Hírek

A Fidesz, mint európai érték

vgy_dnsVolt ez az MCC Feszt itt a hétvégén, ez a janicsárképző tábor, ahol a leendő „nagyoknak” fölszólaltak a jelenlegiek. Útmutatást adtak világlátásból mintegy, hogy ugyanolyan mocsadékok legyenek, mint ők maguk. Gulyás Gergely nagy formában van amúgy is mostanában, olybá tűnik, hogy kezd kiteljesedni a manus, ezen a Feszten meg egyenesen filozófus lett, de nem állt túl jól neki. Európáról, annak értékeiről, vs. magyar ugar tartott előadást a kormányinfón nevelkedett gondolkodó, egészen érdekes eredményre jutva.

Gulyás tétele, amivel azt szeretné igazolni, trattyos gatyás, kappanhangú, dagadt főnöke miért hordozza magában – mint azt korábban önmagáról megállapította és kijelentette – Európa DNS-ét, a következő: azért hordozza, mert (és most tessenek figyelni) „a hagyományos európai értékekhez sokkal inkább ragaszkodnak a korábban szovjet uralom alatt szenvedő társadalmak”. És most itt megállunk egy szóra azon morfondírozva, Kádár apánk rendszere mit konzervált mibennünk, ami érték, s mit Orbánban, a DNS-ben.
 
Ami a nehézségeket okozza, az nem egyéb, mint az, a mi filozófusunk nem fejtette ki bővebben, mi több, egyáltalán nem fejtette ki, az ő elméletében, a zavaros kis buksijában mi minősül olyan európai értéknek, amihöz a mimagyarok Kádár apánk miatt jobban ragaszkodnak, mint a hanyatló Nyugat fiai. Erre nézvést nem kaptunk felvilágosítást, csak halvány utalást, miszerint „már a második világháborút követően megélhették a szabadságot és az azzal együtt járó jólétet”. Ez a hátrányuk, de Gulyás szerint a bűnük is.
 
A felskiccelt történelemből az világlik ki, hogy mi viszont a szovjet uralom alatt nem részesültünk sem a szabadságból, sem a jólétből, viszont ezért vagyunk máma különbek. De ez nem következik egymásból, sőt, semmi nem következik abból, hogy a Nyugat már régóta tejben és vajban feredőzik, mert ez nem érték, hanem megteremtett állapot, és nekünk is volt rá harminc évünk, a mögöttünk álló legjobb tíz meg különösen, hogy ezt megtegyük, de nem tettük meg. Mert a hanyatló Nyugat erre nekünk juttatott pénzét ellopták.
 
Gulyás szerint ideológiai viták vannak a Nyugattal, akik már nem európaiak, mert a jólét és a szabadság elvette az eszüket, belebolondultak a demokráciába, amit valami furcsa mód ránk akarnak erőltetni, de a Fidesz ezt nem hagyja. Nekünk senki ne mondja meg, hogyan éljünk, mi hordozzuk az értékeket, amit a Kádár korból hoztunk, lopunk, csalunk, hazudunk, s amivel a Fidesz még kiegészítette: gyűlölködünk és ordibálunk. Viszont ezt európai értéknek tartani meglehetősen eufemisztikus dolog, felsőbbrendűnek meg pláne. 
 
Sajátosan látja a történelmet is a filozopter, az az elmélete a valósággal ellentétben az, hogy a Nyugat a felelős a vasfüggönyért – ami mögött mi őrizgettük Európát -, s annak idején ezért mintegy kárpótlásként vettek be minket az Unióba (nem mi vágytunk oda). Abban az egyben azonban igaza van, hogy azóta sem tudnak velünk mit kezdeni a klubban. Ám sajnálatos módon nem azért, mint Gulyás állítja, mert mi vagyunk immár az európaiak, hanem, mert nem ütjük meg a klubtagsági minimumot sem erkölcseinkben, sem jellemünkben.
 
Mindezek ellenére, mivel kárpótlásként vagyunk tagok, következésképp azt csinálunk ott, amit csak akarunk, ergo: belehugyozunk a zongorába, és teli pofával szidjuk őket a pénztárcájukban matatva. Ilyen útravalóval látta el a janicsárokat ez a mi filozófus miniszterünk azzal a szándékkal, hogy a következő generáció se legyen kevésbé aljas, mint ők maguk, hogy a folytonosság biztosítva legyen mintegy azzal a hiátussal, hogy ők sem tudják, mik azok az európai értékek, amelyek miatt übermenschként szemlélhetik a világot.
 
