a Győr+ Hetilap utolsó számát olvassák. (…) Köszönjük a bizalmat, a kritikákat, a bátorító szavakat és azt, hogy ennyi éven át velünk tartottak”.

Vgyk25xÖnkény / Készült: 2026.05.16
Mától nincs kormányzás a parlament nélkül – írta ki a közösségi oldalára az új házelnök csütörtökön, a lehető legtömörebben összefoglalva, mi változott meg azáltal, hogy a kormány ezen a ponton is visszakanyarodott a normalitáshoz. Az abnormalitás abban állt, hogy az országgyűlés előző kormánytöbbsége a Covid óta (először a járványra, majd a háborúra apellálva) lehetővé tette Orbánék számára a parlament megkerülését: lényegében a saját lefokozásukhoz és eljelentéktelenítésükhöz járultak hozzá a képviselők azzal, hogy hagyták a kabinetet rendeletekkel kormányozni, a törvényeket rendeleti úton felülírni. Ezzel a rezsim nem csupán az ellenzéket kapcsolta ki teljesen az ország irányításából, hanem a fideszeseket is, modern – de a legkevésbé sem felvilágosult – abszolutizmust kényszerítve ránk. Sosem látott hatalomkoncentráció sosem látott felelősséggel: ahova 2020-tól máig eljutottunk, a szinte 100 százalékban az abszolút uralkodóként működő Orbán érdeme – vagy inkább az ő sara.

karmcsontMetszőolló és vadhajtások - Hardy Mihály jegyzete / Készült: 2026.05.15
Tartok tőle, hogy a dossziék egyszerre lesznek hatalmasak és hiányosak – az Orbán-diktatúra összes hagyományát követve.

orgrofVilágosan látják, de nem értik. Ezért úgy mennek, hogy maradnak / Készült: 2026.05.01
"Nagy vereséget szenvedtünk. Világosan látjuk az okait, de azok pontos megértése, kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is."

fidbaleElőmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete / Készült: 2026.04.21
Van az a jelenség, amikor egy súlyos autóbaleset után, valaki szerencsésen kimászik saját lábán a roncsból, feláll és látszólag irracionális dolgokat kezd művelni. Össze-vissza mászkál, keresi az öngyújtóját, nyomkodja a telefonját, irreleváns kérdéseket tesz fel a segítségére sietőknek. Még csak a fejét sem ütötte be, egyszerűen még tart a sokk hatása, azt sem tudja hol van és valójában mi történt vele.