Hírek

Az élet szomorú, röhejes oldala

d_mtz2017106„Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” – Ezt a szellemi önarcképet, skiccet mintegy, Novák Katalin vetette papírra akkor, amikor megtért Magyarországra, hogy Orbán szolgálatába álljon. Nem kell túlképzett lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy előttünk álljon az a nő, aki politikai hatalom nélkül is, csupán pillanatnyi jól létének köszönhetően élesen elkülöníti magát a tömegektől, aki az élet napos oldalán áll szemben azokkal, akik a röhejesen. Novák Katalin már 2010-ben is elitnek képzeli magát, holott erre oka semmi sincs. Ez a tizenkét évvel ezelőtti vallomás már alkalmatlanná teszi az elnöki hivatalra.

Most azonban nem azzal foglalkozunk, miért nem az, mert ez már múlt idő, hanem kontextusba helyezzük, az új elitébe, amelyik lenézi azokat, akik nem adták el magukat, és a NER-ben saját erejükből próbálnak meg boldogulni. Az új elit szerint nem tudnak, Novák mondata korrelál Lázáréval: „Akinek nincs semmije, annyit is ér”, vagy Zsiga Marcell örökbecsűjével, miszerint havi negyvennyolcezerből vígan meg lehet élni. Ugyanezt a vonalat erősíti Várkonyi Andrea, aki Mészáros Lőrinc kebelén pihenve mondja a lányának: „…Egész életükben nem csinálnak mást, mint iratokat tologatnak ugyanazzal a három emberrel összezárva egy ronda hivatalban, nagyon kevés pénzért.” – Íme, hölgyeim és uraim a NER-elit bölcsességének foglalata.
 
Nem tévedtek sokat azok, akik Novák Katalin köztársasági elnöki jelölésében egy karrierista alak önbeteljesítését látják, aki villámgyorsan érte el, amit el akart érni, ahonnan neki följebb út már nem vezet. Tíz év alatt ért a csúcsra, úgy, hogy értéket létrehoznia vagy azt képviselnie nem kellett, kiválasztottságához elég volt a lojalitás, és csupán az élet mókás kacsintása, hogy családügyekkel foglalkozott – eddig – úgy, hogy hálát adott a sorsának azért: nem kell köznapi családi életet élnie. Ennek a sajátos karikatúrája a popsitörlővel való ablakpucolás a kamerába nézve, s ugyanígy, ami emellett önleleplezés, az orbános sapkában való fotózkodás. És nem ezért alkalmatlan, illetve méltatlan, hanem az ezekben megmutatkozó emberi minősége miatt.
 
Semmiben sem különbözik Várkonyitól, akivel együtt valahol a köznapi társadalom fölött lebegnek, megnyilatkozásaikban van valami fellengzősen arisztokratikus, eltartott kisujjal tekintenek alá az ápolónőkre, pedagógusokra és iratokat tologató hivatalnokokra. Szövőnőkről vagy vécésnénikről szó sem esik, közmunkásokról pláne nem, ami azt mutatja nekünk, fogalmuk sincs arról a társadalomról, amelyben élnek. Illetve innen nézvést nem is élnek abban. Egészen máshol élnek, ahonnan Magyarország nem látszik, a győzelmi jelentések látszanak és válnak igazzá, innen nincsen messze Marie Antoniette királyné – ha mondta, ha nem – kijelentése: „Ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot”. És ez egyáltalán nem panasz.
 
Nem szociológia és nem vádirat, hanem annak föltérképezése, kik azok és milyenek, akik a nevünkben és rólunk beszélnek a röhejes fizetésünkkel és szomorú hivatali sorsunkkal. A választópolgárok, akik pénzéből élnek és akikből hatalmuk fakad, lesajnált, arc nélküli tömeg csupán, ami egyértelműen következik egy olyan ideológiából, amelyik a személyiséget veszélyesnek tartja, az egyént a tömeghez képest másodrangúnak. Családról csak mint gyerekgyárról képes gondolkozni, miközben hálát ad a sorsnak, hogy neki nem az a sors adatott, mint akiért állítólag él és dolgozik. Sajátos és szembetűnő ellentmondás ez, ami nem a demokrácia sajátja, amelyben a miniszter etimológiailag és a valóságban is szolga.
 
