Hírek

Trump, kurvák, Orbán

2brmHamarosan bíróság elé áll Donald Trump, ahol – többek között – azt vizsgálják, fizetett-e egy kurvának azért, hogy hallgasson arról, igénybe vette a szolgáltatásait. Nem tudjuk, melyik tűnik bűnösebb dolognak a család szentségét olyannyira magasztaló amerikai republikánusok számára, hogy azért fizetett, amiért prostiknak általában szoktak, illetve másodjára, hogy erről kussoljon. A bíróság számára ez a második az érdekesebb, mert az a 2016-os kampányban történt, a texasi amerikai bunkónak viszont az első is fájhat, mert ők is hasonlókat hazudnak a családról, mint ami a NER-ben ma divatban van.

Az amerikai hülyék nyomora nem érdekelné az embert, ha Orbán nem hívná fel rá a figyelmet, de valami értehetetlen okból kifolyólag egyetlenünk nem bírja befogni a száját, és Trumpnak üzent a Twitteren: „Tartson ki elnök úr! Önnel vagyunk.” Az nem derül ki, ki van az elnök úrral, Orbán a nevünkben beszél, a Fidesz vagy csak a kedves családja szószólója, de nem ártana konkrétabb alanyt használnia, mert ez így félrevezető. Én magam például nem vagyok Trumppal, és nem azért, mert kurvázik, hanem, mert egy fasiszta briganti, de nagy valószínűséggel Orbánnak ezért annyira kedves. Tehát a rejtély megoldódott.
 
Mindemellett, még ezzel is sikerült kavarnia doktorminiszter urunknak, hiszen Pressman nagykövet, akit nemrégiben Szijjártó oktatott ki, hogy ne avatkozzon a NER belügyeibe, most minden külön értesítés helyett kitett egy képet, amelyen Orbán Trump kurvázós kezét szorongatja, majd kommentár helyett Szijjártót idézte a belügyekbe való beavatkozásról. Ez nem is összecsapás, ez csak halvány mosoly a magasból, ahogyan Pressman bemutatja kies hazánk nyomorát, de nem is ez az érdekes igazán, hanem az a morál, ami a fasizmuson kívül Orbánt és Trumpot összeköti. Eszünkbe jutnak dolgok ugyanis.
 
Szájert látjuk az ereszen, amint iramlik lefelé, s az is fölötlik, nem kellett volna annyira menekülnie, ha nem kellett volna tartania a lebukástól. Ha be lehetett volna vallania melegségét, de ez lehetetlen abban a pártban, amely a másságot üldözi. Ez volt Szájer tragédiája, de sajnálatot vagy kegyelmet nem érdemel, mert tevőleges része volt a másság üldözésének kialakításában, és rajta csattant az ostor. Trump pedig ugyanúgy, ahogyan itt Orbán, a család szentségéről papol, ám szarik rá, így bár az amerikai bíróságnak az lesz a baja, hogy a kurva hallgatásáért fizetett, nekünk az, hogy kurvázott.
 
Mert abban a pillanatban Szájer volt ő az ereszen, akinek ez a csúszása a hazugság szimbólumává vált, s ahogy körbenézünk ezeken a családozó jobboldaliakon, látjuk ám, hogy bizony melegek vagy kurváznak, ahogyan Orbán másik világraszóló cimborája, a Berlusconi is. Szóval az derül ki, hogy más a mérce magukkal szemben, mint a társadalom felé, amelytől ájtatos, szent életet követelnek, míg önmaguk meg fetrengenek a mocsokban. Legalábbis a saját mércéjük szerint. Erre mondja Orbán, hogy „Tartson ki elnök úr! Önnel vagyunk.” – és látjuk mindeközben a fönnakadt keresztényi szemeket.
 
Ők szeretnék megmondani a többieknek, hogyan is kellene élni, miközben azt csinálnak, amit akarnak, egyetlen megkötéssel, csak ki ne derüljön. De általában mindig minden kiderül. Hogy következménye lesz-e, az bizonytalan, legalábbis a nagy vízen túl, nálunk azonban soha semmi. A jog felől nézvést van egy Poltjuk, erkölcsük pedig se nekik, se a szavazótáboruknak nincsen. Ha Orbán mondja (csinálja, teszi) minden jól van, a világ összes többi része pedig az ellenségek. Ezeknek az ellenségeknek pedig – ha már Szájer – nem tetszik a magyar homofób törvény.
 