Az érdekes azonban, hogy Gulyás a hajdani ostblokkról cuzammen beszélt, mint akik felsőbbrendűségük miatt vitában és perben állanak a Nyugattal, de elnézve a jelenlegi helyzetet, hogy már csak mi vagyunk ilyenek, ez is méretes hazugság vagy hülyeség. A mimagyarok már mindenkit kioktatnak, cseheket, lengyeleket, románokat szlovákokat, már alig is maradt a térképen olyan európai értékű ország, mint a miénk. Momentán Putyin Oroszhonja hasonlatos a miénkhez, ami egy szint. Aljaszint, de szint.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

vgypaleszFeljegyzések az alapvető élelmiszerről / Készült: 2023.07.29
Mint Orbán nagyvezír TikTok szerepléséből megtudtuk, ha töményet iszik, akkor két centtel kezd, aztán jöhetnek a felesek. Az nem derül ki, hány két cent után mennyi feles jön, illetve kell ahhoz egyetlenünknek, hogy úgy „becsiccsentsen”, hogy ne is emlékezzen rá, mert ilyen is van a TikTok szerint. Illetve az a szomorúság, hogy amiként öregszik, úgy tart egyre hosszabb ideig a másnaposság, ami maga a tragédia. Ilyen intimitásokat osztott meg ifjú rajongóival a félisten, amiből egy dolog derül ki, bensőséges viszonyban van az alkohollal, de erről szólnak már elharapott pletykák. Illetve olykor rá is van írva az ábrázatára.

illibernyakAz illiberalizmus alkonya / Készült: 2023.07.26
Nem szeretne az ember a lombrosóság hibájába (bűnébe) esni, de Orbán Balázs feje valami idvezült debilitást mutat, midőn az Alapjogokért Központ nagyformátumú kiadványát népszerűsíti. Feltartott hüvelykujj, bamba mosoly, s mindezt a jobboldali szellemi, de legfőképp erkölcsi fölény nevében. Mint annak az üzenete, hogy na, most úgy odacsaptunk az ellenségnek, hogy ebből az ütésből felállni már képtelen, és minimum behúzott farokkal (szőrét hullató vidéki róka) sompolyog el a küzdőtérről lehajtott, megszégyenült fejjel.

orujjeA nagy durranás / Készült: 2022.07.28
Nézzünk körül így indulásképp az elmúlt száz év tíz legsikeresebbike után a kietlen pusztaságban. Hogy hol is élünk. Mi az, ami elibénk tárul, ha nem Orbán szétfolyó képét kell bámulnunk. Nos, hát, kedveseim: kilóg az ország valaga a lukas gatyából. A forint fost se ér. Egekben az infláció. Milliók nem tudják, télen miből fizetik ki a rezsit. A hiány hegy nagyságú. A gazdaság összeomlás előtt. Utálunk mindenkit. Nincs jövő, amit várhatnánk. A jelen kilátástalan. És még a fülünk is lekonyul. Ilyenkor elmereng a fajtiszta kipcsak Európa DNS-ével a valagában, mi marad, illetve és legfőképp mi az, ami hiányzik az elaléló boldogsághoz.

koviu21A kivégzőosztag felállt / Készült: 2022.06.29
Amikor Hoppál Péter dönt kultúráról, ott nagyon beszélni nincs mit. Amikor ő szabja meg, ki kap támogatást, tehát ki maradhat életben, illetve kinek kell megdöglenie, az már a végnek nevezhető. Pedig így van. Ugyanekkor, ha Kovács Zoltánnak az a baja, hogy megjelenés előtt elküldenek neki egy cikket, és már emiatt is fröcsög és ordít, hogy „nem szeretnénk részt venni a balliberális propaganda önigazolási folyamatában”, akkor látjuk, hogy a valóság olyan iszonyatos sebességgel távolodik szürreális világunktól, hogy utol már soha nem is fogjuk érni, de fölösleges is. Már úton van az az aszteroida, száguld felénk a végtelen űrben, amelyik úgy irtja ki arra érdemes emberi fajunkat, mint annak idején a dinókat.

ovm_dnsEurópa DNS-e és az Übermensch / Készült: 2021.07.03
Európa DNS-e a tegnapi rádiós szeánszon megrovóan említette, hogy a holland fickó (Mark Rutte) „übermensch tempóban” beszélt Magyarországról, mint egy régi gyarmattartó. Pedig a holland fickó csak annyit mondott, Orbánnak semmi keresnivalója az Unióban. Ez nem gyarmatosító tempó, nem akarja Orbánt mintegy bekebelezni és kiszívni az összes zsírját, éppen hogy annyit mond csupán, kívül tágasabb. Európa DNS-e ezen túl nehezen viseli azt is, hogy a holland fickó térdre akarja kényszeríteni őt, holott, mint tudjuk, a magyari hős csak a szerelme és a hazája előtt térdepel, meg a jóisten előtt.

orban-szaba5Ami a jobbközéptől jobbra van, az a szélsőjobb - idetartozik Orbán / Készült: 2019.05.07
Orbán Heinz-Christian Strachéval, az osztrák Szabadságpárt elnökével zajlott találkozója után is megismételte azt a javaslatát, hogy a “jobbközépnek a jobboldallal” kellene összefogni európai szinten. Először sokan nem is érthették, hogy miről beszél Orbán, mert mi különbözteti meg a “jobbközép” pártokat a “jobboldali” pártoktól, hiszen a jobbközép maga a jobboldal. Aztán lassan leesik mindenkinek, hogy Orbán mire gondol: a jobbközéptől (vagyis az igazi jobboldaltól) jobbra csak a szélsőjobboldal áll. Orbán tehát a jobboldal és a szélsőjobboldal összefogását javasolja Európának és az Európai Néppártnak.