Hírek

Kocsis Máté fenyegetőzik

au_kocsisMinden további előtt, hogy eleget tegyünk az illendőség illékony szabályainak, érdeklődnénk Kocsis Máté aranyhalainak hogyléte felől. Hogy egészségben vészelték-e át a rezsicsökkentés növelését, mikor is gazdájuk könnyeket hullatva telepítette át őket egy baráti halastóba. Vagy már akkor is hazudott. Nagy volt a szája neki, mint ahogyan most még inkább, amikor a százharmincvalahány bátorak főnökévé, frakcióvezetővé választották meg újólag, amitől úgy kinyílt a csipája, hogy nekilátott azon frissiben fenyegetőzni. De nagyon.

Mielőtt tovább haladnánk azon az úton, amit a Máté frakcióvezető nekünk mára gondolati mezsgyéül megszabott, megemlékezünk a Münchener Post nevű újságról, amit Adolf bácsi barnaingesei letámadtak, a berendezést ripityára törték, majd az akkori és ottani gazda bájosan, de határozottan bezáratta, lévén, nem tetszett neki, amit a redakció róla és a rendszeréről irkált. De nem vagyunk mi a Harmadik Birodalomban, meg különben is Orbán Viktor soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattassa az őt bíráló orgánumokat.
 
Helyette megveszi és lezülleszti őket, de akkora nagy a baloldali médiafölény, hogy még mindig akad, aki, illetve ami nem a Rogán-propagandát fújja, és ezt veszélyesnek érzik a fiúk, valamint az elbarbárult lányok is. És különben is, telik az idő, semmi sem ugyanúgy tökéletes, mint 1933-ban, tehát új módokat kell kitalálni a magunkféle fals hangok elhallgattatására. Bár a müncheni események sem kizártak, mert miért is adott volna Novák nacsasszony a pápára hivatkozva kegyelmet egy terroristának. Amíg kérnek tőle valamit, addig mással próbálkoznak.
 
Mert, hogy szavunkat ne feledjük, amint megkapta újólag a magas hivatalt a Máté vezető, sajtótájékozott, vagy sajtótajtékozott egyet legott, ahol pedig a következők hagyták el az ajkait. Szuverenitási törvényjavaslatot nyújtanak be alkotmánymódosítással az ügyben, hogy „borsot törjenek azoknak a baloldali újságíróknak… az orra alá, akik úgy gondolják, amerikai dollármilliárdosoknak vagy brüsszeli multinacionális cégek érdekeinek eleget téve politikai hatalomhoz kívánnak jutni, és utána… ki akarják fizetni ennek a támogatásnak az ellenértékét.”  
 
Megállunk egy szóra, de csak azért, hogy a Máté frakcióvezetőt teljesen píszítlen módon küldjük el oda, ahová amúgy érdemei szerint való. Majd, ha az aranyhalas sokkot már kiheverte, arra hívnánk fel a lankadó figyelmét, hogy ne akarjon az orrunk alá borsot törni már csak azért sem, mert nem törünk hatalomra, ugyanis nem olyanok vagyunk, mint ő. Nem szolgáljuk más érdekeit, csakis az ország megalázott és kisemmizett lakosságáét, továbbá, s ami a leglényegesebb, semmiféle milliárdostól nem kapunk egy kurva fillért sem.
 
Ellentétben a fideszsajtóval, amely viszont közpénzből kap nagyon súlyos tíz-, és százmilliárdokat, de voltaképp ez most ebben az aktuális összeröffenésben nem is igazán érdekes. Hanem az érdekelne, mi lesz az a bors az orrunk alatt, Recsk vagy szolid börtön, netán átnevelőtábor, vagy valami ilyesmi. És továbbá, hogy mindezt alapszarba foglalják a bátorak, az külön delikát. Ahol a sajtószabadságot kellene deklarálni, oda kerülnek majd a bájos fenyegető passzusok a jogállam jegyében. Viszont van egy kis gond.
 
Az jelesül, hogy ugyan más nevében nem, de a magaméban beszélhetek, és azt vagyok kénytelen közölni, hogy mindez engemet nem érdekel. Nincs mit veszítenem ugyanis, lakást, vagyont, semmit sem, mert semmim nincs, következésképp teszek arra, ha be akarják fogni a pofámat, az nem fog menni. És nagy valószínűséggel vannak még így egypáran az országban, és egyre többen lesznek minden valószínűség szerint. Az a tömeg pedig, amelyiknek nincs vesztenivalója, veszélyes bír lenni nagyon. Bizony, Máté frakcióvezető.
 
