Hírek

Piros pünkösd napján

pedtarajZavarban vagyunk, mert nem tudjuk, most mi van akkor a szent szánkókkal. Mert, mint emlékezhetünk, amikor pár éve adventkor a rabszolgatörvény ellen tiltakoztak volna a megalázottak és megszomorítottak, akkor azt kapták a képükbe fideszi körökből, hogy fogják be a pofájukat, mert zavarják az áhitat csendjét. Az átlényegült szánkók szimbolikája is ebből az időből ered, mint amelyeket szintén nem szabadott megérinteni a téren, mert mindenki szügyig gázolt a hamis pátoszban és a műkereszténységben.

Hogy a hit mennyire viszonylagos, és, hogy mire kell a Fidesznek, azt jól mutatják az elmúlt napok néhány történései, mert az ember nagy naivan azt gondolta volna, ha már olyan rohadtul keresztény a regnáló rezsim, akkor legalább az általa piros betűs ünneppé emelt pünkösdkor (lásd: a szentlélek kiáramlása) visszafogja magát. Ha már a baloldal képibe vágta annak idején, hogy még a sápítozó adventet sem tiszteli, hitetlenként rongyol bele a műmájerségbe. De nemhogy a párt, még az egyház sem foglalkozik a csönddel.
 
Mivelhogy kampány van, ergo a hitélet le van szarva, mert minek másnak tekinthetnénk például a csepeli plébánia hirdetését, amely szarik a pünkösdre, a Fico merénylettel foglalkozik a baloldalt szidva és jelölve meg tettesként, ahogyan azt maga Orbán Viktor tette, útmutatást adva így a csepeli szent embereknek, akik így értelemszerűen süllyedtek le a köpedelem szintjére. De föl is menthetnénk őket, hogy ők csak (vagy ő csak pap), ugyanakkor a cigány mindig azt a nótát húzza, amit a vendég fizet, és tudjuk, ki adja a lóvét.
 
S ha már az egyházból Orbán ribanca lett, legalább a saját ünnepe alatt foghatná vissza magát, de, mint kitetszik, nem teszi. Mert kampány van. Meg brüsszeli hadjárat.  Mert a kedves vezető ennek lázában ég, hogy hovatovább úgy látjuk őt, mint Svejket, amikor a derék katonát Müllerné tolta a tolókocsiban, ő maga pedig mankót lengetve „Fel Belgrádra” kiáltozással vonta magára az utca és a rendőrség figyelmét. „Fel Brüsszelre” – ordibálja a mi hősünk, most, pünkösdkor épp spanyol fasisztákat bíztatva ezzel.
 
Ahelyett, hogy ember, most jönne ki a templomból, de látjuk, hogy a harc fontosabb a hitnél, már, ha van ilyen, és nem évtizedes kampányhazugság ez is. Dehogynem. Az volt megfigyelhető itt a nevezetes ünnepen, hogy a Fidesz és csatolmányai nagy ívben szartak az épp áramló szentlélekre, mert ennél sokkal fontosabb volt számukra a mocsok. Mint például a Magyar Nemzet nevet viselő Fidesz-nyúlvány, amely az ünnepre tekintettel migránsozott le ellenzékieket, mert egy kicsit más a bőrszínük.
 
Magyarországon született, magyar anyanyelvű, Magyarországon óvodába, iskolába, etc. járt emberekről írta ez a Magyar Nemzet, hogy „A nyugati nagyvárosokban ma látható lánglelkű, törő-zúzó antifásokból, bevándorló woke-fiatalokból álló keltetőt nem akarunk sem Józsefvárosban, sem általában Magyarországon.” A legenyhébb fölfedezés, hogy ezek ott a Magyar Nemzetnél minimum rasszisták, a maximumot nem írom le, mert még megsértődnének, mint amikor Orbán életterezett, és ezt a szemére hányták.
 
Nem akarnék úgy tenni, mintha ez valami óriási nóvum lenne, mert ismerjük a söpredéket, mégis érdekes volt így a mélykeresztény napjaikon tapasztalhatni ezeket. Hármat említettem, de lehetett volna tucatnyi is, ami mind azt igazolta volna, hogyan vetkőznek ki ezek nem csak a nemlétező hitükből, hanem ugyanígy a nemlétező emberségükből is, és ha az ember ezt megjegyzi, akkor fölhúzzák az orrukat, meg megsértődnek. Semjén főkeresztény mondanivalója is csak annyi volt, hogy a békéért imádkozott Szűz Máriához.
 
