Hírek

Dohánybiznisz: boldog politikusrokonok, elkeseredett kisvállalkozók + frissítés

Tartalomjegyzék

statEgyre inkább úgy tűnik, hogy kvázi egymás között osztották fel a politikusok és rokonaik a dohánypiacot. Gyűlnek a bicskanyitogató történetek. Hétfőn hozta nyilvánosságra a kormány azoknak a pályázóknak a neveit, akik dohánytrafikot nyithatnak a jövőben.

A kormány elméletileg azért államosította a cigaretta árusítását, hogy a családi vállalkozásoknak megélhetést biztosítson, ehhez képest folyamatosan derülnek ki az olyan esetek, amelyek alapján az látszik, hogy a helyi kisvállalkozók helyett a környékbeli politikusok rokonai, családtagjai és üzletfelei nyertek az egészen.

Megjegyzés: 2013 április 24-től frissített anyag (fontosabb megjelent cikkek, videók).

Az ügy egyik legszebb vonulata, hogy az egyik legboldogabb koncessziótulajdonos az a Sánta János lesz, aki egyébként a Continental dohánycég feje. Sánta János nevét nem először halljuk, korábban akkor találkozhattunk vele, amikor kiderült, hogy a trafiktörvény EU-nak elküldött verzióját egy "Sánta János" névvel regisztrált gépen hozták létre.

Félreértés ne essék, Sánta János nem egy parlamenti képviselő, hanem egy mezei üzletember. Viszont nagyon jóban van Lázár Jánossal, aki most éppen Orbán Viktor miniszterelnök hivatlának a fő embere, korábban pedig Hódmezővásárhely polgármestere volt. Lázár egyébként akkor elismerte, hogy a törvényjavaslat megalkotásában szerepe volt a Continental Dohányipari Zrt.-nek. Most pedig az is kiderült, hogy nemcsak a törvény megalkotásában segített, a nagy nemzeti dohánybizniszbe is beszállt, nem is akárhogyan: az Index információi szerint Sánta János és a cégcsoportban szintén tulajdonos ifj. Sánta János alkalmazottai és azok családtagjai országosan több helyen is nyertek.

Cikk: http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/24/dohanybiznisz-boldog-politikusrokonok-elkeseredett-kisvallalkozok/
Folytatás: Trafikmutyi /II., Trafikmutyi /III.


View Trafikmutyi - A Te kedves egészségedre! in a larger map

Kapcsolódó anyagok:

