Hírek

Az illiberalizmus alkonya

illibernyakNem szeretne az ember a lombrosóság hibájába (bűnébe) esni, de Orbán Balázs feje valami idvezült debilitást mutat, midőn az Alapjogokért Központ nagyformátumú kiadványát népszerűsíti. Feltartott hüvelykujj, bamba mosoly, s mindezt a jobboldali szellemi, de legfőképp erkölcsi fölény nevében. Mint annak az üzenete, hogy na, most úgy odacsaptunk az ellenségnek, hogy ebből az ütésből felállni már képtelen, és minimum behúzott farokkal (szőrét hullató vidéki róka) sompolyog el a küzdőtérről lehajtott, megszégyenült fejjel.

Nem éppen. Orbán Balázs a nagyobbik (zsírosabb, súlyosabb) Orbán politikai igazgatója, takarjon ez a hivatal akármit is, lényege azonban az ostoba szervilizmus, az önfeladás, és a kötelező eszme kétségek nélküli szolgálata. Az ilyesmi soha nem vezet jóra, ha az ember megszűnik gondolkozni, akkor olyan lesz, mint hősünk, bár azt nem akarnám mondani, csak rá kell nézni, holott de. Ez a kisebbik Orbán ezúttal azért csinált hülyét (vásári majmot) magából, mert az Alapjogokért Központ közpénzből egy könyvnek nevezett valamit adott ki.
 
Állított elő. Inkább ez a frappánsabb megfogalmazás, mert olyasmiről, aminek tartalma nincsen, csak formája, nehéz frappáns értékelést írni, s igazából nem is lehet. Ilyképp szükségszerűen a jelenségről lehet mesélni, a kiadványban megbúvó morális, intellektuális nihilről, ami ráadásul még attól is terhes, hogy humorosnak lett szánva. De mit várjunk egy olyan csapattól, amelynek ebbéli készségeit egy baginacsa páros képviseli, és ezzel mindent el is mondtunk. Az a vicces az egészben, hogy azt hiszik, ez vicces.
 
És ez a téveszme látszódik Orbán Balázs bamba vigyorán is. De nem feszítem tovább a húrt, hősünk feltartott hüvelykujjal mutatja be a lehengerlő műalkotást, ami nem egyéb, mint Michael J. Knowles amerikai konzervatív politikai kommentátor most megjelent Miért is szavazzunk a libernyákokra? című könyve. Ez a „könyv” 245 teljesen üres oldalt tartalmaz, ami lehengerlő – és sárba taposó – közlés arra utalna a maga lehangoló módján, nincs olyan dolog, amit a „libernyákokkal” kapcsolatban vonzónak vagy értéknek lehetne tekinteni.
 
A „libernyákok” tehát nincsenek is ebben a megközelítésben, azaz előttünk áll, midőn az illiberalizmus elérte ormait, teljesítőképességének csúcsát, ami nem egyéb, mint a puszta tagadás.  Hogy mit tagad, azt hosszan lehetne részletezni, ám, ha egy szóval lehetne utalni rá, mint ami a liberalizmus lényege, akkor a szabadság az, amire nem létező megvetendőként tekint. De azt sem tudjuk, mit kínál helyette, mint egyedül üdvözítőt, mert erről nincsen tudomásunk, hacsak nem a régi fideszes szlogent: „folytatjuk”.
 
Ám, mint emlékezhetünk, akkoriban, amikor ez volt az a hívás, amely a bávatagokat szavazni szólította, egy büdös szó nem esett arról, mit is akarnának folytatni. Azaz, a liberalizmus úgymond eltörlése után nem kínált semmit, ami annak értékei helyébe lépne, csak a puszta, öncélú hatalmat, de ezt így bízvást nevezhetnénk akár a totális nihilnek is. S ha Orbán Balázsra nézünk, ez az üresség látszik a bamba képén, és még büszke is rá. Esszenciájuk a rombolás, és mindezt hangosan teszik, harsonaszóra mintegy, az illiberalizmus így menetel a semmibe.
 
