Hírek

Patkány vs. lila majom

patkany_gyTe napraforgó patkány” – ilyen keresetlen szavakkal illette a mi Curtisünk a szintén belőlünk sarjadzó Győzikét, ami az utóbbinak már sok volt. Feljelentést tesz, mondta. Sőt, személyesen fog elmenni a rendőrsége – tette hozzá, mintha attól nagyobb nyomatéka volna a dolognak. Komolyabban vagy súlyosabban lehetne vehető. Nem tudom, hogyan kell feljelentést tenni a rendőrségen, ilyet még soha nem csináltam. De ezek szerint a személyes befáradás többet nyom a latban, mint a komoly, kézzel írt. Ez lehet a képzet, vagy a személyiség varázsa, midőn Győzike a rendőrségen óbégat úgy, ahogyan a televízióban szokott.

Viszont az alább következő elmélkedésekből egyáltalán semmilyen hasznunk nem fog származni. Nem lesz tőle jobb a magyar családoknak, mint azt a végletekig elkeseredett népek immár rend szerint felróják (vagy gunyorosan odakommentelik) egy-egy NER-hírhöz azt jelezve, azoknak az ég egy világon semmilyen gyakorlati vonzata nincs mindennapi életükre nézvést. Amiben igazuk is van. Ám mégsem szabad mindent elvetni, ami nem kézzel fogható vagy nem ehető meg, mert bizonyos jelenségek, azok leföstése mégis csak jár valami lelki haszonnal. Segít megismerni, vagy ami ennél sokkal fontosabb, elviselni az életet.
 
És ezért lesz szó most arról, amiről. Hozzá téve ugyanakkor, hogy a történetünkben szereplő alakok nem önmagukban és önmagukért érdekesek, hanem a jelenség szintjén, hogy az egyesben fölfedezzük a benne megbúvó általánost. Magasabb szinten: az ideák világát, ahogyan azok árnyékot vetnek a falra. Azaz, két alakról mesélünk, de a NER-t látjuk. Ennek ellenére a végén csupán – illetve mint legfelsőbb igazság – Svejk dilemmájához jutunk el mégis, aki a fogdavagonban az őrzésükre rendelt katona szóbeli gyötrésének ormain azt a kérdést szegezte a fejének, megsértődhetne-e ő azon, ha pézsmapocoknak nevezi.
 
Mindezeken túl, s itt már közelítünk a gyakorlathoz, alaptételként azt a sheldoni állítást tesszük ide, miszerint – legalábbis a fizikus előadásában – Einstein azt mondta volna: a hülyeség az, ha mindig ugyanazt csináljuk, de más eredményt várunk tőle. Azaz, Győzike másodszor is elment Fradi meccsre, holott már az első látogatása is felzaklatta a nagyközönséget, őt pedig és bájos családját elmondása szerint megalázta. Ha nem akarok rosszat magamnak – és b. családomnak -, akkor nem nyúlok a tűzbe megint, ha az egyszer már megégetett. Esetünkben pedig, ha amiatt az utálat olyan töménységét kapom, amit nehéz elviselni.
 
Ez első futballmeccsen az illetlen és feltehetően gonosz szurkolók kórusban bántották a zebrás embert. De az ezerarcú lényegéből fakadóan nagy és konkrét igazságok kimondására képtelen, így azt – legalábbis a friss információk szerint – már akkor is Curtis tette meg. „Előre kitermelt, nyereségvágyból elkövetett Fradi-szurkoló” – így nevezte Gáspár Győzőt, s már ebben megbúvik az, amit mi általánosnak vélünk, hogy a jelenséggel (pénzért Fidesz-valag nyalás) van a gond, aminek a „showman” csak megtestesítője. Rengeteg van ilyenből kies honunkban, akiknek a bűnét a belőlünk sarjadzó Győzike ez esetben magára vette.
 
Megfeszült a stadionban, mint valami szenvedő Krisztus. Orbánért, sajnálatos módon azonban kognitív hiányosságoktól gyötörve mindezt képtelen volt felfogni, így újólag belelépett a meccs szimbolizálta folyóba, pedig állítólag kétszer abba nem is lehet. De kitetszik, mégis. Sőt, fokozta a tempót, mert már nem csupán, mint „nyereségvágyból elkövetett” ám csöndes Fradi szurkoló jelent meg másodjára, hanem kezében sállal, amelyen az Újpest szurkolói „lila majmokként” szerepeltek, s így értelemszerűen kihívta maga ellen a sorsot. Ezután lett ő „napraforgó patkány”, hogy most meg szaladna miatta a rendőrségre.
 
