Hírek

Orbánt megkérték: húzzon el a faszba

vgy_makografKinél így, kinél úgy telik be a pohár egyszer csak, illetve más-más módon fejezzük ki legjobb meggyőződésünket. De annak azért van egy diszkrét íve, amikor az ember (Orbán) eljut a gyurcsányi lárifári miniszterelnök úrtól a szlovák külügyminisztertől megkapott „igyí na huj” bejegyzésig, ami, bárhogyan is forgatjuk, azt jelenti, amit. Húzz a faszba. Rastistav Káčernek híjják a derék úriembert, aki a magyar néplélek közkívánatát öntötte keresetlen formulába, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, mindenki más jobban tudja, mit akar a magyar, vagy, ha nem is ez, de legalább nem okoz gondot kimondani, ami a szívükön van.

Káčer úrral volt már baj pár hete. Akkor sem szerette Orbánt, és a külügy egy igazán nagy vadat küldött ellene Menczer államtitkár személyében, ám ez nem hatotta meg őt. De valljuk meg, Menczer oly kevesünket tudna sarokba szorítani intellektusával és maró humorával, hogy a szlovák csak megrázta magát, és mint látjuk, szórja tovább az átkait, mint valami kócos bibliai próféta. A nyelv, amit használ, nem a diplomácia nyelve. De erre neki szüksége nincsen egyáltalán, ugyanis az ellenérdekelt félnek, ami kompletten Magyarország, sincsen ilyen lingua franca-ja. Maga Szijjártó is tudja, hogy szaralaknak tartják, és büszkén vállalja is.
 
A terminus technicus is tőle való, ezért merészeljük használni, mert amúgy kik volnánk mi, hogy Szijjártó urunkat saját kútfőből szaralaknak nevezzük. De innen is látható az az ördögi kör, ami végül oda vezetett a nagy csatározásban, hogy valaki végre kimondta tisztán és érthetőan ezt az „igyí na huj”-t, ami magyarul egészen másképp hangzik. Mégpedig úgy, hogy húzz a faszba. No de, hogy jutott, fajult mintegy idáig a helyzet, hogy Orbán és Magyarország kapcsán a közbeszéd annyira kezd eldurvulni, mint valami magyar – vagy szlovák – csehóban, ami tényleg nem volt jellemző eddig, így azt mutatja, hogy valami elromlott, de nagyon. Az a kérdés tehát, hogy mi lehet az, ami beszorult az idő kerekébe.

vgy_nyugi

Ez pediglen a jelen felállás szerint kies hazánk – illetve, hogy túl nagy tévedés ne essék, mert ezt már első alkalommal is hangsúlyozta Káčer úr, illetve mind a többiek is, nagykövetek EU képviselők, i tak dalse, hogy bajuk nekik nem népünkkel akad, hanem csak fura urainkkal, akikkel viszont beszélni másképpen már nem lehet. Mert nem értik, vagy pofán röhögik a civilizált nyelvet használókat. Olyan ez, amit szintén tudunk, hogy a Fidesz csak az erőből ért, és az erőnek is megvan a maga szókészlete. Legalábbis az, amely világosan fejezi ki, hogy most már tényleg nagyon unják, amit ezek évtizede tesznek. Sorra telik ki a becsületük a világ minden táján, kivéve Trump, Putyin és maximum Azerbajdzsán.
 
Vagy más hasonló állami entitások az Urálon túl, illetve egyéb vidékeken, ha arrafelé is az illiberália dívik. Egyébként momentán Káčer úrnak az a gondja, hogy Orbán miért nyalja Putyin valagát, ezért idézett is tőle, egyben kétségbe is vonva keresztény voltát: „Szerinte (Orbán szerint, a szerk.) hagynunk kellene, hogy az oroszok mihamarabb irtsák ki az ukránokat, hogy legalább ne szenvedjenek. Milyen visszataszító, milyen szánalmas és mennyire nem keresztényi”. No most, csak ezt az egy állítást figyelembe véve a magunk részéről jogosnak tartjuk az „igyí na huj” felszólítást, és akkor a többi okról és indokról nem is beszéltünk. De annyi megjegyezhető, így jár az, akiről lehull a lepel. Amikor kivillan a foga fehérje.
 
