Hírek

Gyógyszer, gurul

szorult_feregRánk nézve lehangoló, hogy úgy ne mondjuk, tragikus, történelmileg azonban mindenképpen helytálló villámképet festett Orbánról Martin Schulz egy interjúban, amikor azt mondta – többek között -, hogy őt, őket (mármint Orbánt és Kaczynskit) lehetetlen reintegrálni az európai politikába, ezek az emberek értékközösséget (Európával) nem vállalnak, csak hasznot akarnak húzni belőle, csak a pénz érdekli őket. Illetve Orbánnak most már az Unió pénze sem nagyon kell, mert „a kínaiak és oroszok kivásárolták őt”.

A szánkból vette ki a szót Martin Schulz, tehát igaz az a tétel, hogy most már mindenütt látják, milyen gazember és mocsok alak ez a mi miniszterelnökünk. Pár napja Menczer bukott sportriporter, jelenleg államtitkár éppen ezért hőbörgött, és bizonygatta, hogy Orbán Viktor nincsen egyedül, holott tudjuk és látjuk, hogy igen. És minderre most meg is kaptuk a bizonyságot meg a magyarázatot ettől a Martin Schulztól, akit – mielőtt tovább haladnánk történetünkben – be kell mutatnunk a nyájasoknak, hogy tisztán lássanak.
 
Ki is ez a Martin Schulz, tesszük fel tehát a kérdést nem véletlenül, mert a kivonatos életút lényeges lesz a későbbiekben. Azt látjuk, hogy bizony nem egyéb, mint egy tisztességes német könyvkereskedő, aki egy évtizedig vitte a saját könyvesboltját, miközben a német szociáldemokrata párt (SPD) tagja volt, mint minden tisztességes munkásember. Ezek után lett polgármester, majd EP képviselő, és kétszer annak elnöke, az első, akit újra megválasztottak, és a tisztességes életút koronájaként megkapta a Nemzetközi Károly-díjat.
 
Igaz, ez nem olyan plecsni, amit például Szijjártó kapott Lavrovtól, hanem csak „az egyesült Európáért fáradozó személyiséget tüntetve ki, aki a parlament, a parlamentarianizmus és a demokratikus jogállamiság Unióban történő megerősítéséért tett erőfeszítései réven jelentős és tartós érdemeket szerzett” laudáció jár hozzá. Mégis mutatja, hogy ez a Martin Schulz milyen ideák mentén élt, és milyen háttérrel mondta Orbánról azt, amit mondott. S amivel a jelek szerint a mi egyetlenünk elevenjébe talált, de nagyon.
 
Mert és ugyanis eleddig azt láthattuk, megvolt és van Orbánnak az a csapata (Varga J., Kovács levelező, Menczer etc., etc.), akik vezérük laffadt valagát védték és védik az efféle bírálatokkal szemben. Erre a Schulz kritikára azonban már Orbán maga reagált, és így ránézve a riposztra azt kell látnunk, hogy bár ne tette volna az ország, önmaga és nem legutolsó sorban a mi érdekünkben, mert elég hervasztóra sikerült. Mi több, megmutatta Orbán korlátolt hülyeségét, és tehetetlen agresszivitását is úgy, hogy a kritikában foglaltakat egyáltalán nem cáfolta.
 
Orbántól minderre csak annyi telt, hogy teli pofával nekilátott kommunistázni, de lássuk a maga valójában a felvonyítást: „Örülök, hogy Martin Schulz visszatért a nyugdíjból. Most el akarja dönteni, hogy ki európai, és ki nem. Úgy látom, hogy egyesek egyszerűen nem tudják elengedni a kommunizmust.” – Most mit lehet erre mondani? Nagyon sok mindent, kiindulásként pedig csak annyit állapítunk meg, hogy Orbán Viktor a Martin Schulz által mondottakat, miszerint már nem érdemes vele beszélni, egyáltalán nem cáfolta.
 