Egyrészt itt következik a svejki pézsmapocok dilemma, hogy milyen állatnak neveződve van jogunk – vagy éppen nincs – megsértődni, mert azt azért nem tételezzük, hogy Győzőnknek a napraforgó fájt volna feljelentést érően. Einsteinre visszagondolva ezen a ponton alkothatnánk értékítéletet, amit azért nem teszünk meg, mert azt ígértük, nem emberekről, hanem ideákról mesélünk, amit abban találunk, hogy nem a Győző, nem a meccs, nem a sál, hanem az ezekben együtt hordozott, szinte kanti magánvalóvá váló esszencia a baj, a Fidesz és a Fidesz-lét lecsapódása, ahogyan ez beleköp az orcánkba.
 
Ami nem kicsi. Mert mint ahogyan Gáspár Győzőnek a butaság bátorságával immár visszaesőként elkövetett, provokációval felérő hittevése is jellemző országunk egyik – és jóval kisebb – felére, úgy az emiatt a Curtisből kifakadó elemi ösztön, a mindent elsöprő utálat és megvetés pedig a másikra. Ezért van az, hogy ami esetleg cicaharcként jelenik meg előttünk, két érdektelen celeb bennfentes pengeváltásaként, az nem egyéb immár, mint a bús, magyar sors. Kinek azért, mert elveszett a gerince, kinek pedig, mert ettől görcsbe rándul a gyomra, és köpni szeretne, mint az AE Bizottság Tánczenekar még a rendszerváltás előtt.
 
 

youtube / videó
A.E. Bizottság: Heringesdobozi kékek / Máriabenzin  / 2011.10.12.

 

Kapcsolódó cikkeink:

7xwk7uidvlqvA fejedelem és az ő alattvalói / Készült: 2023.08.28
Nyárzáró képeink közül minden bizonnyal az a legszebb, amelyen mindannyiunk kedvenc Győzikéje az örömöktől tátott szájjal öleli Istenét, szemeiben a tőle telhető legtöbb értelemmel, ami nem túl sok. Orbán Viktornak tök mindegy, Tucker Carlson vagy a „showman” (bár túl sok különbség nincsen), a rajongást és a hatalom részegítő ingereit be kell gyűjtenie, mert különben ott fordul föl a szemünk előtt, és majd habzik a szája. Amellett, hogy a börtönt elkerülje, ezért is kell neki még tíz év – ahogy volt szíves kifejteni a Tranzit nevű izén -, hogy feredőzhessen még önmaga illó nagyságában. Ami elég szűk körre terjed ki.

22bekamenetOrbán elvtársnak szeretettel / Készült: 2022.05.18
Ha a CÖF nem volna, ki kellene találni. Muszáj lenne, mert azok az örömök, amelyekkel ők gazdagítják sivár életünket, semmilyen más helyről nem érkezhetnének, csakis az ő szellemi műhelyükből, ha ezzel a „szellem” fogalmát nem járatnánk le. Egy azonban bizonyos, ha a CÖF-ről van szó, nem hegeli értelemben használjuk a fogalmat. De emlékezhetünk, ebből az éji homályból származnak mindenféle levelek különféle elnököknek és kormányfőknek, megróva őket és fölhívva a figyelmet arra, hogy ők is szeressék a NER-t és rajongjanak Orbán Viktorért. Nem szoktak.

Signs_filmgyVége van: Győzike értékeli Orbán országlását / Készült: 2022.03.31
Mátyás óta nem volt ilyen jó vezérünk, mint Orbán Viktor – nyilatkozta Kű Lajos valahai labdarúgó egy lap felmérésére válaszolva. És akkor rájöttem, hogy a lapok teszik tönkre az országot a Fidesz mellett, amelyek terjesztik a sötétséget. Kű Lajost úrfikoromban láttam szaladgálni a pályán. Kár érte, kiváló labdarúgó volt, őket pedig nem az eszükért szereti a stadionok népe, ilyképp a mátyásos hasonlat megbocsátható, legalább hallott a királyról, tud arról, hogy volt ilyenünk, ami sokakról nem mondható el. A lap felmérése során megszólaltatta még Győzikét, Dopemant és Pataky Attilát, hogy osztályozzák a kormány munkáját, azon belül is a háború és a járvány kezelését kiemelten, de úgy összességében is, visszatekintve az eltelt évekre.

7jl0fadrcmeA süllyedő hajó utasai / Készült: 2022.03.29
Ostoba naivitásomból fakadóan honnan tudhatnám, mire is való egy külügyminisztérium épülete. Eleddig azt láttuk, hogy ennek közepén, akárha valami kasban a királynő, székel a külügyminiszter aki Szijjártó maga, és olykor-olykor nagyköveteket citál maga elé, hogy leharapja a fejüket. De vannak a kasban kis herék is, mint ez a Budai Gyuszi, akinek igazolni kell a létezését valahogyan, s ebbéli igyekezete két dologban manifesztálódott tegnap. Elsőként feljelentette Szabó Tímea ellenzéki képviselőt, hogy a kampányát kábítószer-kereskedelemből finanszírozza.