Hírek

Kétségek és bizonyosságok

kicsimanusKocsis Máté kijelentette, hétfőn választ új köztársasági elnököt az országgyűlés, egyben teljesen biztosra véve Orbán új kreálmányának közjogi méltósággá emelését. Mintha amúgy nem tornyosulna ezernyi akadály az aktus sikeressége előtt. Pedig elméletileg igen, ám, mint kitetszik, gyakorlatilag semmi. Olybá vehetjük tehát, mintha Sulyok elvtárs máris a Sándor-palotában ücsörögne, holott Novák nacsasszony még ki sem költözött belőle.

Pedig az, hogy Orbán, és az ő szájával mind az összes bátorak a nagy ’almádi bunkerlétben kijelentették: az Alkotmánybíróság volt elnökét tartják alkalmasnak az új golyóstoll-szerepre, az csak egy dolog. Jobb helyeken – amit nem csak demokráciának hívnak, hanem tényleg az is – ezután még számos akadály tornyosulna azelőtt, hogy valóban azzá is váljon. Neria azonban nem az az ország, ahol ilyesmik fölvetülnének. Itt nyílegyenesek a dolgok.
 
Akkor természetesen, ha a kedves vezető is úgy akarja. Erről az ügyről azonban ordít, mihamarabb a végére szeretne jutni, hogy elüljön az a nagyon kellemetlen vihar, amit a pedofilkegyelmi-lemondás kavart. Ehhez az elüléshez még lehetne néhány szavunk, de kétségeink ne legyenek, már most nagyon kicsik a hullámok, így nyomorult életünket változatlan körülmények között tengethetjük tovább. Ahogyan eddig is.
 
Érdekes azonban Kocsisnak ez a nagy határozottsága. Hiszen – mint ahogyan ez a törvény -, ahhoz, hogy Sulyok elvtárs egyáltalán hivatalos jelölt lehessen, a parlamenti képviselők ötödének aláírása szükséges. Itt tehető fel az a kérdés – de kizárólag csak elméleti síkon, mint ahogyan minden ezután következő morfondírozás is így értelmezhető csakis -, Kocsis et. honnan olyan biztos, hogy meglesznek azok az aláírások a kellő számban.
 
Illetve tovább haladva ezen a szűk ösvényen, honnan tudja azt ennyire előre, hogy mindezek után meglesz a szükséges számú voks is. Hiszen, mint emlékezhetünk rá, nem is olyan régen a svédek NATO tagságának ratifikálása kapcsán jelentette ki a kisebbik Orbán, a Balázs, a politikai igazgató, hogy a parlament nem szavazatgyár, amivel arra kívánt nagy hamisan utalni, mintha Orbán bátorainak lenne saját tudata és saját akarata. Amin akkor jót mosolyogtunk.
 
Vigyoroghatnánk ezúttal is, de cserepes a szánk. Ugyanakkor, mivel elméleti síkon vagyunk, mint azt jeleztük jó előre, azért benne lehetne a pakliban, hogy nem jön minden össze úgy, ahogyan a Fidesz forgatókönyvében megíródott. Tehát, már csak a forma kedvéért sem kellene ilyen határozottan kijelenteni, hogy hóttziher Sulyok et., elnöksége, s így nekünk, és a demokráciánkért aggódó külvilágnak legalább valami illúziója maradna.
 
De nem így történt és történik. A legszebb az egészben mégis az, hogy senkiben föl sem merül az a dilemma, hogy ez nincsen egészen jól. Mindent elmond az ország állapotáról ezeknek a kétségeknek a teljes hiánya, mint ahogyan a Fideszről is az, hogy ők meg már most teljesen biztosak Sulyok elnökségében, holott, mint reszkető hangon utaltunk rá, nem szabadna annak lenniük. Ez is mutatja, itt csak az történhet meg, amit a Fidesz (Orbán) akar.
 
Most pedig azt akarja – nagyon -, hogy meglegyen, méghozzá igen gyorsan a kármentő új elnök. Minden, ami ezen kívül történik, csak ócska színjáték. Ennek pedig a legócskább jelenete, hogy Kocsis Máté, mint annak idején az aranyhalai sanyarú sorsát, a Facbookon jelenti be, ki lesz Magyarország köztársasági elnöke. Innen látszik, hogy az egész voltaképp annyit is ér, így tulajdonképpen magamat sem értem, miért zavar ez az ócska cirkusz.
 
De, mint látjuk, a mostani történet nem is a köztársasági elnök személyéről szól – mert ez teljesen érdektelen -, hanem a Fidesz, s így természetszerűleg az ország működéséről, legyen az bármennyire is lehangoló. Látjuk, mennyire kiüresedett minden, hogy semminek, már a szavaknak sincs jelentése, csak a színtiszta hatalom van, illetve az érette való reszketés. Így biztos minden és ennyire bizonytalan is.  
 
De ez már bejáratott módi. Hiszen nem is olyan régen, amikor Novák K. lett kijelölve golyóstollnak, ő hónapokkal a megválasztása előtt készült a hivatalra, és úgy is viselkedett, mintha már elnök lenne. Most meg már nem az. Ami nekünk arra nyújt reményt a kilátástalanságban, hogy lehetnek ezek akármilyen biztosak is valamiben, az élet bonyolultabb, nem habostorta, ugye, így a vége is egészen más lehet, mint ahogyan eltervezték.
 