  • Három napot töröltek Orbán Viktor facebook oldaláról
    Orbán Viktor facebookos oldalán három napja nincs új bejegyzés. Az ok az, hogy az oldalról három napot cenzúráztak, és kivétel nélkül minden hozzászólást, hírt letöröltek. A google működése azonban a szólásszabadság mellett foglal állást, és a tárolt verzióból a törléseket is el lehet érni. A miniszterelnök moderátorai annyi ellenzéki hírt és negatív hozzászólást találtak három nap alatt, hogy úgy dönthettek, kivétel nélkül mindet törlik.
  • Orbán coming outja
    A trafikbotrány az elmúlt héten már akkorára dagadt, hogy péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor szükségesnek találta, hogy saját maga próbálja elmagyarázni. A magyarázkodás azonban szánalmasra sikeredett: olyannyira, hogy minden eddigi leplezésnél meggyőzőbben bizonyította a mutyit. - Orbán gyakorlott, tapasztalt politikus. Véletlenül elszólhatja magát egyszer vagy kétszer. Ám ha nyilatkozata az elszólások egyetlen nagy, összefüggő rendszere, akkor inkább arra kell gyanakodnunk, hogy valamiért mégiscsak jobbnak látta a nyilvánosság elé állni az igazsággal. - Nem is elszólás volt ez, hanem valóságos coming out.
  • Feketén szívhatnak a fogyasztók
    Döntő szakaszába fordul a jövő héten a trafik-ügy: kedden zárószavazás lesz a dohánytörvény módosításáról, szerdán pedig lejár a koncessziós szerződések aláírásának határideje. - A minimum-árrés mértéke ellentétes a gyártók és kiskereskedők érdekeivel. Úgy becsülhető, hogy Magyarországon évente a legális forgalomban mintegy 12 milliárd szál cigaretta és mintegy 5 ezer tonna vágott dohány fogy. A NAV adatai szerint viszont 2012 első harmadában a cigarettaértékesítés közel 20 százalékkal csökkent: 3,5 milliárd szálról 2,8 milliárd szálra. Közben a vágott dohány fogyasztásának növekedési üteme is lanyhulni látszik. Tavaly áprilisához képest 13 százalékkal csökkent a teljes dohánypiac. Nem valószínű, hogy ennyien leszoktak volna a dohányzásról.
  • Trafikmutyi: rommá nyerték magukat az esztergomi focisták
    Esztergom 16 koncessziójából 11-et az Esztergom FC-hez köthető személyek nyertek. Sóron Tibor, az Esztergom FC klubigazgatója és rokonai tíz koncessziót hoztak el. A vezetőedző Karcagi Pál egy trafikot nyert a városban. Sárisápon szintén taroltak a focisták: a két koncesszió közül az egyik Sóroné, a másik Karcagié lett.
  • Orbán "nem fenyeget" - de honnan tudja, ki a baloldali trafikos?
    A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a trafikpályázaton. Orbán Viktor ugyanakkor nyomatékosította azt is, hogy sosem fog hátat fordítani a saját támogatóiknak csak azért, hogy kevesebb bírálatot kapjanak.
  • Németh Lászlóné szerint nem indokolt a vizsgálat trafik-ügyben
    Nem kerültek jogosulatlan személyek vagy szervezetek birtokába a trafikpályázatok - legalábbis a fejlesztési miniszter szerint. A dohánykereskedelemmel kapcsolatos pályázati anyagokat, a pályázók listáját kizárólag az arra jogosultak ismerhették meg. Azok nem kerültek jogosultatlan személyek vagy szervezetek birtokába, így a Fidesz választókerületi elnökeihez sem - válaszolta a fejlesztési miniszter az MSZP elnökének kérdésére.
  • „Trafikmutyi” Visszamenőleges áremelést javasolnak?
    Vaskos arculati kézikönyv segíti a friss trafiktulajdonosok dolgát: a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján elérhető dokumentum megjelenésével párhuzamosan egy cég már a kötelező és opcionális arculati elemeket kínálja honlapján. A cég tulajdonosa hódmezővásárhelyi, nála már minden kapható, ami egy trafik berendezéséhez kell. A szocialisták szerint a Fidesz a veszteseknek kiírt pályázattal elismerte a trafikmutyit. A Párbeszéd Magyarországért pedig azt javasolja, hogy emeljék két és félszeresére a dohánykoncessziós díjat. A Fidesz tanulmányozza a javaslatot.
  • Cinikus, teljesíthetetlen ajánlatot kaptak a trafikosok
    Életszerűtlen, teljesíthetetlen, elfogadhatatlan – ezekkel a jelzőkkel illették régi trafikosok azokat a feltételeket, melyek mellett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hajlandó lenne sikeresnek nyilvánítani egy újabb pályázatukat. Nagyon kevesen vannak, akik a lécet át tudják ugrani. De a régi trafikosok nem adják fel.
