Hírek

„A huszár mi vagyunk”

mihuszarokSoknevű hadügyminiszterünk két napja büszkén jelentette ki, hogy a magyar honvédségben ismét lesznek huszárok. Huszáregység azzal a bibivel, hogy „nem lovasított” lesz a mancsaft. Akkor biztosan biciklit kapnak a seggük alá. Nem akarnék én hangosan röhögni ezen az operettes múltba révedésen, kedvem sincsen hozzá, de annyit bevallhatunk, amióta ez a soknevű dirigál, elképesztő dolgok történnek a magyar hadseregben. Minőségéről, erejéről vitát nem nyitunk, hanem, mintha Svejkek volnánk, az ő bölcsességével szemléljük azt a kabarét, amit a NER ez ügyben nekünk nagy súlyosan és permanensen előad.

Nem feledjük a belépőt, amikor a soknevű parádés kocsival ment a katonalovak egészsége felől érdeklődni, az volt a belépő a kabaréba, ami azóta is szünet nélkül pereg a vásznon. Ez a soknevű erre épp alkalmas, lévén semmit nem ért a katonasághoz és hadsereghez, valamikor régen a kifestőkönyvében látott huszárokat, az bekattant neki, és most úgy tör elő a mélyből, mint Orbán kisvasútja . Lesz huszár a magyar hadseregben, emlékezzünk meg erről még egyszer, s egyben arról is, hogy nem lesz neki lova. Nem tudjuk, milye lesz akkor a huszároknak, de szomorúak lesznek nagyon, ez egészen bizonyos.
 
Egy másik soknevű sziporka szerint ugyanis a magyar huszár mindennél előbbre tartotta bajtársát és barátját, a lovat. Nem ragoznám, de most már késő, mert ilyen körülmények között, és ezzel a hatalmas tudással tényleg halovány fingunk sincs arról, mit akar egyfolytában ezekkel a huszárokkal. Értjük a dzsentri vonzalmakat, a képzelt hetyke bajszot, a kártyapartikat meg a bokacsattogtatást, Kukorica Jancsit is értjük, viszont úgy kommunistázni a huszárságra hivatkozva, mint ahogyan ez a bohóc teszi, senki nem tud. A huszárok is el voltak nyomva, mint azt megtudtuk, és ez már Dózsa L. -1942 magassága egyenest.
 
A legutóbbi huszárgeneráció tagjai egy diktatórikus rendszer elnyomottjai voltak, akiktől hálátlanul elfordították az egész nemzetet, megtagadták tőlük a vérrel szerzett becsületüket, elesett bajtársaik emlékének tiszteletét és ápolását, majd lefokozták és üldözték őket.” – Ezt bírta mondani a soknevű, amire az ember már csak fölkapja a fejét, ezen a vonalon előbb-utóbb az ÁVH fogja elvinni Bem apót. Csak egyet nem tudunk, az idiótaságon kívül mi indokolja ezt a tébolyt, mert másfajta múltba is lehetne révedni, mi több hazudni is lehetne ügyesebben, de ilyen igényünk nekünk ne legyenek.
 
A soknevű szájából folyamatosan ömlik a takony. Mindemellett most ez a huszár kattant be neki, a huszárság, amiből aztán sikerült nemzetkarakterológiát meg néplelket fabrikálni, hogy az ember olvasva maga elé teszi a popcornt, hogy innen többet el nem megy, és élvezi a műsort mindhalálig. Mert most tessenek figyelni: „A huszár több mint egy lovas katona, a huszár mi vagyunk, a nemzeti karakterünk egyenruhába öltött lényege”. Ha kiröhögték vagy kisírták magukat gusztus szerint, akkor fussanak neki még egyszer és rá fognak jönni, hogy a soknevű ezzel az ég egy világon semmit nem mondott. Mintha csendben szellentett volna.
 
Ennyi az egész, egy körömpiszokkal sem több. Viszont ezek szerint ön is huszár, mindenki huszár, még a kiskutya kunkori farka is az csákóban. Viszont idehozom az etimológiát, hogy kellőképpen el tessenek szörnyedni. A huszár szó ugyanis voltaképpen rablót jelent, a szerb-horvát husza-rablás tőből eredve, mai értelemben valamikor a 15. század végétől használjuk mi, de attól még másutt másképp értik. Igaz, miniszterelnökünk is kijelentette, a magyar élettér az nem Lebensraum, de innen is látszik, hogy a mi huszárunk az másutt rabló. Fura képződmények ezek a nyelvek, ahogyan élik a saját életüket.
 
El lehetne itt szórakozni azon, hogy a huszárbuzulással, ennek nemzeti identitássá emelésével hogyan rablózta le a komplett magyar társadalmat, de az olcsó poén lenne, viszont érdekes. Ami számunkra ennél fontosabb, nem tudna-e véletlenül valami olyanba belefeledkezni, aminek értelme is van. Mert értem én, ha huszárnak nevezi a nyüves magyar katonát, akkor bizsereg az a fura öntudata, Horthy muzsikál a fülébe, és zokognak a főispánok, node, attól a családoknak jobb nem lesz. S ami a lényegesebb, ettől háborút nem nyer. Még csatát se, mint ahogyan a történelemben is elég ritkán. Viszont az egyenruha nyalka, és állva pisálnak a lányok, aminél több nem is kell. Vagy de.
 
