Hírek

Mint egy ócska galeri

vgy_sunyiHa valakiben még valami halvány remény pislákolt arra nézvést, hogy a NER, annak potentátjai, de legfőképp első embere, azaz maga Orbán Viktor a civilizált világ részei volnának, keserűen kellett csalatkoznia tegnap. Ha viszont tudta azt, ami most újólag kiderült, hogy ezek leginkább tajparasztok csordája, akkor nem érte meglepetés.

Példát láttunk arra, mi történik, ha Orbán Viktornak egy kérdést tesznek fel, és nem védi őt semmiféle kordon vagy TEK, megláttuk egyben azt is, milyen mélyre süllyedt ez az ember szellemében, moráljában, ha egyáltalán valaha is volt a tegnapinál feljebb. Nem valószínű, legalábbis nincsenek emlékeink róla.
 
Hadházy Ákos közel került a védett személyhez, aki párttársai körében múlatta az időt, és megkérdezte tőle, hogyan is volt akkor azzal az eltérített repülővel Olaszországban, amiről a propaganda, a rendőrség és mindenki más egészen eltérő dolgokat állít. Holott csak családi kirándulásra ment a kedves vezető, amivel nem tud elszámolni.
 
De láthatóan nem is akar, ez azonban nem nóvum. Az már azonban sokkal inkább, hogy e kérdés nyomán hullott le a lepel Orbán Viktorról végleg, és előttünk állt az ember pőre valójában. Elképesztő, elkeserítő és lehangoló az a szint, amit mutat, voltaképp nem is igen lehet szavakat találni rá, de azért megpróbáljuk.
 
Orbán Szijjártó haverja és egy bizonyos Szűcs képviselő társaságában ácsorgott a folyosón, amikor megkapta a kérdést, amire az alábbi reakciói születtek:
 
Sunyi alak, nem? Hát most mondd meg!” 
 
Nézzétek meg! Sompolygó, sunyi róka, hát nem? Most mondjátok meg! Ez egy sompolygó, sunyi róka, mondjuk meg neki!
 
Azt értse meg, hogy maga egy olyan sunyi alak, hogy magával senki sem áll szóba. Ilyen emberekkel nem szoktam… Nézze, szívesen beszélünk mindenkivel mindenről, de maga egy olyan sunyi alak, hogy magával nem tudunk beszélni.
 
Ez nem érdekes, az az érdekes, hogy mindig hazudozik, mindig sunyi, mindig sompolyog, mint egy rossz róka, komolyan, mint egy szőrét hullató rossz vidéki róka.
 
Íme, hölgyeim és uraim, ezért nem vállal már ez az ember valódi interjúkat, nem állja a valódi kérdéseket, ezért nem vállal semmilyen vitát, értelmes beszélgetést az ország dolgairól. Mert már nem tudna civilizált módon viselkedni. Előjönnének rajta a tünetek: kényszeredett vigyorgás, szájnyalogatás, nyakkendő huzigálás, tökvakarás, ideges, rángatózó túlmozgás.
 
Továbbá semmilyen vádat nem tudna cáfolni kulturált módon, mert nem is lehet. Egyszerűbb elkerülni a konfliktust, a kellemetlen kérdésekre adandó válaszokat, vagy ha nem tudja elkerülni, mert valaki áttöri a köré épített kordonokat, akkor lemegy kutyába és személyeskedik, vihorászik zavartan. Egy leépült vidéki alkoholista szintjét hozza, legyünk őszinték.
 
Viszont nincs egyedül. A fent említett bandatagok is beszálltak a vegzálásba, a háttérből még elhangzik, hogy „szégyellje magát”, „a kocsmában már máshogy beszélgetnénk”, majd Szűcs Lajos azt is hozzátette, hogy „apám azt mondta, hogy nem kérdeztek, ütöttek”. Íme, az utcai harcosok klubja, vagy másképpen az ócska galeri, amelynek az az ereje, hogy sokan van.
 
Ez az alak a miniszterelnök, és ilyen színvonalú a pártja. De nekünk nagy valószínűséggel ez kell. Feltéve, hogy ez a videó a hívek elé is kerül, minden bizonnyal elégedetten csettintenek, így kell ezt, miniszterelnök úr, és feltehető az is, legszívesebben belerúgnának Hadházyba, segítve Orbán szabadságharcát.
 
Lehetne ezt még sopánkodva ragozni, de felesleges. Ez a kis jelenet, a reakciók és a nívó Orbáné, a belőle fakadó Fideszé és így Magyarországé is. Ez már nem is ugar, ez inkább óvodás zártosztály, utcai galeri, rossz maffia, egy elhúzódó káromkodás legyintve a végén, hogy itt fogunk megdögleni mind, miközben ezek bambán vigyorognak. Elképesztő hely lett a hazánk.
 
