Hírek

Kocsis Máté aranyhalai

au_kocsisKocsis Máté gondolatiságát és erkölcseit nagy valószínűséggel ki kellene találni, ha nem volnának meg neki abban a formában és minőségben, amilyenben vannak. Kocsis Máté unikum, vagy inkább fideszikum, hiszen amilyenre őt kitenyésztették, az mindent elmond arról, mivé lett ez a párt (galeri-maffia), és sajnálatosan arról is, hová jutott az ország ezeknek a keze között. Pár napja jelentette be ő a KDNP-s Simicskóval párban az újabb nemzeti konzultációt az Oroszország elleni szankciókról, mint amivel takarózni óhajtanak az elkövetkező időkben. Elrejteni mintegy a töketlen gonoszságukat, és azt, hogy az élet kihívásaival szemben totálisan tehetetlenek.

Ugyan nem a szankciók, de a Fidesz kormányzása a velejéig érint már mindenkit az országban, a XXI. században Európa és az Unió közepén a lakosság jó részének éhezéssel kell szembenéznie, amit már majd lehetetlen lesz elfödni. Mint ahogyan annak idején száműzték a mélyszegénység fogalmát a szótárukból, és sok más egyebet is, amelyek arra utalhattak volna, hogy a NER nem a lehető világok legjobbika, sőt, belülről nézve a lehető legszarabb. De, ha nem beszélünk róla, akkor nincsen is, így tűnt el több százezer (millió) ember a gondolatokból, a szótárból, ahogyan a hajléktalanokat a város peremére vagy egyenesen az erdőbe akarták száműzni, mert annyit is értek.

vvigyor

Nem volt és nincs semmijük. De amíg a modern rabszolgaságba hajszolt összeszerelő panelprolik a teljes foglalkoztatás hazugságának alanyai és tárgyai a rezsihazugságban élve még nem haltak éhen, mert képesek voltak újratermelni a munkaerejüket, addig lehetett hazudni, most azonban már nem lehet. A rezsihazugság úgy omlott össze, mint a kártyavár, és az elkövetkező hetekben szembesül majd azzal több millió ember még mindig azt hazudva nekik, hogy milyen jó az életük ebben az Apokalipszisben, hogy viszont és ennek ellenére nem tudják majd kifizetni a számlát, mert nem keresnek annyit. Hiába mondta Orbán a boldogság receptjét, miszerint keressenek többet, egyszerűen nem tudnak.
 
Azért nem tudnak, mert a Fidesz stratégiája volt a mesterségesen alacsonyan tartott bérek világa, amelyből futja az olcsó rezsire, futballmeccsre és sörre, hogy ne csináljanak ricsajt. Ez omlik most össze szempillantás alatt, és ez nem rossz közérzetet, hanem tragédiák sorát fogja okozni, amivel szembe kellene nézni. A mostani szankcióhiszti arra szolgál, hogy a szart elkenje, és bár lehet, hogy ez sikerül, mert elég hülye a magyar, hogy mindent bevegyen, viszont attól még fázni és éhezni fog, és a haragját nem megy Brüsszelbe utazni levezetni, mert azt sem tudja, merre van, és eszik-e vagy isszák. Ilyen helyzetekben szoktak a történelemben palotákat megrohamozni Ezeknek villájuk van, az is jó lesz.
 
Bajuk ugyan nem eshet, mert a magyar szolgalelkű, ám a maffia tagjai azért a zsigereikben érzik, hogy még gond is lehet, mert nem szeretik annyira egyiküket sem, mint ahogyan azt is hazudták, csak saját maguknak. De mindegy most már ez is teljesen. A lehetséges menekülés útvonala az, ha a burzsuj azt hazudja, ő is szenved, neki sem jobb, de ehhez is tehetség kell, viszont Kocsis Máténak ilyenje nincs. Amikor a nemzeti konzultációs sajtótájékoztatón megkérdezték, őt személy szerint hogyan érinti az a szar helyzet, amibe az országot juttatták, az aranyhalairól kezdett mesélni, hogy meg kellett szüntetnie az egyik akváriumát és ez őt mennyire megviseli.
 