Ez szintén ilyen álcsaládos, álgyerekes fasiszta képződmény, nem véletlen tehát, hogy per indult miatta kies hazánk – lásd NER – ellen, amelybe egyre több ország száll be, legutóbb épp a svédek, akik emiatt meg is kapták a magukét Bayer Tagkönyvtől, miszerint „a svéd kurva anyátok, rohadédkok…”. No most, hogy Orbán a kurvázó Trumpnak szurkol teljes szívből, ha viszont a melegek (és más üldözöttek) jogaiért valaki kiáll, annak a kurva anyja, ez azért delikát, és nem csak azt mutatja, meddig jutnak el ezek a saját hazugságukban, hanem azt is, milyen ótvaros taplók. De ezt is megszokhattuk már.
 
Éppen ezért van az, hogy be kell látnunk, ez a dolgozat sem hord magában semmilyen újdonságot, csupán egy újabb bokréta azon a Magyarországon, amely állítólag Isten kalapján csücsül. És ezen ücsörgése közben szivárog belőle a barna lé. A Fidesz minden féket és gátat elhajított, morál nélküli, hatalomért lihegő csürhe csak már, amely a saját hazugságainak mocskában fetreng, miközben az elhülyített szavazóinak keresztény értékekről papol, ami nincsen neki. De ahogyan látjuk, a világban rá hasonlító többieknek sem. Ők azok, akik ugyan túl sokan nincsenek, de annál hangosabbak. Most épp itt tartunk.
 
 

nepszava.us
Az amerikai nagykövet szerint Orbán bevatkozik Amerika belügyeibe / 2023.04.03.
David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a Twitteren tette szóvá, hogy Orbán harcra, a “harc folytatására” buzdítja Donald Trumpot, aki az amerikai történelem első volt elnöke, akivel szemben bűncselekmények elkövetése miatt vádat emeltek. Az amerikai nagykövet kiváló tempóérzékkel emlékezteti a közvéleményt, hogy Orbán és emberei több alkalommal kioktatták őt, hogy “ne avatkozzon Magyarország belügyeibe”. - David Pressman nemrég mutatott rá arra is, hogy Питер Сийярто magyar külügyminiszter ugyanúgy kommunikál, mint minden kritika esetén a Kreml: “visszautasítanak minden olyan kísérletet, amelyek a belügyekbe való beavatkozásra irányul”. Mostani üzenetében az amerikai nagykövet azt idézte az orosz kitüntetést viselő magyar külügyminisztertől, hogy „tiszteletünket azzal fejezzük ki, hogy nem avatkozunk be más országok belpolitikájába, nem mondjuk ki véleményünket, nem próbáljuk befolyásolni őket.” …

youtube / videó
Rajkin - Összeültek az állatok  / 2013.03.24. - "A nyúl végképp elszemtelenedett ..."

 

Kapcsolódó cikkeink:

vgy_makografOrbánt megkérték: húzzon el a faszba / Készült: 2023.02.22
Kinél így, kinél úgy telik be a pohár egyszer csak, illetve más-más módon fejezzük ki legjobb meggyőződésünket. De annak azért van egy diszkrét íve, amikor az ember (Orbán) eljut a gyurcsányi lárifári miniszterelnök úrtól a szlovák külügyminisztertől megkapott „igyí na huj” bejegyzésig, ami, bárhogyan is forgatjuk, azt jelenti, amit. Húzz a faszba. Rastistav Káčernek híjják a derék úriembert, aki a magyar néplélek közkívánatát öntötte keresetlen formulába, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, mindenki más jobban tudja, mit akar a magyar, vagy, ha nem is ez, de legalább nem okoz gondot kimondani, ami a szívükön van.

csahosokMagyar külügy, magyar belügy / Készült: 2023.02.03
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének nyilatkozataival kapcsolatban azt tudom mondani, érdektelen, teljes mértékben érdektelen, hogy mit gondol ő, vagy bármely más nagykövet a magyarországi belpolitikai folyamatokról, mert semmi köze nincsen hozzá.” – Ez Szijjártó Péter, Magyarország külügyminiszterének magvas gondolata, amiben benne van ezeréves keresztény Magyarországunk története egészen, különös tekintettel a Horthy-korban való kijegecesedésre, miszerint ahogy a magyar külügyminiszter, úgy a kormányzó oldal és az úgynevezett magyar elit pökhendi, ostoba és lekezelő mindenkivel szemben, és a saját hülyesége miatt mindig a vesztes oldalra áll. Onnan átkozza a győzteseket.

vgy_cpacds1Orbán beárazza magát / Készült: 2023.01.25
Az MTI, amely jobb sorsra érdemes intézmény mostanában abból él, hogy Orbán sajtójának írásait idézgeti mint hiteles hírforrást, ergo, az újságírás forog a sírjában, ezúttal előállt egy saját maga által gyártott információval, de ebben sincs sok köszönet. Mint megtudjuk tőlük, „A jobboldal egyik legnagyobb nemzetközi dzsemborija” érkezik újra Budapestre májusban, amely a CPAC látogatását jelenti. Voltak már ők itt tavaly, akkor a „konferenciát” az amerikai Matt Schlapet nyitotta meg, akiről azóta érdekes dolgok derültek ki nagyon.

