Hírek

A holland Gyurcsány

8c872ee4-a16xHollandiában tüntetés volt a hét végén. Hogy miért, arról ne engem kérdezzenek, hanem külügyminiszterünket, aki azzal tölti ráérő idejét, hogy ilyesmiket gyűjt csokorba, bemutatva a hanyatló nyugatot azzal a dedukcióval, hogy ezek ne pofázzanak minekünk, lám „brutális, kutyás rendőrattak” történt Hollandiában, és Angliában egy futball meccsen fejbe dobtak egy kapust. Elszabadult tüntetőket általában rendőrattakkal állítanak meg, és például a magyar férfi kosárlabda bajnokság döntőjén, Szolnokon annyi söröskrigli és egyéb röpült a játéktérre, hogy a vendégcsapatot rendőröknek kellett kimenekíteni.

Hülyék mindenhol vannak, hogy hol nagyobb számban, és hol tartozik közéjük a külügyminiszter is, nos, ez még vizsgálat tárgyát képezi. De Szijjártó erősen gyűjtögeti a krediteket, amikor a két, hét végi „nyugati” incidens után arra jut: „Várjuk tehát a nemzetközi liberális média, Vera Jourova, Didier Reynders és a többi hivatásos rettegő elemi erejű felháborodását.” – Azt mindjárt elmesélem, hol van az aljas csavar a gondolatmenetben, előtte azonban beszámolok külügyminiszterünk Facebook oldalán tett látogatásomról, ami elemi erejű élményeket adott.
 
Komment szekció ott is működik, és gondolom, erősen szűrve világnézet és rajongás szerint, mert egészen elképesztő megnyilvánulásoknak lehet tanúja az ember azon a tájékon. Nem ragoznám, bemutatok egy hozzászólást, amiben minden benne van, és ami mutatja azt a habitust, nívót és hitbéli állapotot, amiben ez a csoport leledzik. „A holland Gyurcsány ténykedik, rajtunk múlik, hogy itthon is lesz-e hasonló jelenet.” Nem tudjuk, mire gondolt ekkor a költő, talán a békemenetre, vagy más attrakcióra, de, hogy azt Gyurcsány momentán hogyan verethetné szét, az nem egészen világos.
 
Ilyen közegben tobzódik, és ilyenek közt habzik a szája külügyminiszterünknek, aki azonban nem tesz egyebet, mint ideológiai alapú manipulációt folytat, és – ahogyan Facebook oldalán látszik – romlott magvai termékeny talajra hullanak. Ő sem felejti, és mi sem, amikor a dögletes leheletű futball EB alatt válogatottunk, amerre járt, szivárványba borult stadionokban volt kénytelen lábladázni, hogy a kedves vezető el sem mert utazni a meccsre, ami már jelez valamit. És az is nehezen törölhető az emlékekből, amikor decens közönségünk huhogott és majmozott itthon.
 
Mindezekből leszűrve és mindezek miatt emelte fel a szavát a „ liberális média, Vera Jourova, Didier Reynders és a többi hivatásos rettegő”. Ugyanis megállapítást nyert a rasszizmus és a homofóbia legalább annyira rendszerszintű kies hazánkban, mint a lopás. Ezt összemosni azzal, hogy egy részeg angol hajigálódik egy meccsen, nemcsak aljas, de, mint említettem, tudatos manipuláció, ami nem tartozik egy külügyminiszter feladatai közé, hogy úgy mondjuk, nincsen benne a munkaköri leírásában, ahogyan az igazságügyi miniszterében sem. Ezek a mieink viszont ezt gyakorolják csakis.
 
Két dolog van. Az egyik, hogy olybá tűnik, a Fidesz esszenciális lényege már, hogy egy kis vonalas füzetecskébe irkálják a sérelmeiket, és alkalmas, de leginkább alkalmatlan helyeken és időben előveszik, lobogtatják és ordibálják. Ilyenkor jönnek elő a boszorkányüldözésik, a több tiszteletet, a nekünk ne mondja senkik, és más csatakiáltások, hogy ne szóljanak bele abba, ha sötét taplók vagyunk. Ám akkor ne kopogtassunk a klub ajtaján, ne járuljunk a pénztárhoz. Ezt tetézi az a magyar öntudat, ami a külügyminiszter Facebookján kivirágzik, hogy már le is nézik a hanyatló nyugatot.
 
Mondhatnánk – és jogosan –, hogy Szijjártó veszélyes játékot játszik, ha valóban játszana. De nem ezt teszi, mivel az összes megnyilvánulásából az derül ki, hiszi is az igazát, és nem látja a különbséget a világnézeti alapú gyűlölet meg a részeg hőbörgés között. Anglia miniszterelnöke – bármekkora tuskó ő is – soha nem mondta azt, hogy az angolokat provokálja, ha az ellenfelük a rasszizmus ellen tiltakozva a füvön térdepel. Ez a miénk pedig igen, és Szijjártó is az ő kottájából játszik, közösen manipulálják a bávatag népeket, akik pedig eljutnak a holland Gyurcsány képzetéig.
 
