Hírek

Keserves keresztény sors

jkm_h_45A kereszténydemokrácia külső és belső támadás alatt áll.” – Jelentette ki bájos-álságosan bizonyos Menczer Tamás, aki állítólag Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár (hogy ez milyen funkció, azt én nem tudom, de szép neve van). Ez már az a szint, amikor támadtak az imperialisták, a nemzetközi helyzet fokozódott, az volt a gyanús, ami nem gyanús, és az ellenség befurakodott pártba is, beszivárgott a soraiba. Ez maga a paranoia volna, ha nem lenne kiszámított aljasság. De épp, hogy az.

Olybá tűnik Menczer elvtárs kijelentése, mintha állnának a vérzivatarban körülvéve csupa Nérókkal, akik az oroszlánok elé hajigálják a hívőket, Orbán Viktor vértanúságot szenved mindeközben, de előtte katakombákban élt bogyókon és patkányszaron. Pedig épp szövik össze az egyházat és az államot, Menczer elvtárs tehát előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból hazudik. Épp fordítva, a kereszténydemokrácia támadja a külső és belső ellenséget pénzt, paripát és fegyvert nem kímélve és nem spórolva vele.
 
Magyarországon momentán megszűnőben van a szekuláris állam, ezer ködös évre, kultúrára és a hívő sokaságra hivatkozva, holott a legutóbbi felmérés szerint a lakosságnak alig a fele vallja magát egyáltalán kereszténynek (2011), és az is látszik, hogy a számuk szignifikánsan csökken. A fiatalok hatvanhét százaléka hitetlennek tarja magát, így kies hazánkban ha úgy tetszik, keresztény terror van, rekatolizáció és hittérítés állami vezérléssel. Pláne a hitetlenek adójából, amit ők nem tömjénre és miseborra adtak, mégis arra költik el.

 
A legbicskanyitogatóbb az egészben, hogy mindez a hatalmi játszma része, és nevezhetnénk zseniális húzásnak is, ha nem lenne ocsmányul visszataszító. A nagy ötlet az, hogy mindent: államot, családot, oktatást, ünnepeket – meg ami belefér – a hit bűbájos mázával vonnak be, így téve tabuvá a dolgokat. Mégpedig arra a téves, de sajnálatos módon élő meggyőződésre alapozva, hogy a hittel nem viccelünk, az a legbensőbb dolog, azt meg nem kérdőjelezzük, tiszteljük és suttogva beszélünk róla, körülötte pedig lábujjhegyen közlekedünk.
 
Ez be is vált, az ellenzék is minden miatt ordít, de a hit és a vallás ügyét valami téves ösztön miatt nem meri tematizálni, mert attól tart, hogy eretneknek, hitetlennek nevezik, és kiközösítik. Pedig lehet – ha már itt tartunk -, több szavazatot nyernének, ha karakánul lépnének fel a rekatolizáció ellen, de nem. A Fidesz pedig – és a csatolmányai – ki is használják, a decemberi tüntetéseket például az advent megszentségtelenítésének nevezték már, a szánkókból is kegytárgy lett. Akár egy degenerált kolostor, olyan az ország.
 
És valami téves, rosszul értelmezett szemérem miatt mindenki kussol, amikor itt keresztényeznek, sőt, azt is elfeledik, hogy kikérjék maguknak, holott a más felekezetűeknek, a hitetleneknek és az ateistáknak is annyi joguk kellene legyen, mint a térdre csuhásoknak, és mégsincs nekik. Ezek meg hallgatnak, sőt, beállnak elsőáldozónak, hogy szó ne érje a ház elejét, ilyképp ugyanúgy hazudnak, és a hatalomért hazudnak a hitről, mint a Fidesz. Így kormányozza a keresztény retorika hazugságspirálba az országot.
 
