Hírek

Fideszshow

kmatefeleNem tudjuk, mert nem kaptunk választ rá, hogy Kocsis Máténé visszafizeti-e azt a pénzt, amit jogtalanul vett fel, mert semmit sem csinált a Dél-budai Centrumkórház projektcégében. Amikor először lett firtatva az itt kapott fizetsége, akkor a Fidesz azzal védekezett, hogy kevesebbet keres a cégben, mint az átlagfizetés (kérdés, kinek az átlaga). Ám mégis fölvett összesen harmincnégy milliót, viszont, amikor ez a jó pénzért semmittevés kiderült, a projektcéget megszüntették. Mert Dél-budai Centrumkórház, az nem lesz.

Innen adódik az az ésszerű kérdés, hogy Kocsis Máténé (meg a megafonos manus, hogy őt se feledjük), ha és amennyiben jogtalanul vette fel az alig is fizetségét, mert nem végzett érte munkát, akkor azt vajon visszautalja-e a közös kasszába. Vagy pediglen nem. Mert már elfogyott a férje aranyhalainak etetésére és az akvárium fűtésére. Ha ugyan a Fidesz szerint ez nem jogi kérdés, vélekedésünk szerint viszont etikai mindenképp, és ennek fényében vártuk a fejleményeket, amelyek tegnap bontakoztak ki ellenzéki kérdésre adott válasz formájában.
 
Mielőtt ezzel foglalkoznánk azonban, teszünk egy bájos kitérőt egy tárgyalásra okulásképpen, amin Marosi Beatrixot hallgatta meg a bíróság. Ez a Marosi az a Marosi, aki tankerületi vezetőként öt tanárt rúgott ki. Amikor a bíró megkérdezte, mért pont ötöt, és miért éppen ezt az ötöt, nyeglén válaszolt Deutsch T. modorában, miszerint „akkor és abban a helyzetben ezt éreztem helyesnek, ennyi”. Mire a bíró szólt a nagyságos asszonynak, hogy „ez nem egy tévés műsor, tessék normálisan válaszolni”. De nem mindig vagyunk bíróság előtt.
 
Ugyanis az ellenzék kérdésre, miszerint Kocsisné – és a megafonos – vajon visszafizeti-e a jelek szerint jogtalanul felvett fizetséget, valami Panyi Miklós nevű államtitkár válaszolt Gulyás G. helyett, akiről – Panyiról – azt sem tudtuk eddig, hogy a világon van. Igaz, annyi van belőlük, mint égen a csillag. No de, nem is ez a lényeges, még csak a neve sem, hanem a nem bíróság elé való stílusa ennek a nerbohócnak, mert nem, hogy normálisan, de sehogyan sem válaszolt a feltett kérdésre. Összességében azt mondta, boldogkarácsonyt, csak bővebben.
 
Mert és ugyanis Panyi (x, y, z) államtitkár válaszában hosszasan és öblösen szidta a már emlékeinkben is alig élő úgynevezett „baloldali pártok” kormányzását, az elhibázott brüsszeli szankciókat, csak arra az egyre nem felelt, amit tőle igazából kérdeztek, hogy a jelek szerint jogtalanok voltak a kifizetések, s ami a legfontosabb, mi lesz akkor ennek a közpénznek a sorsa. Ami ugyan a fent említett módon veszítette el közpénz jellegét, de a történet miatt nem ártana át-, és visszatranszformálni, hogy helyreálljon a világ rendje.
 
Ugyan ettől nem fog, de gesztusértékűen talán meg lehetne próbálni, a jelek szerint azonban ilyenről szó sem lehet. Még csak a jelenségek szintjén sem áll módjukban engedményt tenni a NER alapműködésének, ami a lopás. De nem is ez, mert mit is várhattunk volna, illetve nem is az összeg, ami a nagy egészhez képest szinte nincsen is, hanem a stílus. Hogy nem állhat minden pökhendi fideszista mellett egy bíró rendre inteni: ez nem egy tévés műsor, próbáljon meg tehát emberi módon kommunikálni. Ami ezek szerint lehetetlen.
 
Mert mit is várhatnánk, ha miniszterelnökünk bamba képe jut az eszünkbe, midőn a reggeli utcán a tízezreseit számolgatja-fosztorgatja, és a kérdésre neki is csak annyi a válasza, hogy jó reggelt vagy jó napot, amiben az öröm azért annyi, hogy a napszakot eltalálja. Most képzeljük el azt a mesébe illő helyzetet, amelyben bíróilag lenne kötelezve a normális válaszadásra. Ezt az állapotot bízvást nevezhetnénk tárgyalásnak, amelyen Orbán Viktornak részt kell vennie. Viszont nagyon könnyen belátható, hogy ilyesmi valóban csak a mesében fordulhat elő.
 
Hogy bevégezzük az ellenzék kontra Panyi államtitkár bulit, a történet itt véget is ért, mert nem lehetséges a folytatás. Legalábbis ilyen feltételek mellett, ahol az akármilyen fideszmufti – bárhol is áll a ranglétrán – feljogosítva érzi magát, hogy az ellenzék, s így ebből fakadóan az általuk képviselt választópolgárok képébe ürítsen, mint az rend szerint szokásukban van. S mivel valóban nem állhat az összes mellett egy tekintélyes bíró, a válaszadás emberi módjára másképpen kellene rábírni ezeket a nyikhajokat, de a módot mindenki maga képzelheti el.
 
