Hírek

Orbán barbárai – második fejezet

1226572Schmidt Mária elküldte az anyjába Boris Johnsont, az angolok miniszterelnökét, mert neki sem tetszettek a magyar fasiszták hőbörgései, amit a magyar-angol futballmeccsen előadtak, ahogyan azt tegnap megbeszéltük. Schmidt Mária nem magától lett bátor, előtte megszabta az irányt Szijjártó külügyminiszter, aki ahelyett, hogy elnézést kért volna állampolgárainak tarthatatlan viselkedése miatt, nekilátott mutogatni visszafelé, hogy az angol szurkolók meg kifütyülték az olaszokat az Eb döntőn. Szijjártó szintje a dedó szintje, amikor a kis pisisek azzal magyarázkodnak az óvónéninek, azért gáncsolták el az Eszterkét, mert tegnap a Pityu meghúzta a copfját.

Hogy Szijjártó alkalmatlan külügyminiszternek, azt tudjuk, és már nem is szégyenkezünk miatta. Ami az igazi aggodalomra okot ad, az az, hogy Szijjártó szerint ami a magyar-angolon történt, az rendben volna, ha alkalmatlankodó alakok föl nem fújnák az egészet. És még ez sem az igazi baj, hanem az, hogy ha a rasszizmus, homofóbia és idegengyűlölet a magyar külügyminiszter szerint rendben van, akkor ezek szerint ez a hivatalos irány, mondhatni, nemzeti. Szijjártónak valaki fölüthetné a szótárt, ás megmutathatná neki az elnézést szót a jelentésével együtt, mert a jelek szerint ilyet ő nem ismer. Ezért szokott általában tutulni.
 
És még csak az sem baj, hogy Szijjártó alkalmatlan arra, ami munkát végez, mert Orbán kormányának minden tagja, de maga Orbán is így van ezzel, azt is mondhatnánk, azt sem tudják, mit csinálnak, holott nagyon is. Amikor a futball Eb müncheni meccse előtt a náci karlendítések és más hasonló, Európában egyáltalán nem illendő cselekedetek miatt a magyar szurkolókat a bajor rendőrök fogdára vitték, Szijjártó szerint a rendőrök provokálták a jámbor magyarokat. Mint ahogyan a térdepléssel is, ami azt váltotta ki belőlük, hogy a fél világ rólunk cikkezik, hogy miféle hordák vagyunk mi, és hát, ilyenek. Ahol a külügyminiszter szerint ez megfelelő.
 
Vehetjük ezt hivatalos állásfoglalásnak tehát, hogy a magyar kormány egyetért és támogatja a magyar hordák homofóbiáját és rasszizmusát, és ez így is van. Csak ahhoz sincs gerincük, hogy ezt bevallják, viszont ez folyik a szócsöveikből, a bayerjaikból, a Kossuthjukból és az M1-ükből, a békemenetükből, az origójukból és a pesti srácaikból. Ezek mind a trágyaszagú fasizmus harsonái, és az irányvonalat nem az ujjukból szopják. Sőt, mint egyre-másra tapasztalhatjuk, kitüntetéseket kapnak érte és gazdag apanázst. Ők végzik az agyakban azt a mocskos munkát, amitől a nemzeti magyar ilyen vadbarom lesz, mint ami miatt most tátott szájjal, de leginkább megvetően néz ránk a világ.
 
Valami nem komilfó történhetett azonban, nem a kislányos angolok fúják fel a sérelmeiket, mert az MLSZ, amely szervezet meg akar őrizni valamit ezek szerint európai arcából, kijelentette, hogy a beazonosított, szurkolónak nevezett barmokat kitiltja a stadionokból. És, ami a legszebb, kormányzati körökből még most sem hangzott, el, bocs, de mi nem ilyenek vagyunk, hanem akkor ezek szerint nagyon is, sőt, a kedves vezetőnek tetszőn. Voltaképp mindez egy vallomás a Fidesz részéről, hogy mit értenek őt kereszténydemokrácia és keresztény értékek alatt, és hát, ezt, amitől elhányja magát a nagyvilág. Viszont erre volt képes rápakolni Schmidt Mária még pár lapáttal.
 
Hogy ő magától ilyen, vagy azért, mert megfizetik, a végeredmény szempontjából édesmindegy. Viszont tudjuk, hogy teljesen egyedi módon közelíti meg a történelmet, amiről Dózsa László 1942- tudna mesélni nekünk, és ez a sajátos zamatú világlátás most is kiviláglik, amikor azzal inti Boris Johnsont a pofa befogására, hogy ők gyarmatosítók voltak és éheztették az indiaiakat. De mindez semmi ahhoz képest, hogy Trianonért is az angolok a felelősök, és a rendszerváltásig nálunk tomboló szovjet elnyomásért szintén. Két vesztes háborút varr Schmidt az angol miniszterelnök nyakába, holott az egyikért a keresztény nemesi, a másikért a keresztény fasiszta Magyarország volt a felelős.
 
Megemlíthetnénk Horthy vagy Tisza nevét, akik sokkal inkább tehetnek a magyarság nyomoráról mint az angolok. Ők Schmidt logikáját követve Mohácsnál is cserben hagytak minket. A legdelikátabb azonban az az önkéntelen vallomás, ami úgy csúszott ki Schmidt száján, hogy észre sem vette, mikor is sérelmei közt megemlítette: „Soha nem fogjuk megbocsátani, hogy „1944 őszén egy sajtpapíron osztották fel Sztálinnal térségünket és toltak át minket Ázsiába!” És íme, felkerültünk a térképre, most is ott vagyunk, hordáink a stadionban éppen ilyen sztyeppei legények. De a történelemről, a Schmidt-féléről ennyi épp elég, illetve sok is.
 