A prime minister pedig első a szolgák közt. Semmi egyéb. A Fidesz mindezt elfeledte vagy soha nem is tudta, mert a Fidesz genezise óta csak a hatalom megszerzésére és megtartására tör. És ahogyan tagjai méltatlanok és alkalmatlanok minden hivatalra és cafrangra, amit önmagukra aggatnak, a Fidesz mint párt alkalmatlan egy ország vezetésére, mert jellegéből fakadóan nem ezért jött létre, hanem önmagáért. És ez látszik is a kormányzásán – illetve nem kormányzásán –, látszik azon, ahogyan potentátjai a társadalomról gondolkoznak, ahol akinek nincs semmije, az annyit is ér, tehát semennyit. Novák Németországból hazatérve megengedte, hogy Magyarországon is lehet élni „őszinte és fontos értékek mentén”. És mégsem teszi. Egyikük sem ezt teszi.
 
 

hirklikk.hu
Novák Katalin röhejesnek tartotta az ápolónők és a pedagógusok jövedelmét / 2022.01.06.
Tegyük hozzá gyorsan, hogy nem most ez a véleménye a miniszterségről a napokban lemondott, államelnöki feladataira készülő és koncentráló politikusnak, hanem 12 évvel ezelőtt írt erről a blogjában. Novák akkoriban a németországi Schmitten városában élt a családjával – azért migrált a már akkor is hanyatló Nyugatra, mert gazdasági bevándorlóként foglalkoztatott férje, Veres István, a European Central Banknál dolgozott Frankfurtban …

444.hu
Novák Katalin 2010-ben: Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből / 2022.01.05.
A köztársasági elnöknek készülő Novák Katalin több mint tíz évvel ezelőtt akkori németországi életükről írt blogot. Ebben nemcsak az aktuális hóhelyzetet vagy óvodai viszonyokat taglalta, de néha össze is hasonlította az ottani viszonyokat is az itteniekkel.

youtube / videó
Borsod a sorsod  / 2022.01.04.

 

Kapcsolódó cikkeink:

1337144Rainer-Micsinyei Nóra arcára fagy a mosoly Lengyel Tamás újévi verses köszöntőjétől: "30 000 halott csak pici baki/Államfő lesz Novák Kati!" / Készült: 2022.01.01
Rímbe szedték az évet. - "Jól vagyok! - Ezt védettségivel bizonyítom/A közvagyont kiszervezem, héhé, nem eltulajdonítom./Egy riporter a kérdéseivel provokál, Gulácsi meg a melegekért miért kiabál?"

grincs_2csicskaNovák, és a hivatal igézete / Készült: 2021.12.28
A jogállamiság lebontásához én soha nem fogok hozzájárulni.” – Örvendeztetett meg minket Novák Katalin, aki máris úgy viselkedik, mintha köztársasági elnök volna, holott nem az. Ez egy csudálatos mondat, amit ajéndékul kaptunk őnagyságától, és lehet, hogy Varga Judittal közösen főzték ki azon merengve, mik is a lebontani nem engedett fogalom ismérvei, amelyek Novák barátnője szerint nincsenek is. Így tehát a lehető legteljesebb tisztelettel kérdezzük meg, hogy akkor most mi van. Elmondom kiindulásképp: az van, hogy már nincs mit lebontani, a jogállam Magyarországgal egy lapon nem emlegethető, az Unió éppen ezért morcoskodik, amit Varga boszorkányüldözésnek nevez.

zsepis_kader1Elnökasszony / Készült: 2021.12.22
Orbán tegnap bejelentette, hogy Novák Katalint jelöli államfőnek. Ezen a jobb érzésű emberek elszörnyedtek, a politimókusok pedig megmagyarázták, hogy egyetlenünk emiatt nem aljas, hanem a végtelenségig okos. Lehangolóak ezek a politimókusok, akik a pragmatizmus szemszögéből tudnak helyeselni mindennek, megállapítva most is, hogy az államfőjelölés a választási kampány része, és Novákkal az ellenzék vitorlájából Orbán most kifogta a szelet. Az lehet, hogy ennek az egésznek ilyen olvasata is van, de aki politimókus ilyen szemszögből értelmezi csak a gyalázatot, az nekem ne szakértsen.

2csicskaKét amazon / Készült: 2021.10.17
Van nekünk ez a két amazonunk, a Novák és Varga névre hallgatók. Orbán választotta őket magának saját bejáratú aljas céljaira, s míg a másodikról, aki a munkakönyve szerint az igazság ügyeivel kellene foglalkozzon, nyíltan is kimondatott, hogy doktorminiszterelök et. mire is tartja az istállóban: küzdjön meg Brüsszellel, védje a nagyságos úr hátát vagy pohos valagát a fronton. A másik, aki a CSOK-ot intézi a hivatalban, ezen túl szintén ilyen hazugságot és gyűlöletet okádó figura. Hogy önszorgalomból-e vagy felbérlés által, illetve az agy elborulása okán, az ugyan nem mindegy, de a végeredmény szempontjából mégis teljesen érdektelen.