Sőt, azt sem, hogy orosz és kínai pénzekre fáj a foga. Egyáltalán, ami egy tétel szerepel, hogy ez a Schulz „el akarja dönteni ki európai és ki nem”, még ez sem igaz, hiszen a saját szemünkkel láttuk, csak annyit mondott, őt az európai politikába bevonni már nem lehet, mert az európai értékek hidegen hagyják, és csak a pénz érdekli. Holott bízvást utalhatott volna ez a Schulz például az idei tusványosi beszédre, ahol az összes úgynevezett európaiságot tagadta, miközben Kína és az oroszok seggét nyalta, de még csak erről sem volt szó.
 
Általános elvekről és értékekről, amelyeknek Orbán nem hordozója, nem alanya és tárgya, összefoglalva tehát Schulz azt mondta, amit úgyis tudunk, hogy Orbán gazember, amire ő, mint láttuk, nekilátott bőszen kommunistázni. Ám még mielőtt ezzel is foglalkoznánk, annyit is jegyezzük meg, az az Orbán, aki évtizede fenntartja magának azt a jogot, hogy meghatározza és eldöntse ki a magyar és ki nem, ezt a kirekesztést akarja másra kenni egy másik síkon, ami nem épp komilfó, de ilyet Orbántól már nagyon régóta nem várunk.
 
Kommunista – mondja, ami már harminc éve is csak szódával ment el, huszonöt éve azzal sem, húsz éve meg már unalmas volt. Lejárt lemez annak bizonyítására, hogy Orbánnak nincs gondolata, szókészlete és nyelve a mai világra. Egy gennyes fekély Európa közepén, aki mára ott tart, hogy fogja a macsétéjét, és mint valami fogatlan dervis, ész nélkül pörög, mindent elsöpörni, lekaszabolni akarva, aki és ami nem ő. Nincs jövője és jelene is alig, ez csupán az ilyen óbégatásokból áll, amivel viszont minket is lejárat
 
Az ő sorsa már nem érdekes, mert nyílegyenes a feledés poklába. Determinált, csak az ideje kérdéses, ezért csupán elámulva nézzük a reakcióit, mint akinek elgurult a gyógyszere, és nincs a közelében egy jóságos ápoló, aki beadná neki, hogy lecsillapodjon. Ezt, ami van, akár haláltáncnak is nevezhetnénk, és örömmel néznénk a manézs első sorából, ha nem rántana bennünket is magával. Pedig ez történik tapsra és harsonaszóra, ahogyan a jelek szerint Orbánról és vele együtt Magyarországról is lemondanak, mint ami a kultúra számára elveszett.
 
 

nepszava.us
Gyönyörködjön az Orbán-család által ellopott ingatlanokban / 2023.08.07.
Az alábbiakban bemutatjuk azokat a sokkoló képeket, amelyek a Valaszonline.hu összeállításában jelentek meg az Orbán-család által közpénzen megszerzett, ellopott ingatlanokról. Ezek még mindig Magyarország tulajdonai lennének, ha a Tiborcz István-Orbán Ráhel házaspár nevén az Orbán-család el nem lopta volna őket. Vagy az a közpénz lenne meg, amiből azeket „megvásárolták”. Ez csak a jéghegy csúcsa, a Mészáros Lőrinc stróman nevén levő többszáz milliárd forintos Orbán-vagyon ezen felül van. A felcsúti stadionról és szállodáról nem is beszélünk, az eltörpül emellett …

 

Kapcsolódó cikkeink:

drorbancA rövidtávfutó magányossága / Készült: 2023.08.07
Orbán Viktor nem maradt teljesen egyedül az uniós csúcstalálkozókon, beszélgetnek vele, de a nézeteivel jobbára egyedül van.” – Ezt a riposztot a jelenlegi szlovák miniszterelnök kapta Menczer államtitkártól, akit, ha nem lenne, nagy valószínűséggel ki kellene találni. Vagy festeni egyet a példányából. De itt és most mégsem Menczer államtitkár az érdekes, hanem csupán a nézetek és a gondolatiság, amelyeknek ő egy szépen fejlett organikus hordozója.  Meglátjuk benne ilyképp az egyesben hordozott általánost, ami általános a NER maga.

