Hírek

Még rosszabb a paksi szerződés

Az orosz kormány közzétette a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó hitelszerződés részleteit, a dokumentumból egy rendkívül kemény és Magyarország számára egyoldalúan hátrányos konstrukció olvasható ki.

A 10 milliárd eurós hitel pénzügyi feltételei drasztikusak. A törlesztést elvileg a két új blokk működésbe lépését követő első március vagy szeptember 15-én kell megkezdeni (ezek a törlesztési fordulónapok), de 2026 márciusától akkor is fizetni kell, ha addigra nem épül fel a két reaktor. Az elmúlt két évtizedben Európában egyetlen atomerőmű sem készült el a tervezett idő- és költségkereten belül.

"A fizetési kötelezettségek nagy része a 21 éves törlesztési ciklus második felében jelentkezik, vagyis aránytalanul nagy terhet ró a következő generációra és kormányokra"

A fizetési kötelezettségek nagy része a 21 éves törlesztési ciklus második felében jelentkezik, vagyis aránytalanul nagy terhet ró a következő generációra és kormányokra: az első 7 évben a pénz 25, a második 7 évben a 35, a harmadikban pedig a 40 százalékát kell visszafizetni, miközben a kamat is folyamatosan emelkedik, 3,95-ről 4,95 százalékra. A törlesztésnél 15 napos csúszás a kamat 150 százalékát kitevő büntetést „eredményez", 180 napos csúszás esetében pedig a hitelező azonnali inkasszót nyújthat be a teljes tőke- és kamattartozásra (euróban), amivel akár államcsődöt is előidézhet.

Ez a kitétel szakértők szerint arra is alkalmas lehet, hogy a magyar felet menet közben a szerződés (számunkra előnytelen) módosítására kényszerítse, miközben magyar részről nincsenek hasonló aduk egy esetleges szerződésmódosítás elfogadtatására./ Hargitai Miklós–Poór Csaba

A kormányrendelet mellékleteként közzétett hitelszerződés-tervezet a két új paksi blokk finanszírozásával kapcsolatos, nem pénzügyi természetű kérdések többségére is választ ad. A hitel „ügynökei" – azaz az elszámoló felek – az orosz Vnyesekonombank és a magyar Államadósság Kezelő Központ (utóbbi részvétele jelzi, hogy nem klasszikus beruházási hitelről, hanem a magyar kormánynak folyósítandó állami hitelről van szó).

A két fél meghatalmazottja orosz részről a pénzügyminisztérium és a gazdaságfejlesztési minisztérium, magyar részről pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezt azért fontos rögzíteni, mert a hitelszerződés szerint a két említett orosz tárca eseti döntésein múlik, hogy mire költheti a magyar fél a pénzt (abszurd esetben akár a paksi beruházástól függetlenül is): a szövegben az szerepel, hogy az orosz meghatalmazott által a magyar meghatalmazott számára kiállított számlában, szerződésben vagy jegyzőkönyvben feltüntetett összegek 80 százaléka válik automatikusan hitellé (20 százalék a magyar önrész).

Teljes cikk: http://nol.hu/belfold/meg-rosszabb-a-paksi-szerzodes-1450049


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 4. - A paksi bővítés ellen tiltakozó molinót lógatott le a Lánchídról péntek reggel az Együtt-PM több aktivistája, valamint Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke és Tordai Bence, a párt elnökségi tagja.

Kapcsolódó cikkek:

  • Magyarország növekvő energetikai kiszolgáltatottsága miatt tiltakozott a Greenpeace
    Az ország olaj- és gázfüggősége jelenleg közel 80%-os, az aláírt paksi megállapodással villamosenergia-termelésünk függősége a 2030-as években szintén megközelítheti a 80%-ot. És miközben az EU mindent megtesz az orosz gázfüggőség visszaszorítására, a magyar kormány egyre szorosabban kötné-köti Magyarországot az oroszokhoz. Éppen pár napja, az orosz sajtóból tudhattuk meg, hogy már alá is írtuk a hitelmegállapodást.