 

klubradio.hu
Hadházyt meglepte, hogy Orbán vidékizett / 2023.07.06.
Olyan, "mint egy szőrét hullató, rossz vidéki róka" – mondta Orbán Viktor az őt toszkánai repülőútjáról kérdező Hadházy Ákosnak a Parlamentben. A független képviselőt is meglepte ez a reakció, szerinte Orbán megsértette a vidéki lakosságot, "ennyi erővel vidéki parasztozhatott is volna", és ez azért furcsa, mert szereti magát egyszerű vidéki fiúként eladni. Megjegyezte, az is új dolog, hogy ilyen hosszú ideig zavarban van a miniszterelnök, amikor rákérdeznek egy ronda ügyére …

Hadházy Ákos a toszkánai kirándulásáról kérdezte Orbán Viktort – válasz helyett szőrét hullató, rossz vidéki rókának nevezte a képviselőt a miniszterelnök - 2023.07.06. - Szőrét hullató, rossz, vidéki, sompolygó sunyi róka – ilyen jelzőkkel illette Hadházy Ákost Orbán Viktor. A független képviselő a parlament folyosóján szerette volna megtudni a miniszterelnöktől: kinek az utasítására tett az őt szállító katonai gép ezer kilométeres kerülőt tavasszal, hogy egyiptomi tárgyalásáról hazafelé feleségével Toszkánában kirándulhasson. Választ nem kapott. Hadházy Ákos szerint ez is bizonyítja: a miniszterelnök gyáva. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/07/06/hahdazy-akos-orban-viktor-szoret-hullato-roka-toszkanai-utazas-allami-repulo

444.hu
Orbán szóváltása Hadházyval: „Mint egy szőrét hullató rossz, vidéki róka” / 2023.07.06.
A szerdai ülésen, amikor a parlament elfogadta a státusztörvényt, Orbán Viktor is bement az ülésterembe. Hadházy Ákos független képviselő a folyosón csípte el a miniszterelnököt, aki Szijjártó Péter és fideszes országgyűlési képviselők társaságában volt épp.

Amikor Orbán valódi kérdést kap, csak röhögcsélni tud

Dömötör Csaba szerint minden szabályt betartva vitte a csapatszállító repülő olaszországi magánprogramjára Orbán Viktort - 2023.03.14. - Minden szabályt betartottak, amikor Orbán Viktor egyiptomi hivatalos látogatásáról olaszországi magánprogramjára repült egy honvédségi csapatszállító repülővel – ezt nyilatkozta az RTL Híradónak a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Dömötör Csaba megismételte: Pisa repülőterén technikai landolást hajtott végre a gép, amikor a miniszterelnök kiszállt. Pető György pilóta szerint ez a magyarázat nem életszerű – erről először az rtl.hu-nak beszélt. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/03/14/domotor-csaba-orban-viktor-csapatszallito-repulo-olaszorszag-maganprogram

rtl.hu
„Technikai landolás” során szállt ki Orbán Viktor a kormánygépből Toszkánában, állítja a kormány, de sántít a dolog" / 2023.03.13.
A pisai kitérő nem felelt meg a technikai leszállás kritériumainak. „Technikai landolás” során szállt ki Pisában Orbán Viktor a hazafelé tartó kormánygépből – ezt válaszolta az RTL megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ. - Pető György pilóta, légiközlekedési szakértő az rtl.hu megkeresésére arról beszélt, hogy "akkor beszélhetnénk technikai leszállásról, ha nem eleve eltervezett volt az út megszakítása, illetve ha Kairóból Budapestre szólt volna az útvonalterv, és legfeljebb néhány tíz kilométerre térnek ki, hogy leszálljanak egy repülőtéren. Ilyenkor azonban utas nem száll ki a gépből."

 

Kapcsolódó cikkeink:

vgykaOrbán neveltetése / Készült: 2021.09.21
Mókás hely ez a magyar országgyűlés. Nem arra szolgál, amire kitalálták, de olykor azért mégis hiányozna a kabaré, ha másra már úgysem jó. Az alaptörvény nem alkotmány, Magyarország nem köztársaság, semmi sem az, aminek látszik, Orbán legfőképp. Hatvanpusztáról kérdezték őt tegnap a bohózatban, és megint előadta, mi mindennel nem foglalkozik. Sőt, a templom egere sztorit is újra, mit ne mondjunk, van bőr a képén, és még csak meg sem perzselődik. Tehát megkérdezték tőle, hogy is van az a kúria a mindenféle luxussal és bunkerrel, az önellátással, mint valami a világ végét is túlélő erődítmény, ami ráadásul rohadt sokba is kerül. Annyiba, hogy alig is hiszi az ember.

afa080c1c373Orbán a templom egere / Készült: 2020.02.01
Itt volt az ideje megint a magyar közélet legálságosabb aktusának, amikor a közszereplők bevallják, mennyit loptak egy év alatt, illetve trükkösen takargatni kívánják az egészet. Vagyonnyilatkozatnak nevezik ezt a szemfényvesztést, aminek az ég egy világon semmi értelme nincs, de le lehet mérni rajta, ki hol tart a valóság elferdítésében. Nem ettől lesz becsületes valaki, viszont legalább meg kellene próbálni annak látszani, de az sem járható út, hogy a csillagokat is letagadjuk az égről, mert senki nem fog hinni nekünk.