  • Gyulay Zsolt szerint tőlük nem kerültek ki a trafikkoncessziós anyagok a Fideszhez
    Az egykori kajakos szerint az általa vezetett Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-től nem mehettek ki trafikpályázati koncessziók anyagai a kormánypárok helyi potentátjainak. Egy kormánypárti képviselő szerint nem a trafik a nagy tétel, hanem a föld. - „Balfékek” – jellemezte, ennél némileg erősebben a trafikgate szereplőit egy ismert kormánypárti képviselő, aki még fokozta a hangulatot, ennek részletezésétől azonban eltekintünk. A legenyhébb megfogalmazása szerint is „túl mohóak és túl hülyék voltak”, de hogy miképp kerültek ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-től a zárt, titkos pályázói névsorok a helyi Fideszhez, azt a jogász végzettségű politikus nem tudta megmondani. Azt mindenesetre közölte: a trafikgate-ben pitiáner tételekről van szó: „arra elég, hogy egy család normálisan meg tudjon belőle élni, de nem ez a nagy tétel”. Amikor rákérdeztünk, hogy a föld-e a nagy tétel, igennel válaszolt.
  • Mindenkit megelőznek a trafikmutyiban? Az acélvárosban nagyon kilóg a lóláb
    Miskolc a trafikmutyi fővárosa, hiszen két fideszes önkormányzati képviselő családja a kiosztott koncessziók mintegy egynegyedét vihette el - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke kedden. - Az eszon.hu emlékeztetett: Miskolcon legalább két fideszes önkormányzati képviselő érintett a trafikmutyiban: Takács Gábor kereskedelmi igazgató felesége, szülész-nőgyógyász anyósa és öccse szerzett összesen 12 koncessziót, Nánási-Kocsis Norbert fogorvos felesége négyet, illetve még négyet egy olyan asszony, aki a sajtóhírek szerint Nánási-Kocsis Norbert anyósa, nyugdíjas tanárnő. Ez a 20 trafik a Miskolcon kiosztott koncessziók közel egynegyede. És ezek csak azok a koncessziók, amelyek közvetlenül a két fideszes képviselőhöz köthetők - írták.
  • Már egy fideszes parlamenti képviselő is nyíltan bírálja a trafiktörvényt
    Bencsik szerint az igazi probléma az árrés menetközbeni megemelésével van, ami „alapjaiban írja felül a fairplay szellemiségét”. A képviselő plasztikus hasonlata szerint ez olyan, mintha egy focibajnokságon a kiírás után „a tizenegyespont és a tizenhatosvonal közé vizesárkot telepítenének, de csak a vendégcsapat kapuja előtt”. Bencsik a fagylaltárusítás beköltöztetését a gyerekek elől elzárni akart dohánytermékek mellé egyenesen mókásnak nevezi.
  • Trafikgate: Czomba Sándort is lehúzza az örvény?
    Tovább gyűrűznek a trafikmutyi-botrány hullámai. A helyszín ezúttal Vásárosnamény, ahol a hvg.hu információi szerint Czomba Sándor államtitkár barátja, Kiss B. Zoltán családja együtt összesen kilenc környékbeli trafikkoncessziót nyert el. - Kilenc koncesszió a Kiss-gyerekeknek - Siker pedig akadt, nem kevés: a pályázaton fejenként megszerezhető öt koncesszióból Kiss Máté Zoltán négyet, Kiss Zsófia pedig ötöt szerzett meg. Több olyan településen is megszerezték a dohánytermékek árusítása feletti jogokat, ahol csak egyetlen trafik nyitására van lehetőség, így a helybeli vállalkozók, akik szintén pályáztak, lehetetlen helyzetbe is kerülhetnek. A hvg.hu próbálta elérni az államtitkárt és barátját is, de nem jártak sikerrel.
  • Dohánytilalom
    A közmédia hallgatása a dohánymutyival összemérhető súlyú botrány. Szakmailag azért, mert nem létezik olyan hírszerkesztési elv, ami az érdekes, aktuális, társadalmilag releváns dohányügy kicenzúrázását menthetővé tenné. (Egy példa: az őszödi beszéd 2006-ban a Kossuth rádión kezdte a karrierjét, és ez így volt helyes, még a Gyurcsány-kormány sem talált benne nyilvánosan kivetnivalót.) Politikailag azért, mert egyértelművé teszi, hogy az állam tévéje, rádiója és hírügynöksége fideszes érdekeket szolgálva működik, ugyanúgy, mint mostantól a dohánykereskedelem. Jogilag pedig mindez több ponton is ellentétes a hatályos törvényekkel.
  • Tízezrek idegein játszanak Orbánék: most kiderül, tűrik-e még
    Figyelemfelhívó demonstrációt tart szerdán este hatkor a budapesti Március 15. téren a "Trafik-Károsultak" néven megalakult mozgalom. A rendezvény célja az, hogy a trafiktender károsultjai kiálljanak a saját és sorstársaik kilátástalanság szélére sodort vállalkozásaiért.
