Hírek

Ének az esőben

B2ap3A hét végén az írták az időjárás előrejelzésben a meteorológusok, hogy eső, sőt, zivatar várható Neria kies tájain. Azon a napon, amikor erről tudósítottak, hírszerkesztőként azzal adtam lapom olvasóközönségének tudtára mindezt, hogy ma eső rondítja el a napunkat és a kedvünket, de akkor még nem gondoltam volna, hogy kihúzom a gyufát Orbán sajtójában mindezzel. Ám ez is megtörtént. Ugyanis kisvártatva gúnyos bejegyzés jelent meg a prostisrácok helyi fiókoldalán – amit aztán a hasonló világlátásúak ezerrel osztogattak a közösségi oldalon -, miszerint a libsi fotelújságírónak már a tavaszi eső is fáj, megfejelve a közjóért való aggódás hazugságával, hogy pedig földjeink erősen szomjazzák a vizet.

Ugyanezekben a körökben – Orbán sajtója és értő közönsége – nagy, egyetértő derültséget, jóízű böfögést váltott ki a közös öröm, hogy én (illetve a lapom) jól megkaptuk mint libsi fotelújságírók, akik még a nemzeti esőnek, ami felvirágoztatja kertjeinket, sem tudunk örülni. Életképtelenek vagyunk, ülünk a foteljeinkben, számolgatjuk a Sorostól kapott pénzünket, és az időjárásjelentéssel is sokat szenvedett hazánk életére törünk. Ellene dolgozunk mintegy. A fotelújságíró ilyenkor elképzeli az esőnek való közös örülést, ahogyan a nemzeti ifjak és vének állnak az esőben mozgalmi dalokat énekelve, és élesítik az esernyőiket, hátha arra téved egy részeges bölcsész, akit fejbe lehet verni, miután képen öntötték savval.
 
Szokva vagyunk ahhoz, hogy ezek még a kőbe is belekötnek, no de, hogy az időjárás miatt, az már delikát, és egyben lehangoló. S nem azért, mintha csöppet is zavarna a habzó száj és a csattogó fog, hanem mert megmutatja, hová jutottunk édes hazánk züllésében az eltelt fideszista évek alatt. Hogy mekkora a horizontjuk, s főleg miféle, ahogyan a bayerek, bencsikek nyomán terjed az alvilágban a minden rajtuk kívül állót picsázva az anyjába küldő hang. De még nem is ez, hanem a folyományok, hogy honnan szemlélik ezek a világot, miféle barna ingekből harsonaszóra. A Mi Hazánktól is elhangzott az életképtelen belpesti értelmiség elsöprésének óhaja, akik helyébe efféle ifjak kellenek, akik nem félnek az esőtől.
 
Viszont sajnálatos módon ezt a hangot már ismerjük. Ez a nácizmusba hajló fasizmus hangja, ami Neriában már nem is bimbózik, hanem szárba szökkent, s amíg felsőbb köröktől még hihetnénk azt, hogy a manipuláció miatt használatos, ez az eső miatt életképtelennek nyilvánító kinyilatkoztatás azt bizonyítja, hogy mindez zsigeri. S sötét lelkük legmélyebb bugyraiból ömlik elő, és e kapcsán állapítja meg az ember, hogy íme hát meglelte hazáját. Azt, amelyikben a foteltudós álmodozó Szerb Antalt agyon lehetett verni, aki nagy valószínűséggel szintén hajlamos lehetett arra, hogy olykor-olykor egy esős naptól melankóliába essen. Vagy netán örüljön neki, ha olyan volta kedve és a hangulata.
 
De nem dobbant együtt a szíve, nem menetelt és nem tapsolt ütemesen, illetve összefoglalva más volt. Orbán Viktor után: kevert fajú, nem tiszta ős-, és tulokmagyar. Mert voltaképp erről volna itt szó, a fotelújságíró, a belpesti értelmiségi, a részeges bölcsész meg a hasonszőrűek (filozófusok, tanárok), mindenki, aki másképp, nem tábori szürkében látja a világot, Neriában tulajdonképpen fölösleges. Elszívja a levegőt, és eleszi az ételt a tiszta fajú magyarok elől. Nem hagy nekik életteret, megrontja az óvodásaikat és a szent szánkók mellett tüntet ádventkor, sőt, még templomba sem jár a pogány (vagy más, nem nerhitű). Ez pedig, amit megmutattam, színtiszta fasizmus, és mint szintén emlegettem, már folyik át a nácizmusba.
 
De úgy látszik, van erre igény. Nincsenek túl sokan (bár elegen), de annál hangosabbak, hogy az általuk leuralt sajtóbán más hang hovatovább már meg sem jelenik. A lenézőn röhögő, falkában vonyító tutulás a „más” ellen, ami mostanában egészült ki a militáns bokacsattogtatással és harsonaszóval. Így kötnek bele manapság a tanárokba, orvosokba, akik a maguk módján szintén nem örülnek az esőnek, nem lépnek egyszerre, és emiatt nem is fognak rétest kapni estére. De, ha meghunyászkodnak, nem verik fejbe őket esernyővel. S míg a csöndes többség rezignáltan nézi, nem ő az, akinek tönkre teszik az életét, intőn csak annyit mondhatunk nekik: várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is. És akkor már késő lesz
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

kanyadA jó, édes anyukám / Készült: 2023.03.18
A jó kurva anyádat ismered-e te majom propagandista” – szólt hozzá tegnapi írásomhoz egy nyájas olvasó, amitől én – nagy valószínűséggel csalódást okozva neki – melankóliába estem. Ez az állapot nem lehet ismert a ny. olvasó számára, ugyanis érzelmeket tételez, emlékezést és vágyakozást, az ilyesmi a ny. olvasó számára ismeretlen terep, neki csak zsigerei vannak, ebből fakadóan pedig agytörzsi létezése. Számára a magamfajta nem létezik, fölébem száll a gépével és pusztítandó vasút vagy gyárüzem vagyok a magasból pitypanggal a kezemben, ami kinyílott, hát megírom, ahogy kérve volt régi időkben.