De komolyan gondolják, hiszen az üres lapokat 1990 forintért kínálják az „olvasóknak” a Libri boltjaiban, ahonnan épp száműzik azt az irodalmat, amit gyermekeikre nézve károsnak tartanak. Más szemszögből, s ha a nép keresetlen szavaival szólnánk, ez a kiadvány maga a tökéletesség, amit felülmúlni nem lehet céljában és metodikájában, hiszen azt a szavazóréteget, amelyet megszólít, végre nem zavarják össze a betűk, amikkel mindig csak a baj van. A sok érthetetlen jellel, amelyeknél hasznosabb az ágyúzörej.
 
De mindezen a lehangoltságon túl a legrémisztőbb az, hogy ezeknek semmi humorérzékük nincsen, s ha ezt annak tartják, azzal nem egyebet mutatnak meg, mivé lesznek a Fidesz koravén fiataljai, akik a pelenkából kikelve vicsorgó fogakkal érkeznek meg az életbe, s úgy is maradnak hülye felnőttként is. Nem a lakosságot butítják el, hanem önmagukat, amit aztán az egyetlen lehetséges és üdvös létállapotként érzékelnek, s beszűkült tudattal nyüszítenek a vezérnek. Ne irigyeljük őket a pénzükért, mert ez az élet iszonyú. Csak már ezt sem tudják.
 
div> 

hirklikk.hu
Eörsi Mátyás: Magyarországot Goebbels óta nem látott manipulációval becsapta a Fidesz / 2023.07.26.
A Fideszt nem érdeklik Magyarország nemzeti érdekei sem Európában, sem azon kívül. Mindent alárendeltek egy vélt belpolitikai térfoglalásnak – mondja Eörsi Mátyás. A külpolitikai szakértővel azokról a kormányzati megnyilvánulásokról beszélgettünk, amelyek arra utalnak, mintha semmibe vennék a diplomáciát. Ezt jelezte Orbán Viktor tusványosi beszéde, Szijjártó Péter több nyilatkozata, valamint Menczer Tamás külügyi államtitkár goromba és durva levele a budapesti nagykövetségeknek. Eörsi Mátyás úgy véli, Magyarország nemzetközi tekintélyét, megbízhatóságát csak azután lehet ismét helyreállítani, ha az ország elzavarja majd ezt a kormányt …

hirklikk.hu
Szentpéteri Nagy Richard: elhitetjük magunkkal, hogy nem zuhanunk, hanem repülünk / 2023.07.26.
Mi, magyarok egy, a Fidesz által kiépített hazugságvilágban élünk, amelyben ráadásul már a hazugság is szintet lépett. Most már az sem kell, hogy legalább egy része igaz legyen annak, amit mondanak. Egyebek között erről beszélt a Hírklikknek Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politológus Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán. Azt ugyanis sok elemző semmitmondónak találta, már csak azért is, miután a hazai gondokról lényegében egy szót sem ejtett. Szentpéteri úgy látja, már nincs menekvés. Kiépült egy hazugságvilág, amit ma már megdönteni nem lehet, majd egyszer magától összeomlik. Bár az ország a szakadék szélén tántorog, de az is jó, amíg nem vagyunk a szakadékban. Ha belezuhanunk, még zuhanás közben is el fogjuk magunkkal hitetni, hogy nem zuhanunk, hanem repülünk – mondta …

444.hu
Szájer József nyerte a legvadabb politikai távozások versenyét a Politico listáján / 2023.07.26.
Miután a norvég szélsőjobb vezetője, Bjørnar Moxnes kénytelen volt lemondani egy ellopott napszemüveg miatt, a Politico összeállított egy listát a legkínosabb politikai botrányokról. A 11-es listán csak három történet kapott öt 🤦-t, de természetesen Szájer József brüsszeli kalandjai köztük vannak.