    Megjelenés ideje: 2014 ápr. 3. - Aktivisták látványos demonstrációval tiltakoztak Magyarország egyre nagyobb mértékű energetikai kiszolgáltatottsága ellen. Hazánk olaj- és gázfüggősége jelenleg közel 80%-os, az aláírt paksi megállapodással villamosenergia-termelésünk függősége a 2030-as években szintén megközelítheti a 80%-ot. A közeledő választások tétje a paksi beruházás megállítása. Gondold át te is, milyen energiapolitikára szavazol!

  • Vízlépcső nélkül nincs bővítés
    Olcsó éjszakai árammal töltjük föl az osztrák erőműveket, majd sokszoros áron vásároljuk vissza nappal. - A lapunk birtokában lévő dokumentumok, illetve a Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint a paksi atomerőmű tervezett bővítése – a régi és az új blokkok néhány évig tartó párhuzamos működtetését feltételezve – nem oldható meg a Duna duzzasztása nélkül.
  • Para-Kovács Imre: A medve nem játék
    Ha az oroszok nem kampányolnának a kumulatív baloldalnak, elég langyos időszak lenne ez a finoman, de stílusosan melegedő március vége, ám szerencsére az oroszok beszálltak, és mintegy két héttel a választások előtt a legrosszabb arcukat mutatják, Putyin konkrétan vicsorog az egész világra, köpköd és tankokat küld. A hisztériára jellemző, hogy egyesek már a magyar utakon is orosz tankokat vélnek látni, amit megosztanak a Facebookon, és innentől kezdve nincs megállás, a mókavonat elszabadul.
  • Bajnai: Orbán a brüsszeli sárkánnyal kardozik és egy medve huppant az ölébe
    Orbán négy éve a brüsszeli sárkánnyal kardozik, egészen addig, míg egy medve az ölébe huppant –így jellemezte a miniszterelnök harcait Bajnai Gordon. - „Azt eddig is sejtettük, de most már látjuk is, hogy Orbán Viktor hazudott, amikor azt mondta, hogy ő nem köt rossz üzletet”. Az Együtt -PM vezetője szerint a paksi áram kétszer annyiba fog kerülni, mint a mostani. A hitel is kétszer többe kerül, mintha az IMF – től vennénk fel –mondta. A megállapított kamat mértéke pedig azt feltételezi, hogy Magyarország a jövőben sem kerül jobb gazdasági helyzetbe, fix kamatra ilyen hosszú távra nem szoktak üzletet kötni –magyarázta a volt miniszterelnök. Az államadósság 2010 óta 3000 milliárd forinttal nőtt, elégették a 3000 milliárdos nyugdíjvagyont és aláírtak egy 3000 milliárdos szerződést: ez háromszoros csapás az országra. A paksi szerződés csak a politikai hatalmon maradást szolgálja: a politikailag „jó árasított” gázra a rezsicsökkentés miatt van szükség, a rezsihazugságot pedig Paks árában fogjuk megfizetni –jósolta -, amit a gyerekeink és az unokáink fognak megfizetni.
  • Így fizetjük vissza az orosz gigahitelt
    Az orosz kormány csütörtökön elfogadta a paksi atomerőmű bővítéséhez nyújtott 10 milliárd eurós hitelmegállapodás tervezetét. A dokumentumban a hitel minden fontos paramétere szerepel, így el lehet végezni azokat a megközelítő számításokat, hogy a magyar államnak mikor, mennyit kell törlesztenie. A tervezet szerint már 2014-ban kamatot kell fizetnünk a lehívott orosz hitelrész után (a hitelrész azonban feltehetően alacsony lesz, mert a projekt első éveiben nem jelentkeznek jelentős költségek). Az is új elem, hogy a magyar állam 20%-os önrészének (2,5 milliárd euró, mai árfolyamon számolva közel 800 milliárd forint) már a projekt indulásánál rendelkezésre kell állnia, mert az orosz kivitelező a számlát a kezdetektől benyújtja a magyar államnak is.