Ez a választás lehetősége, ha úgy tetszik, a determinisztikus világban még úgy-ahogy meglévő szabad akarat, de ezzel az egész profán, ha úgy tetszik, aljas történetet valami olyan éteri szintre vinnénk el amihöz az ég egy világon semmi köze nincsen. Ez itt nem más, mint a magyar ugar, ahol is szintén a Fideszshow részeként a mi kedves vezetőnk szintén bamba képpel kazah kucsmában és bundában fotózkodik szibériai szocreál stílusban, tán erősen retusálva is, hogy ne az a törődöttség látszódjon rajta, mint amikor a pénzét fosztorgatta.
 
Ugyanakkor, ha már Kocsis Máténé, és az ő pénze, véresen komollyá akkor válik ez az egész undorító színdarab, amikor az aranyhalai sorsán aggódó, a feleséget ingyenpénzt fialó posztba benyomó Fidesz frakcióvezető arról ábrándozik mindezek tükrében, hogy a szuverenitási törvénnyel hogyan szedje el a nem kormánypárti lapok pénzét. Akkor olyan véresen komollyá válik a történet, hogy a nej harmincnégy milliója már nem is érdekes, mert sokkal többről van szó, amit az életünknek nevezhetünk, amíg még van. Ez az igazi Fideszshow.
 
 

rtl.hu
„Ön jogász?” – videón a bíró és a tankerületi vezető közti emlékezetes párbeszéd / 2023. november 2.
November másodikán folytatódott Palya Tamás, Törley Katalin, Ocskó Emese, Molnár Barbara és Sallai Katalin ügye a bíróságon, akiket korábban a tankerület azért bocsátott el, mert a polgári engedetlenség eszközével tiltakoztak. A november 2-i tárgyalási napon, csütörtökön megjelent Marosi Beatrix, az érintett Belső-Pesti Tankerület igazgatója is. A tárgyaláson – miután többször is erős kérdéseket kapott a bírótól –, szembe találta magát azzal a kérdéssel is: megítélés szempontjából mi a különbség a polgári engedetlenség és a sztrájk fogalma között? Erre nem tudott válaszolni, azonban az ügyét vezető bíró hosszan kifejtette az álláspontját. Mivel a tankerületi igazgató nem járult hozzá, hogy a hangját megmutassuk, a videóban eltorzítottuk.

 

Kapcsolódó cikkeink:

inko_km’56 Krétán / Készült: 2023.10.25
Az egyetlen kérdés momentán az, illendő dolog-e a társadalom arcába köpni. Ez nagy dilemma újságíróként, amit szépemlékű Bálint György vetett fel megfontolásra, és küzdünk vele azóta is. Ugyanez előkerül, ha politikus az ember, illetve annak nevezi magát, miközben egy maffia tagja. Vannak azonban látszatok, amelyekre adni kellene, bizonyos szabályok és megszokások, amiket nem kéne áthágni. Olyan ez, mint az irodalom, amelynek műveléséhez Füst Milán ad hasznos tanácsokat, mégpedig azt, hogy az írásban, a mű felépítésében lehet hazudni.

kmatefeleKocsis Máté felesége / Készült: 2023.10.10
Van egy kimondatlan etikai kódex a köz-, és újságírásban, hogy a gazemberek családjával (papa, mama, gyerek, feleség, nagybácsi, és így tovább) nem foglalkozunk. Mert nem tehetnek arról, hogy ők egy gazember rokonai. Nos, mint ismeretes, a Fidesz sajtóhiénái ilyen kódexet nem ismernek, és hogy mi most Kocsis Máté feleségét emlegetjük és boncolgatjuk, az nem azért van, hogy szétkenjük az a szart, ami Kocsis Máté és tevékenysége maga, hanem, mert a b. neje saját jogán érdemelte ki a törődést. Ilyképp az emlegetett kódex hatálya alá nem tartozik.

au_kocsisKocsis Máté aranyhalai / Készült: 2022.09.25
Kocsis Máté gondolatiságát és erkölcseit nagy valószínűséggel ki kellene találni, ha nem volnának meg neki abban a formában és minőségben, amilyenben vannak. Kocsis Máté unikum, vagy inkább fideszikum, hiszen amilyenre őt kitenyésztették, az mindent elmond arról, mivé lett ez a párt (galeri-maffia), és sajnálatosan arról is, hová jutott az ország ezeknek a keze között. Pár napja jelentette be ő a KDNP-s Simicskóval párban az újabb nemzeti konzultációt az Oroszország elleni szankciókról, mint amivel takarózni óhajtanak az elkövetkező időkben. Elrejteni mintegy a töketlen gonoszságukat, és azt, hogy az élet kihívásaival szemben totálisan tehetetlenek.

nagy3askoAz ellenzék kivéreztetése / Készült: 2022.05.28
Kocsis Máté extraprofitot vél felfedezni a pártok gazdálkodásában, és ezt hárommilliárd forint erejéig el is szedné tőlük, hogy fizetnék be a nemzet gázszámlájára, úgy is, mint rezsivédelmi alap. Sok kérdést fölvet, és rengeteg folyománya van Kocsis Máté elgondolásának, amely már az említésével elindult a megvalósítás útján (hangsúlyos tj hangkapcsolat a’la Kádár apánk), tehát a pártoktól el lesz szedve a pénz, ha belegebednek vagy fejre állnak visítva akkor is. Ha jót akarnak maguknak, akkor kussolnak erősen.