44588570_efmStílustanulmány / Készült: 2022.10.18
David Pressmann amerikai nagykövet, illetve az általa vezetett követség találós kérdéseket tett fel a Twitteren. Ezekben az a feladat, hogy ki kell találni, kiktől származnak a nyugatot és az Egyesült Államokat gyalázó kijelentések. „A” és „B” válaszlehetőség adódik, az „A” mindig Putyin, a „B” megoldás pedig Kövér, Semjén, Bencsik, valamint Mráz Ágoston Sámuel, a közpénzekben feredőző Nézőpont Intézet igazgatója. Elmondják nekünk a megfejtést is, hogy ne kelljen annyit gondolkodni – nem kéne -, mert tudjuk, illetve csöndesen utalnak rá, hogy ezt azért nem kellene, ha már állítólag szövetségesek vagyunk. (Ebben nem lennénk annyira biztosak, a szerk. megjegyzése, aki én magam vagyok.)

vgy_cpacdsOrbán, a messzire ment ember / Készült: 2022.08.05
Messzire ment ember azt mond, amit akar. Orbán, úgy ötvenedik felszólalóként, de amúgy mint fő attrakció feltüntetve magát, szót kapott a dallasi CPAC konferencián. Ha a Trumppal való találkozó a szürreális világ kapuja volt, akkor ez annak a mélységes gyomra, aminek azon kívül, hogy Orbán beteg egóját és manapság erősen megcsappant népszerűségét némiképp foltozgassa, semmi értelme nincsen. Mert ez csak olyan, mint amikor a nagyi a kipukkant villanykörtén stoppolja a lukas zoknit. Bár titkolják, de ne legyen kétségünk afelől, hogy mindez pénzbe került, és Orbán nem a magáéból fizetett, hanem az épp kizsigerelt magyar adófizetők állták a cehhet, ha a kormány, ha a Fidesz, ha akárki más rendezte a számlát.

2brmAz amerikai dácsa / Készült: 2022.08.03
Közös lájkot mutogatva fotózkodott Orbán és Trump a volt amerikai elnök bedminsteri (New Jersey) birtokán, miszerint ők a békére kötöttek volna szövetséget, ami érdekes. Nem különösebb kifogást keresve, de eszünkbe ötlik, amikor Trump csapatai megrohamozták a Capitoliumot, amiből az a következtetés fakad, hogy neki az a béke, ha ő van hatalmon. Mondjuk Orbánnak is, különben meg az ő csapatai a magyar tévészékházat ostromolják meg, és nem azt állítjuk, hogy ez már közös nevező a két bajkeverő között, de már majdnem az. Ahogyan Trump eszméje az ukrán békéről, hogy a megtámadott ország mondjon le a Krímről és egyéb területekről, valamint a NATO tagságról, és legott béke lesz.

000_1ak76mMindenhol vannak trumpok / Készült: 2021.01.08
Mindenhol vannak trumpok”, jelentette ki Donald Tusk, Orbán szívbéli cimborája a capitoliumi események után, amivel óhatatlanul is nyelvteremtő erővé vált. Köznevesítve a tulajdonnevet jelentését kiterjesztette, mondhatni egyetemessé tette. A trumpok egy embertípus, amely meghatározott jellembéli, erkölcsbeli, bizonyos intellektualitással bíró (nem bíró) organizmus. Az esztétikát és a fodrászt most felejtsük el. Mindenkinek lehet trumpja, vagy másképp, a trumpok mindenütt előfordulhatnak: utcán, kocsmában, egyetemi katedrán, trump mindenki lehet, ha kézfertőtlenítőt szopogat.

2b902817a099Szájer és a Fidesz őszödi beszédei / Készült: 2020.12.02
Szájer József ősfideszes alapító atya, a kollégiumi szobatárs szombaton lemondott EP mandátumáról, mert, mint önmagát elbocsátó szép üzenetében írta: „…Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra…”. Ez kiegészült pártja hálanyilvánításával, miszerint köszönetet mondanak neki, annak az embernek, „akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai térképen”.

Jesus_huTóta W: Haverok, buli, keresztény szabadság / Készült: 2019.10.08
Mindennapi didinket és kokainunkat add meg nekünk ma!