  • Paks-II: egyoldalúan hátrányos a hitelszerződés
    Nagyjából unokáink is nyögni fogják a tízmilliárd eurós kölcsönt, amit az oroszoktól kapunk. - Az orosz kormány közzétette a paksi bővítéshez kapcsolódó hitelszerződés részleteit – tudta meg a Népszabadság. A lap elemzése alapján úgy tűnik, Orbán Viktor mégsem volt olyan zsugori alak ebben az ügyben. És nemigen állja meg a helyét az az állítás sem, hogy emberemlékezet óta nem kötött olyan kedvező pénzügyi egyezséget az ország, mint a paksi erőmű bővítéséhez igénybe venni kívánt orosz hitelnél.

  • Elfogadhatatlanok a paksi feltételek az LMP szerint
    Az LMP véleménye szerint az orosz kormány által jóváhagyott, a paksi bővítéshez kapcsolódó 10 milliárd eurós kölcsön feltételei hátrányosak Magyarország számára - írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Szél Bernadett. Az ellenzéki párt társelnöke úgy fogalmaz: a hitelfeltételek egyoldalúak, késedelmes teljesítés vagy fizetés esetén Magyarország rosszul, Oroszország pedig jól jár.
  • Oroszországban rábólintottak a paksi bizniszre
    Medvegyev miniszterelnök aláírta a 10 milliárd eurós hitel elkülönítését, amiről Orbán Viktor miniszterelnök írt alá megállapodást Vlagyimir Putyinnal januárban.

Korábbi cikkek:

  • Orbán, a szélkakas: most már elég vidám a barakk?
    Holnap Moszkvába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Putyin elnökkel egyeztessen. A pontos menetrend ismeretlen, de lapértesülések szerint az oroszok most kapják meg a paksi atomerőmű bővítésének munkálatait. Mit gondol Orbán Oroszországról?


Megjelenés ideje: 2014 márc. 15. - Orbán négy éve a brüsszeli sárkánnyal kardozik, egészen addig, míg egy medve az ölébe huppant --így jellemezte az a miniszterelnök harcait Bajnai Gordon. „Azt eddig sejtettük, de most már látjuk is, hogy Orbán Viktor hazudott, amikor azt mondta, hogy ő nem köt rossz üzletet". Az Együtt -PM vezetője szerint a paksi áram kétszer annyiba fog kerülni, mint most. A hitel is kétszer többe kerül, mintha az IMF -- től vennénk fel. --mondta. A megállapított kamat mértéke pedig azt feltételezi, hogy Magyarország a jövőben sem kerül jobb gazdasági helyzetbe, fix kamatra ilyen hosszú távra nem szoktak üzletet kötni --magyarázta a volt miniszterelnök. Az államadósság 2010 óta 3000 milliárd forinttal nőtt, elégették a 3000 milliárdos nyugdíjvagyont és aláírtak egy 3000 milliárdos szerződést: ez háromszoros csapás az országra. A paksi szerződés csak a politikai hatalmon maradást szolgálja: a politikailag „jó árasított" gázra, a rezsicsökkentés miatt van szükség, a rezsi hazugságot pedig Paks árában fogjuk megfizetni --jósolta -, amit a gyerekeink és az unokáink fognak megfizetni.


Megjelenés ideje: 2014 márc. 13. - „Már idén fizetjük a kamatokat -- mondta Kuncze Gábor a DK képviselő -- jelöltje a paksi atomerőmű bővítésről és még azt sem lehet, tudjuk, hogy mekkora összeg után fizetünk most kamatot."


Megjelenés ideje: 2014 márc. 13. - Elfogadta az orosz kormány a Magyarországnak nyújtandó paksi hitel feltételeit. A szerződést még a magyar Parlamentnek is jóvá kell hagynia, de ez valószínűleg majd csak a választások után történik meg. A Fidesz szóvivője szerint a megállapodással tovább csökkenhet a rezsi, az ellenzék viszont úgy látja: Magyarország hosszú évtizedekre eladósodik. Ráadásul szigorúak a fizetési feltételek is: 15 napot meghaladó fizetési késedelem esetén a büntetőkamat 150 százalékos, fél éves csúszásnál pedig az orosz fél azonnal követelheti a teljes tartozást.


Megjelenés ideje: 2014 márc. 12. - Két szék között a pad alatt? - A műsor vendége Róna Péter, közgazdász.