Hírek

Az elmúlt négy év legnagyobb disznóságai

Miután a Fidesz nyolc évnyi szocialista kormányzás után hatalomra került, sokan sok mindenre számítottak, de arra az ámokfutásra kevesen gondoltak, ami végigsöpört az elmúlt négy évben. A kétharmadtól mindenki (így a befektetők is) stabilitást és a gazdaság felvirágoztatását várta azután, hogy a gazdasági és politikai válság gyakorlatilag lesöpörte az előző kormányt. Ráadásul el kell ismerni, az mszp-szdsz páros gazdaságpolitikája a válságtól függetlenül is - több ponton - hibás alaptételekre épült 2002-től kezdve. Azonban 2010 óta egyáltalán nem történt előrelépés, sőt, a többség erejét kihasználva a kormánypárt olyan törvényeket fogadott el, amelyek minden jó érzésű emberben visszatetszést kelt.

Gondoljunk csak a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítására. A folyamatot a tagok vagy elfogadták, vagy önként és dalolva kénytelen lettek volna lemondani az állami nyugdíjról - "nem kényszerből". A trafikmutyiról még hangfelvétel is kiszivárgott, mégsem lett ügy az egészből, pedig tízezrek vesztették el a megélhetésüket. És amikor még mindenki a trafikügyről beszélt, már jött is a takarékmutyi, amely odáig fajult, hogy a Fidesz a korábbi tagokat félresöpörve titokban kiépített egy saját állami bankot. A médiában kevés szó esett az utóbbiról, hiszen mindenki Paksról és az titkosított szerződéséről beszélt, amelynek az lett a végeredménye, hogy végül az orosz féltől kellett a magyar közvéleménynek értesülnie a paksi megállapodás pontos finanszírozási hátteréről.

Mindeközben több száz milliárd forint közpénzt sikerült a kormánynak elszórnia: több mint százmilliárdért modern, de a jövőben kihasználatlanul álló stadionok épülnek, illetve olyan infrastrukturális beruházások valósulnak meg, amelyek a korábbi időszakhoz hasonlóan a reális ár sokszorosába kerülnek.

I. Manyup-pénzek

Bár Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztos korábban azt ígérte, hogy megvédi az államosított nyugdíjvagyont, március elején hivatalosan is kénytelen volt megszüntetni ezt a pozícióját, hiszen a magánnyugdíjpénztáraktól elvont 3000 milliárd forintnyi vagyonból gyakorlatilag nulla forint maradt. Gyűjtőszámla ide vagy oda, a nulla forint az mégis csak nulla forint, így hiába keresi bárki is ezt a pénzt, vagy szeretne évtizedek múlva nyugdíjhoz jutni, erről a pénzügyi forrásról le kell mondania.

A nyugdíjvagyont az államadósság csökkenésére fordították (az államkötvényeket "bedarálták", az egyéb pénzügyi eszközöket pedig értékesítették), ennek ellenére az államadósság mégsem csökkent oly mértékben, mint kellett volna a teljes magánnyugdíj-pénztári vagyon felhasználása után, sőt. Az államadósság mára történelmi magasságokba emelkedett.

államadósság+manyup.png

Közben pedig több százezer ember évek alatt felhalmozott megtakarítása tűnt el, amely évtizedek múlva komoly feszültséghez fog vezetni az amúgy is ingatag lábakon álló nyugdíjrendszerben. Mindeközben a "bűnös, de még néhány meglévő pénztár" komoly hozamokat ért el a kedvező pénzpiaci környezetben, így aki ellenállt a kormányzati kényszerítőerőnek, az egyértelműen jól járt. Mint utóbb kiderült, a megtakarításokat a manyup-ok helyett az állam tőzsdézte el.

Mennyi pénzről van szó: 3000 milliárd forintról, egy paksnyi összegről.

II. Trafikmutyi

2013 tavaszán robbant a trafikmutyi: Fideszhez közel álló emberek ezrei nyertek a trafikpályázaton, miközben a korábban, évtizedeken át a trafikrendszerben dolgozó emberek tízezrei kénytelenek voltak feladni addigi életüket. A trafikmutyiról felvétel is kiszivárgott, azonban a Fidesz a kétharmad erejét kihasználva úgy alakította ki az egész rendszert, hogy abból ne legyen büntetőügy.

A vesztes pályázók azóta sem juthattak hozzá azokhoz a papírokhoz, amelyek alapján kiderült volna, hogy miért is vesztettek a pályázatukkal. Egy normálisan működő országban már maga a folyamat is abszurdnak nevezhető, a mai Magyarországon viszont, ahol az állampolgárok adatain kívül lassan már minden titkosítva van, nehogy kiderüljenek a visszaélések, már nem.

dohány.png

A trafikmutyi komoly károkat okozott a gazdaságban, hiszen egyrészt olyanok jutottak hozzá trafikokhoz, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan kell azt normálisan üzemeltetni, másrészt a piaci szereplők érzékelték, hogy az állam gond nélkül képes tönkretenni egy-egy piaci szegmenst, ha ki szeretné szolgálni híveit. Ez erősíti a Magyarországgal szembeni bizalomvesztést. Ráadásul elszállt a dohánypiac negyede: a piac újraosztása élénkítette a feketekereskedelmet és ezzel párhuzamosan 41 milliárddal csökkentette az állami bevételeket is.

Mekkora pénzről van szó: A dohánypiac éves szinten 500 milliárdos forgalmat bonyolít le...

Teljes cikk: http://tenytar.blog.hu/2014/03/18/az_elmult_negy_ev_legnagyobb_disznosagai#more5864508


Megjelenés ideje: 2014 márc. 24. - A Szabad Szemmel vendégei Rádi Antónia újságíró, Ferenczi Krisztina újságíró és Bodoky Tamás főszerkesztő, atlatszo.hu.