vgy_dnsA Fidesz, mint európai érték / Készült: 2023.07.31
Volt ez az MCC Feszt itt a hétvégén, ez a janicsárképző tábor, ahol a leendő „nagyoknak” fölszólaltak a jelenlegiek. Útmutatást adtak világlátásból mintegy, hogy ugyanolyan mocsadékok legyenek, mint ők maguk. Gulyás Gergely nagy formában van amúgy is mostanában, olybá tűnik, hogy kezd kiteljesedni a manus, ezen a Feszten meg egyenesen filozófus lett, de nem állt túl jól neki. Európáról, annak értékeiről, vs. magyar ugar tartott előadást a kormányinfón nevelkedett gondolkodó, egészen érdekes eredményre jutva.

vgy_sunyiMint egy ócska galeri / Készült: 2023.07.07
Ha valakiben még valami halvány remény pislákolt arra nézvést, hogy a NER, annak potentátjai, de legfőképp első embere, azaz maga Orbán Viktor a civilizált világ részei volnának, keserűen kellett csalatkoznia tegnap. Ha viszont tudta azt, ami most újólag kiderült, hogy ezek leginkább tajparasztok csordája, akkor nem érte meglepetés.

brainstormingHazudnak, mint a disznó / Készült: 2023.03.17
Az a hír most épp, hogy a magyar országgyűlés március 31-én szavaz a finnek és a svédek NATO csatlakozásáról, pedig már Hende Csaba is megjött Helsinkiből. Azt nem tudjuk, hogyan mennek a parlamentben a dolgok, de állítólag Semjén döntött úgy, nem hívják össze a bátrakat, illetve a díszletként szolgáló ellenzéket. Tavaly nyár óta szórakozik hazánk a két északi országgal és a NATO-val, amin nagy valószínűséggel nem lepődik meg senki, mert, ha lehet így fogalmazni a diplomácia nyelvén, már mindenkinek tele van a töke Orbánnal, a Fidesszel, de, ami egészen sajnálatos, miattuk valaha volt szép hazánkkal is.

fidereszA Fidesz mindig a liftbe szellent / Készült: 2022.01.16
Orbán tamburmajor azzal, hogy sugallata szerint a homoszexualitás átfordul mintegy pedofíliába, átlépett egy vörös vonalat az uszításban, amit egy módon lehetne megállítani, ha tiszta vizet öntenénk a pohárba. Mert mindeközben, amikor melegezik, pedofilozik és LMBTQ-zik, látjuk Szájer csupasz seggét lefelé csúszni az ereszen, és nézzük Kaleta nyálcsorgatását is, amikor tiszta keresztényi hittel gyerekek meztelen képeit nézegeti a számítógépén, és még ki tudja, mit nem tesz mindeközben. Mindeddig az az európai álláspont volt a mérvadó, hogy a nemi irányultság, vallás, és más benső dolgok az ember legmélyebb magánügyei, ahhoz a másiknak köze nincs.

ovm_dnsEurópa DNS-e és az Übermensch / Készült: 2021.07.03
Európa DNS-e a tegnapi rádiós szeánszon megrovóan említette, hogy a holland fickó (Mark Rutte) „übermensch tempóban” beszélt Magyarországról, mint egy régi gyarmattartó. Pedig a holland fickó csak annyit mondott, Orbánnak semmi keresnivalója az Unióban. Ez nem gyarmatosító tempó, nem akarja Orbánt mintegy bekebelezni és kiszívni az összes zsírját, éppen hogy annyit mond csupán, kívül tágasabb. Európa DNS-e ezen túl nehezen viseli azt is, hogy a holland fickó térdre akarja kényszeríteni őt, holott, mint tudjuk, a magyari hős csak a szerelme és a hazája előtt térdepel, meg a jóisten előtt.

ovm_dnsOrbán harcai / Készült: 2020.01.19
Ellenséget kellett keresni a Kedves Vezetőnek, mert nem volt nyugodása. Voltak neki korábban ellenségei számosan, és amikor végzett valamelyikkel, egy darabig el volt magában. Legyőzte az oligarchákat például. Nem mindet, csak azokat, akik nem neki gyűjtögették a pénzt. Aztán elintézte a bankokat, háborúzott a filozófusokkal. A kockás inges tanárokkal, a fekete ruhás nővérekkel. Mindegyik csatát megnyerte a Kedves Vezető, legalábbis, ezt hazudták neki az udvari hírlapírók. Nem akarták bosszantani fölöslegességekkel.