Hírek

Ezt nem teszik zsebre Orbánék

Ijesztő képet rajzolnak fel az elemzők a kormány tevékenységéről. A szakértők csak néhány pozitív "élményre" emlékeznek, ezek mellett viszont számtalan negatívra. A második Orbán-kabinet lassan végéhez közeledő mandátumához tehát jellemzően negatív tapasztalatok kapcsolódnak: végtörlesztés, egykulcsos adó, rezsicsökkentés, jogbiztonság hiánya.

Eltelt négy év, itt a vége a második Orbán-kormány kormányzásának. Ezért kértünk több elemzőt, közgazdászt arra, mondják el, mi volt a ciklus szerintük legjobb gazdasági eredménye, és mi volt a legrosszabb, legelfuseráltabb ugyanebben az időszakban. Bár a kormány 2010-es gazdasági ígéreteinek betartását és gazdaságpolitikáját februári cikkében már a hvg.hu is értékelte, most az elemzők mondanak véleményt arról, mi az, aminek leginkább örültek, vagy ami a begyüket a legjobban nyomja.

Az elemzői, közgazdászi véleményeket látva összefoglalható, hogy a gazdaság területén elért pozitív eredmények, döntések egy-két lépés irányába mutatnak, a negatívumoknál ugyanakkor igen szerteágazóak a vélemények.

A pozitívak:

– az alacsony költségvetési hiány, fegyelmezett költségvetés
– jó a tenni akarás (de rosszak az eszközök)
– a jegybank növekedési hitelprogramja
– a kikerülés a túlzottdeficit-eljárás alól
– az aktivitási ráta emelkedése
– a korengedményes nyugdíjak felülvizsgálata, a munkanélküliségi segély jogosultságának szigorítása
– a kiigazítások egy részét hárították át a lakosságra

A negatívak:

– végtörlesztés
– egykulcsos adó (ez ugyanakkor a pozitív oldalon is megjelent)
– különadók (energia, telekom, kiskereskedelem)
– adó- és járulékemelések
– tőkevonzó képesség csökkent
– alacsony működőtőke-beáramlás
– nem lett elég megtakarítás az állami újraelosztásban
– magánnyugdíjpénztárak felszámolása (ezt a pozitív oldalon is említették egyesek)
– jegybank kamatpolitikája
– stagnáló termékenységi mutatók
– romló versenyképesség különböző nemzetközi rangsorokban
– rezsicsökkentés
– közmunkaprogramok
– kiszámíthatatlanság
– jogbizonytalanság
– befektetői bizalom rombolása
– nyugati civilizáció-ellenes retorika
– szakmai vélemények félresöprése
– bizalomvesztés

