Hírek

A királyfi elment katonásat játszani

vm_fiokaNegyvenmillió forint pitiáner összeg ahhoz képest, hogy becslések szerint a NER tíz éve alatt nagyjából az ország egy éves GDP-jének megfelelő pénzt tüntettek el a rendszer katonái, kisebb és nagyobb rangúak egyaránt. A folyamat jelenleg is kitartóan zajlik, szünet és megszakítás nélkül. Negyvenmillió forint ebben a játszmában körömpiszok vagy papucs orrán pamutbojt. Mégis most, hogy Orbán Gáspár, szeretett miniszterelnökünk kicsi fia ennyit kapott a közösből, hogy Angliában katonásat játsszon, mindenki ezen van fönnakadva, holott a probléma sokkal nagyobb, mondhatni ontológiai.

Orbán Gáspár alig két hónappal azután, hogy letette a katonai esküt, máris megkezdte tanulmányait a Sandhurst Royal Military Academy brit katonai elitiskolán, ami elismerő feladatra a Honvédelmi Minisztérium jelölte ki őt és másik két pajtását. Negyvennégy hétig tart a kurzus, közel százezer fontba, uszkve negyvenmillió forintba kerül, a hülyének is megéri, főleg, ha ingyen van mégis. Orbán Gáspár elvégezte a tanfolyamot, ami ezek szerint OKJ-s, viszont nem tudjuk, most, hogy nagy lett, mi vált belőle, mert katona sokféle van. Kicsi, nagy, utcán grasszálós, kocsmában ülős, etc.
 
Ezt az iskolát járták ki egyébként Vilmos és Harry hercegek is, így, ha innen nézzük, akkor ez egy kékvérű intézmény, a burzsoázia férfiképzője, amely belépőt biztosít a klubba. Másrészről viszont látjuk, például Harry ettől úgy megcsömörlött, hogy az egész családot odahagyva Kaliforniába menekült, és mostanában rasztafrizurája van. Szimpatikus gyerek ez a Harry, de dolgozatunk most nem róla, hanem a magyar királyfiról íródik, ezért lesz tele kétségekkel és felhorgadásokkal, valamint elharapott csúnya szavakkal. Csak komilfóan, ez a járható út.
 
Ellenzékünk tegnap megtudván a bájos történetet, kérdésekkel kezdte ostromolni a kormányzati szerveket, és a Fidesztől megszokott feleletet kapták, miszerint nem értik a problémájukat, mert ugyanis mindenki lehet katona. Ez olyan válasz, mint a Gáspár papájától, a miniszterelnöktől megszokott „boldog karácsonyt”, vagy, hogy nőügyekkel nem foglalkozik. Ilyesmi pökhendi-lesajnáló, ahogyan viszonyulnak általában az emberekhez, ha nincsen éppen választási időszak. Lezárva a pénzügyi vonalat, az biztos, hogy a kedves papának ilyen iskolára nem futja.
 
Tavaly már csak hétszázezer megtakarítása volt, minden pénzét fölemésztette a meccsekre röpködés, esetleg a Ráhel svájci kitaníttatása. Vagy nem. Mielőtt nekilátnánk azonban a Gáspár gyerek vesézésének, azon tűnődünk el, vajon miért nem a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát választotta az ifjú. És itt párhuzamokat vélünk felfedezni, ugyanis a kedves papa ifjúkorában szintén pallérozódott Angliában, Oxfordban, mégpedig Soros pénzén, a Gáspár pedig a miénken. Csak úgy ne bánjon velünk ezért a jövőben, mint az örege Sorossal most. Reméljük, kegyes lesz hozzánk ez a Gáspár.
 