Ez, amit a futsalos előad, nem külügyminiszterkedés, nem diplomácia és már nem is politika. Ez egy szektának celebrált szeánsz, ahogyan az összes kormánytag, a kormányfő és az egész Fidesz nevű egyház ezt teszi csakis. Mindezzel az a gond, hogy a hívők, az egydimenziós agytörzsi lények leginkább már vért innának, és lehet, hogy fognak is. Annak ugyanis soha nincs jó vége, ha központilag azt verik a fejükbe, nekünk semmit sem szabad, minket mindenhol, mindig ok nélkül bántanak. Ez frusztrálja az egybitest, és csak a hívó szóra vár, hogy rendet rakjon. Ez pedig meg fog érkezni.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

1226572Orbán barbárai – második fejezet / Készült: 2021.09.04
Schmidt Mária elküldte az anyjába Boris Johnsont, az angolok miniszterelnökét, mert neki sem tetszettek a magyar fasiszták hőbörgései, amit a magyar-angol futballmeccsen előadtak, ahogyan azt tegnap megbeszéltük. Schmidt Mária nem magától lett bátor, előtte megszabta az irányt Szijjártó külügyminiszter, aki ahelyett, hogy elnézést kért volna állampolgárainak tarthatatlan viselkedése miatt, nekilátott mutogatni visszafelé, hogy az angol szurkolók meg kifütyülték az olaszokat az Eb döntőn. Szijjártó szintje a dedó szintje, amikor a kis pisisek azzal magyarázkodnak az óvónéninek, azért gáncsolták el az Eszterkét, mert tegnap a Pityu meghúzta a copfját.

7e8leqokhiuOrbán barbárai / Készült: 2021.09.03
A Puskás Aréna úri közönsége a tegnapi magyar-angol előtt letérdelő angol játékosok gesztusát hangos pfújolással és füttyel honorálta, mutatva és jelezve azt, hogy a szimbólumot magát nem értik, egyszerűen föl nem foghatják, miről is szól ez az egész. Az Origo névre hallgató nertudományos szaklap pedig azon melegében gúnyolódva tudósított a gyalázatról megjegyezve azt, hogy a török bíró is részt vett az angolok bohóckodásában. A szerkesztő pedig feltehetőleg elégedetten böfögte fel a fokhagymás szalonna csípős gőzeit. Másképp ez nem is történhetett, mert a viszonyulási pontokat a kedves vezető jelölte ki a legutóbbi írek elleni meccs után, akik szintén térdepléssel „provokálták” a felsőbbrendű magyarokat.

6m4d2roxvymA Szijjártó vándorcirkusza / Készült: 2021.08.12
Harminchárom lélegeztetőgépet vitt piros masnival átkötve Mongóliába Szijjártó külügyminiszter, s ezt úgy logisztikázták össze, hogy három repülőre legyen szükség. Ez a kötelék egy megszálló deszantos egységet is szállíthatott volna magával, ámde nem vitt. Mit cipelt akkor a három röpcsi? Tehetnők fel az értelmetlen kérdést, de nem tesszük, mert tudjuk, hogy harminchárom lélegeztetőt és a Szijjártót rejtette a gépek gyomra. Elsőként, hogy azért el ne feledjük, rögzítsük a jegyzőkönyv számára, hogy az adófizetők pénzén vásárolt, mellékszálként – ami tán a fővonal is lehet majd az ítélet meghozatalakor – tizenhatezer lélegeztetőből gazdagodott meg pár kiválasztott.

boszperKacsa-e Szijjártó vajon? / Készült: 2021.01.25
Két idézet:

csahosokSzijjártó habverője / Készült: 2020.12.06
„Fejezzed be…” – Így inti belga kollégáját meghunyászkodásra Szijjártó külügyesünk. Hogy mit fejezzed be, arról még beszélünk. Most csak ragadjuk meg ezt a nyelvi pillanatot, amelyben Szijjártó külügyesünk mint Vargáné materializálódik előttünk, aki épp káposztát főz, a kontya alá üt a gőz, és a fazoka mellől, kezében fakanállal inti az urát (Varga urat), miszerint fejezzed be az ivást, vagy letépem a töködet. Más látomásunkban Szijjártó külügyes Győzikeként, zebrás jachton óbégat Beja asszonynak, hogy fejezzed be a kárálást má’. Mindegy is tán, csak a nyelvi közeget föstöttem le ekkép, ami nem a diplomácia nyelve, és még csak nem is úri budoároké, hanem a futsalé vagy a sarki ivóé keverttel a kupicában a sörfoltos abroszon.

tarajos9Szijjártó hangsúlyoz / Készült: 2020.10.26
Nem lennénk most Donald Tusk helyében, aki emberként is megbukott Szijjártó külügyes szerint. Tette mindezt azért, mert korcsnak nevezte a magyar demokráciát. Tévedett. Kár volt eufemizálni, nem tanult Kádár apánktól, miszerint ha krumplileves, akkor krumplileves, ergo, ha fasizmus, akkor fasizmus. Mindjárt egyszerűbb így, nem kell jelzőket használni, mert abból csak a félreértések meg a sértődés van, mint kitetszik. De rossz az, aki rosszra gondol, a korcs nem feltétlenül dehonesztáló, mert például kutyában milyen aranyos keverékek vannak, sokszor meg kell őket zabálni szinte.