Csíksomlyón tette ezt, és itt is látjuk, ahogyan a hit (illetve annak hazugsága) keveredik a kampánnyal, és mondhatnánk azt, hogy az egyházfiak legalább szólhatnának, hogy ezt nem kellene, de a csepeli példa mutatja, hogy ők is nyakig vannak a ganyéban. Vigasztaljon minket azonban az a tudat, hogy 9-én mindez véget ér, viszont tudjuk, hogy meg nem szűnik, mert és ugyanis a kampány és az aljasság örök. Ha mást nem, ennyit megtanulhattunk másfél évtized alatt, de még mindig kevéssé vagyunk vértezettek ellene.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

pacalovicsSzemforgató bagázs / Készült: 2022.03.02
A bátor százharminchármak 2018 decemberében elfogadták a rabszolgatörvényt, amely a magyar munkavállalót kiszolgáltatta a Fidesz által álszent módon annyit szidott multiknak. Számtalan hátrányt szenvedett a magyar proletár emiatt, s éppen ezért morgások, tüntetésecskék voltak az országban, holott meg kellett volna állítani az életet, de szeretett népünk ilyenhez szokva nincsen, és talán alkalmatlan is rá. Mindemellett az apró fölhorgadások miatt is elkezdte a hatalom a szemeit forgatni a kereszténységre mutogatva nem először és nem utoljára.

pacalovicsSzenteltvíz / Készült: 2022.01.08
A hét képe minden bizonnyal az volt, amikor Semjén Zsolt bárgyú képpel állt, tartotta a szenteltvizes edényt az aktus során, amikor Orbán Viktor irodáját újra megszentelték a Karmelita kolostorban. A mai feudális Magyarországon divat a megszentelés, egy sarki budi nem kezdheti meg működését anélkül, hogy maskarába öltözött papok ne terítsék be kellékeikkel, amely alkalmak mindenféle szakralitásuk ellenére annyira profának, hogy az ember szinte érzi az ammónia szúrós szagát, amely majd a budit a használat során a tömjén illata helyett és után beteríti.

kdnp1Rétvári keresztje / Készült: 2021.07.26
Amikor Kaletáról kiderült, hogy erősen pedofil, akkor ő azzal védekezett, hogy viszont mélyen vallásos. Mégpedig keresztény, és innentől nem én tehetek arról, hogy mindezzel relativizálta a kereszténységhez való viszonyunkat, ha nem lett volna már amúgy is ambivalens attól, hogy Orbán a szájára vette a térdre, imához ordítása után. Ez a közismert megtérés nem valami megvilágosodás, hanem a hatalom akarásának eredménye, innen nézvést tehát a Fidesz – és csatolmányai – elvesztették azt a jogukat, hogy az ő kereszténységükkel szemben elnézőek legyünk, mert váltogatott köpönyegekkel szemben miért is lennénk azok.

dszzs2017044Bitang keresztények / Készült: 2020.10.02
Hegyi-Karabahban szinte száz százalékban örmények élnek, az örmények pedig keresztények. Azerbajzsán muzulmán, és ott lakik a baltás gyilkos. Örményország és Azerbajdzsán lövi egymást épp Hegyi-Karabah miatt, kies hazánk pedig a konfliktusban Azerbajdzsán mellett áll. 1921-ben Sztálin, mint nemzetiségi népbiztos nyomására csatolták az örmény Hegyi-Karabahot Azerbajdzsánhoz, Magyarország tehát a sztálini hagyományt követve babusgatja a muzulmánokat. Mindemellett kiderült, hogy az azeri diktatúra, amikor Orbán visszaadta nekik a hős baltást, pár millió dollárt utalt egy budapesti bankszámlára.

apocOrbán Viktor megment, Orbán Viktor meggyógyít / Készült: 2020.03.06
Mielőtt teljesen és visszavonhatatlanul, pláne végérvényesen megmurdelunk ettől a koronától, egy másfajta náthától és főleg valami jóképű kórházi szepszistől – ami boldogság mostanában mintha feledésbe merülne –, vigasztaljon minket az a tudat, hogy viszont most Orbán Viktor Mihálynak milyen mennyire is jó. Lubickol a manus a gyönyörökben, migráncsok, vírusok, félelmek és reszketések garmadája, amik úgy jöttek neki, mint egy falat kenyér. Már épp a romákkal kellett riogatnia, nemzeti konzultálni róluk, amikor érkezett a felmentő sereg Erdogan és a járvány képében.

jkm_h_45Keserves keresztény sors / Készült: 2019.09.04
A kereszténydemokrácia külső és belső támadás alatt áll.” – Jelentette ki bájos-álságosan bizonyos Menczer Tamás, aki állítólag Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár (hogy ez milyen funkció, azt én nem tudom, de szép neve van). Ez már az a szint, amikor támadtak az imperialisták, a nemzetközi helyzet fokozódott, az volt a gyanús, ami nem gyanús, és az ellenség befurakodott pártba is, beszivárgott a soraiba. Ez maga a paranoia volna, ha nem lenne kiszámított aljasság. De épp, hogy az.