Teljes cikk: http://hvg.hu/gazdasag/20140324_Iteletet_mondtak_a_kormanyrol

Kapcsolódó cikkek
  • Az elmúlt négy év legnagyobb disznóságai
    Miután a Fidesz nyolc évnyi szocialista kormányzás után hatalomra került, sokan sok mindenre számítottak, de arra az ámokfutásra kevesen gondoltak, ami végigsöpört az elmúlt négy évben. A kétharmadtól mindenki (így a befektetők is) stabilitást és a gazdaság felvirágoztatását várta azután, hogy a gazdasági és politikai válság gyakorlatilag lesöpörte az előző kormányt. Ráadásul el kell ismerni, az mszp-szdsz páros gazdaságpolitikája a válságtól függetlenül is - több ponton - hibás alaptételekre épült 2002-től kezdve. Azonban 2010 óta egyáltalán nem történt előrelépés, sőt, a többség erejét kihasználva a kormánypárt olyan törvényeket fogadott el, amelyek minden jó érzésű emberben visszatetszést kelt.
  • Jobban élünk, mint négy év múlva
    A rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony a beruházási ráta, mint az Orbán-kormány négy éve alatt. Az álom, hogy utolérjük Ausztria fejlettségi szintjét, egyre távolabbinak látszik.
  • Békesi László: A maffiaállam gazdaságpolitikája
    Véget ért a második Orbán-kormány négyéves ciklusa.Itt az ideje a sokoldalú analízisnek és értékelésnek: hogyan működött, mit tett és mit ért el az Orbán-rezsim az elmúlt négy évben?
  • Az Orbán-rendszer gazdasági hatásairól
    Az Orbán-rendszer hazánkat visszafordította abba a zsákutcába, ahonnét a rendszerváltáskor sikerült kitörnünk. A felnőttek között újra növekedni kezdett azoknak az aránya, akiknek megélhetése közvetlenül a politika döntésétől függ, míg a piaci jövedelemmel rendelkezők száma és aránya legjobb esetben is stagnál.
  • Az elmúlt négy év egy vállalkozó szemével
    Első ránézésre elégedettnek kellene lennem. Azok közé tartozom, akiknek a jövedelemadója jelentősen csökkent, személyesen is, és az érdekkörömbe tartozó cégeknél is. Bevételeink devizában érkeznek, költségeink jelentős hányada forintban merül fel, tehát a gyenge forintnak is haszonélvezői vagyunk. Devizahitelem soha nem volt, a Graphisoft Park eurohiteleinek törlesztésére pedig biztos fedezetet nyújtanak az euróban rögzített bérleti díjak. Azt is megértem, ha sokaknak imponál az a határozott célratörés, amivel a törvénykezés dolgozik. Félretolja a felesleges egyeztetgetéseket, nem köt elvtelen kompromisszumokat, leépíti a korábbi ellenzékek által többnyire csak betartásra használt fékeket és ellensúlyokat, lenyűgöző tempóval alkot törvényeket, sarkalatos törvényeket, sőt Alaptörvényt is. Biztosan sokan vannak, akiknek ez imponál, nekem nem.
  • Kiábrándult a piac a Fidesz-kormányzásból
    Négy éve megváltásként várták, most viszont az egyik legrosszabb forgatókönyvként tartják számon a piaci szereplők a kétharmados fideszes kormányzást. A Portfolio.hu ezúttal is elkészítette a hagyományos választások előtti felmérését, amiből az is kiderül, hogy nincs igazán olyan, kormányzásra is esélyes alakulat, amitől sokat várnának a tőkepiaci elemzők.

További ajánlat:


Megjelenés ideje: 2014 márc. 24. - A Szabad Szemmel vendégei Surányi György közgazdász, a MNB volt elnöke és Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató elnöke.


Megjelenés ideje: 2014 márc. 19. - Békesi László óriáscikket írt az Élet és Irodalom-ba A maffiaállam gazdaságpolitikája címmel, amelyben nemcsak annyit tesz, hogy egy logikára felfűzi mindazokat a gazdaság- és társadalompolitikai jelenségeket, amelyeket az elmúlt négy évben hónapról hónapra, de szétszórva megfigyelhettünk az Orbán-kormány gyakorlatában, és amelyek lényegét - láthatóan - oly sikeresen lefedték az ideológiai szólamokkal, nemzetről, függetlenségről, gazdasági fejlődésről, rezsiharcról, nemzetközi összeesküvésről. A neves közgazdász, egyetemi tanár logikusan és mindenki számára


Megjelenés ideje: 2014 márc. 20. - Nincs semmilyen dinamikus folyamat sem a magyar gazdaság növekedésében, a bázishatások miatt van átmeneti növekedés -- ezt Vértes András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Megjelenés ideje: 2014 márc. 21. - Az államadósság történelmi csúcson áll. A növekedés 2% alatt. A befektetők menekülnek. Hová tűnt a 3.000 milliárd forint a magán-nyugdíjpénztárakból? Félmillió külföldre űzött munkavállaló és éhbérért végzett közmunka az eredmény. Magyarország tönkrement.