Orbán Gáspár a huszonkilencedik évében jár, és még mindig keresgeti az útját. A futballban nem lelte, ekkor fordult Istenhez, akit valami ismeretlen ok miatt odahagyott, most pedig a katonaságot próbálgatja. Ilyen víziója van a világról, és az még, hogy ténfereg benne elveszetten. Próbálkozásai a hittel és a sereggel ősi toposzok. A szegény legkisebb fiú egyházhoz fordítása mint kiugrási lehetőség (e fiúból pap lesz, akárki meglássa Aranynál, ugye), illetve a magyar nemesség dzsentri vonala, a bokacsattogtatós urambátyám világ. Ahová egyébként a papája is vágyik.
 
A katonai pálya az utód esetében a dinasztikus vonásokat erősíti, azt a gyereket szokták a seregbe adni, aki nem örökli a trónt. Arra, hogy Orbán Ráhel lesz az örökös, vannak utaló jelek. A papi-egyházi vonal pedig a szegénylegényes, népmesei. Orbán Gáspár láthatóan e kettő közt őrlődik, viszont, hogy valami értelmeset is lehetne csinálni, az még nem jutott az eszébe. Innen nézvést viszont a Vörös és fekete Julien Sorelje ő, tessenek csak elolvasni Stendhal bácsi regényét, és máris előttünk áll a törtető és kiégett alak, aki végül mindenben csalódik.
 
Az ellenzék egyébként szeretné összehívni az ügy miatt a honvédelmi bizottságot, de szokás szerint nem fog sikerülni. Sőt, az öregebbik Orbán sajtója már azt harsogja, hogy a baloldal a katonaságot támadja, illetve, hogy azzal van baja: hős katonáink külföldön tanulnak. Reménytelen az ügy, és miért is lenne más, amikor a dolgok csupán haladnak a maguk jól kitaposott útján. Gáspár közpénzen játszik katonásat, és vőmuram is épp tegnap kapott vissza nem térítendő kétszáztizenöt milliót. Ezek mindennapos dolgok, szót sem érdemelnek.
 
Az inkább, hogy ebből az egészből mennyire süt a kilátástalan reménytelenség és nívótlanság. Mint amikor a Svájcban pallérozódott Ráhel hajigálja a szaros pelenkát, apukája koviubival szaladgál a milliárdos erkélyén, módot nem ismerve csókolgatja a nők kezét, vagy feszít a trottyos gatyájában. Lehet itt kékvérű katonai iskola, lehetnek szőlők és kastélyok, akármi, az avas szag mindig megmarad. Viszont, hogy ennek ellenére a közösből rázzák a rongyot, ez az, amit majd alkalomadtán a bíróság előtt el kell magyarázni.
 
 

Elitképzőbe járt Orbán Gáspár - 2021.01.15. - Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának összehívását kezdeményezte a DK-s Vadai Ágnes, miután a telex megírta, hogy közpénzből – csaknem 40 millió forintért - végezte el az elitképző brit királyi katonai akadémiát Orbán Viktor miniszterelnök fia. Orbán Gáspárt tavaly augusztus 20-án avatták tisztté a Kossuth téren, de akkor már az akadémia kadétja volt. A Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldal rárontott a miniszterelnök családjára. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/elitkepzobe-jart-orban-gaspar

nepszava.us
A felcsúti “royal family” építi a jövőt, Gáspár lehet az új magyar király / 2021.01.14.
Az teljesen egyértelmű, hogy Orbán Viktornak akkor van esélye életfogytig tartó börtönbüntetés nélkül megúszni az Nemzeti Együttműködés Rendszerét, ha Magyarország államformáját “továbbfejleszti”, és Magyarország formálisan is királyság lesz. Ebben az esetben eltűnik a látszat és a valóság brutális ellentmondása, hogy egy demokráciának deklarált (és bár egyre kevésbé, de annak látszó) autoriter rendszert működtet, amelynek hétköznapi valósága egy diktatúra. Orbán Viktor korlát nélküli hatalmat gyakorol, a hatalom kizárólagos birtokosa. - Orbán Viktor nagyobb hatalommal és kevesebb kontrollal rendelkezik, mint egy király. Akkor van esélye elkerülni mind a lincselést, mind a börtönt, ha formalizálja a valós helyzetet, és a htalmát alkotmányosan tovább örökíti a gyerekeire. Ebben az esetben átcsúszhat egy olyan helyzetbe, hogy a demokráciából az abszolutisztikus hatalommal rendelkező királyságba való átmenet sötét évei és törvénysértései elhomályosulnak. Erre pedig egytlen lehetősége az, ha a királyság intézményét helyreállítja, ahogy az alaptörvényben meg is nyitotta efelé az utat. Eltörölte Magyarország nevéből, hogy az ország “köztársaság” (nem is az), és a preambulum a szentistváni örökségre és szentkoronára alapított az országot. …

