Hírek

Heti Mutyimondó: Magyarország elsimicskásodása

Tartalomjegyzék

fideszcsikk - orulunkvincent.blog.hu... Az idei év úgy vonul be a hazai korrupciótörténelembe, mint Magyarország elsimicskásodásának éve, és remélem Simicska Lajos is érti, hogy NEM Simicska Lajosról beszélek elsősorban. (Ha nem érti, és már működésbe lépett a kormány frissen felbérelt jogászcsapata is, akkor jelentősen megszívtam.)

Sokkal inkább arról a legjobban csak az ő nevével leírható jelenségről, amelynek során véglegesen állami szintre emelkedett, már-már kötelezővé vált Magyarországon a korrupció, a nemzet pedig két részre szakadt. Egyrészt a nyertesekre, a beavatott kevesekre, az állampárt képviselőire, barátaikra, üzletfeleikre, kádereikre, különböző leágazásaikra, sógoraikra, komáikra és műkörmöseikre, másrészt pedig azokra, akik az egészet fizetik, de akik az egészből kimaradtak, vagy mert politikailag megbízhatatlanok (“ha mi politikai szempontokat mérlegeltünk volna, egy baloldali sem nyert volna”), vagy mert egyszerűen bénák, és nem is érdemes őket korrumpálni. Ők csak nyaljanak fagyit./ Mong Attila

A történelmi jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett “pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák, vagyis olyan bonyolultan, többemeletesen és sokrétűen csalják el, hogy már csak azok követik igazán, azok képesek csak teljeskörűen kihasználni, akik írták. Ez aztán az igazi nagy magyar know-how. Így csak ők tudják, hogy miként lehet megkerülni azt a részletszabályt, miszerint egy pályázó legfeljebb öt koncessziót nyerhet (természetesen offshore cégek közbeiktatásával), és ők tudják csak, hogy a biztos hasznot kínáló dohánytermékeken kívül milyen más, szintén tisztes megélhetést biztosító árut fognak majd az ölükbe pottyantani (naná, hogy a fagyit). Miközben a nagy pályáztatás eredeti indoklása az volt, hogy a trafikok szinte kizárólag csak dohánytermékeket árulhatnak majd, a fiatalok pedig be sem tehetik oda a lábukat. Azok persze, akik - mint például a felcsúti nyertes - a szintén megbuherált földpályázatokon is jól szerepeltek, nagy eséllyel indulhattak a trafikok megszerzésére is...

Cikk: http://atlatszo.blog.hu/2013/05/20/heti_mutyimondo_magyarorszag_elsimicskasodasa
Továbbiak: Trafikmutyi /III.
Előzmények: Trafikmutyi /I.

Kapcsolódó cikkek:

  • Gavra: elképesztő cinizmus lenne Hadházy ellen eljárást indítani
    Nem meglepő, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség csak a személyes adattal való visszaélés miatt indított nyomozást a trafikbotrány kapcsán – ezt Gavra Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

  • Trafikmutyi - Hivatali visszaélés miatt is kellene nyomozni
    Az MSZP szerint az ügyészségnek hivatali visszaélés miatt is nyomoznia kellene a trafikpályázatok ügyében. Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn nyomozást rendelt el, megerősíti, hogy nem volt minden rendben a dohányboltpályázatokkal. Ugyanakkor kifogásolta, hogy a nyomozóhatóság a hivatali visszaélés gyanúját nem találta megalapozottnak, és csak egy kisebb súlyú cselekmény, személyes adattal való visszaélés miatt indított nyomozást.
  • Trafikügy: rosszul járnak a szivárogtatók
    Nyomozást rendelt el a trafikbotránnyal összefüggésben a Központi Nyomozó Főügyészség, ám nem a sok száz dohánybolt "Fidesz-közelbe" ítélésének jogosságát vizsgálja, hanem személyes adattal visszaélés miatt indított eljárást a szivárogtatók ellen. Úgy tűnik, a Fővárosi Főügyészség azonban ellenőrzi a pályázatok jogszerűségét. Eközben Orbán Viktor korábbi ígéretével ellentétben tegnap is az hangzott el a parlamentben, hogy nem hozzák nyilvánosságra a pályázatok adatait.
  • Gyulay volt cégtársának családja is nyert trafikot
    Nemcsak családtagjai, hanem Gyulay Zsolt volt cégtársai is nyertek koncessziót a trafikpályázaton. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója környezetében lévő személyek összesen tíz trafikot nyithatnak. Három trafikkoncessziót kapott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt volt üzlettársa és jóbarátja, Czupy Gábor családja – írja a Blikk. Czupy Gábor testvére, Tóthné Czupy Adrien Sopronban egy, míg fia, Czupy Dániel a fővárosban kapott két koncessziót.
  • Járai üzlettársa is trafikos lesz
    Nemrég a két trafikpályázatot nyerő Loysch Ágnes Katalin dohánykereskedő bt.-jének kültagja lett cégén keresztül Missura Gábor, aki korábban a Járai Zsigmond vezette MNB szóvivője, majd a Járai nevével is fémjelzett CIG Pannónia biztosító kommunikációs vezetője volt.
  • A dohányfőnök két rokona is nyithat trafikot
    Gyulay Zsolt vezérigazgatónak nemcsak a sógora, hanem a sógornője is nyert trafikot a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. pályázatán – tudta meg a Blikk.
  • Városi trafiklegendák
    Idősebb Sánta János nyugodtan alszik - Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy rokonok, barátok, ismerősök, azaz „a céghez közel álló személyek” nyertek dohánykoncessziókat. Minap kiadott közleményük szerint az egész trafikos hercehurca az ellenzéki média áskálódásának tulajdonítható. A hódmezővásárhelyi Continental Dohányipari Zrt. ügyvezető igazgatóját LAMPÉ ÁGNES kérdezte.
  • Itt vegyél cigit, kisfiam!
    A trafiktörvény lényege már a megszületésekor a fiatalok egészségének védelme volt. Ez volt az egyik legerősebb hivatalosan kommunikált indok a nemzeti dohányboltok létrehozása mellett. Ezek a boltok eredetileg olyan zárt, kívülről elhomályosított üzletek lettek volna, ahová fiatalkorúak egyáltalán nem mehettek volna be. Ehhez képest most már fagylaltot is árulhatnak majd a dohányboltok, amiknek egy része közvetlenül iskolák mellett nyílik majd meg.
  • Jönnek a nemzeti italboltok is!
    A Magyar Narancs legfrissebb számában a szeszkereskedelem nemzeti hálózatba terelését célzó szakértői feljegyzést ismertet, amely a gazdasági tárca számára készült. Lesz itthon is svéd típusú szigorítás? Mi lesz a kisboltokkal? És hogy főzünk ezután a kamrában pálinkát? - A játékgéppiac felszámolása és a dohányforgalmazás radikális átalakítása után a hazai szeszkereskedelem és -gyártás lehet a gazdaságpolitika következő kitüntetett célterülete – derül ki a Magyar Narancs május 30-i lapszámából.