Hírek

Orbán elvtársnak szeretettel

22bekamenetHa a CÖF nem volna, ki kellene találni. Muszáj lenne, mert azok az örömök, amelyekkel ők gazdagítják sivár életünket, semmilyen más helyről nem érkezhetnének, csakis az ő szellemi műhelyükből, ha ezzel a „szellem” fogalmát nem járatnánk le. Egy azonban bizonyos, ha a CÖF-ről van szó, nem hegeli értelemben használjuk a fogalmat. De emlékezhetünk, ebből az éji homályból származnak mindenféle levelek különféle elnököknek és kormányfőknek, megróva őket és fölhívva a figyelmet arra, hogy ők is szeressék a NER-t és rajongjanak Orbán Viktorért. Nem szoktak.

De ugyanígy nem feledkezhetünk azokról a boldogságokról (felhőtlen) sem, amelyeket a békemenetek szereznek és okoznak, mostanában az első sorokban már Gáspár Győzikével és hasonló szellemi nagyságokkal, méteres, barokk stílusú aranyfeszülettel a kézben. A CÖF tehát olyan nekünk, akárha falat kenyér, megnyilatkozásai megjelölik nekünk a jövőbe vivő biztos utat, bátorításukkal pedig Orbán elvtárs rendszeréhez adják a fundamentumot, és egyben jellemzik is azt, elborzasztva minket ráismervén, hol is muszáj élnünk. Ez itt a nihil, de nem a Nirvana.

vgy_mennybe

A CÖF ezúttal nyílt levelet fogalmazott meg Orbán elvtársnak szeretettel újraválasztása alkalmából benne olyan szövegel, amely sok lapot elborzasztott, és nem is voltak képesek egyébre ennek kapcsán, mint lehajtva fejüket, megadva magukat a tébolynak kijelentették, hogy kommentár nélkül adják közre, és mindenki gondoljon róla azt, amit csak akar. Olvasván aztán olyan ismerősnek tűnt a stílus és a mondanivaló, a szófordulatok és a pátoszos rajongás, mintha láttunk volna mi már ilyet valahol, és akkor rájöttünk. Megvilágosodtunk mintegy, mit is ismétel és mire hajaz.
 
Könnyű és nehéz is a dolgunk erre a belátásra jutva, krónikási kötelességünknek szerkesztési és szövegalkotási szempontból pedig akkor felelünk meg a legjobban, ha innentől fogva idézetekre hagyatkozunk, egymás mellé téve mondatokat, szervilizmusokat, egy segítséget adva az értelmezéshez, hogy annyit elmondunk, egyes szövegrészletek Gerő elvtárs Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára írott köszöntőjéből, míg mások a CÖF-nek Orbán elvtárs újbóli győzelme alkalmából fogalmazott lelkendezéséből valóak. Megdöbbentő, amit tapasztalunk.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Ön kiemelkedő szakmai munkája és mesteri teljesítménye előtt, ahogy szokták mondani, le a kalappal. Keresztényi mentalitása Európa szerte példaértékű, vezetésével hazánkban a népfelség elvének követése immáron ötödször vívta ki a szavazópolgárok többségi bizalmát. A felbolydult világ tapasztalt, a nemzetéhez és annak identitásához hű vezetőt kíván. Magyarország e tekintetben szerencsés. Szeretném megerősíteni, hogy a CÖF-CÖKA szellemi honvédői, a békemenetek hű katonái az Ön szilárd támaszai.
Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapján egész népünk meg van győződve arról, hogy Rákosi elvtárs vezetésével hazánk végre a helyes útra tért. Arra az útra, amely nem más népek elnyomása és leigázása felé mutat, hanem amely a szabad és a szabadságukért s a békéért és demokráciáért küzdő népekkel együttműködve hivatott biztosítani hazánk további felemelkedését még fényesebbé, még dicsőbbé tenni a világban a magyar nevet! Ez az út, amelyen Rákosi elvtárs vezet bennünket – Sztálin útja!
Az európai őshonos civilizáció megtartása és tovább építése minden állampolgárától odaadást követel. Ezt mi is mindenkor szem előtt tartjuk. Kérjük Önt, hogy folytassa békepolitikáját, miközben az Isten, haza, család szilárd eszmeisége vezeti. Civil közösségünk nevében kívánunk erőt, bölcsességet, egészséget.
Tiszteljük, becsüljük, szeretjük Rákosi elvtársat, mert egész népünk jól ismeri azokat a hatalmas eredményeket, amelyeket pártunk, munkásosztályunk, országunk az ő bölcs vezetésével ért el. Tagjává lettünk a békének, demokráciáért, szocializmusért küzdő népek nagy családjának, annak a hatalmas tábornak, amelynek élén a kommunizmust diadalmasan építő Szovjetunió jár, s amelynek zászlaját a győzelmet jelentő Sztálin viszi előre!
 