telex.hu
A Miniszterelnökség nem válaszolt kérdésünkre Orbán Gáspárról, de a köztévé hamar témába vágó anyaggal készült / 2021.01.14.
Egyetlen kérdésünkre sem válaszolt a miniszterelnökség és a Honvédelmi Minisztérium Orbán Gáspár brit katonai elit akadémiai HM-ösztöndíjas tanulmányaival kapcsolatban, amelyeket cikkünk megjelenése előtt küldtünk. Hogy a kérdés biztosan eljutott a címzetthez arról, hogyan kerülhetett a Sandhurst Királyi Katonai Akadémia (RMAS) 34-38 millió forintos, kilenc hónapos kurzusára a kormányfő fia a HM finanszírozásában, az abból látszik, hogy az M1 Híradója, látszólag a semmiből épp a magyar hallgatók külföldi katonai kiképzéséről készített anyagot. - A szerdai híradó vonatkozó része azzal a felütéssel indult, hogy „csaknem kétszáz magyar katonatiszt vehetett részt nemzetközi képzésen az elmúlt években”, ami „rendkívüli fejlődésre ad lehetőséget”, és ennek biztosítására a honvédség mindig is törekedett. Sokan mehetnek tehát és mindig is volt ilyen cél – sugallta az anyag. …

telex.hu
Orbán Gáspárt friss katonaként küldte a brit elit akadémiára a Honvédelmi Minisztérium / 2021.01.14.
Kadétonként közel negyvenmillió forintba kerülhet a brit katonai elit iskola, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kurzusa, amelyet a kormányfő fia, Orbán Gáspár is elvégzett két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként. - Alig két hónappal azután, hogy Orbán Gáspár letette az esküt és hivatásos katonává vált, máris megkezdhette tanulmányait a brit katonai elit iskolában. A kilenc hónapos tanmenetet rajta kívül a Honvédelmi Minisztérium (HM) két másik ösztöndíjasa kezdte el. Orbán Viktor fia az adatok alapján december 11-én végzett …

 

Kapcsolódó cikkeink:

orban-gaspa8Orbán Gáspár és a kis közép-európai családi messianizmus / Készült: 2017.11.08
A vér kötelez oda és vissza egyaránt. Vagyis, ha Gáspár Isten földi helytartója, akkor fölmenője sem lehet egyszerű földi halandó. És – lássuk be – ennek bizonyítására semmi és senki nem drága. Ha a fiatalok vuduzásához egy hasonszőrű alkalmasabb, mint a pocakosodó „öregecske”, akkor azt kapják.

Gellérthegyi lakásokban Orbán gyerekei, Garancsinál lakik Gáspár / Készült: 2013.08.16
A miniszterelnök felesége, Lévai Anikó 2008 nyarán – öt évvel a kútvölgyi Cinege utcai villa kibővítése, újjáépítése és néggyel a felcsúti új ház igényes megépítése után – a budapesti Gellérthegy oldalában vásárolt egy 91 négyzetméteres, kertes, társasházi lakást. A mellette lévő 66 négyzetméteres lakást pedig három évre rá, 2011 nyarán a Duna Takarékszövetkezet egyik tulajdonos-vezetője, Garancsi István vette meg.