Valamint a középkorba bele és vissza. < Itt tartunk, senkinek nincs mersze kimondani, hogy a kereszténység vagy akármely vallás konvenció, ahogy a templom is csak azért szakrális hely, mert annak nevezik, pedig csak ugyanúgy tégla és malter, mint a kupleráj, a zászló is csak bot és vászon, de mindenki fél józan lenni. Ha a hit a legszentebb magánügy, akkor a négy fal között tessenek űzni, ne vonulgassanak utcákon, mert megrontják a látvánnyal a gyerekeket, mint a Coca-Cola. Így is lehet, csak mindenki gyáva./div>
 
Ha nekem olykor szükségem van istenre, akkor megtalálom magamban, és nem kötöm a szomszéd orrára. Ez ilyen egyszerű, de telhetetlen vagyok. Épp ezért nézzünk vissza kicsit Menczer elvtárshoz, mert volt még a tarsolyában hülyeség. A külső támadás a migráncsok – de mit s várhattunk mást -, a belső veszedelem viszont a liberálisok, amely eszme “semmilyen más értéket nem tűr meg maga mellett”, és kiszorított meg kiszorít minden más értékrendet – ezt állítja. Most nem mondom, hogy ez a Menczer hazudik, mert lehet, ez a meggyőződése. Akkor viszont beteg.
 
Az azonban baj. Nagy baj. Nem töltöm most itt az időt és a teret azzal, hogy elmagyarázzam a liberalizmus mibenlétét, ami a szöges ellentéte annak, amit Menczer elvtárs – meg a Fidesz – állít és hazudik róla a tudatlanoknak, ördögnek kiáltva ki, és ráadásul úgy állítva be, mintha őt, őket ez fenyegetné. Tulajdonképp ez a svédcsavar indokolja a támadásukat, ez a nagy ötlet, hogy okát adják a keresztény terrornak, amely tényleg nem tűr meg más eszmét maga mellett. Sőt, mint emlékezhetünk, ezt vérrel és tűzzel szokta nyomatékosítani, és újra itt tartunk.
 
“…Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát…”
 
Én meg ennyit teszek hozzá J. A. szavaival. Meg a kérdést, hogy akkor most mi van?
 
 

444.hu
A magyar kormány termékbemutatót csinált a keresztény újságírók konferenciájából / 2019.09.06.
A Közel-Kelet valódi üldözöttjei találkozhattak azokkal a keresztényekkel, akik elnyomottnak érzik magukat Európában, sőt Magyarországon is. - A szerdai megnyitót Semjén Zsolt és Menczer Tamás államtitkár tartotta, a két nagy előadást utánuk a kormányközeli Danube Institute vezetője és Balog Zoltán kormánybiztos, de csütörtökön és pénteken is dúsan megszórták a programot kormánypárti politikusokkal, diplomatákkal és elemzőkkel.

www.atv.hu / videó
Heisler András - Tiltakozás / 2019.09.05.
A műsorvezető Rónai Egon.

hvg.hu
"Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve" – adja feladatul az ötödikes tankönyv / 2019.09.05.
Konok Péter történész, publicista kiakadt. A tankönyvszerző Bánhegyi Ferenc, akinek már vonták vissza botrányos történelemkönyvét. - "Ha nem vagy megkeresztelve, kérdezd meg szüleidet, miért nem kereszteltek meg téged!" – ez a feladat szerepel a Bánhegyi Ferenc által, ötödikeseknek írt hon- és népismereti könyvben. A könyv teljes egészében nincs feltöltve a hivatalos tankönyvkatalógusba, csak bele lehet tekinteni. - Konok Péter publicista, történész a Facebookon erről azt írta, "ha a gyerekem megkérdezné, hogy miért nincs megkeresztelve, azt válaszolnám, hogy azért, mert nem vagyunk vallásosak. Slussz, ez ilyen egyszerű. Ha ő netán vallásos lesz, és olyan kedve kerekedik, oldja meg magának. Ha nem, hát nem. Ha iskolai feladatként kapná ezt a kérdést, akkor viszont csúnyán káromkodnék, alighanem még Isten nevét is a számra venném, a különféle szentekről nem is beszélve. Ehhez ugyanis az iskolának semmi köze. Meg másnak sem. Se pro, se kontra."

hirklikk.hu
Sermer Ádám nyílt levele Rétvári Bencének / 2019.09.04.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Rétvári Bence! Mindenekelőtt tisztázzuk: Magyarország sorsa akkor fog ismét virágozni, ha egy magyar kormány majd nem csupán büszke, de legalább annyira felvilágosult, emberséges és toleráns magyarokat próbál majd nevelni. Mélyen felháborított a hír, miszerint Ön nem csupán jelenlétével, de válogatott megnyilvánulásokkal is megkísérelte rehabilitálni Kornis Gyula emlékét a róla készült, Vácon felállított köztéri szobor avató ünnepségén. - Ön azt állította Kornis Gyuláról, hogy "szimbóluma annak, ami a keresztény hit és a nemzeti büszkeség". Én magam nem tudnám általános érvényűen megmondani, hogy mi lehet szimbóluma mindannak, amiről beszélt, de abban egészen biztos vagyok, hogy semmiképp sem lehet egy súlyosan antiszemita politikus - aki minden erejével azon dolgozott, hogy a holokauszt borzalmait előkészítse, és a majdani mészárlásokat gördülékennyé, valamint a társadalom többségi része számára is elfogadhatóvá tegye - jelképe semminek sem, ami előremutató.

