Az emberek életén nem változtat az, ha vannak kormánykritikus médiafelületek, vagy ha nincsenek. Igazából mindössze annyi történik, hogy néhány embernek megszűnik a munkahelye, de ez naponta előfordul, semmi rendkívüli nincs benne. Miért is kellene hogy érdekelje Kovácsékat Lajosmizsén a kormánykritikus média léte, vagy nemléte? Őket nem érinti közvetlenül, az ő életük éppen olyan nehéz, vagy könnyű, nem ettől függ, hogy ki tudják-e cserélni a tönkrement bútort, hogy találnak-e a gyereknek nyelvtanárt és meg tudják-e fizetni a különórákat.

 

A hírek és publikációk ingyen jönnek. Akiknek az a dolguk, hogy leüljenek a számítógép elé és megírják, vagy beüljenek a stúdióba és elmondják, azok a dolgukat végzik. Az interneten minden hozzáférhető, szinte semmi nem kerül pénzbe, csak a pornóoldalak és a játékoldalak, de az természetes és különben is sok mindenhez hozzá lehet férni okosban, csak egy kis furfang kell hozzá.

 

Az ember észre sem veszi, ha az egyik fülére kicsit tompábban hall. Oda fordul a másik fülével, jobban koncentrál. Aztán megtanulja az agy szelektálni a dolgokat és természetesnek veszi, hogy kiszűrje azokat a hangokat, amelyeket már nem képes feldolgozni, mert nem hallja, csak valami távoli moraj számára. A látás romlásához is hozzá lehet szokni. Alkalmazkodik az ember. Távolabb tartja a könyvet, vagy közelebb hajol, szemüveget vesz fel, előkeresi a nagyítót is. Aztán leszokik az olvasásról mert túlságosan megerőltető, majd pedig kivitelezhetetlen.

 

Mire majdnem teljesen megvakul és megsüketül, már nem éli meg traumaként. Megszokta. Természetes állapot lesz számára, hiszen minden nap csak egy picit lett rosszabb, nem arról van szó, hogy tegnap még tökéletes volt, ma pedig már sötét és néma csend van.

 

Ez történik most. Egy országot vakít és süketít meg Orbán. Egy ország fogja azt olvasni, látni és hallani, amit a bűnbanda el akar neki mondani. Tudom, hogy sokan, akik megtalálják a számukra fontos híreket (még megtalálják) nem értik és sokszor szóvá is teszik, hogy miért foglalkozunk az Origó, a 888, a PS, a Magyar Idők híreivel. Ne foglalkozzunk vele, úgysem olvassa azokat senki. Mi lényegében reklámot csinálunk nekik.

 

Akik ezt mondják, szándékosan takarják el a szemüket, dugják be a fülüket hogy még azt a keveset se lássák-hallják, ami eljuthat hozzájuk. Tessék tenni egy kísérletet. Csak három napig kizárólag kormányportálokat olvasni, propagandát nézni. Aztán elgondolkodni azon, mennyivel egyszerűbb és főleg mennyivel kellemesebb hinni a saját kiválasztott, nagyszerű, zseniális, különleges mivoltunkban, mennyivel jobb hinni abban, hogy mi egy egészen fantasztikus nép vagyunk, soha, semmiben nem hibáztunk, minden esetben áldozatai lettünk másoknak, de mégis itt vagyunk és küzdünk, miközben minket tisztel a világ. Mennyivel egyszerűbb elhinni, hogy veszélyben a kontinens, de ez a kicsi ország egyedüliként megvédi magát, pontosabban megvédi az országot Orbán Viktor, mi itt biztonságban, boldogan élhetünk az ő áldozatos munkájának következtében. Mennyivel felemelőbb hinni azt, hogy napról napra fejlődik az ország, holnap egy picivel jobban élünk, mint ma és ez a folyamat megállíthatatlan, csupán hatalomban kell tartani Orbán Viktort.

 

Elég három olyan nap, melyben csak ezeket a híreket fogyasztjuk és az agymosás hatékonyságát le tudjuk mérni önmagunkon. Érezni fogjuk a hálát a védelemért, a rettegést a migránsoktól és a gyűlöletet azokkal szemben, akik ezt a biztonságot és jólétet el akarják rabolni tőlünk.

 

Könnyű nem észrevenni a kórházakban, idősotthonokban a hőségben fuldokló betegeket és öregeket és könnyű nem gondolni arra, hogy ezekben az intézményekben a minimum lenne a légkondi. Ahogy a megfelelő fűtés is az lenne, a normális tisztálkodási lehetőség, a korszerű felszerelés, a kényelmes ágy, a tiszta ágynemű és az ehető étel.

 

Könnyű nem látni az éhező embereket. Menjenek közmunkásnak, hiszen Orbán Viktor biztosítja a lehetőséget. Arról már kevés szó esik, hogy a közmunkából sem lehet megélni, arról pedig még annyi szó sem esik, hogy egy 87 éves idős ember, akinek 30 000 forintot sem éri el a nyugdíja, hová mehetne dolgozni, vagy egy súlyosan rokkant, fogyatékos embernek milyen feltételekre lenne szüksége ahhoz, hogy dolgozni tudjon és ehhez képest a sarki boltig nem tud elmenni, mert nincs járda, vagy ha van, a közepén van a villanyoszlop, ráparkolnak az autók, fel kell menni négy lépcsőn a bolt ajtajáig és nincs rámpa, de a saját lakásában is le kellene jönni a lépcsőn és nincs rámpa, nincs lift. Buszra, vonatra, metróra, villamosra szinte esélytelen fel- és leszállni, de még a zebrán sem tud átjutni időben.