Innen nézvést Orbán már egy méretes fogpasztareklám, világít a sötétben az agyara. Ha nehezen is, de azért eljutott az amúgy jámbor és diplomatikus világban eddig a pontig. Illetve odáig, hogy nemrég is, amikor Zelenszkij mellé sodorta a sors, és viselkedni az alkalommal sem tudott, rajta röhögött a fél világ. E kettős viszonyulást hozzá, amely egyfelől a röhögni való bohóc, más szemszögből pedig a faszba kívánt pária, nagyon nehéz elérni, de neki sikerült, s ekképp áll előttünk a hatalmas államférfi a regionális középhatalom élén, ami a mi országunk volna, benne szegény magunkkal. Nem tudható, hogy van-e lejjebb, mert a Fidesznek mindig sikerül a béka segge alatt még gödröt találni, de momentán ez a helyzetünk.
 
Az mégpedig, hogy Menczer államtitkár újra bekéresse a szlovák nagykövetet, mert Szijjártónak erre ideje nincs, lévén, hogy kínai, komcsi kollégájával lángosozik épp. S ha csak ennyit teszünk hozzá, már nem árnyalódik a kép, hanem éji homályba borul. Minden további tépelődés helyett annyit azért jegyezzünk meg, ha trágár és illetlen is Káčer úr nyelvhasználata, ám legalább világos és egyértelmű, ami ihletet adhatna a magyar ellenzéknek, népnek és minden háziállatoknak is. Mert van az a pont, amikor a píszí káros, és van az a helyzet, amelyben finomkodni nem lehet, és ez Magyarországon már rég elérkezett és adott. Tán utoljára Gyurcsány lárifárija idején lehetett abban reménykedni, hogy így is lehet beszélni. Azóta kiderült, nem.
 
 

Orbán Viktor Putyin kollaboránsa a szlovák külügyminiszter szerint - 2023.02.22. - Durva hangnemben bírálta Orbán Viktort a szlovák külügyminiszter. A hétvégi évértékelőre reagálva Vlagyimir Putyin kollaboránsai közé sorolta a magyar miniszterelnököt, és ugyanazt üzente neki, amit a Kígyó-sziget ukrán védői egy évvel ezelőtt a rájuk támadó orosz hadihajónak. Orbán Viktor sajtófőnöke szerint a szlovák külügyminiszter azért támadja Magyarországot, mert háborúpárti. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/02/22/szlovakia-magyarorszag-orban-viktor-oroszorszag

444.hu
Politico: Orbán újra vétóval fenyeget, négy embert vetetne le a szankciós listáról / 2023.02.22.
A lap szerint a magyar kormány azt is megpróbálja megakadályozni, hogy 12 hónapra meghosszabbíthatóak legyenek az egyes szankciós csomagok. - A Politico azt írja, hogy Magyarország azt a javaslatot sem támogatja, ami 6 helyett 12 hónapra is lehetővé tenné az egyes szankciós csomagok automatikus meghosszabbítását. Ez kevesebb mozgásteret hagyna a magyar kormánynak, hogy megtámadja az intézkedéscsomagokat …

hvg.hu
Csak Szijjártó hiányzott az uniós külügyminiszterek Ukrajnával szolidaritást vállaló videóüzenetéből / 2023.02.22.
Budapesti elfoglaltsága miatt nem volt ott a felvételkor Szijjártó Péter, de osztrák kollégájához hasonlóan megtehette volna, hogy előre rögzíti a háború évfordulójára készült, az Ukrajna melletti kiállásról szóló üzenetét. - Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a háború első évfordulóján videós üzenetben fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával. A felvételt a tárcavezetők hétfői ülését követő sajtótájékoztatón mutatták be, és csak egyetlen ország külügyminisztere nem látható a videón: Orbanistané …

hvg.hu
Március elsején végre tárgyal a parlament a svéd és a finn NATO-csatlakozásról / 2023.02.21.
Az EU-tagországok közül utolsóként, a téma hét hónapos “parkoltatása” és több, a konkrét szavazásra tett kormányzati ígéret megszegése után március elsején végül tényleg tárgyalja a magyar Országgyűlés a svéd és a finn NATO-csatlakozás ratifikálását. - Végül a benyújtástól a döntésig tehát csaknem 8 hónap telik majd el, annak ellenére, hogy a kormányzat gyakran hivatkozott arra, sőt még Orbán Viktor miniszterelnök is ezt állította korábban, hogy a téma halogatásában semmi tudatosság nincs, és Magyarország nem nyomásgyakorlásra használja a témát az Európai Bizottsággal szemben az uniós források megszerzése érdekében …