Hírek

Szittya hadműveleti szint

vgy_hadakA soknevű (Szalay-Bobrovniczky) honvédő miniszter tegnap megmagyarázta, miért rúgatta ki Novák álelnökkel a vezérkari főnököt, és bemutatta a friss húst is, aki jobb a réginél. Elöljáróban előhozzuk, már az is nehezen érthető, miért ez a soknevű lett a honvédő miniszter kies hazánkban, igaz, ahol korábban egy Hende is betölthette ezt a posztot a gukkerjával, ott már minden mindegy. A soknevűnek valami nagyot kellett mondani. Nemcsak azért, hogy a kirúgást megmagyarázza, hanem azért is, hogy az egyre militánsabbá váló Fidesznek (Orbánnak) is értelmet adjon, tehát előhúzott egy aduászt.

Háború van, és a nulladik harcászati szintről hadműveleti szintre lépünk.” Adta elő a soknevű, a célt elérve azzal, ha mondjuk özv. Kiss Benedekné lennénk a sparhelt mellett otthonkában és kendővel a fejünkön, akkor ezt meghallva nekilátnánk vetni a keresztet, és sóhajtozva hívnánk édes Jézusunkat, hogy ’segíjjen nagy nyomorúságunkban. Nem vagyunk özv. Kiss Benedekné, és még sparheltünk sincsen, ezért elgondolkozunk ezen a hadművelet dolgon. Ez nem tréfadolog, a hadművelet az konkrét harcászati tevékenység, a csapatok ütközeteinek, harcainak, csapásainak összessége, amit meghatározott területen hajtanak végre.
 
Innen nézvést – mert máshonnan nem lehet – háborúban állás, konkrét harc az ellenség ellen, trombitaszó meg ágyúdörej. Föltehető volna az a kérdés, a soknevű miniszter mi az anyám valagának dobálózik olyan szavakkal, amelyeknek jelentését valószínűleg nem ismeri, amelyek azonban alkalmasak arra, hogy félelmet keltsenek a gyalogos népekben, mint amilyennek Kiss Benedeknét is tételezzük számtalan társával együtt. Ugyanitt persze az iránt is érdeklődhetnénk, a soknevű ember egyáltalán hogyan töltheti be ezt a posztot, mert az, hogy valakinek a felmenői huszárok meg alispánok voltak, még nem teszi alkalmassá őt magát.
 
Mint kitetszik, nem is az, a katonaságból ilyen szavakat ismer, illetve a dzsentri cirkuszt, amikor parádés kocsissal lehet menni katonalovakat látogatni. Hogy ne legyen túl nagy a félreértés, nem ő az egyetlen Orbán kormányában, aki nem ért ahhoz, amit csinálnia kellene, viszont a hangosabbak közé tartozik, és a kor is kedvez neki. Egy küldetése van, a fasiszta Fidesz militáns vonalát vigye nagy harsogva, és erre alkalmas is, sőt arra is, hogy aki a vezérkarban ennek a csinnbummcirkusznak nem felel meg, azt elküldi, és olyanokat tesz a helyükre, akik alkalmasabbak az értelmetlen rongyrázásra, és a hülyeséget nem kérdőjelezik meg.
 
Az új vezérkari főnök is előadta a belépőjét, és kiderült, hogy egészen különös ideákkal rendelkezik az ő fejében. Elég csak arra utalnunk, hogy székfoglalójában „szittya, rugalmas” haderőt, akar, és ím, ebből a két jelzőből is kitetszik, hol tartanak az ideák a XXI. században. A nyereg alatt puhított húsnál valahol. Különös gőzök ezek, amelyekből képtelenek kikeveredni, de, ha egy dzsentriivadék a honvédelmi miniszter, akkor úgy nagyon másra nem is lehet számítani. Hadműveleti szint meg szittya rugalmasság, menekül előlünk a világ minden hadserege, még szerencse, hogy nem nekik kell megvédeni a hazát alkalmasint.
 
