Hírek

Jajveszékelés helyett fehér zászló

balazskadrFontos adalék az új kormánypárt régi alapfércműhöz benyújtott módosításaihoz, hogy igen, tűrik a vitát ezek a javaslatok. Sokkal jobban, mint azt, hogy miután letagadták, hogy trükköztek az idei költségvetési adatokkal, kiderült, hogy tényleg trükköztek velük.

Pontosabban tűrhetnék a normális vitát ezek a javaslatok – két ciklusos korlát a miniszterelnöki pozíció esetében, a Szuverenitásvédelmi Hivatal beszántása, valamint a KEKVA alapítványok megszüntetése -, ha nem a törzsi megosztottság állapotában lenne az ország politikai elitje (és az ország is), illetve ha az elmúlt 16 éves kormányzás minőségének és unortodox vívmányainak árnyékában, amikor is menő volt levizelni a demokratikus fékek és ellensúlyok gondolatát is, nemhogy megtűrni a létezésüket, bármi hiteles és komolyan vehető kritikának hangzana a Fidesz frontembereinek szájából.
 
Például ilyen frontember az egykori miniszterelnök egykori politikai igazgatója, a Fidesz kampányfőnöke, aki a Fidesz fércművéhez beterjesztett módosítás apropóján dörgedelmes Facebook-posztban forgatta meg az okos fejében elhelyezkedő szemeit azon, hogy a Tisza-hatalom kimutatja a foga fehérjét. Sajtóértelmezések szerint Orbán Balázs aggódik a demokráciáért. A teljesség igénye nélkül emígy:
 
A választások óta eltelt időben érdemi kormányzást nem nagyon láttunk. Fut az abszolút filmszínház, miközben másokat próbálnak erőből lenyomni.
 
1. Elvennék a magyar emberektől a demokratikus döntés jogát: azt, hogy szabadon dönthessék el, kit akarnak miniszterelnöknek. Ez a parlamentarizmus és a demokrácia adminisztratív eszközökkel történő korlátozása.
 
2. Kivennék az Alaptörvényből, hogy az alkotmányos önazonosság és a keresztény kultúra védelme az állam minden szervének kötelessége. Ez a módosítás semmilyen más célt nem szolgál, mint hogy az állami szerveket is fel lehessen használni a magyar szuverenitás, az alkotmányos identitás és a keresztény kulturális alapok felszámolására. Tulajdonképpen egy új progresszív, liberális, brüsszeli birodalomépítési projekt előtt simítaná le az utat a szöveg. (…) megalapozottan feltehető, hogy a migrációval szembeni állami önvédelmi szint csökkentésének készítik elő a terepet.
 
3. Államosítanának, mint a rendszerváltozás előtt. Felszámolnák az egyetemi rendszert. (…) A módosítás ráadásul egy jogállamban megdöbbentő módon olyan alapítványok államosítására is kísérletet tesz, amelyeket nem az állam alapított, hanem több évtizede magánalapítványi formában jöttek létre. Ezeknek saját vagyonuk van: olyan vagyon, amely soha nem volt az államé, és nem is az államtól kapták. Ezek államosítása még egy puha diktatúrában is az elfogadhatatlan kategóriába tartozik. Ilyen rövid idővel a választásokat követően már világosan látszik, hogy a következő időszak tétje nem egy jogtechnikai vita. A tét az, hogy Magyarország megmarad-e magyar, demokratikus és szuverén államnak, vagy elborítja az önkénnyel elfedni próbált önfeladás politikája.
 
Ha eltekintünk attól, hogy mindhárom javaslat explicit módon szerepelt a Tisza választási ígéretei között, vagyis nincs bennük újdonság, akkor is van néhány dolog, amit érdemes idetenni.
 
A választások óta eltelt időben azért nem láthattunk érdemi kormányzást, mert az idő nagy részében az Orbán-kormány volt hivatalban. Az Orbán-kormánynak pedig valóban nem volt szokása kormányozni, ellenben mindenkit erőből lenyomott, akit tudott, miközben kétharmadtól kétharmadig kampányolt.
 
Az összes fideszes kétharmad után minden egyes felháborodást kiváltó döntés után az volt a mondás (a paksi eladósodástól a KATA beszántásáig), hogy erre kaptunk a Holdról is látszó felhatalmazást a néptől. Hogy azt csináljunk, amit akarunk. És különben is: nemzeti érdek, szuverenitás.
 