  • Ennyire kínos a trafikbotrány? Navracsics Medgyessyt, Gyurcsányt rángatja elő
    Az Országgyűlés hétfői ülésén az azonnali kérdések sorát nyitó Harangozó Tamás (MSZP) azt mondta, az "országos trafikmutyi" élő bizonyítéka annak, hogy a kormányoldal politikai hatalmát saját maga, családtagjai és "elvtársaik zsebének megtömésére" használja. - "Állami monopóliumokkal mutyizni, titkos találkozókon politikai alapon döntéseket hozni és minderről ország-világ előtt hazudni, az még megfelel-e a Fideszen belüli morális mércéknek"? - tette fel a kérdést.
  • Tovább dagad a trafikbotrány, a minisztérium makacsul hallgat
    Az NFM két hete semmilyen, trafikügyben feltett kérdésünkre nem válaszol, így nem tudni, indítanak-e bármilyen vizsgálatot. Kiderült, hogy az egyetlen felcsúti trafik üzemeltetési jogát a földpályázat nyertese, Flier János veje nyerte.
  • Trafikmutyi: a hangfelvételt kéri az ügyészség
    Két hete van eldönteni a Központi Nyomozó Főügyészségnek, megindítja-e a nyomozást a szekszárdi trafikpályázatok ügyében. A főügyész egyelőre elrendelte a feljelentés kiegészítését, ehhez a hvg.hu birtokába jutott hangfelvétel átadását kéri.
  • A Fidesz megvédi a szekszárdi trafikmutyizókat
    Egy képviselő vagy polgármester pont addig maradhat posztját, ameddig a párt ott tartja. A szekszárdi polgármester is addig adhatja elő a kamerák előtt a teljesen abszurd magyarázatait, amíg valaki a pártból nem telefonál le, hogy vége. - A trafikmutyi újabb fejezeteként pénteken megszólalt Horváth István szekszárdi polgármester és reagált arra a hangfelvételre, mely akkor készült, amikor ő és a helyi képviselők a szekszárdi trafikpályázatokat „véleményezték". A polgármester magyarázkodása mindenképpen dobogós az elmúlt 25 év legpofátlanabb és legbalkánibb politikusi megnyilvánulásai között. De az igazi baj az, hogy ezt hagyják neki.
  • Trafikügy : Orbán mindenről tudott
    „Mire való a kétharmad, ha nem döntjük le azokat a tabukat, amelyekről mindenki tudja, hogy le kell dönteni őket? Erre kaptunk felhatalmazást, nem arra, hogy elkerüljük a konfliktusokat, és a népszerűségi görbéket figyeljük” – ezt Lázár János mondta a Heti Válasznak immár annak a tudatában, hogy Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselőnek hangfelvétele van arról, hogy a helyi városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról. - „a kínosnál is kínosabb, hogy már csak a fideszesek macskája nem nyert koncessziót”
  • A szokásos forgatókönyvvel kezeli a Fidesz a trafikmutyit
    Tarja magát a Fidesz a szokásos forgatókönyvhöz: ha a párt körül botrány alakul ki, akkor a hivatalos kommunikáció az, hogy a kormánynak nem kell foglalkoznia a helyi ügyekkel. Korábbi példák alapján elképzelhető, hogy a párt magatartását belső felhasználásra szánt közvélemény-kutatások határozhatják meg a következő hetekben - bár a labda most normális körülmények között az ügyészségnél lenne.
  • A Nyomozó Főügyészség nézegeti a trafikmutyit
    Az MSZP a trafikpályázatok törlését követeli, miközben az összes ellenzéki párt feljelentést tett a dohány-kiskereskedelem piacának újraosztása miatt. Az ügyészség nem kommentál. - Polt Péter az iratot megküldte a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), ahol feljelentéskiegészítést rendeltek el, aminek a határideje kétszer tizenöt nap. Fazekas rámutatott: azért a KNYF kapta meg az ügyet, mert amennyiben az iratban foglaltak alapján képviselő büntetőjogi felelőssége is felvetődik, kizárólagosan ez az ügyészi szervezet járhat el.
  • Az interneten már körvonalazódik a befolyásos trafikhálózat
    Bár a Continental Zrt. vezetője tagadta, hogy központilag szervezték volna a csoporthoz kötődő tisztségviselők, alkalmazottak, barátok és rokonok pályázatát, egy közvetett érdekeltségen keresztül a minap 27 domainnevet regisztráltak csupa nemzeti dohányos trafikra.
  • Hajdúszoboszlón is tárgyalt a Fidesz a trafikpályázatokról