Arra ott van a NATO, de az olyan már, mint az EU, csak nyűg a NER-nek mindenféle klubbéli szabályokkal, ami alól oly jó kibújni. Mindamellett nem árt, ha tudjuk, hogy a bátor százharmincvalamennyik épp most hosszabbítják meg a háborús vész-, vagy veszélyhelyzetet, amit józan ésszel nehéz felfogni, illetve ésszerű indokot találni hozzá a rendeleti kormányzás kényelmén és gyönyörein kívül, de az ilyen hadműveleti szintes gőzös kijelentések alkalmasnak tűnnek rá, viszont egyáltalán nem azok. Max özv. Kiss Benedekné számára, aki, mint megmutattuk, ilyeneket hallván földöntúli hatalmakhoz fordul segítségért.
 
A részünkről viszont rohadtul unjuk ezt az értelmetlen cirkuszt. Mert ahogyan az egész magyar társadalomban egyre inkább elhatalmasodik a fogak csattogtatása, akképp a magyar hadseregben is, mert az új főnök a szittyaságon kívül még olyan igényel is fellép a magyar honvédőkkel szemben, hogy legyenek ők „nemzeti elkötelezettséggel bíró harcosok”, és ím, újra itt áll előttünk ez a nemzeti maszlag, de most már militáns masnival átkötve. A következő feladat ez lesz a sorban, hogy megfelelő ellenséget is kell találni a világverő seregünknek, csak az nehéz feladat lesz.
 
Arra intenénk azonban az új főnököt, vigyázzon, hogy véletlenül se legyen pocakos, amit a legfőbb hadúr rühell, és mindezeket így egymás mellé pakolva meg kell állapítanunk, hogy bohócok ezek, de a rosszabbik fajtából. Sőt, végezetül az a kérdés is feltehető volna, hogy ez a megközelítés mit mutat, hogy Gyurcsány akarja-e a magyar fiúkat és apákat háborúba küldeni, vagy ezek, hogy ez a vadkakas mentalitás is a békeóbégatás része-e, vagy ez valami más. Maguk sem tudják valószínűsíthetően, így ránézésre egyetlen cél van, hogy ütni lehessen a harci dobokat, mégpedig kifulladásig, míg el nem fehérül a száj is. Addig.
 
 

atv.hu / videó
Visszahozná a szittya gondolkodásmódot a honvédségbe Böröndi Gábor új vezérkari főnök / 2023. május. 3.
Az Egyenes Beszéd vendége Vadai Ágnes, a parlament Honvédelmi bizottságának alelnöke, DK.

hirklikk.hu
Üres és elfogadhatatlan a vezérkari főnök-cserére adott magyarázat / 2023.05.03.
Értelmezhetetlen – ez volt az a kifejezés, amit a leggyakrabban használt Szekeres Imre, korábbi honvédelmi miniszter, amikor arra kértük: fordítsa le a laikusok számára is az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában kedden tartott meghallgatáson elhangzottakat. A testület a múlt héten menesztett vezérkari főnök utódját, Böröndi Gábort hallgatta meg, de nem csak ő, hanem a szintén megjelent honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf is mondott néhány – enyhén szólva is – meglepő dolgot. Az utóbbi például azt, hogy a honvédségnek harcászati szintről hadműveleti szintre kell lépnie, vagy, hogy vissza akarják hozni a nukleáris elrettentést, valamint a szittya szellemet …

nepszava.us
Orbán nukleáris fegyvereket akar a magyar hadseregbe? / 2023.05.02.
Ijesztő szavak hangzottak el a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, melyen meghallgatták és megszavazták Böröndi Gábort, a Magyar Honvédség új vezérkari főnökét. Az új parancsnok azt mondta, hogy a magyar katonai oktatásba be akarja építeni a „nukleáris elrettentést”. Magyarázatra szorul, mit ért az új vezérkari főnök a „nukleáris elrettentés” oktatásán? Attól tartunk, hogy ahol „nukleáris elrettentést” oktatnak, s ezt kiemelt programnak tekintik, ott hamarosan nukleáris fegyvert is akarnak birtokolni …