Az a nagybüdös helyzet, hogy a kocka már rég el van vetve. Ez, ami itt van, édes kis diktatúra, s ha most az volna a szándék, hogy szorítani óhajtanának még rajta, törvényt hozva fenyegetni, rendőröket harcba hívni vagy végül a kopaszokat, már teljesen mindegy. A diktatúráknak is megvan a törzsfejlődése, s éppen ez a hőbörgés mutatja, hogy a Fideszé leszálló ágban van, akkor szoktak ilyesmiket bevetni. Idő kérdése, és Máté frakcióvezető meg a csürhéje megbukik. Nem tudni mikor, de mindenképp. Ez törvényszerű – ennyit a borsról az orrom alatt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

6pblws08mrvNáci értékeink / Készült: 2023.08.19
Novák Katalin, kijelölt Sándor-palota immár egyértelművé tette, milyen eszmék mentén nem képviseli a nemzet úgynevezett és soha nem létező egységét. Augusztus 20. a giccsparádé mellett a kitüntetések ideje, így az arra hivatottak nagy valószínűséggel már jó előre bújják rothadó társadalmunkat, hogy megtalálják az arra méltókat. Sikerült. S ha annak idején elborzadtunk vagy csodálkoztunk Bayer lovagkeresztjén – gusztus szerint -, akkor ma már igazából szavunk sincs, de mégis meg kell találni az idei felhozatalra.

thumlElfajzott irodalom / Készült: 2023.07.11
Könyvesboltjainkban kitört a fólia-láz. Eredője ennek a homofób törvény, másrészről Dúró Dóra darálása, illetve Orbán Viktor szíves közlése annak idején a Facebookon a benzin áráról ebben a formában: „Az apa férfi, az anya nő, a benzin marad 480”. Hogy ezt a kedves vezető miként hozta össze, hogyan működött a csapongó fantáziája, amit másnál asszociatív bázisnak nevezhetnénk, az titok. De lehet, hogy nem is kell értelmet keresni mögötte az uszításon kívül. A közgazdaságilag öngyilkosságnak bizonyuló benzinár-befagyasztást egy kalap alá vette a homofóbiával, két legyet ütött egy csapásra, de lehet, hogy egyet sem.

au_kocsisAz atomháború hatása az aranyhalakra / Készült: 2023.04.03
Nem tudjuk, hogyan vészelték át az idegen tóban Kocsis Máté aranyhalai, akiket a szankciós rezsidémon miatt kellett idegenbe engednie, de kegyes volt a tél. Nagy valószínűséggel tehát életben vannak és maradtak, hacsak nem ótvaros hazugság volt a fűthetetlen akvárium és minden is, ami ezeknek kiesik a száján. A mostani egészpályás letámadás azonban aljasságában mindent visz, amióta a parlamentben elfogadták a békét óbégató nyilatkozatot a bátrak, illetve bátorak, ha Mészáros L. professzor szavaival élünk.

nagy3askoAz ellenzék kivéreztetése / Készült: 2022.05.28
Kocsis Máté extraprofitot vél felfedezni a pártok gazdálkodásában, és ezt hárommilliárd forint erejéig el is szedné tőlük, hogy fizetnék be a nemzet gázszámlájára, úgy is, mint rezsivédelmi alap. Sok kérdést fölvet, és rengeteg folyománya van Kocsis Máté elgondolásának, amely már az említésével elindult a megvalósítás útján (hangsúlyos tj hangkapcsolat a’la Kádár apánk), tehát a pártoktól el lesz szedve a pénz, ha belegebednek vagy fejre állnak visítva akkor is. Ha jót akarnak maguknak, akkor kussolnak erősen.

7rknipefbx3Kocsis Máté tizenkét helyettese / Készült: 2022.05.05
Itt, az első napokban dől el, hogy honatyáink-, anyáink mennyit visznek haza a konyhában főzögető asszonynak (kirántott hús, velős pacal, kontyok alá ütő gőz), illetve az uruknak meccsjegyre, illetve, hogy tudjanak dobni a perselybe a mise végén. Négy év otthoni költségvetése, rakosgatás villanyszámlára, gázra (rezsicsökkentett), döntés, hogy farhát legyen vagy gyógyszer, mint akármely porbafingó választópolgárnak. Azonban emiatt amiként Shakespeare-nél III. Richárd eldöntötte, hogy gazember lesz, akként határoztam arról én, Kázmér, hogy megengedem magamnak ez egyszer a demagógia luxusát.

240803729_1nKocsis Máté összes versei / Készült: 2021.08.29
Ötödikesek lehettünk talán, amikor Takács Laci egy hétig idvezült, idióta mosollyal az arcán mondogatta a kis versikét, miszerint „utolsó óra, utolsó nap, nem fog az óra, nem fog az agy, aki eztet megszegi, Szájmon Templár leüti”. Hogy maga szerezte-e a rímeket vagy készen találta valahol, az soha nem derült ki, de mire véget ért a tanév, mindenkinek elege lett Takács Laci bárgyú képéből, és legszívesebben leütöttük volna, mint az általa emlegetett Szájmon Templár, akit a fekete-fehér Kékes típusú televízión lehetett látni odahaza, mint a világ rettenthetetlen hősét.