 

nepszava.us
Sulyok Tamás lelkén szárad Iványi Gábor ügye / 2024.02.24.
Iványi Gábor elmondása szerint legalább öt esetben került az ügyük az alkotmánybíróság elé, amelynek Sulyok Tamás az elnöke. Az AB valamennyi ügyüket elutasította vagy be sem fogadta. Az alkotmánybíróság Iványi Gábor ügyében Orbánt, s nem az alkotmányosságot, nem a jogot szolgálta. Iványi Gábor kálváriája nem lenne, ha van igazi alkotmánybíróság. Hasonlóan járt mindenki, aki az alkotmánybíróságot próbálta igénybe venni Orbánnal és az önkényuralommal szemben. A talár mögé elbújt Sulyok a legdurvább visszaélést követte el az alkotmánybíróság elnökeként, szemrebbenés nélkül szolgálta ki a politikai hatalmat, és asszisztált törvénytelenségekhez és politikai üldözéshez. Ennek egyik legdurvább példája Iványi Gábor és egyháza elleni jogtiprás. Sulyok Tamás a demokratikus jogállamban elkövethető legdurvább visszaélést követte el, amikor éppen az alkotmánybíróság szerepében nyújtott támogatást az alkotmányellenes jogtiprásokhoz. Az Iványi Gábor egyházával szembeni üldöztetésre sem kerülhetett volna sor enélkül …

youtube / videó
Ihász Sándor: Sulyok Tamás sem tud majd független lenni a hatalomtól  / 2024.02.24.

youtube / videó
Ruff Bálint: Egy lojális aláírógépre van Orbánnak szüksége  / 2024.02.23.

rtl.hu
DK: Az új köztársasági elnök-jelölt a Fidesz pecsétnyomója lesz / 2024.02.24.
Már hétfőn megválaszthatják az új köztársasági elnököt, nem sokkal azután, hogy Novák Katalin lemondását elfogadhatja az Országgyűlés. A kormánypártok az Alkotmánybíróság elnökét jelölték. Orbán Viktor szerint az új államfő feladata lesz, hogy helyreállítsa az előző köztársasági elnök kegyelmi döntése miatt megbomlott nemzeti egységet. A Demokratikus Koalíció szerint a Sulyok Tamás „a Fidesz pecsétnyomója lesz”.

atv.hu / videó
Felgyorsultak az események, már hétfőn államfőnek választhatják Sulyok Tamást / 2024. február. 23.
Az Egyenes Beszéd vendége Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője.

 

Kapcsolódó cikkeink:

au_kocsisKocsis Máté fenyegetőzik / Készült: 2023.09.23
Minden további előtt, hogy eleget tegyünk az illendőség illékony szabályainak, érdeklődnénk Kocsis Máté aranyhalainak hogyléte felől. Hogy egészségben vészelték-e át a rezsicsökkentés növelését, mikor is gazdájuk könnyeket hullatva telepítette át őket egy baráti halastóba. Vagy már akkor is hazudott. Nagy volt a szája neki, mint ahogyan most még inkább, amikor a százharmincvalahány bátorak főnökévé, frakcióvezetővé választották meg újólag, amitől úgy kinyílt a csipája, hogy nekilátott azon frissiben fenyegetőzni. De nagyon.

au_kocsisKocsis Máté aranyhalai / Készült: 2022.09.25
Kocsis Máté gondolatiságát és erkölcseit nagy valószínűséggel ki kellene találni, ha nem volnának meg neki abban a formában és minőségben, amilyenben vannak. Kocsis Máté unikum, vagy inkább fideszikum, hiszen amilyenre őt kitenyésztették, az mindent elmond arról, mivé lett ez a párt (galeri-maffia), és sajnálatosan arról is, hová jutott az ország ezeknek a keze között. Pár napja jelentette be ő a KDNP-s Simicskóval párban az újabb nemzeti konzultációt az Oroszország elleni szankciókról, mint amivel takarózni óhajtanak az elkövetkező időkben. Elrejteni mintegy a töketlen gonoszságukat, és azt, hogy az élet kihívásaival szemben totálisan tehetetlenek.

7rknipefbx3Kocsis Máté tizenkét helyettese / Készült: 2022.05.05
Itt, az első napokban dől el, hogy honatyáink-, anyáink mennyit visznek haza a konyhában főzögető asszonynak (kirántott hús, velős pacal, kontyok alá ütő gőz), illetve az uruknak meccsjegyre, illetve, hogy tudjanak dobni a perselybe a mise végén. Négy év otthoni költségvetése, rakosgatás villanyszámlára, gázra (rezsicsökkentett), döntés, hogy farhát legyen vagy gyógyszer, mint akármely porbafingó választópolgárnak. Azonban emiatt amiként Shakespeare-nél III. Richárd eldöntötte, hogy gazember lesz, akként határoztam arról én, Kázmér, hogy megengedem magamnak ez egyszer a demagógia luxusát.

240803729_1nKocsis Máté összes versei / Készült: 2021.08.29
Ötödikesek lehettünk talán, amikor Takács Laci egy hétig idvezült, idióta mosollyal az arcán mondogatta a kis versikét, miszerint „utolsó óra, utolsó nap, nem fog az óra, nem fog az agy, aki eztet megszegi, Szájmon Templár leüti”. Hogy maga szerezte-e a rímeket vagy készen találta valahol, az soha nem derült ki, de mire véget ért a tanév, mindenkinek elege lett Takács Laci bárgyú képéből, és legszívesebben leütöttük volna, mint az általa emlegetett Szájmon Templár, akit a fekete-fehér Kékes típusú televízión lehetett látni odahaza, mint a világ rettenthetetlen hősét.