    Hajdúszoboszlón is egyeztethetett a Fidesz a trafikpályázaton részt vevők személyéről – derül ki a Szoboszlói Színes című újság által közölt levélből. - Kocsis Róbert, a Fidesz hajdúszoboszlói elnöke, aki egyben Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke is - a lap szerint - főnökének, Bodó Sándornak, a megyei közgyűlés fideszes elnökének írt levélben véleményezte a trafikpályázatra jelentkezőket. A Szoboszlói Színes korábban már ismertette a levelet, amelyet teljes terjedelmében is közzétettek./li>
  • Tóta W.: Loptok, csaltok, menekültök
    Hogy a trafikmutyi valóban mutyi, és nem szerencsétlen félreértés, azt maga a Fidesz bizonyította be az elmúlt napokban. A hazugságspirál örvénye sebesen forog és mélyül. - Pánikszerűen csapkodják a fiúk a redőnyöket, hiába figyelmeztetik őket aggodalmas kritikával a barátaik is. Elszánták magukat arra, hogy ezt az aljasságot nem csinálják vissza, inkább elbarikádozzák magukat a hotelszobában. Már túlságosan beleélte magát az éhes és mohó középparasztság. Ez most már szerzett jog, amit a támogatóktól kéne visszavenni.
  • Nem mond le a trafikmutyi miatt a szekszárdi polgármester
    Nem hivatalos magánbeszélgetésnak minősítette Horváth István azt a találkozót, amelyen a szekszárdi fideszesek a dohányboltok üzemeltetésére pályázókról beszéltek. A fideszes polgármester szerint természetes, hogy tájékozódnak egy ilyen fontos ügyben, de azt állítja: nem volt központi listája a pályázókról.
  • Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
    A Fidesz-kormány három év alatt szinte semmilyen hibáját nem volt hajlandó beismerni, különösen nem a korrupciógyanús ügyekben. Most viszont előkerült egy hangfelvétel, mely bizonyítja a trafikmutyit. A pártnak valamit lépnie kell, és sok múlhat a döntésükön.
  • Fidesz: hazudj, hazudj, hazudj!
    HAZUDIK! HAZUDIK a beste parasztya! - ordítják a hazugok az egyetlenről, aki nem teszi - Összekeveri fatorlaszt a latorfasszal, régi konfliktusai vannak őneki és szemit is rájavetette a polgármonsteri székre! - Abcug! Kurafi! - Mink itten biza sosenem tapasztaltunk semmitse, itt nem volt megbeszélés és trafikjog osztás utcánként, polgármester húgának, nem tett el belőle jobb időkre Fajszi Lali képviselő magának meg az öccsének! Mink itten ilyet nem tapasztaltunk, detélleg. Igaz keresztény becsület szavunkra! Orbán Viktor szent nevire és a megfeszített Úrjézusra esküszünk! Vadai Ágnes olvasson fel L. Simon László költeményeket végtelenített szalagról a letöltendő alatt, ha nem így van!
  • Hangfelvétel a trafikmutyiról: a legfőbb ügyészhez fordult az MSZP
    Az ügyészségtől átfogó vizsgálatot, a kormánytól a trafikpályázatok érvénytelenítését követeli az MSZP azután, hogy a hvg.hu egy birtokába került, nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján közölte: a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról.
  • Megszereztük: hangfelvétel bizonyítja a trafikmutyit
    Hangfelvétel bizonyítja, hogy nem mondott igazat a szekszárdi polgármester, amikor letagadta a trafikmutyit: a hvg.hu birtokába került felvétel tanúsága szerint valóban volt egyeztetés a helyi fideszesekkel, amelyen egyenként vették végig, ki ismeri a dohányboltra pályázókat. Horváth Istvánt az sem zavarta, hogy az egyik helyi képviselő maga is pályázott, mert szerinte az volt a lényeg, hogy "ne a szocik győzzenek".
  • Bizonyíték a trafikmutyira
    A HVG-nak hangfelvétele van arról, hogy Szekszárdon valóban egyeztetett a Fidesz arról, kinek legyen dohányboltja a városban. - A HVG szerint az egyeztetés pontosan úgy zajlott, ahogy azt Hadházy Ákos fideszes önkormányzati képviselő elmondta, noha a polgármester hevesen tagadta, hogy így lett volna. A hangfelvételt egyelőre nem hozza nyilvánosságra a lap, mert érzékeny személyes adatok, nevek és címek hangoznak el rajta.
  • Országos össztűz alá került a trafikbotrányba süppedő Fidesz
    A szocialista politikusok szerdán a fővárosban és minden megyében egyszerre gyakoroltak nyomást a trafikpályázatokat titkolni próbáló fideszes vezetőkre és kormánytisztviselőkre. - Az újabb sajtóértesülések szerint a családi vállalkozók helyett a CBA felső vezetése, a Continental dohányipari csoport tulajdonában lévő értékesítési hálózat, továbbá vidéki politikusok és családtagjaik, valamint kusza strómanhálózatok a trafiktörvény és a furcsa pályázatok igazi nyertesei.