 

atlatszo.hu
Nagy a csend a kaposvári Gidrán-üzemnél, a közvetítőcég honlapjáról el is tűntek a török járművek / 2023.08.29.
Úgy tűnik, Kaposvár csupán epizódszereplő lesz a „Magyar Hadiipar Felvirágoztatása” című NER-színjátékban. A korábban ideígért háromszáz munkahely, több tízmilliárdos beruházás a jelek szerint megfeneklett. A kaposvári telephelyen ugyanis nem látni túl sok nyomát intenzív munkavégzésnek, a HT Division Zrt. honlapjáról és Facebook-oldaláról pedig eltűntek a pár hete még égre-földre ajnározott Gidránok. Kérdéseinkre sem a járművek 30 évre titkosított beszerzésében közreműködő cég, sem a Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt …

 

Kapcsolódó cikkeink:

vgy_hadakSzittya hadműveleti szint / Készült: 2023.05.03
A soknevű (Szalay-Bobrovniczky) honvédő miniszter tegnap megmagyarázta, miért rúgatta ki Novák álelnökkel a vezérkari főnököt, és bemutatta a friss húst is, aki jobb a réginél. Elöljáróban előhozzuk, már az is nehezen érthető, miért ez a soknevű lett a honvédő miniszter kies hazánkban, igaz, ahol korábban egy Hende is betölthette ezt a posztot a gukkerjával, ott már minden mindegy. A soknevűnek valami nagyot kellett mondani. Nemcsak azért, hogy a kirúgást megmagyarázza, hanem azért is, hogy az egyre militánsabbá váló Fidesznek (Orbánnak) is értelmet adjon, tehát előhúzott egy aduászt.

hazaffyHalkan sírogat / Készült: 2022.10.30
Eddig sem volt habostorta, de most szintet lépett a bokacsattogtatós kreténségben a dupla nemesi nevű kaszinós hadügyminiszterünk. Bár aki parádés fogattal megy megtekinteni a katonalovak hogylétét és kedves egészségét, attól sok jót ne várjon az ember. Így ez a mostani felhívása, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé a halottak napja közeledvén, miszerint a magyari temetőbe látogatók a saját sírjukon vagy sírjaikon kívül látogassanak meg csak úgy hazaffyságból egy hősi emlékművet vagy hadisírt is, minden pénzt megér. Amúgy meg elvagyunk a MasterCarddal.

kokasokKakastollas helikopter / Készült: 2022.07.09
Szalay-Bobrovniczky fegyverkezési miniszter meglátogatta a huszárlovakat. Hogy megy a soruk, jó-e a wellness, selymes-e az abrak, illetve mivel töltik az idejüket a melegben. Valószínűleg ilyesféle érdeklődésekkel. Vendégeskedéséről a miniszter Facebook-oldalán számolt be kisfilmen és fotókon mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére. Amint nézegettük a mozgó-, és állóképeket, olyan érzésünk támadt, mintha magyar filmalkotást néznénk, amely Kádár apánk alatt készült valamely Móricz vagy Mikszáth regényből, és az a rész pörög éppen, ahogyan a dzsentri érkezik a birtokra megrontani a fiatal lányt, és elszedni az apja pénzét, mert rendezni kell a kártyaadósságát.

vkece5Orbán harcos kormányt szeretne / Készült: 2022.05.07
A harc folytatódik. Miért is fejeződne be, a fasizmus lényege ez, s ha valaki is azt hihette volna, esetleg és netalán olyan ringatózásai támadtak a májusi orgonák alatt, hogyha a mű készen van (mert áll teljes pompájában), akkor egy kis nyugalom költözik a Kárpátok alá, csalódnia kell. Tévedni tetszettünk ebbéli ábrándjainkban. A harc nem szűnik, sőt, fokozódik is. Sosem lesz vége. Kormányalakítás előtt áll doktorminiszterelnök úr, és a pénteki szeánszon a Kossuthon bejelentette, olyan kormányt kell alakítani, amelyik a veszélyekkel szemben képes megvédeni Magyarországot. És itt el is dőlt az elkövetkező négy év.

ovi_rabloA kormány „kizsebelte” az országot, heveny „hazaszeretetének” jegyében! / Készült: 2017.08.02
A hamis ideológia kifosztja azokat, akiket felmagasztal! - Úgy látom a közösségi portálokon is, hogy kezd kialakulni két egymással ellentétes áramlat: az egyik forrása a társadalmi többség és a maradék értelmiség, a másik a kormány megroggyant hazai és nemzetközi tekintélye, aminek megjelenése nyilvánvaló jele annak, hogy elmozdulunk lassan a mély politikai, társadalmi lápból.