 

Arról sem hallunk – mert nem akarunk hallani és hamarosan nem is fogunk hallani -, hogy a naponta megénekelt gazdasági csoda nem létezik, a régió országaitól messze elmaradtunk, Románia, ami pedig sokkal mélyebbről indult, mint mi, már minden tekintetben megelőzött minket és sajnos nem csupán gazdaságilag, nem csak az életszínvonal tekintetében, hanem a demokrácia szintjén is.

 

Orbán és bűntársai lassan, módszeresen megvakítja és megsüketíti az országot. Ez történik minden alkalommal, amikor elveszik a forrásokat a médiától, amikor a hirdetési bevételeket a saját propagandamédiájukhoz irányítják, amikor hosszú és költséges pereskedés útján lehet csak közérdekű adatokhoz jutni, amikor a saját médiakurváik sorra gyilkolják le a kritikus hangon megszólalni merészelőket a független újságíróktól Alföldi Róbertig.

 

Mindezt úgy teszik, úgy legitimálják ezt a mocsok módszert, hogy nem kell fegyverekkel lerohanni a szerkesztőségeket, nem kell rendeletileg betiltani a lapokat, nem kell börtönbe hurcolni az újságírókat. Mert sokkal elegánsabb kivéreztetni, megfojtani. Csöndesebb munka. Nem kelt feltűnést.

 

Az olvasó, hallgató, néző szépen megszokja, hogy már ez sincs és az sincs. És az olvasó, a hallgató és a néző nem érti, mert már régen elzsibbadt az agya, már nagyon hosszú ideje alig lát és hall, hogy hamarosan annyit fog látni és hallani a világból, amennyit Orbán Viktor meg akar neki mutatni. Amit hazudnak a fülébe, az lesz az igazság, amit láttatni akarnak, az lesz a valóság.

 

Hallottam tegnap Csintalan Sándor nyilatkozatát, hogy majd ő indít közösségi médiában felületet, ott lesz a YouTube-on, nem hallgat el és tolja tovább. Hogyne. Aztán majd bekopog a valóság és szembesül vele, hogy az erkölcsi elismerés, a kedves, biztató szavak sem pótolják a lerohadt számítógépet, abból nem tud villanyszámlát fizetni, akkor pedig legfeljebb füstjelekkel tud kommunikálni. Tapasztalni fogja, hogy kevés bekapcsolni a gépet, mert jönnek a kedves koreai unatkozó diákok és a portál működésképtelen, kell hozzá szakember, kell munkatárs, mert ha naponta egyszer jelenik meg valami anyag, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy pénzbe kerül az információ és pénzbe kerül a domain és igen, meg kell élni neki is, a munkatársainak is és ha ezt csinálja reggeltől estig, akkor ebből kell megélnie.

 

Szembesülni fog vele, hogy valahonnan pénzre van szüksége. Nem azért, hogy jól éljen és le tudja cserélni az autóját egy drágábbra, hanem azért, hogy működtetni tudja a rendszert. Ehhez vagy befektetőt kell találnia és ha sikerül is, máris lesz valaki, aki megmondhatja, miről írhat, miről beszélhet, hiszen ő adja a pénzt. A másik lehetőség a reklámbevétel, ami nincs, mert állami hirdetéshez nem jut, nem állami hirdetéshez sem, mert minden cégnek fontos Orbán Viktor jóindulata, ennek pedig feltétele, hogy ne hirdessen kormánykritikus felületeken. Marad a politikától független hirdetés, de 60 centenként nem fog összejönni még a villanyszámlára való sem, mert az olvasó nem fogja megnyitni a reklámot, fent van a gépén a reklámblokkoló és még fel is lesz háborodva, ha reklámokkal zaklatját. Marad a közösségi finanszírozás. Vagy reggeltől estig üvöltve koldulhat, hogy elég pénz összejöjjön, vagy azzal fog szembesülni, hogy az olvasók 2-3 százaléka érti meg, hogy rajta múlik és rászánja azt a két percet és azt a néhányszáz forintot. És látni fogja, hogy ebben a 2-3 százalékban vannak olyanok, akik nagyon komolyan átlátják a dolgokat és meg fog hatódni az ötszáz forintos támogatástól is és attól is, hogy van, aki elképesztő összeget szán a portál életben tartására. A többi nem érti, nem érdekli, úgy gondolja, majd a másik, neki nincs egy ezrese rá havonta, nem ért a technikához, nem tud utalni, mert bonyolult, most nincs ideje, majd máskor.

 

És még nem beszéltem a kormánykritikusnak tűnő portálokról, a nagy költségvetéssel működő, de tényfeltárást nem végző nagyokról, akik néha – véletlenül – megeresztenek egy szellemes cikket, amiben – véletlenül – igyekeznek lejáratni a valóban függetleneket, a kicsiket, akik kizárólag támogatásokból tartják fenn magukat. Ha ez sem elég, akkor maguk is adományért kuncsorognak, ami számukra csak zsebpénz, hiszen talán két hétre elég az összelejmolt pénz, amiből a valóban független kis portálok évekig is működnének, de ez az elhalászott támogatás éppen elég arra, hogy megölje őket.