Ez például nekem, aki 35 éve tartok halakat, egy fájó döntés volt, de meghoztam. Képzelje, én hét éves korom óta halakat tartok. Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amiben aranyhalak voltak. Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem őket. Megszüntettem az egyik akváriumomat: aki tart akváriumot, az tudja, hogy az egy nagyüzem azért, ott a szűrők meg a világítás, satöbbi.” – Ennyi. Tessenek hörögve röhögni nyugodtan, mást úgysem tehetnek, aztán takarózzanak be jól, mert lesz még hidegebb is. De Simicskóról se feledkezzünk meg azért, aki szintén szenved a szankciók miatt.
 
Mégpedig úgy, hogy a hatágú csillárjának égői közül hármat kicsavart, és így ücsörög a félhomályban azon tűnődve, hogyan tegyen még több jót a nemzettel, mert ennyi, amennyit kaptunk, még nem elég. De, nagyon is elég. Mindezt nem azért adtam elő, hogy ennek a két alaknak az alávalóságát igazoljam, mert ilyenre már szükség nincsen. Innentől, aki fideszes, és nem kér elnézést az utolsó koldustól is azért, hogy évtizedekre tönkre tették az országot, az mindezek után – legalábbis előttem – emberként meg nem áll. Orbántól a legutolsó fidelitaszos mókamesterig és a seggnyaló bandájukig. A játszma véget ért. Vesztettek. Mi is, ám mi még a másik szemébe nézhetünk, de ez nekik nem adatik meg már soha.
 
 

444.hu
Évi 3,3 milliárd forintért Budapestre hozná az olasz szuperkupát Orbán Viktor / 2022.09.25.
Spórolós idők járnak, de azért nem vagyunk állatok.

 

Kapcsolódó cikkeink:

vgy_folytkovA régi szép, lopkodós idők / Készült: 2022.09.24
Összevissza beszéd van. Aljadumák. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter kivonult az ENSZ közgyűléséről. Nincs videónk róla, hogyan vonult ki, nagy valószínűséggel fölszegett fejjel és büszkén, nem méltóságának, hanem nagyorosz tudatának teljes pompájában. Másképp ezt nem is tehette, mert amikor mindez megtörtént, tán éppen abban az időben került nyilvánosságra Dimitrj Medvegyev – most épp az orosz biztonsági tanács alelnöke – fenyegető ábrándozása arról, hogy minden fegyvert bevethetnek, mert, és ez a lényeg „A Nyugatnak és a NATO-országok polgárainak meg kell érteniük, hogy Oroszország a saját útját választotta. Nincs visszaút”.

csaki_gondCsák miniszter tovalebegett az égen / Készült: 2022.09.18
Olybá tűnik ezekben a napokban, hogy aki Orbán minisztere szeretne lenni felkérésre vagy saját késztetésből, valami sajátos tudatállapottal kell rendelkeznie a hivatalhoz, amely állapot minősítésétől most eltekintenénk inkább. Csak ideidézzük Kásler Miklós szellemét a sámánizmusba ojtott kereszténységgel, és mindjárt könnyebb lesz megérteni, mit kell tudni ahhoz, hogy az ember a nyomába léphessen. Csák János, aki Kásler szerteágazó területei közül a kultúrát kapta meg, ilyen képességű ember. S bár ránézésre egynek tűnik a turulszaros haverjaival, ahogy múlik az idő, és egyre jobban kibontakozik vagy elengedi magát, lassan az az érzésünk támad, nem közülünk való ő, hanem valami más világból érkezett.

vgy_hadovaOrbán belefingott a befőttesüvegbe / Készült: 2022.09.09
Azt a tizennyolc fokot, azt nem kellett volna kimondani Gulyás csinovnyiknak, mint amire bölcs vezérünk, népünk nagy barátja ezen a télen a közintézményeket engedi felfűteni, bennük a rengeteg kilátástalan sorsú irodistával és a többiekkel. Főleg éppen abban a pillanatban nem kellett volna ezt bejelenteni, amikor bölcs vezérünk előadta nagy közönség előtt, hogy a Nyugat ezen a télen en bloc meg fog fagyni. Nem lesz neki energiája semmi, a sok imperialista egymást fogja fölzabálni nagy nyomorúságában, míg azonban mi, kipcsakok farháttól zsíros kézzel és böfögve feredőzünk a sok-sok energiában, teli hassal ücsörgünk a langymeleg szobáinkban őt dicsérve csudálatos sorsunkért.