És bár nem tudni, milyen jogon, de leordítja Schmidt Johnson fejét azzal is, hogy: „olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van”. Ázsiában tényleg nincs, ott másképp intéződnek a dolgok. Aztán mintegy mellékes gesztusként lebunkózza még Johnsont és Vilmos herceget is, amivel már tényleg nem lehet mit kezdeni. De ez az egész nem ér meg, illetve önmagában nem érne meg ennyit, ha mindebből nem az világlana ki, hogy a mai hivatalos Magyarország gőgösségében a homofób, rasszista, idegengyűlölő fasiszta hordáival azonosul, akik – szerinte – kifejezik a magyar nemzeti öntudatot és önazonosságot. Nos, innentől nem igazán vagyok magyar.
 
 

Már a kormánypárti politikusok szerint is voltak rasszista bekiabálások a meccsen - 2021.09.04. - Voltak rasszista megnyilvánulások a magyar-angol meccsen, de emiatt nem lehet elítélni 60 ezer magyar szurkolót - ma már így értékelte több kormánypárti politikus a magyar-angol labdarúgó vb selejtezőn történteket. Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója azonban bunkónak nevezte meccsen történteket elítélő brit miniszterelnököt. Erre Szijjártó Péter külügyminiszter úgy reagált: ő barátjaként tiszteli Boris Johnsont. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/kormanyparti-politikusok-szerint-voltak-rasszista-bekiabalasok-a-meccsen

444.hu
Szijjártó elismerte, hogy voltak rasszista megnyilvánulások a magyar-angolon / 2021.09.04.
De szerinte ennek alapján 60-70 ezer ember viselkedését minősíteni nonszensz. - A kötcsei találkozóra érkező Szijjártó Pétert megkérdezték a magyar-angol meccsen történtekről is. Nem az eredményről (ami sima 4-0 lett az angoloknak), hanem az angolok panaszairól, miszerint a színes bőrű játékosaikat rasszista inzultusok érték a lelátóról. Ezt elítélte a brit miniszterelnök, Boris Johnson is, és az angol szövetséghez hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség vizsgálatát sürgette. A FIFA meg is indította a vizsgálatot.

444.hu
„Maga egy kis, széteső ország élén áll, söprögessen a saját háza táján” - írja Boris Johnsonnak Schmidt Mária / 2021.09.03.
Kifakadt a kormánybiztos, miután a brit miniszterelnök a FIFÁ-val vizsgáltatná ki a magyar szurkolók tegnapi viselkedését. - A meccs után több angol újságíró is arról számolt be, hogy a lelátó közelében rasszista bekiabálásokat hallottak, melyek Raheem Sterlinget és a pálya mellett melegítő Jude Bellinghamet célozták. A brit Sky Sports bemutatott egy felvételt, amin egy magyar férfi majommozdulatokat mutatva üzent Sterlingnek.

 

Kapcsolódó cikkeink:

7e8leqokhiuOrbán barbárai / Készült: 2021.09.03
A Puskás Aréna úri közönsége a tegnapi magyar-angol előtt letérdelő angol játékosok gesztusát hangos pfújolással és füttyel honorálta, mutatva és jelezve azt, hogy a szimbólumot magát nem értik, egyszerűen föl nem foghatják, miről is szól ez az egész. Az Origo névre hallgató nertudományos szaklap pedig azon melegében gúnyolódva tudósított a gyalázatról megjegyezve azt, hogy a török bíró is részt vett az angolok bohóckodásában. A szerkesztő pedig feltehetőleg elégedetten böfögte fel a fokhagymás szalonna csípős gőzeit. Másképp ez nem is történhetett, mert a viszonyulási pontokat a kedves vezető jelölte ki a legutóbbi írek elleni meccs után, akik szintén térdepléssel „provokálták” a felsőbbrendű magyarokat.

8c872ee4-a16Álmok álmodói / Készült: 2021.09.02
Amikor Fekete-Győr és decens csapata még úgymond tojáshéjjal a valagán megakadályozta a budapesti olimpia megrendezését, illetve a megrendezés szándékát, fideszi értelemben elveszítette azt a jogát, hogy hátralévő, hosszúnak ígérkező életében olimpiára menjen, akárhol is rendezik azt. Nem méltó azóta arra, hogy olimpiát nézzen a televízióban, egyáltalán olimpiára gondolnia sem szabad vagy szabadna, ha jót akar. És vele együtt természetesen nekünk sem, akik akképp vélekedtünk vele együtt, hogy olimpiát rendezni gazdasági öngyilkosság, de legalábbis fölösleges pénzkidobás, hacsak a lopási együtthatót nem vesszük figyelembe.

747444_orbakCsányi elhajolt / Készült: 2021.08.31
Ilyen ország még egy nincsen. Vázolom a cifrát: Bayer Tagkönyv lecseszte Csányi Sándort, mert az békülékeny hangon meccsre hívta Karácsonyt és Fekete-Győrt, azért mert Budai Gyuszi bácsi meg kitiltotta őket onnan, és így zárul be a kör, amelyben eljutunk Budaitól Bayerig meg vissza. A Fidesz kemény magja vicsorog. Budai Gyuszi bácsi már volt a mese tárgya, máma Bayer Tagkönyv következik, illetve nem is ő igazán. Hanem a jelenség, illetve a vonal, amit képvisel, s amelyben minden nehézség nélkül fedezzük fel Virág elvtársat, aki Pelikán gátőrt ekképp oktatta az irányra: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.