hvg.hu
Rétvári az egész balliberális oldalt kiosztotta a Kornis-szobor miatt / 2019.09.04.
Az államtitkár szerint Klebelsberg Kunó államtitkára pont hogy kiállt a zsidó emberek mellett. Rétvári Bence szerint az ellenzék a „maradék józan ítélőképességét” is elvesztette az önkormányzati kampányban, többek között ezért nevezték antiszemita politikusnak Kornis Gyulát, írta az államtitkár a közösségi oldalán. A KDNP-s politikus szerdán Vácott felavatta Kornis szobrát, erre reagálva a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége azt írta, Rétvárinak sikerült egy antiszemita, kirekesztő politikusnak emléket állítani, aki „majd' egymillió magyar embert akart származása miatt kiszorítani a nemzet tagjai közül.”

 

Kapcsolódó cikkeink:

korhazAlaptörvény és Tízparancsolat (Múkoggy!) / Készült: 2019.08.28
Az Uzsoki kórházban arra intik a látogatókat az Alaptörvényből kiemelt és kinyomtatott passzussal, hogy „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”. Ennek legalább annyi értelme van, mintha az óvodában a Tízparancsolatból citálnák a kis hugyosoknak azt a tételt, miszerint “Ne paráználkodj!”. Viszont ez a kórházas még aljas is, mint az egész rendszer, legalább anyira. Sőt, ebben a formában még a célközönség sem kellően körülhatárolt.

44898836_20nOrbán fátimai zarándoklata / Készült: 2019.08.26
Azt írja az újság, hogy miniszterügynök elvtárs a messzi, portugáliai Fátimába látogatott a hét végén. Azt még nem tudni – de majd úgyis kiderül -, melyik nem is kormánygépet, vagy inkább egyik kistafírozott cimbora röpcsijét használta-e az úthoz ahelyett, hogy saruban, meztélláb, hamut szórva a telt fejére, és tüskés ágakkal verdesvén magát vánszorgott volna a porban csodát látni a távoli, napfényes Fátimába. Ez a település nem arról híres, hogy futballoznak benne, szotyi sem kapható, ellenben Szűz Mária otthon van a környéken, és rendszeresen riogatja itt a tanulatlan parasztokat. Megjelenik nekik, dirigál, aztán huss, eltűnik.

orszaghaz-k5Bartus László: Az illiberalizmus barbár eszme / Készült: 2019.08.21
Áder János az alkotmányból kitörölt Köztársaság elnöke, akit emiatt újabban “államfőnek” hívnak, azt mondta a Parlament előtti állami ünnepségen, hogy “harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket.”

10212Kiflicsücsök / Készült: 2019.08.14
Semjén Zsolt, minősített szarvasgyilkos Assisi Szent Ferenc szobránál kurválkodott Csopakon, fölavatva azt és beszélve róla, hogy a természetben mindenkinek megvan a saját helye. Igaza van, az övét is tudjuk. Nem ott, hanem egészen máshol lenne, mégsem ott van, ahol lennie kellene. Szent Ferenc az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje, ezen kívül apostoli szegénységben élt, sőt, madarakkal suttogó is volt, Semjén Zsolt meg az, aki. Meghatározhatatlan organizmus, legfőbb ismertetőjegye, hogy imád állatokat gyilkolni, ilyképp ez a fellépése maga az anakronizmus.

11020_orbanOrbán Viktor az elsőszámú vallási vezető / Készült: 2019.08.08
A Fidesz országgyűlési képviselője kirohant a másságot felvállaló kampány ellen, magukat hazafias fiataloknak nevező bunkók egy csoportja Coca Cola plakátokat rongált, a Pesti Srácok újságírója (?) pedig egyenesen náci alapvetéseket követ, amikor azt írta, hogy nem szeretne mozgássérült embereket látni a plakátokon.