Ha Orbán Balázsnak és a főnökének bármit jelentene a magyar emberek demokratikus döntésének joga, akkor a Fidesz-frakcióban ma azok ülnének, akikre a magyar emberek demokratikusan szavaztak április 12-én, nem a kétszázadik helyről beejtőernyőzött trollok. Orbán Viktor listavezető pláne nem futott volna a Lendvai utcáig az ellenzéki parlamenti mandátuma elől.
 
Szerintem Orbán Balázs nem gondolt bele abba, hogy mi történne, ha a Tisza megtartaná a Szuverenitásvédelmi Hivatalt a jelenlegi és esetleg további, megerősített jogosítványokkal. Ha belegondolt volna, hangosan üdvözölné a beszántását, és nem jönne a Gulyás-féle migrációs hülyeséggel. Már csak azért sem, mert a teljesen megalapozott és indokolható Tisza-javaslatok (a brutális hatalomkoncentráció lebontása) mellett találunk valóban nem teljesen kamu problémákat is (az alapítványi vagyonok differenciálatlan kontrollja, a személyre szabottnak tűnő miniszterelnöki cikluskorlát). De ezek egyrészt hiteles emberek szájából lehetnének hiteles kritikák, másrészt az nem érv semmire, hogy a brüsszeli progresszív liberális birodalom felzabálja Magyarországot.
 
Az önkénnyel elfedni próbált önfeladás politikájánál felröhögtem. Nem csak azért, mert Orbán Balázs a demokráciát a népakaratra hivatkozva akarja megvédeni a népakarattól. Hanem mert az önfeladás szimbóluma ne aggódjon az önfeladásért és a demokráciáért. Mondjuk szerintem nem is a demokráciáért aggódik, hanem az MCC, azaz a saját sorsa miatt. Jól teszi. A demokrácia miatt viszont tényleg ne aggódjon, elég ha azt teszi, amit 1956-ban is tett volna az orosz túlerővel szemben. Jajveszékelés helyett lobogtassa a fehér zászlót.
 
 

nepszava.hu
Már több mint 600-an aláírták, hogy maradjon meg az Fidesz káderképzőjeként ismert MCC / 2026.05.21.
A Fidesz káderképzőjeként ismert, rengeteg közpénzből működő oktatási intézmény jövője a kormányváltás óta kétséges. - Orbán Balázs elbüszkélkedett azzal, hogy a petíciót már több mint 600-an aláírták. „Az elmúlt 30 évben az MCC Kárpát-medence-szerte vált meghatározó oktatási és tehetséggondozó intézménnyé, amely különböző programjain keresztül több mint 8000 diáknak biztosít térítésmentes fejlődési lehetőséget” - írta. - „Fantasztikus aláírók vannak már most is” - állapította meg. Konkrét példákat erre nem említett, de az aláírók közt van például Stumpf István volt alkotmánybíró és kancelláriaminiszter, Kassai Lajos lovasíjász és Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszó is …

 

Kapcsolódó cikkeink:

bazsitrukk.webpMajd Orbán Balázs megoldja - Kárpáti Iván jegyzete / Készült: 2025.08.26
Az emberek nem azt látják, ki ül a kampányfőnöki székben, hanem azt, hogy egyre drágább a boltban a kenyér, egyre bizonytalanabb a jövő, és egyre hangosabban beszél mindenki a változásról. A hatalom váltogatja a plakátokat, de a háttérben ugyanaz a díszlet rogyadozik.

2harcimarciOrosz rulett - Józsa Márta jegyzete / Készült: 2025.08.22
Amúgy nincs itt semmi ellentmondás, miért is ne lehetne egy juhakol ebédlő, ahol egykor vályú állt, most ezüst eszcájg szolgál takarmányozásra.

obavgy_56Az értelmezés elviselhetetlen könnyűsége / Készült: 2024.09.28
Orbán Balázs – Orbán Viktor politikai igazgatója, tanácsadója mintegy – egyértelműen fogalmazott hazánk és Oroszország kapcsolatáról egy feltételezett agresszió esetén. Egészen egyszerű nyelvre lefordítva az az álláspontja, s mivel többes számban beszélt, akkor a Fideszé is, a kormányé is, hogyha Putyin megjelenne a baráti tankjaival, akkor Magyarországot neki kékszegélyű kistányéron kellene átnyújtani, esetleg egy kupica vodkával együtt.