Hírek
Lélektan
- Részletek
- Készült: 2021. szeptember 07. kedd, 14:24
- Találatok: 1862
Ha valaki szombat-vasárnap harmincnégy órát dolgozik, hogy közben aludni sem nagyon tud, akkor hétfőn reggelre másképpen látja a világot, mint az, aki épp azért durcás, mert indulni kell a dolgozóba megint, mert kezdődik a józan robot. Kialvatlanul és ezer hír súlyától roskadozva hétfőn reggel az az öröm, hogy a nap süt, a madarak csácsognak, és valahogyan életben van az ember, ha húzza is a lábát, a dereka sajog, és zúg a feje. Azt hinnénk, hogy a kávé segít, ám ez fals tételezés, de a konvenció miatt megadja a szokásnak magát a haldokló, és amint kinyit a kávézó, és a teraszon a pincérlányok asztalt törölgetve várják az első vendéget és a műszak végét egyben, recsegő térdekkel egy székbe hanyatlik arcát a napnak fordítva.
Mondaná a pincérlánynak úgy világirodalmilag, hogy egy Calvadost, gyermekem, de egyrészt nem iszik, másrészt ez nem Bouville, hanem a saját fatornyosa, viszont az undor ugyanaz. Marad a kávé cukor nélkül, és a templom harangjának kongása, mint a lélek hamis eledele, de erről majd máskor. Amint magához tér a nyitásból a kávézó terasza, jönnek sorban a népek, munka előtt, alatt, után, a kávézó mindig tele van, senki nem dolgozik, vagy mindenki főnök. 
Az ember mellé négyfős társaság telepszik, konszolidáltak, jókedvűek, csinosak, látszik rajtuk, hogy gondjuk alig, s mivel nem túl nagy a terasz, az ember óhatatlanul hallja a csevejt, illetve csak egy férfi hangját, aki Orbán kötcsei beszédéről mesél átszellemülten.
Az ember mellé négyfős társaság telepszik, konszolidáltak, jókedvűek, csinosak, látszik rajtuk, hogy gondjuk alig, s mivel nem túl nagy a terasz, az ember óhatatlanul hallja a csevejt, illetve csak egy férfi hangját, aki Orbán kötcsei beszédéről mesél átszellemülten.Már maga ez is, amikor az ember előző nap irkált róla a hányingerét visszatartva, már ez is sorsszerű, a szavak minősége és a belőlük sugárzó áhítat és rajongás a másik öröm, mert az ember más fajtársával is ritkán találkozik, lévén leginkább ül a barlangjában, fideszistát meg tényleg ritkán lát közelről. És a szem csillog, a hang lelkesült, amikor a mesélő a csattanóhoz ér, kivár kicsit, s mint valami rossz szónok, teszi föl az íre a pontot a na mit mondott, na mit – hatásszünet -. hogy mi nyerünk, ők veszítenek. És így elérve a katarzist a mesélő eltelten göcög, érezve és éreztetve azt, a világ kerek, nincs mitől félni, Gyurcsány nem jön vissza, minden rendben lesz ezután is, míg a világ, s még két nap. A NER állni fog mindörökké. Ez a sugárzás.
No most, az ember viszont ismeri a mesélőt, a Fidesz őt indította a fatornyosában polgármesternek az előző választáson, és hát, kikapott a patás baloldalitól. Viszont, mint kitetszik, azóta is álmodozik, és hisz abban, hogy ők nyernek a másik oldal veszít, pedig, mint mondtam, egyszer már kikapott. Lehet, hogy győzelemként éli meg, de csodálatra méltó ez a következetlenség, amitől szép lesz számára a világ, de a hit ilyen. És az érdek is. Mert ezen a ponton ugrik be az embernek az Orbánt felszopók hada Nagy Ferenctől Szikoráig és tovább, hogy annyi van, amennyivel Dunát lehetne rekeszteni. Ma mindenki ilyen partizán, s bár nem érdemlik meg, de az ember elkezd ezeknek a lelkén gondolkozni, hogy merre visz az útjuk, milyen ismeretlenek felé.
Nem sejtjük, csak látjuk azt a pontot, amikor ezek behódolnak. Először szervilis szolgák lesznek, s ahogyan mind többet kapnak a rendszertől, mint mélyebbre süllyednek, rajongókká válnak, hívőkké de érdekből, mert belekerülnek úgyannyira a körforgásba és elmerülnek szügyig a ganajban átvéve kitüntetéseket és pénzeket, amikor egy ponton már nem létezik visszaút. A folyamat irreverzibilis, és elönti őket a bizonyosság, hogy addig élnek – legalábbis jól –, amíg a NER létezik, és annak múltával minden: hírnév, pénz, elismertség és megrendelések tovatűnnek, és a leghangosabbak és leghűségesebbek ott maradnak a nagybüdös semmiben. Orbán őket veri át igazán, mert létezésüket a sajátjához köti.
Hogy ezt észre veszik-e, tudják-e, felfogják-e, bizonytalan. Feltehetőleg annyira nem hülye mind az összes, hogy ne lenne tisztában azzal, amit most kap, azt a szolgaságért kapja, így egyetlen reménye van: mi nyerünk, ők veszítenek. Lehangoló lehet így élni, de, mint az ember a kávézó teraszán tapasztalhatta, mégis lehet. Sőt, az is felül a meséknek, mint a kötcsei beszédről áradozó férfi, aki pedig egyszer már kapott egy maflást, de még mindig hisz. Szinte csodálatra méltó ez a következetlenség, de ennyire azért nem megengedő az ember. Főleg azért, mert mint már említette, a barlangjából előjőve és fideszistát látva elönti őt az undor. Pedig a nap süt, a madarak csacsognak, a felhők pediglen szállnak az égen.