Visszahozná a „szittya gondolkodásmódot” – bemutatkozott a Honvédség kiszemelt parancsnoka - 2023.05.02. - Harcászati felkészültség helyett hadműveleti felkészültségre van szükség – a honvédelmi miniszter szerint ezért kellett lecserélni a Honvédség parancsnokát. Parlamenti meghallgatásán Böröndi Gábor leendő főparancsnok azt mondta, Magyarország háború előtti állapotban van, emiatt a kiképzési rendszeren is változtatni kell. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/05/02/vezerkari-fonok-honvedseg-borondi-gabor

 

Kapcsolódó cikkeink:

hazaffyHalkan sírogat / Készült: 2022.10.30
Eddig sem volt habostorta, de most szintet lépett a bokacsattogtatós kreténségben a dupla nemesi nevű kaszinós hadügyminiszterünk. Bár aki parádés fogattal megy megtekinteni a katonalovak hogylétét és kedves egészségét, attól sok jót ne várjon az ember. Így ez a mostani felhívása, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé a halottak napja közeledvén, miszerint a magyari temetőbe látogatók a saját sírjukon vagy sírjaikon kívül látogassanak meg csak úgy hazaffyságból egy hősi emlékművet vagy hadisírt is, minden pénzt megér. Amúgy meg elvagyunk a MasterCarddal.

kokasokKakastollas helikopter / Készült: 2022.07.09
Szalay-Bobrovniczky fegyverkezési miniszter meglátogatta a huszárlovakat. Hogy megy a soruk, jó-e a wellness, selymes-e az abrak, illetve mivel töltik az idejüket a melegben. Valószínűleg ilyesféle érdeklődésekkel. Vendégeskedéséről a miniszter Facebook-oldalán számolt be kisfilmen és fotókon mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére. Amint nézegettük a mozgó-, és állóképeket, olyan érzésünk támadt, mintha magyar filmalkotást néznénk, amely Kádár apánk alatt készült valamely Móricz vagy Mikszáth regényből, és az a rész pörög éppen, ahogyan a dzsentri érkezik a birtokra megrontani a fiatal lányt, és elszedni az apja pénzét, mert rendezni kell a kártyaadósságát.

vgy5xOrbán kerete / Készült: 2022.05.14
Doktorminiszterelnök urunk, úgy is, mint örökös ebbéli minőségében és beosztásában, keretet hirdetett. Leendő minisztereinek névsorát adta közzé így, akárha futballedző, és nagy valószínűséggel azt hitte, szellemes. Nem az. Mögöttünk van tizenkét év ebben a stílusban, előttünk négy és még ki tudja hány. Mert míg az eddigi ilyen kerethirdetéseket azzal a bizakodással röhögtük pofán, hogy fél lábon is kibírjuk, amíg ezek működnek, mint a bábok a színpadon, ma már ilyen reményeink nincsenek egyáltalán. Az eddigi három alkalomnak volt valami mérföldkő, jelzőkaró szerepe, amiként kijelölte az időben valaminek a kezdetét azzal az ígérettel, hogy egyszer majd úgyis vége lesz.

50c542772bePöttyös seggünk lengeti a szél / Készült: 2019.06.26
Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg, Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak.” – Ezt a csudálatos, dagályos baromságot Prohászka Ottokár, a nagy zsidózabáló – ki más – mondta, míg azonban most meg Kásler miniszter ezt idézve kérelmezi a főnénit, hogy hadd állíthasson monumentális Attila-emlékművet, és kész is vagyunk teljesen. Főleg akkor, ha azt is tudjuk, hogy mindez a magyarságkutatással kapcsolatos, és az előterjesztés, amelyet a főnéninek benyújtanak, más cukiságokat is tartalmaz, és kurva sok pénzt kér, amit biztosan megkap majd.