A krónikás mondana még valamit, de elakadt a szava, illetve arra jutott, minek. Nincs miről beszélnünk mindezek után, tehát hallgatunk, és a nyájas olvasóközönségre bízzuk a következtetések levonását. Segítségül megadjuk a miénket, ami ez: a rohadt életbe. A rohadt, kurva életbe.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

1633370797-cLétforma és klubtagsági / Készült: 2021.10.18
Fricz Tamás a CÖF kurátora. Hogy mit kur és mit átor, az bizonytalan, de szellemi képességekben már majdnem Csizmadia, viszont még így sem éri el a béka ülepét. Ebből a magasságból azonban sajátos szemszögből mutatja magát a világ, minden hatalmas és félelmetes, telis-tele az ég alja veszedelmes brüsszelekkel sorosokkal, akik rá akarják kényszeríteni a mimagyarokra az életformájukat, bár azt még nem tudjuk, ez milyen is volna. Nincs infónk, hogy a brüsszelek, sorosok szeretik-e a préshurkát (disznósajt) vagy a velős pacalt, mint a magyari übermensch kellékeit (vö: tsickhos, paprikasch illetőleg túrórudi és karikás ustor).

78iqnw5sj7bCsizmadia menetelni fog / Készült: 2021.04.27
Annyi volt a dolog, olyan rengeteg a mesélni való ojtási hadműveletekről, ebből fakadó diadalokról, teraszokról és krigli sörökről az elmúlt napokban, hogy nem jutott idő s kellő figyelem erre a mi CÖF-ünkre, ami képződmény elborzasztóan röhejes, szánnivalóan félelmetes, s egyben az emberi hülyeség pöcsétes dokumentuma. „Soha nem látott” békemenetet terveznek a járvány utánra, ami mennyiségi meghatározástól elkezdett reszketni az inam, vagy beleszállt abba a bátorságom, midőn fölrémlett bennem, akkora lesz az a békemenet, hogy itt masírozik az ablakom alatt is hullámozva. Jönnek majd a sarkon fordulva be esernyős nénik, savas bácsik és a Kossuth-díjra ácsingózó mindenféle nagyferencek, ákosok, és föltűnik majd maga Csikidám Robi is.

nbb_2015020xEpistula encyclica, avagy Ferenc válasza a CÖF-nek / Készült: 2020.02.06
Krisztusban testvéreim, gyermekeim, bárányok! Magatokat és hazátokat féltő buzgó, óvó aggodalommal fordultatok hozzám „Támadás alatt áll a magyarországi keresztény közösség” felkiáltással, és azzal a kéréssel, hassak oda, hogy Niedermüller testvérünk a jövőben ne támadja keresztény közösségeteket, hazátokat és önmagatokat. Mellékeltétek vélt eltévelyedésének szövegét, mint ami támadja közösségeteket és létében veszélyezteti azt.

6lsyubgzx9zSzóljatok a CÖF-nek / Készült: 2019.09.19
Varga J. miniszter úgy hisztizett a brüsszeli meghallgatás után, akár egy középső csoportos kiscsaj masnival a hajában, akinek pöttyös labda a jele. Boszorkányüldözést meg ilyeneket sivalkodott, és annyiban különbözött a toporzékoló őszinte embertől, hogy ő is tudja, mi is tudjuk, Európa is tudja, az egész nyüves, elcseszett világ tudja, hogy hazudik, és mégis végig kell csinálnia a cirkuszt, mert a gazda ezért tarja őt. Hazugságra szerződtette a falkába, meg azért, mert tud dekázni a pöttyös labdával.

18947219_4cmMagyar álcivil-határozó: itt a legnagyobbak listája, hogy ne nézzék hülyének / Készült: 2017.12.05
Volt valaha kellemetlen érzése olyan tévés vitaműsort nézve, ahol elvileg két független szakértő vitatkozott, de az egyik mégis úgy beszélt, mintha Orbán, Rogán vagy Kósa ülne a stúdióban?

Száz kismalac, Cöf, Cöf, Cöf… / Készült: 2014.01.27
Száz, a Fidesz úgynevezett holdudvarához tartozó közéleti személy jegyzi azt a Mesterházy Attilának címzett nyílt levelet, amely fizetett hirdetésként jelent meg pénteken több országos napilapban. Csupa egykori üldözött, a pártállam pribékjei által rútul meghurcolt jellemóriás neve olvasható az aláírók között. Ott van a régi, pártállami írószövetség egykori párttitkára csakúgy, mint a valamikori Népszabadság pártrovatának prominense.